A Budaörsi Latinovits Színház az elmúlt években olyan színházi műhellyé nőtte ki magát, amely újra és újra beszippantja azt a nézői réteget, akik alapvetően bekapcsolódni kívánnak a színházi előadásokba, és nem csupán, vagy nem feltétlenül gondtalan szórakozásra vágynak. Magas színvonalon és teljes erőbedobással folyik itt a művészi munka, és nem hibáznak. Társadalmilag fontos, aktuális kérdéseket boncolgató darabjaikkal és a zseniális színészcsapattal szinte ijesztő, ahogy be tudják vonzani és visszajáróvá tenni az erre fogékony nézősereget.
Az itt játszó színészek egyenként is a szakma megbecsült, sokat foglalkoztatott tagjai. Ami még különlegesebbé teszi ezt a helyet az az, hogy minden színésznek megvan az az előadása, melyben ő az abszolút főszereplő és viszi is a prímet. Nagyon szimpatikus a számomra, hogy a színház odafigyel arra, hogy keresse és kiaknázza a társulat elégedettségéhez vezető utakat és minden színészének ad testhezálló, a mindennapi munka mellett kiemelt főszerepet, címszerepet, olyan előadást, mely csakis az adott színésszel képzelhető el.
A repertoár maga is színes. A könnyedebb, szórakoztató, összekacsintós műfaj kedvelői ugyanúgy találhatnak kedvükre való előadást, mint a nehéz, fajsúlyos kérdések miatt színházba járó nézők. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Pelsőczy Réka által színpadra varázsolt Vadászat című előadás. David Farr Vadászat című drámája Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm azonos című, nagysikerű filmjének adaptációja. A nagyon is konkrét történet mellett bőven van alkalmunk elvonatkoztatni és átértékelni saját életünket is, hiszen bármelyikünkkel előfordulhat, hogy ártatlanul válunk célponttá egy gyűlölettel teli helyzetben.
A Vadászat szinopszisa szerint egy észak-dániai kisvárosban él Lucas Bruun (Chován Gábor), az elvált tanár, aki a helyi gimnázium bezárása után az óvodában vállalt nevelői állást. Napközben a gyerekekre vigyáz, esténként a szülőkkel iszogat a vadászházban. És Lucast mindenki szereti, mert kedves és lelkiismeretes, de aggódnak is, hogy magányos abban a nagy házban, ahol a felesége és a fia elköltözése óta egyedül lakik. De a féltést hamar felváltja a zsigeri düh és a bosszú utáni vágy, amikor egy óvodás kislány szexuális zaklatással vádolja meg Lucast, aki ugyan tagad, de hiába — már elkezdődött az embervadászat.
A történet tehát egy nem teljesen előzmény nélküli félreértés és a gyermeki fantázia találkozásának pusztító hatását mutatja be. Egy olyan helyzetet, amiről igazán nem tehet senki, legalábbis nem lehet egyszemélyes felelőst megnevezni. Az egyre csak duzzadó indulat, az emberi gonoszság és rosszindulat azonban hamarosan olyan hatalmasra növő gyűlölet-hullámokat idéz, melyeket már lehetetlenség megfékezni. Amikor elindul a lavina, már nincs menekvés. És legyünk őszinték, néha csak a szerencsén múlik, hogy az ember nem kerül ilyen helyzetbe.
Márpedig kerül. Épp egy hete, miután bezártam az autómat, szokásom szerint ellenőriztem a kilincseket és benéztem az ablakon, hogy a világítást is lekapcsoltam-e. Két civil rendőr csak ez utóbbi két momentumot látta, a parkolásomat nem, így majdnem bilincsben vittek el. Ennyi elég egy félreértéshez.
Sokat gondolkodtam azon, hogy manapság, amikor a tanárok kilátástalan, mostoha helyzetét egyébként is látjuk, van ez az aspektus is, ami mellett gyakran elmegyünk. Ezeknek az embereknek hatalmas felelősség nyomja a vállát a tanítás, nevelés, a fiatalok emberré faragása folyamán, és az egyébként sem megbecsült, alulfizetett munkájuk során ki vannak szolgáltatva még az alaptalan vádaskodás lehetőségének is, melynek súlya elől ártatlanul sem menekülhetnek. Persze az ilyen helyzetnek épp az adja a nehézségét, hogy akár történik abúzus, akár nem, szinte lehetetlen bizonyítani. A bűnösséget épp úgy, mint az ártatlanságot. Viszont ha csak a gyanúja, a puszta lehetőség felmerül, még ha teljesen alaptalan is, átveszi a józan ész és a tények feltárása helyét az indulat, a vádaskodás és a szervezett gyűlölet. És ha mindez egy olyan országban történik, ahol eleve nincs szociális ellátórendszer, az oktatást minden irányból zülleszti a politika, a kultúra meg a stadionokra kezd korlátozódni, ott komoly bajban vagyunk. Miközben azt halljuk mindenhonnan, hogy szaporodjunk, látnunk kell azt is, hogy a világon senki nem véd majd meg minket, ha bajba kerülünk.
Összetett és rétegzett előadás ez. A rendezés okos, érzékeny és elfogulatlan. Minden szereplő nézőpontjával és indulatával képesek vagyunk azonosulni, hiszen csak mi nézők láttuk a teljes igazságot. A szereplők megélései alapján jogosnak tűnnek az indulatok, a félelem és az értetlenség is. Hiszen mégiscsak egy köztiszteletben álló személy sározódik be, akit mindenki szeretett, a családja közelébe engedett és barátságot kötött vele. Kifejezetten tetszik az, hogy az előadás nem a városi és vidéki ember gondolkodása közti ellentétet tápláló, untató sztereotípiákkal operál, hanem egy nagyon is valós és kézzelfogható problémát jár körbe megfelelő alázattal és méltósággal.
Lucas nem kezd vadul védekezni. Néha szinte érthetetlen, miért nem áll már ki keményen magáért és mondja el újra és újra az igazát. Aztán ráébredünk, hogy olyan erővel torzul folyamatosan az igazság, hogy bármit is mondana, senki nem hinne már neki. Üldözöttségében ráadásul az egyetlen céljává az életben maradás válik, hiszen már az is veszélyben van. A kislány szülei, Mikala (Páder Petra) és Theo (Böröndi Bence) eltérő módon kötődnek Lucashoz. A férfinek igaz barátja volt, a nőnek pedig valaha szerelme. Theo ölelése az előadás egyik legerősebb pillanata, mert első pillanatban nem tudhatjuk, hogy a szeretet, a gyűlölet, vagy a kettő elegye ölt-e testet a színpadon.
A történet másik szála csakis férfiakhoz kötődik. A település vadászegyletének minden épkézláb férfi a tagja. Életük része a beavatás, a vadászat, és persze az azt követő lerészegedés, trágárság és lealjasodás. Szelep, amit kinyitnak. Menedék, ahová menekülnek. Takács Zalán Gunner szerepében ezúttal erős, drámai és domináns karaktert alakít, ám én nagyon kedvelem a komikus énjét is. Végső soron az ő telefonjának tartalma -melyet fia, Peter (Mester Máté / Moharos Zalán) megtalál és megmutat Theo lányának, Clara-nak (Nagy Nóra Zsófia / Nagy Enikő)- indítja el a lavinát, mely kis híján teljesen betemeti Lucast. Marcus, Lucas fia (Kerekes Marci) kiáll apjáért, és annak igazáért. Épp elég fájdalom és veszteség érte már az apát, ezt a beavatás előtt álló fiú is pontosan tudja, és kiállásával érik igazán férfivé. A fiatal szereplők ügyesek, hitelesek, remekül helytállnak ebben a nehéz történetben. Nem esnek ki a szerepükből, hitelesen képviselik a karakterüket.
Per, a gyermekvédelmi felelős szerepében Mertz Tibor ezúttal drámai arcát mutatja meg, mely éppoly mély és hihető, mint más előadásban a komikus, vagy épp őrjöngő karaktere. Számomra ő a színházi egyik legszenvedélyesebb, minden előadásában emlékezeteset nyújtó színésze. Örök kedvenc. Ilyés Róbert, aki ezúttal lelkészként, de a vadászegylet tagjaként is szerepel, ezúttal is komorabb karaktert alakít, tekintete fokozza a drámai helyzetek súlyát, tétjét. Rune (Fröhlich Kristóf) és Anders (Bregyán Péter) szintén a vadászegylet tagjai. A lángra lobbanó indulat bennük és általuk is folyamatosan fokozódik, és nem kerülik el a tettlegességet sem, bár nem közvetlenül Lucas a célpontjuk. Lotte, az óvónő szerepében Debreceni Luca, Ulla, Gunner felesége szerepében pedig Horváth Zita látható.
És akivel az előadás kezdődik, aki a nézőtérre érkezéskor már vár minket: Hilde, az óvoda igazgatója, azaz Spolarics Andrea. Számomra ő is „leg”, bármilyen karaktert, vagy érzelmet kell is megjelenítenie. A kedves és szerető szavai átmelegítenek, majd nem sokkal később a helyzetfelismerésből fakadó komorsága, távolságtartása megdermeszt. Átél mindent, amit mond, cselekszik és képvisel. És ettől lesz hiteles úgy a könnyed, mind a drámai helyzetekben. Nála visszatérő elem egyébként az előadások elején a közönség fogadása, vendégül látása. Érezhető, hogy szereti az embereket, a nézőket, a közösséget, akinek játszik. Jó érzés lehet vele kötetlenül beszélgetni.
Az előadás hangulatának, a néha sejtelmes, máskor szinte ördögi és bestiális pillanatainak megteremtéséért sokan dolgoznak a színfalak mögött is. És ennél az előadásnál különösen ki kell emelni a teljesítményük fontosságát, mert nélkülük nem lehetne ez az előadás az, ami: egy nagyon erős felkiáltójel, szívnek és józan észnek címzett üzenet egy aktuális problémáról és annak lehetséges kezeléséről. A remek, mozgatható díszlet Kálmán Eszter munkája. A mozgás Bodor Johanna érdeme, a világításért Kehi Richárd felel. Zenei vezetőként Bercsényi Péter és Wágner-Puskás Péter dolgoznak a darab megérdemelt sikeréért.
Nem könnyű, de garantáltan elgondolkodtató előadást kap, aki rászánja az estéjét a megtekintésére. Érdemes, mert segíthet felismerni, és helyén kezelni helyzeteket. Tanulhatunk belőle. Ha a konkrét megoldást nem is, de a helyes kérdések feltevését és a jó irányba indulást mindenképpen. Gyerekeseknek feltétlenül ajánlott előadás!
Fotó: Budaörsi Latinovits Színház
Vadászat (trailer)
