Cseresznyéskert – Pénzes komédia tragikus napokra

  •  
  •  

Egy család újra egyesül a szülői házban. Az anya megérkezik Párizsból, végre mindenki együtt van a régi otthonban. A nagy reunion mögött azonban felsejlenek régi fájdalmak. Az apa halála, majd az anya újabb rossz választása egy szerető személyében, aki nem gazdag, ellenben betegeskedik. És egy fiú, aki a folyóba fulladt… A fogadott és a vér szerinti lány azonban él. Mindezeket megkoronázza a legfőbb baj: a felhalmozott tartozások miatt elárverezik a birtokot és a cseresznyéskertet.

Bár az előadás az újraegyesülés és a családi szeretet fő sodrán jár, a felmerülő problémára valahogy nincs megoldás. Egyszerűen nem jut el a tudatokig, hogy most tényleg nagy a baj. És bármennyire jó hazajönni, minden sarokban, minden eldugott kis zugban emlékezni, a nosztalgiázás hamarosan véget ér.

Persze lenne mentőöv: felparcellázni és eladni a birtokot és a cseresznyéskertet, hogy aztán ott nyaralók épüljenek, tisztes jövedelmet biztosítva a bajba került családnak. De az anya erről hallani sem akar. Túl erős a kötés, fogságban tartja a múlt. Nem véletlenül tér vissza Párizsból, ahová a tragédiák okán menekült el, hogy felejtsen. De nem tud felejteni. Hiszen itt nőtt fel. Itt töltötte a gyerekkorát, itt éltek a felmenők is, ide húz haza a szíve. Ez a haza, ez az otthon.

A szeretet és keserédes nosztalgia áthatja az egész darabot. És persze nem hiányozhat a szerelem és a beteljesületlenség sem. Felsorakoznak a csehovi karakterek: az anya, aki a racionalitás teljes hiányával küzdve álomvilágban él, a csendes, de a bajt megérző, mély fájdalmat átélő vén inas, a szerelem felett álló egykori tanító, aki 38 évesen még egyetemista, és főállásban a világ dolgairól elmélkedik. Aztán utóbbi szerelme a lány iránt, aki várja a hús-vér beteljesülést, helyette elvont filozófiai futamokat kap csupán. A nevelt lány, aki keresné a múltját, de nem tudja, hol induljon el. Viszont keményen dolgozik, ebben a csapatban egyedüliként. Valamint az ő szerelme, aki látszólag menteni igyekszik a helyzetet és sürgeti a birtok hasznosítását, azonban ez ügyben folyamatos ellenszenvvel és elutasítással találkozik. Valami elemi bizonyítási vágy fűti: az ő felmenője ennek a családnak a birtokán szolga volt, és a bejáratig sem engedték be soha. Hát most revansot vehet… És jelen van az anya öccse is, aki szintén kissé elvont figura, igazi bölcsész alkat.

Ebben az igazán sokszínű családban a kommunikáció is érdekesen alakul. Bár sejtik, érzik a problémákat, mégis szívesebben terelik a szót semleges témákra, a folyamatos közös pont pedig az emlékezés. A mozdulatlanság. Az idő megállítása, visszaforgatása. Ami nyilvánvalóan életképtelen ötlet. Mégis lefagynak, konzerválni akarnak valamit, a változást nagy részben eleve elutasítják. Kivéve a fiatalokat – bennük már van nyitottság, remény… A változás szükségszerű és alkalmazkodniuk is kell hozzá. De hogy ennek hatására kivel mi történik majd, merre sodródik az életük, azt már nem tudjuk meg. Mert folyamatos sodródás van.

A második felvonás bállal indul: énekelnek, táncolnak, szeretik egymást, miközben ezzel egy időben eldől a birtok sorsa. De ki a vevő? És mit kezd vele? Valami egészen furcsa carpe diem hatja át az életüket. Egyfelől kiszolgáltatottság, másfelől újraélni valamit, amit valaha megélhettek. Ragaszkodás az egykor megvolt békéhez, harmóniához, mozdulatlansághoz, jóléthez. A munka, mint lehetőség figyelmen kívül hagyása. Pazarlás, költekezés abból, ami már nincs. Az egzisztenciális válság le nem reagálása, a változás elutasítása.

Folyamatosan jelen van a csehovi, oroszos, fájdalmas nosztalgia. „Dolgozni fogok, minden rendben lesz, holnaptól minden szép lesz.” Mindezt körülveszi az eggyé tartozók egymásra nem találása, a maradók sorstalansága. Hiszen amikor mindenki elhagyja a házat és kulcsra zárják, ott marad az inas, és senki nem vette észre.

