Holtverseny – egy medencében a gyilkos magánnyal és a pusztító teljesítménykényszerrel

„…Nyálat gyűjtök, beleköpök az úszószemüvegbe, a páramentesítő fólia nem ér semmit. Kiszívom a hideg nyálamat, és leköpöm a rajtkövet. Még egyszer beleköpök, kinyalom, kiszívom a nyálat, beleköpöm a túlfolyóba. Bekötöm, kikötöm, aztán újra bekötöm a gatyámat. Húzom az időt. Megigazítom a farkamat. Leguggolok, beledugom a lábfejem a vízbe, aztán lelocsolom magam, és beugrom a medencébe. Minden elcsendesül, csak ez a hideg bugyogás. Sokan vagyunk a vízben, mégis olyan, mintha egyedül lennék.”

Manapság a budapesti színházi életben talán még erősebben kerülnek reflektorfénybe konkrét társadalmi problémák. Olyanok, melyeket korábban egyfajta kisebbség, periféria, marginális közösségek gondjainak éreztünk. Mára ezek összeadódtak, és az arcunkba üvöltenek. Mindazok a nehézségek, igazságtalanságok, rendszerszintű anomáliák, melyekre legyintettünk, amikor először felszínre kerültek, lassan összeforrnak és hatalmas felkiáltójellé duzzadnak. Nem lesöpörhetők, nem hagyhatók figyelmen kívül többé. Ott tátongnak, ha úgy tetszik fájó sebként a –ma divatos szóval élve- nemzettesten.

Ezúttal az Átrium egyik új bemutatója, a Totth Benedek regénye alapján színpadra alkalmazott Holtverseny festi fel azt a bizonyos üvöltő felkiáltójelet. A történet szereplői tizenévesek. A sztorit azonban korántsem lehet az „ezek a mai fiatalok” legyintéssel elintézni. Fájóan közel enged, irdatlan és naturális részletességgel meséli el egy fiatal társaság történetét, ami egy egész generáció látlelete is egyben. Igaz, az alaphelyzet nagyon konkrét, hiszen ez a tizenéves társaság élsportolók csapata. A medence az ő terepük, a győzelem a múzsájuk, a verseny az életük. Mindennek persze ára van…

A nézőre gyakorolt hatást több tényező is fokozza. Egyrészt az előadást a Jurányi ház egyik laborjában játsszák. Maga a helyszín, a kicsit tantermi, underground feeling önmagában izgalmas alap. Másrészt egyetlen színész, Katona Péter Dániel adja elő a teljes történetet, monodrámaként. Ez a fajta színház nekem mindig különleges helyet foglal el a szívemben. Az a színész, aki egy személyben meg tudja oldani, hogy leköti a nézők figyelmét egész estén át, ilyen kemény történet előadásával, nagy feladatot vállal, és ez feltétlenül tiszteletre méltó. Katona Péter Dániel csodálatosan oldotta meg ezt a hatalmas kihívást jelentő feladatot. Igazán szimpatikus karakter. Még csillog a szemében az alázat és az őszinte hála a vastapsért, amivel a nézőtér megjutalmazta fantasztikus játékát. Ráadásul ő maga is fiatal, így még autentikusabb a témakör boncolgatása a színpadon. És az előadást színpadra alkalmazó Kovács Máté (aki egyben a darab rendezője is), Nyulassy Attila és Ugrai István triumvirátusa sem nevezhető idősnek. Elhittem, hogy a színész sajátjaként éli meg az őrületet, amivel szembenéznek a regény hősei. Elhiszem, hogy vele együtt mindnyájan szembenéztünk már ezekkel a démonokkal. Hogy a mi esetünkben ez nem feltétlenül vérre ment anno, az talán csak a szerencsének köszönhető.

Mibe tud kapaszkodni az a nemzedék, aki folyton elvárásokkal és megfelelési kényszerrel találkozik? Aki nem lát jó mintákat? Akinek a szülői segítség szerencsés esetben kimerül a gazdag apuci és anyuci hátterében, rosszabb esetben pedig csak a nyomor megélésében? Milyen világkép épül fel azokban a kölykökben, akiknek a sport a mindenük, az edző pedig az apjuk helyett apjuk? A fegyelem, a szigor, a katonás cseszegetés, a folyamatos stressz valóban megerősíti a gyerekeket? Tényleg épít a lelki megnyomorítás?

A medencében helyt kell állniuk, és semmi más nem számít. Tizenévesen az alkohol, a drogok, a szex fogságában élik az uszodán kívüli napjaikat, és a legtermészetesebb dolog számukra a lány társaik kizsákmányolása, tárgyiasítása. A bosszú és a megtorlás világuk szerves része. Sajátos nyelvezetük főként a virtuális valóságból, a közösségi médiából és számítógépes játékokból táplálkozik. Ahol nem kérdés, hogy az embernek több élete van. Ezért aztán a halál, az ölés sem rettenti el őket. Részvétlenek, kiégettek.

