Pikáns élmény volt az év végén két olyan színházi bemutatót is látni, melyek nagyon erősen szólnak az emberi vágyakról, az emiatti esendőségekről, ösztönökről, az elfojtásokkal való szembenézésről, vagy épp a szembe nem nézés miatti borzalmakról. Nemrég a Lady Chatterley szeretőjéről emlékeztem meg. Ezúttal pedig a Radnóti Színház új játszóhelyének, a Radnóti Tesla Labornak előadását, egyben Alföldi Róbert legújabb rendezését, A vágy című előadást veszem górcső alá.
A történet egy temetői kertészetben játszódik, ami már önmagában is beszédes, hiszen a virágzás és elmúlás együttes szimbólumaként jelenik meg maga a helyszín is. A játszóhelyre egy ajtón lépünk be, beérve két oldalról növények, öntözőrendszerek fogadják a nézőt. A nézőtér a színpad körül két oldalt helyezkedik el. A díszletben a növények mellett temetői sír, kertészeti eszközök, koszorúk láthatók.
A kertészetet egy házaspár üzemelteti: Ottó (Schneider Zoltán) és Hilda (Kováts Adél). Életüket, mindennapjaikat a munka teszi ki. A kertészet adja a megélhetésüket, így az ezzel való foglalatoskodás minden idejüket és kapacitásukat leköti. Olyannyira, hogy szépen lassan elfelejtenek házaséletet élni. Ebbe az alaphelyzetbe érkeznek meg a nézők. A házaspár esti villanyoltása után a férj próbálkozik ugyan vágyat lehelni feleségébe, ő azonban elutasító. Fáradtságra, fejfájásra hivatkozik – a helyzet elég ismerős lehet. A férfi szabályosan kínlódik ettől, érzi, hogy valami nagyon alapvető kezd elveszni, nem normálisan működni köztük. Kénytelen házasságban élve kiosonni a fürdőbe és magának megtenni azt, amiben az asszonyra nem számíthatott. Ám még ezt is titokban, hiszen a nő közben érdeklődik, hogy hova tűnt a férje.
A kertészetnek van egy harmincas éveiben járó női alkalmazottja, Mitzi (Bata Éva), aki furcsamód az alaphelyzetben semmi vizet sem zavar. Egészen Hilda öccsének, Fritz-nek (Vilmányi Benett) a megérkezéséig. Fritz épp a börtönből szabadult. Fiatal férfi. Tettéről sok részletet nem tudunk meg, annyi bizonyos, hogy valamiféle szexuális ténykedése miatt csukták le (melyben azonban erőszakot nem követett el), és hogy gyógyszereket kell szednie annak érdekében, hogy csillapodjanak zabolátlan vágyai, melyeknek nem tud parancsolni. Sejthető, hogy egy túltengő szexussal érkező fiatalember rendesen fel tudja forgatni a hervadó, szürke házasságban élő pár, valamint egy szépsége teljében lévő fiatal nő életét és mindennapjait.
Fritz-hez mindhárom szereplő viszonyulni kezd. Az igazán érdekes az, hogy vélelmeket vetítenek ki rá. Hilda nyilván másképp közelíti meg, hiszen a férfi az öccse. Ezért számára az a fontos, hogy visszaillessze a fiút a dolgos hétköznapok világába. Ezért is ad neki munkát a családi kertészetben. Ügyel továbbá arra is, hogy a többiek is befogadják, segítsék őt. Ez mondjuk finoman fogalmazva kevéssé sikerül. Ottó és Mitzi ugyanis saját kíváncsiságukat, elfojtásaikat, sötét és vad gondolataik megtestesülését vetítik a fiúra, ami minden további bonyodalom forrása is egyben. Ottó végig gyanakvással teli figyelemmel kíséri Fritz minden mozdulatát. És bár a fiú semmi rosszat nem tesz, sőt, a legnormálisabbnak mondható karakter az egész történetben, újra és újra meg kell küzdenie a feltételezésekkel és előítéletekkel. Olyan ez kicsit, mint amikor egy függő lejön a szerről, de továbbra is állandóan számolnia kell a társadalom, és paradox módon leginkább az ismerősei megvetésével. Béklyóba zárja a múltja, és nem tud tőle megszabadulni, bármit tesz, vagy nem tesz. Ottó nem veszi észre, hogy miközben alaptalanul feltételez és vádaskodik, képzeletben a legbetegebb és legaberráltabb gondolatait látja másban: ezek valójában a saját gondolatai, vágyai, aberrációi. Mialatt az egész házban a Fritztől származó sperma jelenlétét feltételezi, azon kapja magát, hogy már a virágfölddel is közösül. Egyre betegesebb gyanakvását feleségével is megosztja, ez pedig köztük is folyamatos konfliktust szül. Az asszony kezeskedik az öccséért, de úgy tűnik, hiába.
Ottóhoz hasonlóan áll Mitzi is Fritz-hez. Látszólag elítéli és megveti a fiú korábbi tettét (melyről egyébként szintén nincs konkrét ismerete, csak feltételezései), valójában nem is elítéli, hanem vágyik arra, hogy valami különleges, szokatlan, merész, sőt, fájó, agresszív, vad szexuális élménye legyen. Ezt látja meg a fiúban és provokálja, mindenáron ki akarja csikarni belőle. Addig nyüstöli, amíg Fritz bevallja a neki tulajdonított szexuális aberrációkat, miközben azok persze nem igazak.
Két működési mechanizmust lehet ebben a kontextusban felfedezni. Az egyik az ember vággyal teli esendősége. Amikor fóbiánk van, megvetünk, élesen elítélünk valamit, belül valójában nagyon is vágyunk rá. Irigykedünk és féltékenyek vagyunk arra, aki nem rest megélni a vágyait, a szabadságát, valóra váltani a mocskos fantázia szüleményeit. Van mersze önmagának lenni és felszabadítani a benne igenis élő állatot. Aki pedig elítéli, valójában ugyanúgy vágyik rá, csak elfojtja, cserébe viszont gyanakvással teli gyűlölettel tekint a másikra. Az előítéletek és elfojtások ilyetén működésére remek példa Az őrült nők ketrecének homofób képviselője, aki azért nem hajlandó semmiféle másságot elfogadni, mert mélyen belül pontosan tisztában van a saját érdektelen szürkeségével és unalmasságával. Ha pedig más megéli, amit ő nem mer, azt egyből gyűlölet tárgyává teszi. A féltékenység melletti másik fontos aspektus pedig annak kifejtése, hogy mit is képes okozni az elfojtás. Hosszú távon azzal, hogy nem nézünk szembe önmagunkkal, nem tesszük asztal fölé a dolgainkat, nem éljük meg, avagy nem számolunk le démonainkkal, olyan túlnyomásos vákuumot hozunk létre a saját életünkben, ami előbb-utóbb ténylegesen felrobban, és akkor már helyrehozhatatlan pusztítást képes okozni nem csak a saját, de a környezetünk életében is.
Pontosan ez történik Ottóval is. Onnantól kezdve ugyanis, hogy Mitzi kicsikarja Fritz-ből a színvallást annak perverziói ügyében, valamint felfedezi, hogy a férfi nem fogja sem megverni, sem összeszurkálni a szexuális izgalmak hevében, elfordul tőle. Már nem izgalmas számára. Ezzel egy időben a Fritz hatása alá kerülő Ottó és Mitzi kezdenek egymáshoz közeledni. Viszony kezdődik köztük, és kettejük kapcsolatában érhető tetten igazán a testi vágy, a szexuális mocskosság, az érzelem nélküliség keveredése szerelemmel, ragaszkodással, együttléttel, féltékenységgel, szerelemharccal. Olyan kibogozhatatlan csomó jön létre, amiben képtelenség felismerni, mit is éreznek magukban, vagy a másik iránt. Követhetetlen, mikor dolgozik az ész, mikor az érzelem, mikor a szív és mikor az ösztön. Hogy mit is akarnak egyáltalán egymástól? Arról nem beszélve, hogy kezdetét veszik a már klasszikusnak számító női-férfi játszmák: az egy lépést előre, kettőt hátra, a se veled-se nélküled, a csak szex és más semmi ütközése a sírig tartó szerelemmel. A másik magamba bolondítása és cserbenhagyása. A revans, a visszaszerzés, majd ellökés. A harc a szerelemért és a kicsinyes játszadozás a már megvolt szerelem elengedése és visszaszerzése ügyében. A másikból totális hülyét csinálás és lezárás. Az újrakezdés és jövő tervezése együtt.
Persze Hilda sem nézi tétlenül férje elhidegülését és csalfaságát. Miután szembesül azzal, hogy elveszítheti a férfit, harcolni kezd érte. Jó kérdés persze, hogy a férfi lett-e neki fontos, vagy a saját önérzete és egója nem engedi, hogy harc nélkül feladja a küzdelmet Mitzi-vel szemben. A korábban közönyös, szexuálisan unalmas feleség ezúttal rákapcsol: miközben nyitottá válik arra, hogy újra férje kedvére tegyen, megpróbálja tőrbe csalni Mitzi-t, és egy ponton majdnem meg is öli. Igen, mindez a kibeszéletlenség, vagy épp egymás mellett elbeszélés, az ellaposodó házasság, az őszintétlenség, és a fent már említett zűrzavaros érzelmi és testiségbeli kavalkád eredménye. Visszafordíthatatlan veszteségeket és károkat képes okozni ez az elegy. S ne feledjük: mindezt egy porszem idézte elő a gépezetben: Fritz megjelenése a mikroközösség életében.
