Amikor hosszú idő után minden csillag szerencsésen együtt állt ahhoz, hogy végre meg tudjam nézni a Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár és Litkai Gergely által írt színdarabot, csak egy kérdés járt a fejemben: miért csak most? Irodistaként fájdalmasan ismerős helyzetek, párbeszédek, gondolatok, kihívások, hiábavaló és felesleges törekvések tömkelege jött velem szembe. Nyilván felnagyítva, de mégis egyszerre nevetségesen és fájdalmasan ismerősen csengve.
A zseniálisan megírt darabhoz persze nélkülözhetetlen, hogy az alkotói csapat olyan színészeket találjon, akik kihozzák a karaktereikből a maximumot. Az Orlai Produkciós Iroda gondozásában látható Irodai patkányok előadás rendezője –a darabban egyébként irodai növény hangjaként megszólaló– Kocsis Gergely, szereplői pedig Sipos Vera, Ullmann Mónika, Janklovics Péter és Pataki Ferenc. Ezzel a gárdával nem csoda, hogy 2020 óta töretlen sikerrel megy a Jurányi nagytermében az előadás, és magam felé is évek óta fennálló restancia volt, hogy láthassam. Azóta őszintébben nevetek magamon is, amikor eszembe jut egy-egy jelenet a szürke hétköznapok sodrásában.
Az előadás egy ablaktalan iroda világába kalauzol minket, ahol ízléstelen nyakkendők, görnyedt hátak, kornyadozó páfrányok és átláthatatlan Excel-táblázatok között telnek a hétköznapok. A fásult kollégák és a mindent átható hiábavalóság érzése olyan közeget teremt, amelyben a szereplők szinte reménytelen egyhangúsággal tengetik napjaikat. A monoton irodai létet a zenés forma oldja, hiszen a szereplők időről időre dalban is megszólalnak – mintha az éneklés is csupán egy újabb teljesítendő feladat lenne a munkaköri leírásukban. A zenés dalbetétek sokat emelnek is a hangulaton. Főleg azért, mert remek torkú színészek játszanak a darabban. A dalszövegíró és zeneszerző Vinnai András. Ám ha csak a prózai teljesítményt nézném, akkor is meg kell állapítsam: igazi kuriózum ezt a csapatot egy színpadon látni. Remekül kiegészítik egymást és reagálnak egymásra. Bár a mű 2020 óta látható, most is friss, elképesztően jó a színészek egymás iránti kémiája és az összhang, amiben léteznek.
Humor persze van benne bőven. Nem akar ez egy világmegváltó darab lenni. Csupán bemutat, és persze felnagyít egy ismerős közeget, melynek egyből görbetükröt is mutat. Ám ezt olyan sikeresen teszi, hogy a nézőtér az első pillanattól kezdve megy, mit megy, robog az előadás sodrásával. Belőlem is olyan kacajokat csalt ki néhány szófordulat, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. És hogy mennyire van kémia: a színészeken is érezhető, hogy egy jóízű nevetés nekik is olaj a tűzre, és még magasabb hőfokra kapcsolnak.
Utaltam már a beszélő, épp haldokló irodai növényekre, és ezen a helyen emelem ki a látványtervező Juristovszky Sosa munkáját. Amikor ugyanis már azt hinnénk, hogy a színészi játék nem fokozható, hirtelen eltűnnek a szereplők a színpadról és olyasmi történik, ami még jobban felpezsdíti a hangulatot, és új színt kölcsönöz a már addig is humoros, szarkasztikus és néhol groteszk történetmesélésnek. Maga az alapdíszlet is ötletes: egy dobozt formáz, amelybe bezáródnak a hőseink. Beszédes és erős vizuális megoldás ez.
Az Irodai patkányok nem tesz mást, mint szórakoztat. De abból a mélyről jövően együtt érzős, nevetős, sírva vigadós fajtából. Nem titok, hogy a vállalati irodai környezetben dolgozó nézők fogják a leginkább a magukénak érezni, de úgy hiszem: mindenki számára átélhető, érezhető történetet láttam. Forradalmi szemléletváltást persze nem kaptam, de nem is ez volt a cél. Sokkal inkább az, hogy megtanuljak nevetni magamon olyan pillanatokban, amikor indokolatlanul komolyan venném a saját fontosságomat egy irodai környezetben.
Fotó: Orlai Produkciós Iroda
