Legjobban a nőktől féltem – Két telefonhívás, ami megszabadít

Az Orlai Produkciós Iroda nagyszínpadi bemutatói mellett mindig külön érdeklődéssel és izgalommal követem a kisebb terekben megelevenedő előadásokat. Ezek azok a darabok, amelyek jellemzően kísérletezők, rendkívül bátrak, és bizonyos értelemben rétegelőadások vagy a téma érzékenysége, vagy a megjelenítés módja miatt. Ezek számomra az igazi csemegék. Sok szempontból különleges öröm olyan előadással találkozni, mint a Horváth András Dezső regényéből készült egyszemélyes színdarab, a Legjobban a nőktől féltem. Kerestem, mi hatott rám korábban ilyen erővel és felszabadítón. Színházban a szintén az Orlai Produkció gondozásában még mindig látható Megyek utánad c. előadás, filmen pedig a Novák Erik rendezte Szeretlek mint állat c. film zörgette meg hasonlóan a lelkemet.

Orlai Tibor győztes és nemes missziót valósít meg azzal, hogy teret ad egy ilyen előadásnak. Egyrészt egy kortárs magyar író regényét ismerheti meg színpadon is a közönség, másrészt egy szintén fiatal, de már sokszor bizonyító és remek előadásokat színpadra álmodó rendező, Georgita Máté Dezső munkájával találkozunk. És számomra külön ajándék, hogy az általam régóta követett és kedvelt fiatal színész, Dékány Barnabás előadásában élvezhettem a darabot. Ő egy nagyon érdekes jelenség, eddig erőteljes karakterek bőrébe bújva láttam, legyen az negatív hős, vagy fura szerzetet alakító epizódszereplő. Most azonban ő egymaga kapta meg a lehetőséget, hogy a lírai énjével, normalitásával, önmaga teljes valójában tárulkozhasson ki a nézők előtt – és ő remekül élt is ezzel a lehetőséggel.

A történet egy fiúról, annak útkereséséről szól. Egy srácról, akinek egyetlen nap leforgása alatt két erősen meghatározó élményben van része: elveszíti a szüzességét, majd ugyanaznap majdnem halálra késelik egy utcai támadás során. Mindezt megspékeli egy rendezetlen apa-fiú viszony, és egy intenzív gyerekkori emlék egy filmről, amit az apa nézetett végig vele hat évesen, és felnőttként a fiú nem érti, miért kellett megnéznie akkor egy tömény, vad erőszakot ábrázoló művészeti alkotást.

Az ember az élete során gyűjti a különböző pozitív és negatív élményeket, tapasztalatokat. A pofonok senkit nem kerülnek el. Van azonban olyan, amikor a csillagok olyan szerencsétlen együttállása következik be, aminek hatására valami összeakad bennünk. Az agyunkban, a lelkünkben, a szellemünkben, nem tudni pontosan hol, de kattan valami, és az addig normálisnak hitt viselkedésünk, világképünk kiderül, hogy nem egészen az. „Valami baj van a gyerekkel” – fogalmazza meg az apa is a fiú viselkedését. De akkor most fiú, vagy férfi a mi hősünk?

Mikor ismeri fel, hogy valami nincs rendben és milyen megküzdési stratégiát választ? Tud-e, képes-e, hajlandó-e segítséget kérni? Hogyan éli meg a saját és a környezete viszonyát az intimitáshoz? Miért kapcsolódik össze benne a szexualitás és az erőszak kényszerképzete? Miért használja ki a nőket, és miért érzi, hogy a nők kihasználják őt? Miben más a szex, az érzéki szeretkezés és a lélektelen baszás? Meddig tart a test és hol kezdődik a lélek? Mi a jó neki, és mi a jó másoknak? Lehet-e összhangba kerülni ezekkel a különbözőségekkel? Kinek, minek kell megfelelni és honnan fakad ez a görcsös megfelelési kényszer? Mi táplálja a bénító gátlásokat, amik a teljes élet és boldogság útjába állnak? Kitől fél valójában ez a fiú?

