Futótűz – egy család és egy háború története

  •  
  •  

A történet egy anya, Nawal (Kováts Adél) halála után, végrendeletének ismertetésével indul. A végrendelet letéteményesei a két gyermeke: Jeanne (Martinovics Dorina) és Simon (Vilmányi Benett). A végakarat közléséért és annak betartásáért Lebel közjegyző (László Zsolt) felel, gondosan követve az anya által előírt minden részletet. A szokásos tárgyi és anyagi hagyatékok ismertetése után a „különös rész” következik. A gyerekek megtudják, hogy valahol a világban él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Feladatul kapják, hogy felkutassák őket, és kapnak egy-egy borítékot, hogy átadják a részükre. Nawal instrukciókat ad a temetését illetően is: arccal lefelé, jelöletlen gödörbe, sírkő nélkül kéri a temetést, mindössze három vödör vízzel leöntve a földnek visszaadott testét. Mindezt azért, mert egy ígéretét nem tartotta meg. Sorsa immáron a gyerekei kezében van: ha végrehajtják a kérését, utána az ő lelke is megnyugszik, és akkor már tehetnek sírkövet rá, felirattal…

A kezdeti sokk után a két gyerek teljesen másként reagál. Jeanne higgadt próbál maradni. Hivatása szerint matematikus, így geometriai hasonlattal élve önmaga számára úgy fogalmazza meg a történetet: eddig három-, mostantól ötszögben kell gondolkodnia a családját illetően. Bár őt is emészti a félelem és az értetlenség, mégis azonnal felébred benne a kíváncsiság. Simon viszont más utat jár. Egyből kifakad. Haragszik, dühös az anyjára. Nem csak azért, mert az anya az élete utolsó éveiben elhallgatott, nem beszélt, nem szólt hozzájuk egy szót sem és teljesen megnémult. Hanem, mert halála után is ilyen feladatokkal bombázza őket, nem hagy békét. Válogatatlan szavakat használ az anyjára, szinte belesajdul az ember szíve. Lázadása újra és újra előtör. Bár idővel ő is beadja a derekát, hogy részt vegyen a nyomozásban, de a szabályokat több ponton meg akarja szegni. Például felbontani a nem neki szóló levelet – de ebben a közjegyző határozottan megakadályozza. Az a közjegyző, aki a történet szerint egy kicsit szórakozott, légynek sem ártani tudó figura. Aki azonban jól ismerte, és szerette az anyát, ezért is ő lett a kiválasztott, és ezért is szívügye a végakarat pontos betartása. László Zsolt nagyon szerethető ebben a szerepben. Amellett, hogy szívesen sztorizgat –miközben az adott helyzetben nem igazán talál értő hallgatóságra- ártatlanul, kedvesen, mindig ésszel érvel. Türelmes, együtt érző. De amikor Simon lázadásával, a végrendelettől eltérni akarással találkozik, határozottan lép fel és nem tűr ellentmondást. Hiszen a tét nem más, mint a múlt megismerése, a gyökerek, a család történetének felfedése. Ami az adott pillanatban talán nem tűnik fontosnak. Az ember számára mégis elengedhetetlen, hogy tudja: honnan jön és merre tart.

Hogy is kezdődött az anya, Nawal története? Egy kis faluban élt gyerekként, szegénységben, és az őt körülvevő tudatlanságban, szigorú, kérlelhetetlen anya mellett. Az egyetlen igaz támasza a nagymamája volt. Közben még gyerekként őszinte és viszonzott szerelembe esik egy Wahab nevű fiúval (Rusznák András). Szerelmük gyümölcsöt terem és Nawal várandós lesz, az édesanyja nem túl nagy örömére. Nawalnak választania kell: vagy megszüli, de eltüntetik a gyermeket, vagy vele marad, de akkor meztelenül, minden nélkül el kell hagynia a szülői házat. Végül a lány az első lehetőséget választja. Megszüli a gyermeket, de alig tudja megölelni, csak néhány szót és egy ígéretet tenni számára, már el is veszik tőle. Közben a fiú, Wahab is elmenni kényszerül, őt is elviszik tőle. Ugyebár háború dúl… Nawal egyetlen támasza a nagyanyja marad, aki élete alkonyán közli a lánnyal ebben a nyomorult világban a túlélés és egy emberibb élet egyetlen lehetséges receptjét: „Tanulj meg olvasni, írni, számolni és beszélni!”

Nawal a szívébe zárja és megfogadja az intelmet. Felkészíti, kiképzi magát az életre. És mivel az anyaszív nem hagyja nyugodni, elindul a gyermekét megkeresni. Az úton társat is talál: hű kísérője egy lány, Sawda (Lovas Rozi), aki mellé szegődik, mert meg akar tanulni írni. Nawal megtanítja, Sawda pedig kíséri őt a keresés útján és énekel neki.

