Kategória: Alföldi Róbert
Öröm és boldogság – De hol van a Béla? És az Istók?
Erős felütéssel indul a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatója. Székely Csaba drámája, melyet Alföldi Róbert rendező állított színpadra, egy manapság kiemelten aktuális témával foglalkozik. Hogy…
Frivol – Szabadíts meg minket a…
Az Átrium egyik legújabb bemutatója, a Frivol egy igazán rendhagyó vállalkozás. Mégis illeszkedik a színház repertoárjába, így aki kedveli az átriumos darabokat, annak egészen biztosan…
A vágy – „Szeressé. Szeressé. Szeressé!”
Pikáns élmény volt az év végén két olyan színházi bemutatót is látni, melyek nagyon erősen szólnak az emberi vágyakról, az emiatti esendőségekről, ösztönökről, az elfojtásokkal…
A gondnok – utolsó cseppek az edényben
Ezen az estén három ember történetét ismerhetjük meg. Viszonyulást. Monológokat és párbeszédeket, reakciókat és átnézést egymáson. A szél járásával együtt változó kapcsolódásokat. Szövetkezést és szembeszállást….
A félelem megeszi a lelket – megindító szerelmi történet az Átriumban
Az őszinte szerelem minden megpróbáltatást túlél. Mennyire közhelyesnek hat manapság már ez a mondat. De vajon miért? Létezhet-e ma igaz szerelem, szenvedély, összetartás, kiállás egymásért,…
Az utolsó óra – terápia a Rózsavölgyi Szalonban
Sigmund Freud (Jordán Tamás) élete alkonyán, halálos betegen személyes találkozásra hívja a lakásába fiatal kollégáját, Lewis professzort (Alföldi Róbert). Hogy miért, az kb. a beszélgetésük…
Futótűz – egy család és egy háború története
A történet egy anya, Nawal (Kováts Adél) halála után, végrendeletének ismertetésével indul. A végrendelet letéteményesei a két gyermeke: Jeanne (Martinovics Dorina) és Simon (Vilmányi Benett)….
Mi történt Baby Jane-nel? – ÚJ BEMUTATÓ a Hatszín Teátrumban
Kezdjük is az elején. Előre bocsátom, hogy nem fogom megkönnyíteni a néző, olvasó dolgát azzal kapcsolatban, hogy ugrándozunk az időben. Sőt. Egyáltalán nem akarok megkönnyíteni…
Chicago az Átriumban
Chicago-ról írni nem könnyű feladat. Sokkal több, mélyebb, rétegzettebb ez annál, mint két lány története, akik boldogok szeretnének lenni. Hiszen mit is jelent a boldogság? Mit jelent az ő boldogságuk? Legitim-e a boldogságot mások kinyírásán keresztül elérni? Átléphetnek-e emberek ilyen könnyeden, kecsesen, ilyen musicalbe illően egymáson? Csakis a férfi a hibás?
Kasimir és Karoline
Érzetek egy új bemutatóról – 2019.01.14 – első látásra Rég hatott rám így előadás. Amikor kijöttem a Centrálból, egy órán át semmit nem gondoltam a…
Az Őrült Nők Ketrece
A 2019. január 9-i előadás Az őrült nők ketrece az Átriumban látható egyik olyan előadás, melyet számtalanszor megnéztem már a 2014-es bemutatója óta. Ehhez kapcsolódó…











