Kék lagúna – Ösztönök küzdelme hajótörés után

A Dollár Papa Gyermekei előadásainak sajátos világa gyorsan hatalmába keríti a nézőt. Mindig képesek újat, meglepőt mutatni, mindeközben az általuk feldolgozott történetnek a lényegét akkor is megragadják, ha attól látszólag jelentősen elvonatkoztatnak. Az egyik legutóbbi, Kabaré című előadásuknál már tetten érhető volt, hogy a nézőknek kellett egy kis idő megérteni, milyen kabaréra érkeztek, és hogy nem pont arra a Kabaréra, amire először gondolunk.

Valami hasonló történik a Kék lagúna előadással is. Ördög Tamás rendezése talán az eddigi legbátrabb, legmerészebb Dollár Papa darab, amit láttam eddig. Az első és legfontosabb dolog, hogy amennyire csak lehet, próbáljunk a regényből, vagy a filmből meglévő emlékeinktől elvonatkoztatni. Fogadjuk el, hogy itt most valami újat, valami mást, vagy másként fogunk látni, mint amit elsőre várunk. Egy egészen sajátos megközelítésből nézhetjük a sztorit. Érdemes tehát tabula rasa-t adni a Kék lagúna történetnek.

Az előadást a Trafó nagytermében mutatták be, dupla teltházzal. Májusban ismét műsorra kerül ugyanott.

A szinopszis minden szükséges kapaszkodót megad, és ezeket érdemes valóban végigolvasni és komolyan is venni. A történet kapcsán kihangsúlyozzák, hogy „a Kék lagúna alaphelyzete csak kiindulási pont a saját lagúnánk megtalálásához, ahol sajnos már nem minden olyan idilli, mint a Viktoriánus kor emberének fantáziájában.

Vagyis jelentős feladat hárul a nézőre, hogy igenis kezdjen valamit a látottakkal, még ha meglepő és rendhagyó is, amit látott. És itt jön a második fontos pont, amit kiemelnék. Az előadás színlapja az alábbiakra is felhívja a figyelmet: „Figyelem! Az előadásban meztelenség és fizikai erőszak jelenik meg, mely egyes nézőknek felkavaró lehet.” Ezt tessék komolyan venni! Akárcsak a 18-as karikát. A darabban nagyon komoly, feszült koncentrációt és minden egyes milliszekundumban alapos színészi figyelmet, jelenlétet és teljes odaadást igénylő jeleneteket látunk. Az a néző tehát, akit zavar a meztelenség, vagy hogy egy adott produkcióban meztelen férfiakat fog látni a színpadon, méltatlankodás helyett egyszerűen csak ne nézze meg az előadást.

Azoknak a nézőknek viszont, akik értékelik a rendhagyó és bátor megoldásokat, valamint azt, hogy egy egészen különleges megszólalási módon, a mozgás nyelvén látnak megelevenedni egy történetet a színpadon, maradandó élményben lesz részük. Nézői oldalon is bele kell tenni a melót, hiszen ez a megoldás ugyanúgy cselekményt mesél el, mint a hagyományosabb formák. Az emberi természet, a versengés, a túlélés, a küzdelem, a felülkerekedés és alulmaradás dinamikája, az ember mint ösztön-, de mégis társas lény megjelenítése csodálatosan valósul meg ebben a darabban.

Az előadás színészközpontú, még ha talán nem is teljesen abban a formában, amiben várjuk. Mégis minden pillanata értékelhető, a benne felfedezhető rengeteg alázatos munka, feszült figyelem, a csapatjáték, az egymásra figyelés végig tetten érhető. A darab végén a katarzis megúszhatatlan. Az, hogy utána napokig dolgozza fel az ember a látottakat, az alap. Mint hogy az is, hogy minden háttéranyagot igyekszünk felkutatni utána. Többet és többet akarunk belőle.

Meggyőződésem, hogy a Dollár Papa Gyermekei kísérleteznek a határokkal. A sajátjaikkal éppúgy, mint a nézőkével. Tulajdonképpen egy izgalmas, közös felfedezőútra hívják magukkal a nézőket. Nagyon fontos a bizalom, hogy úgy lépjünk be az előadásra, hogy bízunk a társulatban, a teljesítményben. Aki ismeri és kedveli a csapat munkáit, a Kék lagúna célját és üzenetét is érteni fogja. Az viszont kimondható, hogy a nyitottság nélkülözhetetlen alapfeltétele annak, hogy kezdeni is tudjunk vele valamit.

Összességében egy nagyon szép, hatásos és erős előadás született. Fontos, hogy bátran üljünk be rá és csupaszítsuk le az előzetes elvárásainkat. Akkor jól fogunk kijönni ebből a hajótörésből, és már nem biztos, hogy túlzottan igyekszünk majd vissza az általunk ismert civilizációba.

Színészek: Brezovszky Dániel György e.h., Kövesi Zsombor, Mezei Bence, Pásztor Dániel e.h.

Intim tréner: Hód Adrienn és Ördög Tamás

Rendező: Ördög Tamás

Fotó: Kalicz Máté

Dollár Papa Gyermekei: KÉK LAGUNA / 1 nappal a premier előtt

4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.