Az Átrium egyik legfrissebb produkciója nem csak különleges hangulata és igencsak ütősre sikerült végkifejlete miatt rendhagyó a számomra, hanem azért is, mert többször nekifutottam, mire sikerült elcsípnem a darabot. És ha már így alakult, egyből kétszer is megnéztem néhány nap különbséggel. Szükségesnek is gondolom ezt egyébként, mert ismét egy mély, rétegzett, sűrű előadást rendezett Alföldi Róbert. Folyamatosan ébernek kell lenni és minden apró részletre odafigyelni a történet befogadásához. Számomra a második megnézés során került helyére sok jelenet, mondat, út közben elhangzó utalás, vagy megtett gesztus. Persze nem csak a sűrűsége, hanem a mondandó aktualitása miatt is fontos a darabválasztás. Az Alföldi rendezéseknél megszokott módon az ember első reakciója egyből a védekezés, hogy ez nálunk nem történhet meg. Aztán jön csak a felismerés, hogy dehogynem, már nyakig benne vagyunk. És voltunk is.
Egy amerikai kisváros képviselőtestületének ülése adja a helyszínt. Bevallom őszintén –bár tudom, nem szerencsés előadásokat összehasonlítani, de itt ezt dicséretként engedem meg magamnak– az „egyhelyszínes” ülés hangulata, és a termet folyamatosan elfoglaló, a térbe egymás után megérkező színészlegendák felsorakoztatása, valamint a köztük zajló folyamatos interakciók, érvelések és parázs viták az Átrium másik vezető darabjára, a 12 dühös emberre emlékeztettek. Persze más párhuzam is felfedezhető a két történetben, például a többséggel szembehelyezkedő egyszemélyes kisebbség megjelenése.
A képviselőtestület ülését amellett, hogy az előadás kezdő pillanatától áthatja valamiféle fojtogató rejtélyesség, nyomasztó titok, olyan mondatok szövik keresztül-kasul, melyek a magyar helyi-, vagy épp országos politika világából is jól ismertek. Szemtanúi vagyunk a köztisztviselői munkatempónak– és morálnak, az érdekek és a haszonszerzés vezérelte települési döntéseknek, melyek szembemennek minden racionalitással, ám ez Amerikában senkit nem zavar. A résztvevők puffogtatják az üres jelszavakat és a közjóra hivatkozó indokolásokat, melyekről mindannyian tudják, hogy tartalmatlanok. Velejéig átjár mindent a korrupció, a „megoldjuk okosba’”, az urambátyám világ, tort ül a tehetségtelenség. Az erősebb szava szent, és mindig a leghangosabb lesz a döntő szó. Megy a helyezkedés és a dörgölőzés az önös érdekek mentén, és nem árt közel ülni a tűzhöz, a polgármesterhez, aki minden helyi hatalom legfőbb letéteményese, és az ülések vezetője is egyben. Lehetsz belül és lehetsz kívül, de esélyed csak belül van…
A darabban szereplő művészek ennek a rendszerré összeálló gépezetnek a csavarjait keltik életre. A legkülönfélébb karaktereket, melyekben azonban közös, hogy nem maradt már bennük egy cseppnyi önzetlen jó sem. Hiába az ülés elején az ima, vagy az eskü az Amerikai Egyesült Államok zászlajára – mind üres frázis, tartalmatlan gesztus csupán egy velejéig rohadt, gyilkos, mégis minden áron életben tartandó rendszerben.
A vezér, Superba polgármester (Hevér Gábor) nem véletlenül áll a testület élén. Ő a legdörzsöltebb. Hiába szorongatják, képes egész sokáig megőrizni a nyugalmát. Amikor azonban elveszíti a türelmét, az tekintélyt parancsol a közösségben. Felállít egy falat, melyet nem lehet áttörni. Remekül érvel, profi szintre fejlesztette a felelősségre vonás alóli kicsusszanás technikáját. Johnson jegyző (Bánfalvi Eszter) feltétlenül lojális. A jogot és az igazságot a testület céljainak szolgálatába állítja. Alapos és szabálykövető. Az aljasságok felett azonban szemrebbenés nélkül képes szemet hunyni, mert fontosabbnak tartja a saját és a gyermeke egyéni érdekeit a valódi igazság képviseleténél. Szolgalelkűen igazodik részben félelemből, részben kényelemből. Az ő feltétlen odaadása és segítsége nélkül nem lenne működőképes a rendszer. Innes (Herczeg Adrienn) egyik nagy pillanatát a nyilatkozatának felolvasásakor látjuk a színpadon. Bár ezzel alaposan megizzasztja és fel is dühíti a jelenlévőket. Félő, hogy nem értette meg a kussolás kötelezettségét. Kidurranthatná a lufit. De vajon van-e bátorsága hozzá? Blake szerepében Rába Roland a csapat egyik üde színfoltja. A kéz kezet mos, a támogatlak, ha Te is támogatsz tipikus karaktere. Meggyőzően forgatja a szavakat. Jó előadó. Ha kell, mézes-mázasan, ha kell, határozottan, de minden körülmények között képes érvényesíteni az akaratát, befolyásolni a széljárást, és helyezkedni. Breeding, azaz Debreczeny Csaba hozza talán az egyik legszélsőségesebb figurát. A legharsányabb mind közül. Feltétlen támogatója Superba polgármesternek. Vállvetve harcol vele. A helyi közügyek