Nemrég egy drámai előadást néztem az egyik budapesti színházban, és a mellettem ülő néző méltatlankodott kissé, hogy Miskolcról jöttek fel a családjával, és egy könnyedebb előadásra vágytak, de nem azt kapták. Kiderült persze, hogy nem limonádéra vágytak ők sem, hiszen azzal sajnos Dunát lehet manapság rekeszteni, és totálisan érdektelenek is az ilyen darabok, de mégis valami olyan történetet szeretnének látni, ami elgondolkodtató is, szórakoztató is, nem drámai, de nem is infantilis. Hirtelen nem is jutott az eszembe olyan darab, amire ez mind igaz. Aztán néhány nappal később láttam a Pesti Színházban a Rémségek kicsiny boltja c. előadást, és eszembe jutott ez a néző: ha olvassa az írásomat, üzenem neki: ezt az előadást nézze meg!
Igazi különlegesség, ékszerdoboz, és a legkevésbé sem kommersz előadás született. Pedig ez nem feltétlenül magától értődő a musical műfajában még akkor sem, ha horror-musicalről van szó. Ez az a műfaj, amiből lehet csinálni igazi hatásvadász és érdektelen gagyit, de lehet belőle maradandó, feledhetetlen élményt nyújtó estét is varázsolni. Novák Eszter rendezőnek ez utóbbit sikerült megvalósítania.
Az előadás egyszerre lett könnyed és hátborzongató, mosolyogtató és tanulságos, prózai színészi képességeket és énektudást is gyönyörűen megvillantó alkotás. Nem vitás, hogy ehhez a sikerhez gondosan kellett válogatni a szereplőket és a torkokat. Manapság, amikor mindenhonnan a tehetségkutató műsorok sokkolnak minket, amelyekben a tehetség szó sokszor új értelmet nyer, olyan jó tudni, hogy vannak helyek, ahová betérve a tehetség alapvető adottság: a Vígszínház színészgárdája olyan gyönyörűen szólal meg dalban, hogy az melengeti a lelket. És náluk ez nem extra, hanem alap. Innen indul a történet, és ezt fokozzák még a különböző szólamokkal, bravúros technikai megoldásokkal. És nem a tehetség tényét ünnepeltetik a nézőkkel, mert ennél a csapatnál a tehetség és a beletett munka a beugró. Amire aztán a többi csoda épül.
Szeptember 21. a nap, amikor az emberiséget váratlanul halálos veszély fenyegette. Ez az életünket veszélyeztető, hátborzongató ellenség – ahogy az ilyeneknél lenni szokott – elsőre teljesen ártalmatlannak, sőt hétköznapinak tűnt, és meglepő módon egy New York-i nyomornegyed apró, félreeső virágboltjában jelent meg először. Főhőseink Seymour (Orosz Ákos), a kétbalkezes fiatal botanikus és különleges növénye, Audrey II (Herczeg Tamás, Vatamány Atanáz), meg persze az őt ihlető Audrey (Radnay Csilla). A virágbolt tulajdonosa Mr. Mushnik (Seress Zoltán) azon aggódik, hogy igen gyér a forgalom, így őt és a dolgozóit is egzisztenciális nehézségek fenyegetik. Csak Audrey II mentheti meg őket a csődtől. Kérdés persze, hogy milyen áron? Ez a virág ugyanis egy húsevő növény, aki egyre éhesebb, így folyamatosan biztosítani kell számára a „cuccot”, vagyis az élő, emberi eleséget.
Eleinte még nem is sajnáljuk az áldozatokat, hiszen a nem túl szimpatikus Dr. Orin Scrivello-ért szinte nem is kár. Őt a színlap szerint egyébként Brasch Bence alakítja, de az általam látogatott estén a szerepben Szántó Balázs volt látható – megjegyzem, zseniális szerepmegformálással. Később egyre nagyobb és súlyosabb áldozatokat kell hozni azért, hogy a növény éljen és viruljon, míg lassan végül mindenkit elér a végzete, és Seymour és Audrey be nem teljesült szerelme is már csak egy másik dimenzióban válhat majd teljessé. Az egyszerre humoros, groteszk, időnként félelmetes, de mindeközben zseniálisan megírt és megrendezett, látványos történet egy percig sem hagy unatkozni.
Már említettem a csodálatos torkokat, az előadásban gyönyörű dalok csendülnek fel. Ami a vájt fülemnek kifejezetten jól esett, hogy sem a rímek, sem a prozódia nem volt kerékbe törve. Természetesen folytak és áradtak a sorok, legyen szó akár a dalokról, akár a prózai részekről. Egyszer sem éreztem azt, hogy döccen a szöveg, vagy sértette volna a fülemet, nem volt egyetlen erőltetett megoldás sem benne. Pedig a ritmus miatt meglehetősen kötött pályán kellett mozognia a szövegnek, az mégis természetesnek hatott végig. A fordítás Varró Dániel munkáját dicséri. Mindezt pazar látványvilág és díszlet teszi teljessé. A díszletért Fodor Viola, a jelmezekért Zeke Edit felet. Az előadás dramaturgja Hársing Hilda.
A csodálatos hangok közül is kimagasló volt számomra Radnay Csilláé. Amikor énekelni kezd, a nézőtér elcsendesedik, és valami mennyei áhítat költözik a sorok közé. Mintha egy angyal jelenne meg. És ne feledkezzünk meg a színdarab nagy triójáról, a Skid Row-i lányokról: Crystal (Márkus Luca), Ronnette (Kovács Patrícia) és Chiffon (Majsai-Nyilas Tünde). Külön-külön és együtt is, szólóban és szólamokban is elvarázsolják a nézőket a darab számos pontján, és persze segítenek a feszültségek enyhítésében, mert hát ne felejtsük el, hogy közben a háttérben egy lassanként hatalmasra duzzadó húsevő növény egymás után falja fel az embereket! A bábtervezők egyébként Hoffer Károly és Fodor Viola, a bábmozgatók Harangozó Boglárka, Kóbor Balázs, Nagy Bálint, Nánási Attila és Vati Luca.
Aki egy mozgalmas, könnyed, mégis izgalmas és sok ponton groteszk, kissé bizarr előadásra vágyik, ami bővelkedik látványban, zenében, táncban és fordulatokban is, annak nem szabad kihagynia, hogy ellátogasson ebbe a kicsiny boltba. Borzongató élményben lesz része, ez biztos. Nekem az előadás alatt többször eszembe jutott, hogy egy ilyen grandiózus musicalnek helyet kellene csinálni az ország legnagyobb szabadtéri színpadain! Méretét, apparátusát, megoldásait tekintve bőségesen be tudná bárhol tölteni a teret ez a produkció.
Fotó: Dömölky Dániel