A Trojka Színházi Társulás csodálatosan dolgozta fel a művet. Az igazi kuriózum részben a helyszínben rejlik. Az előadást ugyanis igazán exkluzív környezetben, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet épületében játsszák, egy gyönyörű épület körtermében, a terembe vezető folyosót és a térből nyíló teraszt is játszóhelyként felhasználva. A nézők körben ülnek, mindenki látja a másikat. A rendező családias hangulatot teremt azzal is, hogy a terem csekély számú néző befogadására képes, szinte lakásszínházi élményt nyújt. Székeken és párnákon foglalhatunk helyet. Mintha a néző is vendége lenne ennek a hazatérő családnak. Az előadás előtt és a két felvonás közti szünetben becsületkasszás büfé várja a nézőket, válogatott finomságokkal. A jegyeket a színész-rendező, és a rendező-asszisztens ellenőrzi belépés előtt. A szünetben Rolling Stones szól, bejárható a terasz, az épület folyosói. Az előadás végén pedig a színészek is megtapsolják a közönséget, ami apró, de annál jelentősebb gesztus. Olyan alkotói alázatot tükröz, aminek birtokában valóban érdemes színházat csinálni.

A nézőket érezhető szeretettel fogadják, a rendező felvezeti a darabot, mielőtt színésszé szellemül. Soós Attila rendező jelenlétét azért is emelném ki külön, mert a darabban egy csenevész, elmélkedő, szinte életképtelen örök álmodozó diákot játszik, miközben ennek az estének a megálmodása és megvalósítása ilyen színészgárdával nagyon is tökös lépés volt a részéről.

És ami talán a legfontosabb: minden fájdalma és nosztalgiája ellenére egy nagyon szerethető, sok helyen megmosolyogtató előadást hoztak létre, aminek intimitását csak fokozza a kis befogadóképességű tér. A néző tényleg azt érzi, hogy egy minden szempontból különleges élmény részese ezen az estén. Árad a színpadról a szeretet. Felszabadultak a színészek, számukra is ünnep, hogy ennyire közel vannak a közönséghez, és nagyon élnek a színpadon. Érezhető a produkción, hogy ez tényleg egy elhivatott társulat szerelemgyereke, és maradandó élményt akarnak adni a szerencsés nézőknek, akik bejutottak rá. Ez a vállalás maximálisan sikerült is. Bár a történet egyáltalán nem könnyű, mégsem terheli meg a lelket. Együtt lehet vele rezdülni, elragadó, ismerős helyzetek áradnak a színpadról, és gyakori a nézőtéri, nézők közti összekacsintás is. Két óra alatt közösséget kovácsolnak az egymás számára egyébként ismeretlen nézőkből. A társulat eléri, hogy már a szünetben beszélgetni kezdjenek egymással a nézők – ami igazán nagy eredmény egy ilyen rohanó világban.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez az első olyan előadás, ahol Kulka János, mint inas, végig jelen van, immár szöveges szerepben! Bár a debütálása az Árvácska előadásban volt, de ott a puszta jelenlétén van a hangsúly. A Cseresznyéskertben viszont már kommunikál végig. Sőt, ő az első színész, aki megjelenik a színpadon, és övé az első mondat is. Senki más nem tudná ennyire hatásosan kimondani az előadás kezdő szavát: „Hülyegyerek!”

Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy valóban különleges színházi élménnyel szeretne gazdagodni. A katarzis nem marad el, amire talán a legjobb bizonyíték, hogy az előadás után a nézők még megállnak beszélgetni, és senki nem siet elhagyni a helyszínt.

Technikai szempontból arra hívnám fel a figyelmet, hogy a speciális körülmények okán, 19:00 órás kezdés esetén az épületbe történő beengedés 18:30-kor kezdődik, és 19:05-kor befejeződik, szóval nem szabad elkésni!

Szereplők:

Ljuba…………….. Gryllus Dorka
Ánya……………… Eke Angéla
Várja…………….. Nagy Dóra
Lopahin…………. Bárnai Péter
Gajev…………….. Mátrai Lukács Sándor
Trofimo………….. Soós Attila

Firsz……………… Kulka János

Rendező: Soós Attila

Fotók: theaterman

Főcímben kiemelt fotó: Trojka Színházi Társulás


  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük