A nyári szabadtéri színházi esték feledhetetlen és különleges élményt nyújtanak. Más hangulatban érkezem ezekre az előadásokra. A szabad levegőn lét ad egy pluszt az élménynek. Főleg, ha olyan előadást sikerül elcsípni, amelyben a szabadságnak, esetenként szabadosságnak önmagán túlmutató jelentősége is van.
Az Orlai Produkciós Iroda legújabb nyári bemutatója Cesc Gay: Vadító éjszakák című darabja. Az előadás egy mindannyiunk számára ismerős párkapcsolati beszélgetéssel, civódással kezdődik. Már az első jelenet alatt átéreztem a szabadtér erejét: a színészek játéka közben áhítattal hallgattam az udvarban a hangos madárcsicsergést, és gyönyörködtem a naplementében a gesztenyefa árnyékában ülve. Nagyon tudja a csapat, mi kell a nézőknek, és hogyan kell teljessé tenni az élményt. Az előadást Paczolay Béla rendezte, a nyári bemutató helyszíne az Óbudai Társaskör.
Ana (Péter Kata) és Julio (Schruff Milán) házassága kihűlt, de ezt még el tudnák viselni. A felettük lévő lakásból viszont minden nap végig kell hallgatniuk, ahogy a szomszédok szeretkeznek. Ana barátkozásképpen meghívja őket vacsorára, Julio pedig eltökéli, hogy szól nekik az intim áthallásról. Laura (Járó Zsuzsa) és Salva (Száraz Dénes) azonban egyértelmű szándékkal érkezik…
Bátor, nyitott színészek játsszák az előadást. Egyfelől hangosan nevetünk a párbeszédeken, másrészt belénk hasítanak a felismerések: határhelyzetek, melyekben mindannyian képesek vagyunk önmagunknak és a társunknak is hazudni. Ezen az estén viszont nincs menekvés. A szókimondó, nyílt párbeszédek, a dolgok nevükön nevezése, a forró kása kerülgetésének teljes mellőzése mindenkit szembenézésre késztet.
Kifejezetten tetszik az előadás szókimondása: az, hogy nem körülírjuk, hanem nyíltan kimondjuk a dolgokat, legyen az bármennyire megdöbbentő. És talán ez volt számomra a darab legnagyobb tanulsága: olyan szépen megtanultunk virágnyelven hazudni és tagadni, hogy meglepődünk, amikor érkezik valaki, aki nem tesz mást, csak türköt tart. És nem önmagunkra leszünk dühösek -legalábbis eleinte nem- hanem inkább küzdeni és kaparni kezdünk azért, hogy ne kelljen a nyers, kemény és egyszersmind szomorú valósággal szembenéznünk: eléldegélünk egymást mellett és nem történik semmi.
Mi történik akkor, ha érkezik valaki, aki az általunk tabusított kalandokat teljesen másképp éli meg: nyitottan, gátlástalanul, szégyentelenül, valóságosan? Mit szólunk ahhoz, ha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha mi is kipróbálhatnánk ezeket a kalandokat? Milyen árat fizetnénk érte? És ha elzárkózunk, mit dobunk el tulajdonképpen? Miért kell gátlások közt, álszentül élni, titkolózni, elfojtani? Egyenes út ez a szív- és érrendszeri betegségekhez. Amik elkerülhetők lennének a vágyak és érzelmek hangos, zabolátlan megélése által. Vajon ki mit dönt egy ilyen helyzetben?
Jó érzés volt látni, hogy a nézőtéren minden nemzedék képviselte magát. Ez önmagában visszaigazolás arra vonatkozóan, hogy a téma kortól függetlenül mindenkit izgat. És jelenti persze a kíváncsiságot is, ami az előadást -teljesen jogosan- övezi. Nekem volt szerencsém egy fülledt nyári estén látni, és ez önmagában is pluszt adott az élményhez.
A színészek pedig szintén mindent megtettek a jól megérdemelt vastapsért. Schruff Milán kissé szkeptikus, mégis realista férje és Péter Kata kíváncsi, huncut feleség-karaktere remekül egészítik egymást. Ahogyan Járó Zsuzsa és Száraz Dénes párosa is. Körül lengi őket valami titokzatos, megfejthetetlen misztikum. Nem tudjuk pontosan, mi a céljuk, mit akarnak elérni, egyáltalán miért éppen ezt a párt látogatták meg. A történet nem rág a szánkba semmit.
Értékelem, hogy kész megoldások helyett nyitva hagyja számunkra a gondolkodás, mérlegelés lehetőségét. Ezáltal elvárja tőlünk, hogy melózzunk vele, és kedvünk szerint fejezzük be ezt az izgalmas, pikáns kis történetet.
Végül Ana és Julio ismét kettesben maradnak. Mit kezdenek ezzel? Mehet-e minden ugyanúgy tovább?
Fotó: Éder Vera
