Amikor igazi klasszikus kerül bemutatásra egy színházban, sokszor elfog a szorongás: hogyan közelítsem meg, írhatok-e egyáltalán valamiről, aminek az ihletadójáról valójában keveset tudok, és egyáltalán: tudok-e bárkinek újat mondani a gondolataimmal? Ilyenkor aztán azzal hűtöm le magam, hogy az írásaimnak éppen az a lényege, hogy számomra mit jelent egy adott produkció. Nem azzal foglalkozom tehát, hogy mit kellene mindenképp leírni, vagy hogy méltassam a létrejött alkotás forrásait, hanem csakis a bemutatott előadással, és a rám gyakorolt hatásával törődöm.
A Csengetett, Mylord? annak ellenére, hogy mindenki ismeri, hallott róla, tudja hová tenni, számomra az Orlai Produkciós Iroda bemutatója előtt nem sok vizet zavart. Pedig olyan klasszikus ez, ami köré komoly rajongótábor, és mondhatni szinte vallásos áhítat épült az idők folyamán. Vannak még ilyen mozgalom-szerű alkotások, például a Star Wars és a Gyűrűk ura történetek is anno táborokra osztották a világot – jóllehet, engem egyik sem érdekelt. A Csengetett, Mylord? esetén sem az érdekel, hogy mit várnak tőlem, hogy gondoljak róla. Csakis az számít, amit az Orlai Produkciós Iroda a színpadra varázsolt a csodálatos Kocsis Gergely rendezésében, és parádés színészek játékával. A színpadi adaptáció egyébként az első évad alapján készült.
Az özvegy Lord Meldrum (Gyabronka József) öccsével (Pataki Ferenc), anyósával (Molnár Piroska) és két lányával (Bíró Panna Dominika és Rezes Dominika) éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik és a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai. A fent és a lent ellentétére épülő televíziós komédia-sorozat után itt a színpadi változat, melyben az immár kultikus karakterek tovább űzik szenvedélyeiket, ki a pénz, ki a szoknyák irányában.
Az első élményem a színházterembe belépve a pazar, korhű díszlet. Elragadó, és már az előadás kezdete előtt megteremt egy alaphangulatot, ami –lévén, hogy pénteki napon láttam– ki is kapcsolt az egész heti rohanásból és idegeskedésből, és elrepített egy másik világba. Legalábbis elsőre így éreztem. Közben óhatatlanul keresni kezdtem gondolatban a darab aktualitását, hogy miért ez és miért most kerül bemutatásra. A két gondolati szál aztán nagyon hamar összeért. Ahogy elkezdődött az előadás, egymást érték a felismerések és megdöbbenések, és persze a vastapssal jutalmazott színészi belépések. Számomra az egyik legkedvesebb pillanat Molnár Piroska megjelenése volt a színpadon, akit meglátva a nézőtér hangos tapsban és ujjongásban tört ki. És ami ennél is szebb: a nézők tapsához Gyabronka József is csatlakozott. Ritka szép gesztus volt. Örömpillanat.
A választ a miért itt és miért most típusú kérdéseimre maguk a párbeszédek adták meg. Ahogy a szereplők a korhű díszletek között beszélgetni kezdtek, egyre közelebb és közelebb éreztem magamhoz a darabban megelevenedő világot. Mígnem már pontosan olyan mondatok hangzottak el a történetben, melyeket a mindennapi, aktuális közéletünkből is tökéletesen ismerünk. És ekkor összeállt bennem minden: nem a darabot változtatták meg, hanem a világ, vagyis hát a mi kis magyari valóságunk változik lassan vissza a darabban megjelenő húszas évek miliőjévé. Abból is leginkább a visszásságokat életre keltve.
Fent és lent, urak és cselédek, szintek, osztályok, kasztok, átjárhatatlanság, mindenki tudja hol a helye és mi az értéke. Elvek és gondolatok, melyek egy azóta bőségesen meghaladott kort rehabilitálnak. Ahogy nálunk is. Az előadás hétvégéjén egy másik eseményen is részt vettem: Magyarország egyik legikonikusabb és legrégibb rockzenekarának buliján hangzott el utalás arra, hogy miért is akarnánk mi a nyugatot követni, amikor ott minden a pusztulás irányába mutat. Óhatatlanul az első gondolatom egy kérdésfelvetés volt magamban: a zenekar hangszerei vajon a Szovjetunióból származnak? Aztán elengedtem ezt a gondolatot...
Fájó és hasító látni azt, hogy egy régi világnak az igazságtalan és élhetetlen részét kezdjük a mindennapi életünkbe újra beemelni. Hogy a társadalom egyik rétegének az a feladata, hogy a másik rétegét kiszolgálja. És közben ez a szolgáló réteg is szintekre tagozódik. Talán ez a legszomorúbb. Így ugyanis az összefogásnak és a kitörésnek igen kevés esélye mutatkozik, miközben az urizáló réteg a maga perverz örömei közt dőzsöl és mindent megenged magának. Széttagoltság, megosztás és uralkodás. Ősi modell, ma is működik. Hát ettől igazán aktuális és szívbe markoló ez az egyébként közben szórakoztató és vicces előadás. Hiszen mégiscsak vígjátékról beszélünk, ráadásul happy end-del a végén. Azért ott volt bennem végig a keserűség, hiszen tudom: másfél évtizeddel ezelőtt még sokkal szabadabban éltem és lélegeztem, ma meg már pontosan érteni vélem az alkotói szándékot a darabválasztás mögött.
Mindez persze csak akkor tud ilyen ütős és hatásos lenni, ha olyan csapat látható a színpadon, mint a már említett Molnár Piroska, Gyabornka József, Debreczeny Csaba, aztán a feketeöves orlais színészek, mint László Lili, Rohonyi Barnabás, Pataki Ferenc, Bíró Panna Dominika, továbbá Rezes Dominika, Cseh Judit, Sipos László Márk, Lass Bea és Ficzere Béla.
A szemet gyönyörködtető díszlet Darvay Botond érdeme, a jelmezeket Pető Kata tervezte. Nekem különösen tetszett még a játék a fényekkel, valamint a két asztal a színpadon: az egyik az uraságoké, a másik pedig a személyzeti asztal. Itt folynak egymástól függetlenül a két társaság párbeszédei, alakulnak a bonyodalmak, átjárás persze továbbra is aligha van. Azért bizony a személyzet szintjén is felmerül bőségesen a korrupció, a tisztességtelen kitörés vágya, a becsület és annak megvédése még akár a legközvetlenebb szeretteinkkel szemben is. És nem maradhatnak el a nagy szerelmi vallomások, melyek persze ki tudja, értő fülekre találnak-e a célszemélyeknél?
Hogy végül mindenki megtalálja-e a helyét, azt fejtse meg mindenki maga a kitűzött előadások valamelyikén. Örömmel látom, hogy a belvárosi előadások mellett már most számos vendégjáték kitűzött időpontja is elérhető a színház honlapján, például az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, a Városmajorban, a Kultkikötőben és a Mézesvölgyi Nyáron is vendégszerepel majd az előadás. Ez elég komoly sikereket vetít a jövőben is előre. Megérdemelten!
Fotó: Éder Vera
Ma láttam az ea-t. Örülök ennek az írásnak!! Jo befejezés a színház után. KÖSZÖNÖM