Budán csuda dolgok történnek. November elején egy pár hetes időszakban a Mechwart liget környékkén volt feladatom, így ebédidőben alkalmam nyílt betérni a BudaPasta nevű tésztázóba. Maga a főnök készíti itt a finomabbnál finomabb tésztákat, abban az időszakban minden nap jártam oda. A főnök történetesen nem más egyébként, mint Endrődy Krisztián színész, így aztán nem sokáig tartottam magamban a színház iránti rajongásomat. Beszédbe elegyedtünk, és hamar kiderült, hogy Krisztián és párja, Alberti Zsófi nagy dobásra készülnek a tavasszal. Felkértek egy csapat lelkes, tehetséges, és az ügyük mellé álló színészt, és máris megszületett a Védőháló, melynek írói Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida. Ráadásul a bemutató a tésztázóhoz egészen közel, a Margit híd budai hídfőjénél volt, a Dante Közösségi Alkotótér nevű helyen. Izgalmas helyszín, kissé alternatív, underground. Lent vagyunk a pincében, de valahogy épp a pince biztonsága teremti meg a legjobb teret a történetnek.
Nehéz témát választottak. Az öngyilkosságról beszélni mindannyian tudjuk, hogy a jelenség társadalmi súlya miatt nehéz, de muszáj. Nagyon nem mindegy azonban, hogyan tesszük ezt. A téma érzékenysége miatt legalább annyit árthatunk, mint használhatunk vele, így tényleg csak értő, gondos, figyelmes kezekbe szabad a témának kerülnie. Így történt. Az előadás a főhős, Péter (Endrődy Krisztián) élettörténetének meghatározó epizódjait meséli el. Miközben a téma súlyos és kemény, a darab könnyen befogadható keretben indul. Kifejezetten jó a humora. A megjelenő eltúlzott karakterek által kiváltott hatás pedig szükséges ahhoz, hogy jobban megértsük, miért juthat el valaki a végzetes döntésig, milyen út vezet oda, és mi a környezet válasza, miután valaki megölte magát.
Az műfaját az alkotók társadalmi célú szomorújátékként határozták meg, 16 éven felül ajánlják. A szinopszis kiemeli: Évente közel 1600 embert veszítünk el öngyilkosság miatt Magyarországon. Ezek az esetek nem csak a családtagokat, de a munkatársakat, szomszédokat, szemtanúkat is érintik, mégis kerüljük ezt a témát, sokszor még a legközelebbi hozzátartozóinkkal sem beszélünk az érzéseinkről. A dühvel, a fájdalommal, a szégyennel, a bűntudattal, az értetlenséggel sokszor nem tudunk mit kezdeni, egyedül maradunk. A Védőháló című előadás legfőbb célja, hogy megtörjük a csendet, beszéljünk erről a nehéz témáról, hogy megértsük a különböző reakciókat, elfogadjuk a saját érzéseinket, merjünk nevetni a groteszk helyzeteken, amikkel az élet a legfeszültebb pillanatokban is megkínál minket.
Kik azok az emberek, akikkel Péter kapcsolatba kerül az útján? Egyrészt a párja, Orsolya, akit Radnay Csilla kelt gyönyörűen életre. Ő a nő, akinek minden vágya egy gyerek, és bár tudja, hogy a férfi nem szeretne gyereket, tisztázták is ezt korábban, nem tesz le róla. Amikor aztán valóban új élethelyzettel néznek szembe, az iránytű két ellentétes pólusára helyezkednek annak kapcsán, hogy hogyan menjenek tovább, és mi a fontos az életben. Péternek lehetősége nyílna a munkájában kiteljesedni főnökével, Andrással (Kolnai Kovács Gergely) szoros összhangban. Végre lenne pénz, boldogság, karrier és minden. Orsolyának viszont teljesen más vált fontossá, és ahogy halad előre a történet, lassan átalakul a könnyeden és túlzón induló történet nagyon feszült, nagyon emberi, és mindannyiunk számára ismerős és megélt dilemmákat élve boncoló történetté. A darab közepén már érezhető a gombóc a nézők torkában. Drámai pillanat, amikor Péter rádöbben: nincsenek barátai.
Kialakul tehát egy olyan élethelyzet, melyben a férfi és a nő is ki van feszítve, ráadásul radikálisan mást képviselnek ugyanabban a kérdésben. Akkora távolság alakult ki közöttük, hogy látszólag nincs az a szeretet, ami képes ezt áthidalni. Nem sokat segít Péternek a testvére, Szilárd (Kocsis Pál) sem, aki videós formában van jelen a sztoriban, akárcsak Alberti Zsófi és Endrődy Krisztián fia, a darabbéli Frici is (Endrődy Mihály). A videós munka Petri Csengének, Vészi Samunak és Szabó Mátyásnak köszönhető egyébként.
Anyci (Sajgál Erika) és Anci (Gonda Kata) egy másik szálon, az influenszerek világán, és a tett utáni reakciók bemutatásán keresztül kapcsolódnak a történethez, előbbi szintén videón keresztül. Ezen túl még egy kötelmük van Orsolya felé, ami számukra kiemelten fontos, ám végül nem derül ki, hogy a kérdéses tranzakció lebonyolódik-e a felek között… Gonda Kata és Sajgál Erika eltúlzott karaktereket hoznak, mégis nagyon bájosan. Ismerős számunkra az erőltetett boldogságot és tökéletességet sugalló influenszer-világ. Emberek, akiknek mindenről van véleményük és formálják is a többiekét. És nagyon szeretik a pénzt…
Van az előadásnak egy egyébként szomorú, ezzel együtt fájdalmasan sok ponton ismerős banki ügyintézési jelenete, ami lerántja a leplet az érzéketlenségről, a bürokrácia és a családi tragédia találkozásának groteszk valóságáról. Gondoljunk csak bele, hogy az özvegyet a lelke mélyén egy hagyatéki ügyintézés során mennyire érdekelheti, hogy az ügyintéző nem csinált még ilyet…
Az előadásnak van még egy kiemelt szereplője, akinek a játékáért odavagyok, és bár ebben az előadásban háttérben van, mégis élőben muzsikál – és titkon bízom benne, hogy kilép majd a takarásból: Móser Ádám.
Olyan színházi projekt jött létre, amely súlyos témáról beszél felelősen, emberi módon, érthetően, teret engedve a különféle gondolatoknak. Mert végső soron a fő cél az, hogy gondolkodjunk róla, és időben tegyük ezt. Akár egyénileg, akár közösségben. Minél többfélét gondolunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy csökkenthető a tragédiába torkolló végső elkeseredések száma. Mert valóban az a legfontosabb a témával kapcsolatban, hogy beszéljünk, beszélgessünk. És vigyük hírét annak, hogy van ez az előadás!
A színdarab után az alkotók beszélgetésre várják a nézőket (ez gyakorlatilag a második felvonás), amin az alkotók mellett egy pszichológus is részt vesz. Az este nem ígéri, hogy megváltja a világot, de talán segíteni tud abban, hogy az a gondolat, hogy felelősséggel vagyunk egymásért ne szorongást, hanem reményt adjon számunkra.
Fotó: Trokán Nóra
