Amikor a Mohácsi testvérek (Mohácsi István és Mohácsi János) bárhol az országban színpadra visznek egy darabot, az mindig különleges helyet foglal el a szívemben. Előadásaik rend szerint zenészekkel egészülnek ki, jelen esetben Kovács Márton (hegedű), Móser Ádám (harmonika) és Benkő Róbert (bőgő) lettek zenei kísérői és egyben szereplői is a Budaörsi Latinovits Színházban bemutatott Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című darabjának. Az előadás szórólapja rögtön jelzi, hogy amit a színpadon látni fogunk, azt Csiky Gergely után, miatt és helyett írták Mohácsiék. A cím a kis kiegészítő magyarázattal, aztán az előadás kezdetekor a mobilhasználatra vonatkozó rendhagyó figyelmeztetés mind diszkrét jelzése annak, hogy egészen különleges, ám ízig-vérig mohácsis előadással lesz dolgunk, a tőlük megszokott három felvonásos, kétszünetes, három és fél órás terjedelemben. Tessék ezt az estét rászánni és teljesen ráhangolódni, garantáltan kikapcsol ebből a világból, miközben a történet amúgy folyamatosan benne tart a jó kis magyar valóságban.
A szinopszis többféleképpen megfogalmazza, kikről is lesz szó. Proletárokról, persze nem úgy, hanem amúgy, meg dzsentrikről, meg osztályokról, ésatöbbi. Az igazán pontos leírást azonban a darab prospektusa adja meg, ekképpen: „Elszegényedett családokban tengődő, úri életről, hivatalról, rangról álmodozó szélhámosok a darab szereplői, akik munka helyett mások átverésével próbálják megkeresni a mindennapi szűkös betevőt. Kémek és zugügyvédek, menyasszonyok és álférjek, a 48-as szabadságharc ködbe merülő emléke és természetesen a szerelem mozgatja a társadalom perifériájára szorultakat.”
Nyilván nem csak a számomra, de napjaink már-már paródiába hajló eseményeit látva (melyeken leginkább sírva vigadunk) egy rég letűnt, elveszett, elmúlt kor szelleme éled újjá. Addig-addig táplálgattuk, érlelgettük, melengettük keblünkön a nosztalgiát hátrafele, hogy ez lett. Vármegyék, ispánok, jobbágyok, urak, szolgák, cselédek, ingyenélők, és persze a kedvencem: osztályok! Nemám emberek… Megérkeztünk Csiky Gergely nyomán 2022-be úgy, hogy a jelen a múltba fordult és aktualizálta a kort, amelyben a mű született. Épeszű ember most még csak néz ki a fejéből értetlenül, nyel nagyokat és csipkedi magát, hogy ez csak egy rossz álom, ébredjünk fel. Azt amúgy nagyon kéne, de a lényegen ez nem változtat: ennek a letűntnek hitt világnak a 21. századi rehabilitációjában élünk, így teljesen érthető, hogy a darabot is leporolták.
Az elszegényedő családot itt Szedervári Kamilla, mint anya (Spolarics Andrea) és Irén lánya (Hartai Petra) testesíti meg, nomeg persze egy megboldogult férj emléke, aki 48-as mártír volt, avagy nem. A lány, bár meglehetősen naiv, mégis egyike a kevéske ártatlan és nem velejéig romlott karakternek a darabban. Az ő -egykoron szebb napokat látott- háztartásuk a helyszín (a díszlet Khell Zsolt érdeme), ahol a cselekmény játszódik, és ahová bevetődik a temérdek szereplő, így vagy úgy kapcsolódva hozzájuk. A család „lelkes segédje” Mosolygó József zugügyvéd (Mertz Tibor), aki a számomra az egyik legkedvesebb és legemlékezetesebb alakítást nyújtó szereplő a darabban. Felejthetetlenül és szélsőségesen vicces jelenetekben brillírozik, élvezi, hogy kivetkőzik magából a színpadon és ez nagyon jól is áll neki. Timót Pál, mint birkatenyésztő szerepében Ilyés Róbert a másik olyan szereplő, aki látványosan kilóg a sok velejéig romlott és korrupt léhűtő sorából. Ugyanígy Darvas Gábor ügyvédbojtár (Fröhlich Kristóf), aki bár jó ember és halálosan szerelmes is (bár ebben a történetben ki nem?), pénztelen, ennél fogva nem is rúghat labdába ebben a díszes kompániában.
