Üdítő előadással lepett meg a KV Társulat, ráadásul egy számomra nagyon kedves térben, a Radnóti Színház Keres Emil próbatermében láthattam a Nem beszélve arról, hogy… című előadást Reisz Gábor rendezésében. A történet elején még kerestem, hogy pontosan mit is látok.
Egy villamos utazás szemlélői vagyunk: egy házaspár utazik, a férfi (Szabó Domokos) épp a könyvét dedikálja egy fiatal nőnek (Walters Lili), aki rajongással szemléli a férfit. Az utazás során a férfi felesége (Száger Zsuzsanna) fültanúja lesz egy telefonbeszélgetésnek, melynek során valaki (Urbanovits Krisztina) egy Laura nevű lányról (Tarr Judit), és annak eltűnéséről mesél a telefonban. Ebből inspirálódva hősünk elhatározza, hogy a nyomába ered Laura történetének, és filmet fog róla készíteni. Az előadás ennek a szó szerinti és átvitt értelemben vett utazásnak a rögös útját járja körül. A nő Laura történetén keresztül ugyanis saját belső világába is alámerül, és fájdalmas felismerésekkel szembesül.
A Nem beszélve arról, hogy… az alkotói függetlenségről, a művészi személyességről, a szabad alkotásról és a független területen való működés nehézségeiről is beszél, egy párhuzamos szálon futó történeten keresztül. Egy független filmes rendezőnőt megihlet pár futólag elkapott mondat egy Laura nevű nőről, aki kitört az addigi életéből és egy határozott döntéstől vezérelve eltűnt. Az ő ismeretlen személyiségét, tetteit kutatja a rendezőnő, valóság és fikció mezsgyéjén lavírozva megpróbálja összerakni a mozaikokat… Elindul az alkotás folyamata, és az előadásban végig követjük a filmkészítés stációit, nehézségeit. A valóság fikcióvá válik, nem beszélve arról, hogy ez fordítva is megtörténhet… – írja a színlap.
És valóban, innentől kezdve a filmkészítés folyamatát, lépéseit látjuk gyakorlatilag benfenntesként, és számomra ezért is külön öröm, hogy egy működő színháznak a próbatermében játszódik a darab, hiszen ez a puszta jellegénél fogva is hozzáad a történethez. Nagy dolgok születésének helyszínén lehetünk nagy dolgok születésének tanúi. A fő szálak, melyek mozgatják az előadást, egyrészt a filmkészítés szakaszainak bemutatása, másrészt az ehhez szükséges források, támogatás, és egyáltalán a finanszírozás kőkemény és realista nehézségeinek ábrázolása. Bemutatja, mennyi csillagnak kell együttállnia, mennyi szerencse is kell ahhoz, hogy ma Magyarországon egy film elkészülhessen. És mi történik akkor, ha a kulcsfontosságú támogatók hátat fordítanak a filmnek. Mi lesz akkor a történettel, hol lehet spórolni, mennyiben látszik ez majd meg a végeredményen, és végül, akinek a történetét a film feldolgozza, az vajon hogyan fogadja a látottakat? Van-e még köze hozzá egyáltalán?
Közben mindannyiunkat izgat Laura története is. Miért van az, hogy három évnyi titkolt viszony után a szeretője végül elhagyja érte a családját, a nő pedig egyszerűen eltűnik, lelép? Mik a motivációi, miért hozott hirtelen ilyen döntést? Él-e még egyáltalán?
Ezzel egy időben főszereplőnk a saját életének útvesztőjében is keresi és megtalálja a támpontokat. Képessé válik egy kicsit felülről ránézni a házasságára, és nem túl boldog attól, amit lát. Szóval párhuzamosan több film is forog ebben a történetben, egyik izgalmasabb, mint a másik, és ezek hatnak is egymásra. A kérdés csak az, hogy elkészülnek-e ezek a filmek, és megtalálják-e a közönségüket? És mi történik azután?
Az előadásban remek csapat jött össze. A már említett Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Szabó Domokos, Walters Lili és Tarr Judit mellett üde színfolt a darabban Kenéz Ágoston. Hogy ebben az énekes-prózai, icipicit interaktív előadásban lehet-e happy end, ha egyszer elkészül a film, azt minden felfedező maga döntse el. Számomra jó élmény volt ez a leskelődés, amivel beavatást kaptam egy készülő film világának hangulatába. Az pedig bájos, hogy a darabban elhangzik: maximum négy szó lehet a film címe. Nézzük csak meg az előadás címét?!
Fotó: KV Társulat
