Kategória: Loupe Színházi Társulás
Az éjjel soha nem érhet véget – Esünk. Kelünk. Továbbmegyünk?
Amikor igazán személyes hangvételű előadásról írok, nem állhatom meg, hogy én is hozzátegyek valami személyeset. Így lesz ez a mostani írásomban is, ezt váltotta ki…
4:12 – A mi csemeténk nem olyan. Ugye?
Az idei évadban az általam kedvelt színházak -érzésem szerint- még az eddigieknél is jobban fókuszálnak kiemelten fontos közösségi, társadalmi, erkölcsi ügyekre. Megjelentek témák, amelyek több…
A kezdet/vége – Melyik úton induljunk, hogy megérkezzünk?
Az elmúlt hónap igen gazdag volt pszichózisokban, ami belőlem a menekülési ösztönt váltotta ki. Először egy koncert tartotta lázban az országot, aztán azért mozdult meg…
Lányok, fiúk – Elbeszélni az elmondhatatlant…
A monodrámák kiemelt helyet foglalnak el a szívemben, hiszen egyetlen színészre hárul a feladat, hogy egész este magával ragadja a közönséget. Talán nem túlzás a…
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá – Egy szerelem passiója mennytől a pokolig
A Loupe Színházi Társulás egy olyan csapat, akikre oda kell figyelni. Jellemzően –és pláne manapság– perifériára szorult, mégis húsbavágóan aktuális és sokunkat érintő, érzékeny, fájdalmas…
Árvák – Migráns-e vagy?
Valószínűleg magunktól ritkán képzeljük el azt a helyzetet, hogy épp egy ünnepi vacsorát töltünk otthon a párunkkal, aztán egyszer csak betoppan a lakásba a testvérünk,…