Totális ellentettjük és egyben legnagyobb kártevőjük a főgonosz, Zátonyi Bence (Böröndi Bence). A paszományos-sujtásos motívumok (melyeket egyébként kivétel nélkül az összes szereplő visel – Remete Kriszta jelmezei) pufidzsekijén tűnnek fel. Így amellett, hogy szinte megjelenik lelki szemeink előtt a csudálatos együttműködési rendszer egyik-másik jeles képviselője, Zátonyi a természetében és viselkedésében hordozza is mindazon stílusjegyeket, melyekért magát a rendszert is ugyancsak szeretjük. Azonban egy fejjel még ki is tud emelkedni abban a közegben, ahol az emberek egymást lopják, pumpolják, körbezsarolják. Ahol mindenki tud mindenkiről valami kompromittálót, és hát magyarok lévén imádnak pletykálni is, lásd ugye dögöljön meg a szomszédé is. A szélhámosok közül is ő a legnagyobb. Gyakorlatilag az egész élete a hazudozásra épül. Nekem konkrétan van ilyen ismerősöm, aki egyrészt e közegnek jeles és büszke képviselője, és legnagyobb érdeme, hogy sosem zavarodik bele a saját hazugságainak tengerébe, bár kényszeres szemrángása előbb elárulja sokszor, mint hazug szavai. Mondanom sem kell, hogy ennek az ismerősömnek az életéhez hozzátartozik a nemesi öntudat, a szüntelen Horthy-, és Trianon-emlegetés, meg úgy kábé az összes klisé, melyeket mindannyian ismerünk. Na és akkor a darabban ennek a szemétdombnak a tetején ez a bizonyos Zátonyi a kakas. Hozzá képest mindenki kispályás. Mondhatni ő a don. Mert hát azt már eddig sem rejtettem véka alá, hogy igen finom párhuzamok fedezhetők fel a történet világa és a mi mai kis magyar valóságunk között. A legszomorúbb mégis az egészben, hogy végigröhögjük a darabot, pedig igazából a saját nyomorúságunkon röhögünk. De mi mást is tudnánk csinálni? Aki érti és érzi ezt a művet, az egészen biztosan megtette a maga részét akkor, amikor annak az ideje volt… De hogy az abszurdisztán már itt van, az ebben a három felvonásban igen plasztikusan az arcunkba vágódik. A nevetésünk pedig meggyőződésem szerint csupán védekezés, hiszen valami fegyver mégis kell, hogy ne hülyüljünk meg teljesen, bár erős a felső szándék erre.
A többi szereplőt jellemzően a Szederváriék által szervezett estély, pontosabban kultúrszalon kontextusában látjuk főként. Így tűnik fel Drubina Béni (Chován Gábor), valamint a neje, Elza (Alberti Zsófi), Tulipán Zoltán, úriszabó (Takács Zalán), Tulipánné, Spiegel Berta (Páder Petra), Kovács Zsolt, házmester, később háziúr (Bregyán Péter), Borcsa, a szakácsné (Szőts Orsi), Klimóczi Endre, református pap (Lugosi György), Klimócziné Cibula Zelma (Bohoczki Sára).
És ahogy Mohácsiékhoz illik, csattognak a poénok, dörögnek a jóféle a szóviccek, a kiszólások, elmaradhatatlan szófordulatok. A sok szereplő szokás szerint sokat is beszél, és nagyon figyelni kell a bajusz alatti megszólalásokra és kontrákra is, mert sokszor ezek rejtenek orbitális odaszúrásokat, poénokat. Közben dúl a szerelem, igazságos és igazságtalan kapcsolatok születnek, férfiak adják-veszik a nőket, megy a kártyaparti, létrejön egy alapítvány, kézen-közön jár a pénz, mert az valahogy mindig kerül a rendszerbe – kár, hogy itt is, akárcsak a mindennapjainkban, a tisztességesektől veszik el a velejéig korruptak. Mert ebben a közegben tort ül a korrupció. Aki a pénzek felett diszponál, az nem hajlandó dolgozni. Aki meg tisztességgel és alázattal dolgozik, azt a szélhámosok hülyének nézik, lehúzzák és leköpik. Mert csak a pénze kell, de az nagyon. Ha azt már megszerezték, ott a vége.
Node minek búslakodni, amíg van pálinka, meg valahogy mindig kerül elő pénz. Erkölcsnek ebben a házban, bocsánat, hazában nem nyitnak ajtót. A tisztesség sem szívesen látott vendég. Csak a tisztességgel megkeresett pénz. Az jöhet. Az kell. És mindig több kell. Tulajdonképpen az egész egy nagy halotti tor, ahol a becsületes, tisztességes ember az áldozat. És körös körül mohóság, bunkóság, suttyóság, léhaság, kapzsiság, demagógia, érdek, pénzhajhászás, fösvénység, kevélység, szélhámosság, egyházi és világi vaksötét ostobaság. Ez így mind-mind kiadja azt a kiegyezés utáni létet, mely után oly’ nagy ma a nosztalgia egyesekben. Olyannyira, hogy újra is teremtették. És az már csak kifelé menet bennem megfogalmazódott gondolat, hogy ha mindezek tetejében letermeljük az erdőket és bezárjuk a kulturális intézményeket, akkor innen menni kell. Mert szép befejezés ugyan, hogy a szerelem mindig győz, és ki-ki megtalálja a maga párját, de a bőrünkön érezzük, hogy ez most már kevés lesz. Nagyon kevés. Hogy aztán ezen szerelmeknek legfőbb célja és küldetése a jelen szent nemzeti hitvallása szerint az ész nélküli szaporodás, meg teleszülés, az meg már csak cseresznye a habon a tortán.
A sorok mögött olvasható keserű szembesülésekkel együtt egy igazi vérbő vígjátékot láthatunk, az utalások inkább finomak, mintsem sokkolóak. És csak remélhetjük, hogy a valóság nem fog még agyatlanabb fordulatokat produkálni, melyekkel majd frissíteni kell a darabot.
Fotó: Borovi Dániel
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony (trailer)