alfahímje, pláne ha pénzről van szó. Hanratty képviselő, azaz Szatory Dávid még tanulja, hogyan kell farkasként fellépni. Bár próbálkozik a számára érdeket megtestesítő beruházás keresztülvitelével, ráadásul felhasználja a mozgáskorlátozottak helyzetét a célja elérése érdekében, társai azonban –akárcsak az állampolgárok- átlátnak a szitán. A vezéregyéniségek csapatát erősíti viszont Assalone, azaz Brasch Bence. Ebben a szerepben igazán szabadon engedheti az állatot; brillírozik is a szerepben! Assalone rendkívül agresszívvá válik, ha úgy érzi, sérülnek az érdekei, vagy olyan témát kezd valaki érinteni, amit ő nagyon nem szeretne boncolgatni. Ha a tyúkszemére lépnek, vadállattá változik, és érvek helyett csillapíthatatlan indulatokkal igyekszik félelmet kelteni. A nem kívánatos, kényes témákat pedig valós válaszok helyett demagógiával akarja az asztalról lesöpörni. Matz képviselőasszonyt Murányi Tünde alakítja. A szó legkevésbé szép értelmében véve egyszerű karakter. Csodálatra méltó, hogy képes ennyire élethűen hozni ezt, pláne úgy, hogy Superba polgármester keményen beszólogat neki, a nézők pedig időnként felnevetnek, amikor felismerik a Matz által megtestesített együgyűséggel párosuló élő lexikon alakját – neki viszont szerepben kell maradnia, ami nem kis kihívás ilyen helyzetben. A Gyabronka József megformálta Oldfield képviselő akár még szimpatikus is lehetne. Ő az, aki látszólag nem tűri a mellébeszélést. Konkrétumokat akar kicsikarni a testületből, legalábbis ha az ő egyéni érdekeiről van szó. Nem riad vissza a mondandója hangos nyomatékosításától sem. Nem tűri az üres magyarázkodást. Matz mellett a testület legrégebbi tagja, így ismeri a mellébeszélés összes trükkjét, éppen ezért nem engedi ezeket bevetni saját magával szemben.
És persze ott van Peel képviselő, akit Friedenthal Zoltán alakít friss és feszes jelenléttel. Ő az az egy, aki valamelyest szembemegy a többiekkel. Ő az, aki az előző ülésen az édesanyja halála miatt nem tudott részt venni. Fáradhatatlanul próbálja kideríteni, mi történt az előző héten. Érzi, hogy valami nincs rendben. Nem érti, hová tűnt Carp képviselő (akit váltásban Molnár Piroska és Fodor Tamás alakít). Nem tudja összerakni a puzzle-t, mert nem készült el az előző heti jegyzőkönyv. Kollégái pedig ködösítenek. Érzi, hogy valami nagy titok, valami nagy hazugság, valami igazán nyomasztó ügy ül láthatatlanul mindnyájuk vállán az ülésteremben. De képtelen megfejteni, mi lehet ez a titokzatos és nyomasztó körülmény…
Mi történik, ha megpiszkáljuk a múltat? Van-e igény bennünk a szembenézésre? Készen állunk-e arra, hogy a fesztivált, amit eddig nagy büszkén minden évben megrendeztünk, valami egészen más tartalommal töltsük meg a jövőben? Hajlandók vagyunk-e bármit is feladni a kényelmünkből? Valóban csak a fényűzés és a nyomor közül lehet választani? Képes lehet-e az egyén győzelmet aratni egyedül egy összezáró közösséggel szemben? Milyen árat kell fizetnie érte, és hajlandó-e megfizetni ezt az árat? Mi történik, ha valaki veszi a bátorságot arra, hogy az asztal fölé pakolja közös dolgainkat? Lehet-e egy képviselőtestületben kényes témának is támogatottsága? Miért jobb közösségszervező az erőszak, a demagógia, a vér és a mocsok, mint a valódi múlt ismerete, a színtiszta igazság, és a szembenézés képessége? Hová vezetnek az elfojtott, és hová az elszabadult indulatok? Mi a helyzet a demokráciával? Vajon az ország tényleg előre megy, nem hátra?
A garantáltan sokkoló végkifejlet, és Carp monológja nem csak a váltott szereposztásban színpadra lépő veterán színészóriások miatt marad emlékezetes. Ez az előadás kellően nyitott befogadói közegben képes arra, hogy tágítsa a perspektívát, megkapargassa a triviálisnak vélt felszínt, és a dolgok mélyére nézzen. Kapaszkodni kell, ha az ember jegyet vált egy ilyen utazásra, de garantált a katarzis a végén. Erős indítás az év elejére, mely kellő gondolati muníciót ad az idei, egyébként egy fontos társadalmi döntést is magába foglaló évben.
A jó döntéshez a demagógia mögé kell nézni. A gondolkodást lehet, de nem érdemes megúszni. A jegyzőkönyv kiváló kapaszkodót ad a mérlegeléshez, átértékeléshez, nézőpontváltáshoz, emberséghez. Tanuljuk meg, mi a valódi múltunk, és azzal nézzünk szembe. A kitalációk, a kreált hősök, a felmagasztalt mesebeli legendák kora lejárt. Eljárt felettük az idő. Fájó, mégis az egyetlen önazonosan járható út a kőkemény rögvalóság útja. Azt pedig semmilyen mismásolással, történelemhamisítással, üres szlogennel és fals jelmondattal nem lehet megváltoztatni. Ébresztő!
Fotó: Mészáros Csaba
[pvcp_1]