Vajon milyen talajon áll az az épület, amit az első gyenge tavaszi szél ennyire képes megrengetni? Mit lehet tenni azért, hogy egy kapcsolat ne jusson el ilyen töréspontra? Megelőzhető-e egyáltalán a robbanás, vagy idővel bármennyire teszünk is érte, szükségszerűen bekövetkezik? A csalfaság, kíváncsiság, vágy-vezéreltség alapvető emberi tulajdonság, vagy csak valaminek az egyre erősebb hiánya? Ha hiány, hol vannak azok a pontok, ahol még be tudunk avatkozni, hogy másképp alakítsuk a történetet? Megúszható-e a kölcsönös tiszteleten alapuló őszinte kommunikáció, bármennyire kényes, vagy annak látszó kérdésről van szó? Milyen alapértékekre érdemes felfűzni egy hosszú távú kapcsolatot, házasságot, és mi a garancia arra, hogy ezek mentén valóban működni fog? Mit kezdjünk az ösztönszerűséggel? Egyenlő-e a hűség a vaksággal? És ha nem, meddig mehetünk el, hogy ne váljunk hűtlenné akár a társunk, akár önmagunk irányában?
Izgalmas kérdéseket boncolgat ez a nagyon is emberi történet. Alföldi Róbert rendezésében pedig rendesen az arcunkba kapjuk a saját sutaságainkat, rossz döntéseinket és azok lehetséges következményeit. És bár a történet önmagában nehéznek mondható, a benne látottak ismerősen csenghetnek bárkinek. Senki sem tökéletes, mindenki magára ismerhet a látottakban. Legyen a történet bármennyire is szabad szájú. Mert a színészek verbálisan is alaposan kiengedik a gőzt a színpadon: erősen explicit a darab úgy a látványban, mint szövegében. A szex –vagy éppen annak elmaradása- szinte percenkénti vendég a darabban, ahogy a trágár szóhasználat is. Senki ne lepődjön meg például, amikor Ottó felszólítja a közönséget: „Akkor most vegyük elő a f.szunkat!” Bevallom, a szünetben a mosdóban elröhögtem magam a piszoár előtt, amikor bevillant egy-egy jelenet 🙂 A trágárság persze nem öncélú, hiszen egy alapvető humor forrása is. Mint ahogy a történet bővelkedik humorban, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy oldja a nehéz jelenetek okozta színpadi feszültséget és koncentrációt.
Végül aztán visszazökkenni látszanak a dolgok. Fritz távozik, a házaspár és Mitzi visszatérnek a kertészetbe. A tanulság, hogy mindenki menjen vissza tenni a dolgát. Műveljük kertjeinket! A saját válaszunk legyen ez: kezdem én. Kérdés persze, változik-e valami? Marad-e a kuss és folytatódik a szőnyeg alá söprés, vagy elég muníciót adtak a történtek a változtatásra? Mivel a történet szereplői mi magunk is vagyunk, a választ ki-ki magában kell, hogy megadja, s ennek megfelelően kidolgozza a stratégiát.
A Radnóti Tesla Labor remekül debütált a Kazinczy utcában. Az előadásra jelenleg jó előre kell vadászni a jegyeket, ami szintén remek bizonyíték arra, hogy a történet nagyon ismerős a nézők számára. A teltházas darab és a nagy érdeklődés persze nem csak annyit jelez, hogy a történet népszerű, hanem azt is, hogy a nézők felismerik a létjogosultságát és hajlandók szembenézni saját tökéletlenségeikkel és hibáikkal is a kapcsolatok és társas létezés terén. Ami mindenképpen jó jel, hiszen a felismerés és szembenézés a javítás első és egyben kulcsfontosságú lépése. Szintén nagyon tetszik, mennyire kíváncsiak a Radnóti színészei egymásra. Beülnek ők is az előadásra és izgatottan figyelik a kollégáikat. Kováts Adél előtt is le a kalappal, hogy a színészi munka legjavából is alaposan kiveszi a részét!
Az előadást egy szünettel játsszák. A színház arra is felhívja a figyelmet, hogy az előadás nézőtere olyan kialakítású, ami miatt nem tehetik meg, hogy a későn érkező nézőinket beengedik. Az épület egyébként az Elektrotechnikai Múzeum udvarán található, a második emeleten, mely lifttel és gyalog is megközelíthető. Érdemes időben érkezni, hogy a ruhatárat és a büfét is kényelmesen igénybe lehessen venni, mert a kezdés előtt már elég nagy a zsúfoltság az előtérben.
Szereplők:
KOVÁTS ADÉL
SCHNEIDER ZOLTÁN
BATA ÉVA
VILMÁNYI BENETT
Fotó: Radnóti Színház
[pvcp_1]