Miközben a testüket pallérozzák és a szervezetüket maximálisan kizsákmányolják, nem törődnek a szellemmel. A szerves kémia szükséges rossz, a matekdolgozatot egymásról másolják. Az iskola számukra csak valamiféle szükségszerű időtöltés, míg végre újra vízbe ugorhatnak, és azt csinálhatják, amiben a legjobbak. Persze ki tudja, mi mindenben lehetnének még jók, vagy akár sokkal jobbak? Nekik ennyi jutott és nincs más út?

Ez a világ a maga összes mocskával, függőségével, mentalitásával, erőszakosságával, következmény nélküliségével és teljesítménykényszerével beszippantotta, és nem ereszti el őket. Ám valahol mélyen, ha megállnak egy-egy percre, belül érzik, hogy valami nem stimmel. Hogy nem találnak igazi boldogságot, valódi értékeket. Megérzik, hogy csapda ez a mókuskerék, de már nem szállhatnak ki belőle. Ez a generáció előbb-utóbb elkezd majd kérdezni, sőt, számon kérni. És tegyük hozzá, teljes joggal fogja tenni!

Hol vannak a felnőttek? Hol vannak a szülők? Miért tudnak ennyire eluralkodni az emberhez nem méltó gondolatok, ösztönök, viselkedési formák ezeken a gyerekeken? Az is fontos, hogy nem egyformán romlottak. Nem lehet kollektíve véleményt alkotni, sem lemondani róluk. A bandavezér kétség kívül velejéig rossz. Mégis, vagy talán pont ezért ő a követendő minta a többiek számára. Persze el lehet azon gondolkodni, hogyan és miért lett ő a vezér?

[Nota bene más társadalmi szerveződések esetén is tetten érhető, hogy a rendszer feje velejéig korrupt és romlott. Mégis maga köré csoportosítja a társadalomnak egy meghatározó részét – persze jellemzően valamiféle konc fejében. Talán valami csurran-cseppen.]

Ebben a történetben a Kacsa nevű srác a vezér. Gazdag szülőkkel a háta mögött bármit megtehet, mindene megvan. A családi kötelékéről körülbelül annyi tudható, hogy az anyja is a külsőségek rabja. Miközben a gyerek velejéig romlottá és gyilkossá válik, ő a feneke formálásával van elfoglalva. A végletes romlottság ellensúlya viszont maga a mesélő, akiben a legtöbb emberi maradt. Aki felfogja, összerakja és elmeséli a történetet. Talán ő az egyetlen menthető lélek. Talán a regény gyónás is egyben.

Számomra nem pusztán önmagában volt sokkoló a történet. Az is épp elég lenne, hiszen az egyszemélyes színészi produkció felér egy élveboncolással. Az is igaz, hogy az embernek ismerősen hatnak bizonyos játszmák, dominanciák. Sokkal súlyosabb teher viszont, amit hazaviszünk magunkkal az előadásból és górcső alá vesszük. Megcáfolhatatlan tény, hogy a teljesítménykényszer, legyen az bármilyen eredetű, iszonyatos pusztításokra képes ebben a világ minden rezdülésére és impulzusára nyitott életkorban. Itt nyugodtan elvonatkoztathatunk a sporttól. Ha egy gyereknek az élet bármely területén ilyen fiatalon azt sulykolják, hogy minden áron győznie kell, az maradandó károkat okozhat.

A másik gondolatot viszont nem tudom függetleníteni a sporttól és a fizikum előtérbe helyezésétől a szellemhez képest. Ma olyan országban élünk, ahol az iskolákban mindennap testnevelés van, ahol minden faluban stadion van. Oktatás és egészségügy viszont nincs. A tanári és nevelői munkát végzők elismerése nem létezik. Van viszont felülről érkező központi ukáz arra, hogy szaporodjunk, potyogjanak a gyerekek. Össze tudjuk rakni a képet? És persze aztán a gyerekek potyognak is, a szülő meg pénzt kap utánuk – ez manapság jó biznisz. Aztán a gyerekek bekerülnek abba a közegbe, ahol a Holtverseny játszódik. Ahol a szotyit köpködő edző, mint fővezér árucikként tekintve rájuk kisajtolja belőlük a fizikai teljesítményt. De senki nem tanítja, neveli, pallérozza őket. Kultúra? Művészet? Ugyan már, hisz’ van stadion. Vagyis medence…

Én nagyon mélyen megrendültem a látottakon. És azon, hogy felnőtt és az útját keresi egyszerre már több nemzedék is. És mi semmit nem tudunk ajánlani az újonnan érkezőknek azon túl, hogy tessék megszületni. Nem nehéz felismerni, hogy ez a holtverseny egyre csak holtabb lesz…

Fotó: Lakatos Péter

Totth Benedek: Holtverseny – az Átrium és a Mentőcsónak előadása – trailer

[pvcp_1]


Olvasói értékelések átlaga:
5 a maximális 5 -ből (1 értékelés alapján.)
Saját értékelésem:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.