A Radnóti Színház az idei színházi évadban sem kerüli el a nehéz történetek bemutatását. Ennek is köszönhető, hogy rendszeres nézőjük vagyok. Gondolkodásra, számvetésre, szembenézésre késztetnek az itt bemutatott történetek. Nyoma sincs a megúszásra törekvésnek. Az itt folyó magas színvonalú munkát a csodálatos társulat, és a meghívott rendezők teszik teljessé. Gerhart Hauptmann darabját ezúttal Alföldi Róbert vitte színre érzékenyen, kézzelfogható emberszeretettel és nagy gondossággal. Segítségére volt rendszeres alkotótársa, Bíró Bence, aki jelen esetben fordítóként és dramaturgként is jegyzi az előadást.
A történet középpontjában Jónás Henriett (Bata Éva) áll, egy egyszerű munkásasszony, aki korábban elveszítette kisgyermekét, és kétségbeesetten vágyik arra, hogy ismét anya lehessen. Megismerkedik Piperkarcka Paulával (Gellért Dorottya), egy fiatal, szegény, hajadon lánnyal, aki gyermeket vár, de nem tudja, hogyan gondoskodhatna róla. Henriett pénzt ajánl Paulának a születendő gyermekéért. Amikor a gyermek megszületik, sajátjaként neveli, és megpróbálja eltitkolni annak valódi származását. A helyzet azonban egyre bonyolultabbá válik, amikor Paula vissza akarja kapni gyermekét. Henriett mindent megtesz, hogy megtarthassa a kisbabát, és hazugságokba, majd tragikus események sorozatába keveredik. A történet végül tragédiával zárul.
A mű másik történetszálában megjelenik Hásszenrajter Herold (László Zsolt), egy volt színházigazgató is, aki színészettel és színházi oktatással foglalkozik. Az ő történetszála részben komikus, és a színházról, a művészetről, valamint a valóság ábrázolásáról szól. Ezt a szálat bonyolítja a férfi lánya, Wanda (Fehér Diána Aida) és tanítványa, Spitta Erik (Szirony Kornél) között bontakozó szerelem, melyet a színigazgató a legkevésbé sem helyesel.
Hauptmann ezzel két világot állít szembe: a szegény emberek tragikus valóságát, ahol az életben maradásért és a boldogságért küzdenek, valamint a művészet és a polgári társadalom világát, amely sokszor távol áll a hétköznapi emberek szenvedésétől. A színházról, kultúráról elhangzó, különböző nézőpontokat képviselő érvek ütköztetése egy ma is létező vita leirata. És a helyzet korántsem vegytiszta.
Mi a dolga a színháznak? Mi a kultúra művelőinek felelőssége? Mit nyújt a régi iskola, és mennyiben képesek valódi megújulást hozni az új szelek? Létezik-e abszolút igazság, vagy a helyes út az ütköző nézőpontok között valahol középtájt keresendő? Mit képviselnek ma a fiatalok? Van-e számukra kiút a múlt örökségéből, és ha igen, visznek-e magukkal valamit az elődökből, vagy a tabula rasa számukra az egyetlen lehetséges megoldás? Meddig mehet el egy nő azért, hogy gyermeke lehessen? Hogyan befolyásolja a társadalmi helyzet az ember döntéseit? Tekinthető-e Henriett egyszerre bűnösnek és áldozatnak? Miért igyekeznek a szereplők eltitkolni az igazságot?
A cím szimbolikus. A patkányok a társadalom erkölcsi és szociális romlását, az elhanyagoltságot és a pusztító emberi viszonyokat jelképezik. A mű egyik fontos gondolata, hogy a társadalmi nyomor és a kilátástalanság olyan helyzetekbe sodorhatja az embereket, amelyekben erkölcsileg is elbukhatnak. Hauptmann azt mutatja meg, hogy az emberi tragédiák mögött nem feltétlenül pusztán egyéni hibák állnak, hanem a társadalmi körülmények is. Henriett nem egyszerűen gonosz vagy önző asszony, hanem egy olyan ember, akit a gyermek utáni vágy, a veszteség és a félelem fokozatosan a végzetébe sodor. A Patkányok tehát egyszerre lélektani dráma és társadalomkritika, amely azt vizsgálja, hogyan torzíthatja el az emberi kapcsolatokat a nyomor, a kétségbeesés és a szeretet birtoklássá válása.
Az előadás –hogy a nehézsége befogadhatóbb legyen– számos ponton dolgozik a humor eszközével. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben László Zsolt, Schneider Zoltán és Szirony Kornél játéka örvendezteti meg a nézőket, akik ezt kivétel nélkül mindig vastapssal hálálják meg az előadás közben.
Fontos karaktere még a történetnek Henriett testvére, Brúnó, akit Katona Péter Dániel kelt életre. A fiatal tehetség elképesztő pontossággal hozza a megátalkodott, félelmetes gonoszsággal átitatott testvér karakterét. Hasonlóan emlékezetes a Henriett férjét alakító Krisztik Csaba játéka, aki újdonsült apaként készen áll változtatni addigi életén, és a családjáért élni. Sajnos a valósággal nincs tisztában ő sem. Rütterbus Aliz színésznő szerepében Berényi Nóra a színigazgatót kápráztatja el, nem csupán színészi tehetségével. A vele majdnem egyidős Wanda legkevésbé sem boldog ettől. Kovácsné, a gyermekvédelmi szociális munkás szerepében Martin Márta rideg, kimért karakter, nyilván a szerepe szerint látott már annyi nehéz sorsot, amitől kérgessé vált a lelke. A grófné és az egyedülálló nő szerepében Tenki Réka mutatkozik be, akinek remekül áll a drámai szerep.
Az előadás legnagyobb csodája Bata Éva játéka. A megannyi nehézséget átélt, de a vágyait soha fel nem adó erős nőt látjuk, aki bár nemtelen eszközökhöz folyamodik, a szándéka jó. Ezért bármennyire helytelen dolgokat is tesz, nem tudjuk egyértelműen elítélni. Ahogy felmenteni sem. Színészként bizonyosan nehéz és nagy feladat egy ilyen szerep, amelyben folyamatosan tépázza magát egy nő, aki valami szépre vágyik, és azt nem érheti el.
A rendező, Alföldi Róbert így gondolkodik a darabról: „Ez a darab a jövőről szól. Arról, hogy hogyan fogunk tudni együtt élni minden hazugságunkkal, csalásunkkal és bűnünkkel együtt, amiket a múltból cipelünk magunkkal. A darabbéli szereplők társadalmi kapcsolatai megromlottak, a problémáikat képtelenek egyenes úton megoldani, mindenki hazudik és titkos életet él. Egyedül a művészet marad, ami talán jobbá tudná tenni a világot, de a valós problémákat felmutató művészetre nincs szükség, még ebben a társadalmi és erkölcsi kataklizma utáni időszakban sem. És akkor ebben a silány közegben van egy anya, aki mindent megtesz, hogy legyen egy gyereke, aki normálisan, klasszikus értelemben vett boldogságban felnőve, a jövőt jelentheti. De nem tud létrejönni a családi idill, mert ebben a világban már a megváltók is csak csalással születhetnek.”
A rendező bravúros, és meglepő fordulattal zárja le az előadást a függöny legördülése után. Garantáltan lesz min gondolkodni a hazaúton!
Fotó: Dömölky Dániel