Kettejük párbeszédéből lassan kibontakoznak a háború borzalmai, szörnyűségei. Útjuk különféle állomásokon keresztül vezet, próbálnak nyomokat találni és egyre közelebb kerülnek a célhoz. De milyen is ez a háború? A bevándorlók és a milicisták véget nem érő harca. Ahol iszony iszonyt követ. Bár az előadás megvizsgálja mindezt egy másik perspektívából, ami igen tanulságos lehet a ma embere számára. Ez az aspektus nem azt nézi, hogy milyen borzalmat milyen követett. Hanem azt, hogy melyik borzalmat mi előzte meg? Minek mi az előzménye? De arra senki nem tudja a választ, hogy ki kezdte, miért kezdte. Nem emlékszik már arra senki. Csak a megcsonkított emberek, a leölt férfiak, az elevenen elégetett nők és az átvágott torkú gyerekek sorakoznak egyre nagyobb számban, mindkét oldalon. Sawda maga a megtestesült gyűlölet: bosszút akar, elvakítja a gyűlölet. Nawal szívében ugyanez a gyűlölet tombol, mégis fékezi útitársát. Próbál észérvekkel hatni rá. Hiszen ha mindig, mindkét oldalon újabb és újabb megtorlás van, sosem ér véget ez az eszeveszett és értelmetlen pusztítás. Közben pedig magának is meg kell vívnia a csatát a szemet-szemért elvvel, hiszen az ő szíve is forrong és sokszor fel is robbantaná magát, de van egy magasztosabb célja…

Az elmúlt évek legkeményebb rendezését láthatjuk a színpadon Alföldi Róbert részéről. Az előadás bemutatására egy nagyon forró időszakban került sor, amikor a gyűlöletkeltés csúcsra járatásra került Európa-szerte, kis hazánkban különösen. A darab mégsem foglal nyíltan állást a menekültek kapcsán. Viszont megmutatja, hogy valóban zajlott és zajlik háború. Bemutatja, mivel jár ez, és feltárja az érintettek életét, motivációit, a háború természetét, a valódi okokat. És azt, hogy ők is emberek. Csak máshol élnek. Maga a háború a történetnek mégis csak a hátterét képezi, a darab sokkal inkább a személyes viszonyokat, azon belül is egy konkrét család életét és útkeresését mutatja be. Előzményekkel, következményekkel. Hagyományokkal, ígéretekkel. Emberséggel és embertelenséggel.

Közben a Nawal egykori nagy szerelméből született gyermek szintén elindult megkeresni az anyját. És végül megtalálják egymást. De nem ismerték fel egymást. Nem ismerték fel…

Nawal rabságba esik. Ekkor találkozik a hírhedt Nihad-dal (Pál András), aki embertelen és válogatott kínzásoknak veti alá őt. Meg is erőszakolja, és Nawal-nak gyermeke születik. A börtönben, egyedül kínlódva hozza a világra, és elveszik tőle, hogy elemésszék. Később Nawal már a bíróságon szembesül Nihad-dal, életének megnyomorítójával, és tesz rá terhelő vallomást kíméletlen, naturalisztikus, minden szörnyű részletet feltáró módon.

Ismét ugrunk az időben, előbb Jeanne, később Simon –a közjegyzővel együtt- elindulnak az anya történetének felkutatására, valamint az apa és a testvér keresésére. Bejárják az anyjuk által megélt stációkat, forró nyomon vannak. Emlékek, emlékfoszlányok, valós és falsnak tűnő morzsák alapján próbálják kirakni a cseppet sem egyszerű puzzle darabkáit. Néha úgy érzik, tévúton vannak, de lassan összeáll a kép: minden mindennel összefügg és nagyon is jó úton járnak. És végül célt is érnek. Megtalálják, amit keresnek, átadják a borítékokat, bár ők addigra már összerakták a képet, megismerték a borítékok tartalmát anélkül, hogy kinyitották volna őket…

Fény derül az anya hallgatásba burkolózására is. Arra, hogy van olyan, amiről az embernek nem lehet, vagy nem tud beszélni. Aminek utána kell menni. Amit maguknak kell kideríteni. A fiatalok végül megismerik múltjukat, gyökereiket, és szembenéznek vele. Ami azért fontos, mert így nem marad több kérdés, el tudják magukat helyezni a koordináta-rendszerben. Már tudják, honnan jöttek és merre tartanak. Már tehetnek sírkövet és feliratot anyjuk sírjára. Már Nawal is megbékélhet. És az eső esni kezd. De ez felszabadító eső, és a történet végén néhány mosoly: megérkeztek.

A már említett főhősök mellett feltétlenül kiemelném az epizódszereplőket is. Akik jellemzően rövidebb időt töltenek a színpadon, de vagy adnak némi enyhülést és néhány lazább, megmosolyogtató pillanatot a végig feszes drámában, vagy pont a kisebb (vagy egy személyben akár több) szerep teszi őket igazán drámaivá, és mondanak ki kulcsfontosságú gondolatokat, melyek a megoldáshoz vezetnek. Így például Csomós Mari, Sodró Eliza, Schneider Zoltán, Csarnóy Zsuzsanna, Martin Márta, Gazsó György.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy maga a történet, és a belőle készült előadás rendkívül felkavaró. Amikor először láttam, utána egy év telt el addig, míg újra képes voltam megnézni. Érdekes volt pásztáznom az előadás előtt, és az első felvonás utáni szünetben a tekinteteket. Pontosan meg tudtam állapítani, ki ismeri / látta már a sztorit, és ki nem. Nem csak a naturalizmusa, hanem a tartalma miatt is. A második felvonásban ezt erős hanghatások is kiegészítik. Ezért –bár korhatár besorolást az előadás kapcsán nem találtam- kifejezetten erős idegzetű felnőtteknek ajánlom a megtekintését. A darab végén a bennszakadt csend garantált a nézőtéren. Mint ahogy az is, hogy az ember elviszi magával a látottakat hosszú időre, és talán szemléletformáló is lehet a valóságnak ez a szelete. Mert valóság. Akár tudomásul vesszük, akár nem.

Technikai információ: a Radnóti Színház ezen előadása jelenleg az Ódry Színpadon látható.

Fotó: Dömölky Dániel


  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük