A Centrál Színház ismét olyan alkotói névsort hozott össze, ami számomra már akkor garanciát jelentett az előadás ismételt megnézésére, amikor még egyszer sem láttam a darabot. Januárban ugyanis épp aznap nyílt meg a márciusi jegyvásárlás, amelyik napon este első alkalommal néztem meg a Mellékhatás című darabot. És látatlanul is lecsaptam délután a márciusi jegyekre, este pedig, az előadás után meg is veregettem a vállamat, hogy milyen jól tettem!
Amikor a rendezői poszton Horgas Ádám szerepel, és olyan színészeket rendez, mint Mertz Tibor, Botos Éva, Fehér Tibor és Gáspárfalvi Dorka, számomra nem kérdés, hogy különleges estére készülhetek. És valóban, több ízben okozott meglepetést az este. Bár tudtam, hogy nagy durranás lesz, de még sokkal több volt ebben az előadásban annál is, amire készültem. Annyi előzetes változásban volt részem, hogy az eredetileg nagyszínpadi előadás a kisszínpadra került, és már ez is izgatott, hogy vajon mi van benne, ami az eredeti tervhez képest változást indokol? Magamban erre azt a választ adtam a végén, hogy így talán még intimebb és ütősebb, amit látunk. Egyébként is elöl szeretek ülni, mert úgy szippant be igazán az előadás, de itt még fontosabb, hogy lássam a mimikákat, érzelmi rezdüléseket.
Döbbenetes, mennyire átadják magukat a színészek annak a hatásnak, amit a történet elérni képes. Ezt különösen Fehér Tibornál éreztem a meghajláskor, bár a darab végét tekintve teljesen érthető, hisz ő járja be a legnagyobb utat a befejező jelenet és a meghajlás között. Botos Éva szintén.
De ne rohanjunk így előre. A nézőtéren helyet foglalva az első meglepetés, nevezhetjük akár optikai csalódásnak is, hogy első ránézésre viszonylag minimál díszlet tárul elénk a színpadon. Ám amint kialszanak a fények és elkezdődik a darab, ez egy pillanat alatt megváltozik, és a díszlet azonnal átlényegül egy rendkívül izgalmas high-tech látványossággá. Nem mellesleg a látvány- és díszlettervező is Horgas Ádám, és ez a két elem valóban szervesen és visszatérőn kapcsolódik szorosan össze az egész este folyamán.
Elsőként Mertz Tibor lép színpadra, egyfajta show-manként, és könnyed alaphanggal indítja a később egyre súlyosabbá váló estét. Sokféle stílusban és hangvételben láttam már színpadon őt, ebben a darabban az igazi ajándék számomra az, hogy egy történeten belül is több arcát megmutatja, melyeket külön-külön is csodálattal nézek. A könnyedség és a drámaiság egyaránt az ő terepe, kisujjában is van és zsigerileg is hozza mindkettőt. A show-ba illő játékosságba a közönséget is bevonja, és bizonyos kérdések esetén meglepően izgalmas válaszokat produkál a publikum. A darab nem marad adós azzal sem, hogy ebből milyen következtetéseket vonhatunk le. Tanulságos.
Persze a show-műsor kedélyessége csak keret. A történet valódi tere ugyanis egy gyógyszerkísérlet. Az orvosi kutatás szereplői pedig a kísérletet vezető főorvos, Dr. Toby Sealy (Mertz Tibor) és az őt segítő doktornő, Dr. Lorna James (Botos Éva). A kísérlet önkéntes alanyai pedig a két fiatal, nevezetesen Connie (Gáspárfalvi Dorka) és Tristan (Fehér Tibor). Az ötödik főszereplő maga a kísérleti gyógyszer, ami egy antidepresszáns. A kísérlet célja, hogy annak időtartama alatt folyamatosan figyeljék a fiatalok érzelmi és fiziológiai reakcióit.
A kezelés előrehaladtával a két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz érzelmileg. Miközben egyáltalán nem szabadna fizikailag érintkezniük, a szigorú szabályokat és előírásokat sorra megszegve bolondulnak egymásba, és ebből fakad aztán a rengeteg bonyodalom. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy egy könnyed és klasszikus romantikus történet bontakozik ki a szemünk láttára. A darab és a rendezés igazi erőssége azonban az, hogy ennél sokkal mélyebb, drámaibb és összetetteb, sokrétű és rétegű az a kérdéskör, amit a történetet látva bejárunk. Izgalmas utazás ez, mert egyre több a kérdés, de többféle válasz is jó lehet, és akad, ami válasz nélkül marad. Bőven teret ad a darab a látottak szabad értelmezésének, ahogy annak is, miként értékeljük a kulcsfontosságú és sorsfordító pillanatait.
Persze remek az előadás humora és felszabadultan nevetünk is sokszor. Máskor a szabadszájúságán lepődünk meg, mert nyitott és őszinte a nyelv, amin a szereplők kommunikálnak. Az érzelmek és indulatok elszabadulása nem csak a tesztalanyok, de orvos-páciens, és orvos-orvos viszonylatban is egyre sűrűbben és intenzívebben van jelen a történet előrehaladtával. A végkifejlet aztán egészen drámai, engem lesokkolt, amikor a tapsrend alatt visszagondoltam, hogy másfél órával ezelőtt, az előadás kezdetén milyen könnyed és kedélyes volt a hangulat, és hová jutott végül a végkifejlet.
A színlap a lényeget úgy foglalja össze, hogy Connie és Tristan, egy új antidepresszáns fiatal tesztalanyai keresnek választ az égető kérdésre, vajon egymás iránti érzelmeik természetes vonzódásból erednek vagy a gyógyszer korbácsolja fel őket? Mit tehet értünk az orvostudomány, és hol vannak a beavatkozás határai?
A történet sokrétegű. Connie és Tristan története mellett ugyanis Lorna és Toby kapcsolódása is kibontakozik. Maga a gyógyszerkísérlet is több kérdést vet fel, amiken lehet gondolkodni. Ilyenek például, hogy a szerelem inkább érzelmi, vagy inkább biológiai természetű jelenség? Milyen határvonalakat húzhatunk az emberi érzelmek és a kémiai befolyás között? Mire képesek a pszichiátriai gyógyszerek, és validak-e a hatások, amiket tulajdonítanak nekik? Milyen etikai dilemmákat vetnek fel az ilyen jellegű tudományos kísérletek?
A retinámba égett, ahogy Botos Éva alakításában Lorna vagdosta magát és remegett a színpadon fájdalomtól, vágyakozástól, összetörtségtől, és aztán újra és újra összeszedte magát, de belül megsemmisült. Fehér Tibor Tristan karakterével szintén feledhetetlent nyújtott, különösen a záró jelenetekben mutatja meg egy meglepő, drámai és ijesztően élethű arcát a szereplőjének. Mellette Gáspárfalvi Dorka a részvét és a támogatás, az emberség hiteles megtestesítője. Kiáll a fiú mellett, és ha őszinte akarok lenni, az életben erre valószínűleg nagyon kevesen lennének képesek a mai önző világban. Mert Tibor orvosként, tudományos köpenyben komoly és drámai egyszerre, Lorna kapcsán kutatja, mi az ok és mi az okozat, és melyik volt előbb, mi vezetett mihez. Stabilnak és racionálisnak tűnik, de az egyre gyakoribb és egyre fiatalabb nők Toby mellett azt sejtetik, hogy az ő élete sincs teljesen rendben.
Az okok és okozatok keresése, ezek felcserélése, a tudományba vetett hit és annak megkérdőjelezése végigkíséri a darabot és a szereplők sorsát. Happy end nem igazán lehet ebben. Ami viszont még ad egy pluszt a darabhoz, az a rengeteg kutatás és tudományos eredmény, ami elhangzik közben, és ezekre érdemes odafigyelni, mert meglepőek és igazak. Segítik a magunkba nézést.
Katartikus és emlékezetes előadás ez, tartalmas is egyben, és bőségesen ellát minket útravalóval. Teret ad a játéknak, új ismeretek megszerzésének, a szabad gondolkodásnak és asszociációknak. És ha jól figyelünk, sok-sok kérdésnek is, amikhez kapunk ugyan segítséget, de végső soron mindenkinek magának kell megválaszolnia őket. Hiszen mindannyian egy nagy kísérlet részei lehetünk, az életünk is csak teszt, ráadásul nem tudhatjuk még azt sem, hogy valóban gyógyszert kapunk, vagy netán csak placebót…
Fotó: Horváth Judit
Mellékhatás trailer