Ez csupán néhány kérdés, ami hősünkben kavarog, miközben önmaga felfedezőútján kalandozik. Az éveken keresztül tartó sodródás akkor válik felfedezőúttá, amikor elfogadja, hogy dolgoznia kell önmaga megfejtésén, hajlandó is segítséget kérni ezen az úton, és képes megfogadni egy pszichológus tanácsait. Mert nem elég az okokat megkeresni és feltárni, de ki is kell bogozni az összeakadt szálakat. Rendet kell tenni az elakadási pontokban, enélkül ugyanis nem lehetséges teljes életet élni, legalábbis a párkapcsolatok tekintetében. Sok lehetőséget pazarolt el, megannyi lányt és prostituáltat fogyasztott el ez a fiú, mire rájött, hogy ezek egyszersmind lehetőségek is a felszabadulásra. Ám amíg nem száll alá a saját poklára és nem szabadítja fel önmagát, csak ugyanabban a mókuskerékben szalad egyre őrültebb tempóban, váltogatva lányokat, drogokat és alkoholt. Mindig mélyebbre zuhanva.

Magam is hiszem és képviselem azt, hogy el kell érni a medence alját, hogy az ember felrúgja magát és feltörhessen a fényre. Az út sajnos nem megspórolható, és tele van fájdalommal, szenvedéssel. Ráadásul ezeket nem csak önmagának, de másoknak is okozza, aki spirálba kerül. Ezt később sok beszélgetéssel lehet aztán orvosolni. Legalábbis a legtöbb esetben. A megoldáshoz és a démonokkal való leszámoláshoz elengedhetetlen, hogy az ember megtanuljon újra bízni. Számomra ez volt az előadás egyik fő üzenete. Ez képes kivezetni az önbizalomhiány, bizonytalanság, önvád, öngyűlölet spiráljából az élet valódi megélésének útjára.

Dékány Barnabás szenvedélyesen adja elő ennek a fiatal életnek a stációit. Hiteles, intim és koncentrált jelenlét ez. Nem hibázik és minden idegszálával benne van a történetben. Pedig nagyon nincs egyszerű dolga, mert a sztori mesélése közben folyamatosan irányítja a hangi- és zenei aláfestést is egy komoly szettel. Az előadást a fények váltakozása is színesíti. A színész arcán a meghatottságot láttam az előadás végén. Azt hiszem, joggal és büszkén hallhatta a belső hangot: „Megcsináltad, töki!” Ezzel a színdarabbal még jobban megkedveltem én is őt, nagyon komoly bizonyságtétel ez a szerep színészetből és emberségből is.

Komoly tükör a saját húszas- és harmincas éveimhez ez az anyag. Bár azt hiszem, a szerzői szándék is az, hogy valamilyen formában mindenki ráismerjen önmagára, vagy saját fiatalságára. A mű ajánlójában is szerepel: „a regény oldalain egy férfi arca rajzolódik ki, akit már mindannyian láttunk. Vagy a tükörben, vagy az ágyunkban, amint éppen fölénk hajol, és azt mondja: – Bocs. A pia. Csak attól lehet.

Az előadás 18 éves kor felett ajánlott, főként a témája, és annak élve boncolása miatt. Annyiban specifikálnám még ezt, hogy az egyébként remekül működő, bólogatós-összekacsintós humora mellett ez nem a megúszós-szórakoztató estén felhőtlen kikapcsolódását kínáló történet. El kell benne merülni, megúszhatatlan az önmagunkkal való szembenézés és önreflexió, esetenként kemény felismerések is felszínre törhetnek. Mégis, elképesztő megtisztulást és katarzist hoz a másfél óra végére. Jobb emberként állunk fel a székünkből és kerekebbnek akarjuk majd látni a világot. Ez a legtöbb és egyben a legszebb ajándék, amit színház, irodalmi, művészeti alkotás nyújthat. Szívemből szól minden elismerésem az alkotóknak: lélekkel, komoly mélységekben elmerülve hoztak létre maradandót.

Fotó: Dékány Barnabás

Legjobban a nőktől féltem – trailer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.