A Belvárosi Színház a napokban mutatta be az Orlai Produkciós Iroda gondozásában az Irma, te édes c. színdarabot. Ritkán nézek vígjátékot, de ez most üdítő kivétel volt. Az alapvetően drámákon és kemény emberi történeteken edzett színházi lelkemnek kifejezetten jól esett egy mozgalmas, sűrű hét után beülni a Belvárosiba, és csak hagyni, hogy folyjon a történet a maga medrében. Szabó Máté rendezése tökéletesen teljesítette azt a küldetést, hogy legyen egy emlékezetes, könnyed péntek estém nevetéssel, szép dalokkal, sok humorral és nagyszerű színészekkel.
Egészen különleges élmény, hogy nem is annyira a történet, sokkal inkább az egésznek a hangulata, közege idézett fel és indított el bennem számtalan kapcsolódást, emléket, asszociációt. Az alaptörténet ugyanis végtelenül egyszerű és szerethető: Irma La Douce (Bíró Panna Dominika), a párizsi éjszaka legjobb szívű pillangója egy szép napon megismerkedik egy szimpatikus diákkal (Rohonyi Barnabás). Itt az ideje új életet kezdeni – de miből? Széplelkű gengszterek (Mészáros Martin, Németh Áron Valentin, Sipos László Márk) és szélhámos zenészek (The Brooklyn Trio, Oláh Dezső zenei vezetésével) forgatagában, újabb és újabb megpróbáltatások közepette, egy minden hájjal megkent bártulajdonosnő (Hernádi Judit) segítségével kell győzedelmeskednie a szerelemnek.
A különböző világok találkozása olykor fellobbantja a szenvedélyt. De elég erős-e a kötődés, elég-e a pénz arra, hogy a szenvedély kiteljesedjen? El tud-e engedni a múlt, avagy a kettős élet előbb-utóbb megköveteli a meghasonulást? Lehet-e osztozni a szerelmen? Különválhat-e test és lélek? Tud-e egyazon lelken két test osztozni?
Izgalmas kis kérdések ezek, melyekre az előadás olykor az őrület szélére sodorva hőseit keresi a választ. Teszi mindezt zenével és énekléssel gazdagítva, gyakorlatilag teljes értékű musical-lé emelve a darabot. Mert csupa remek torkú színész játszik ebben a csapatban, öröm őket hallgatni. És nem csak azért, mert nagyon jó hangjuk van. Hanem azért is, mert ez végre egy olyan zenés darab, ahol az elénekelt dalok szövege érett és kiforrott, a fordítás nem töri kerékbe a dalokat. Stimmel a rím és a prozódia, és semmi mesterkélt nincs benne. Természetesen áradnak a dallamok, és értelmesek a dalszövegek is. Ma ez egyébként elég ritka a magyar zenés színházban. Igen gyakran döccennek a sorok, és hiába a gyönyörű hang, ha a néző felszisszen a megerőszakolt és mesterkélt dalszövegeken. Ezt a darabot viszont öröm nézni és hallgatni: árad, természetes és szép. Az előadás dramaturgi és fordítói munkája Zöldi Gergely munkáját dicséri.
A darabban felidézett világnak is van egy vonzó bája. A füstös bárok félhomálya, benne kétes alakokkal valahol mindenkit izgat egy kicsit. Igazi underground. Egy letűnt kor lenyomata ez a hely, amely mégis új életre kel ezen az estén. Főleg, meg Hernádi Judit tölti meg élettel. És nem tudott nem eszembe jutni erről a közegről –és persze a szerep által életre keltett jellemvonásokról– hogy az egykor a Chicago-ban csillogó Morton mama mindent elintéző karakterét véltem felfedezni Hernádi Judit játékában. Olyan jó volt vele ez az időutazás. És jó látni őt. Telis-tele van energiával, magabiztossággal, életigenléssel, és az Irma világában rengeteg humoros kiszólás, beszólás és szarkasztikus ziccer jut neki, amiket be is zsákol egytől egyig. Igazi jutalomjáték ez a számára, jól megérdemelten.
Rohonyi Barnabás színpadi megőrülése, meghasonulása szintén emlékezetes pillanatokat okoz. És az egyik új kedvencem, Németh Áron Valentin ebben az előadásban is megcsillantja azokat a jellemvonásokat, amelyek miatt már A színházcsináló előadásban is belopta magát a szívembe: néha bosszantó, néha borsos, de minden esetben tőmondatos, pusztító odaszólások elhintése ártatlan tekintettel és kissé együgyű értetlenséggel, melyeken előbb gondolkodnunk kell, aztán amikor leesik a tantusz, hangos röhögésben törünk ki a nézőtéren. Nagy mestere ő ennek. Zseniális a srác.
Bíró Panna Dominika varázsol a színpadon. Persze nem csak a szerepe szerint, de a hangjával is csodákat művel. Az a fajta női karakter, melyet megformál ebben az előadásban, nem ismeretlen tőle korábbról. Viszont az énekhangját ennyire szépen nem hallottam még kibontakozni.
Az előadás nagy erőssége, hogy valóban elénk tár egy ma már nem létező világot. A látvány szemet gyönyörködtető, a díszlet Darvay Botond munkája. A fények és a zene szintén csodálatos, egészen hangulatba hoz mindenkit, és segíti a ráhangolódást a történet miliőjére.
Az Irma, te édes nem a világot akarja megváltani. Jóllehet, sok tanulságot fedezhetünk fel benne a szerelem természetével kapcsolatban. És igazán friss, a mának szóló megjegyzésekben is bővelkedik. A lényeg azonban az, hogy egy kicsit elmerülhetünk a szerelmesek küzdelmeiben és egy meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli utazásban, ami alatt végül eljutnak egymáshoz szeretetben. Hogy a valóságban létezik-e ilyen szerelem és ennyi áldozat, azt mindenki döntse el maga.
Fotó: Éder Vera
