Peer Gynt – Légy önmagad (ha tudsz)

Nem titkolom, az idei színházi évad általam egyik legjobban várt előadása a Stúdió K Színház Peer Gynt-je. Kereken egy éve ajánlották a figyelmembe. Tavaly pár perccel maradtam le a jegyekről, az időpontok kitűzése után ugyanis percek alatt elkapkodják őket az érdeklődők. Az idén viszont sikerült. Így már értem a hatalmas érdeklődést, ami a darabot övezi. Nem csak a történet, de az exkluzív helyszín és a csodálatra méltó színészi játék miatt is.

A történet középpontjában egy férfi áll, az ő szemszögén keresztül kísérünk végig egy életutat. Olyan életet, mely telis tele van álmodozással, hazugsággal, és persze útkereséssel. Folyamatos törekvéssel, hogy hősünk, Peer Gynt megtalálja önmagát. És bár szent meggyőződése, hogy ő mindvégig önmaga, a sors, a saját életének történései és az őt körülvevők alaposan rácáfolnak erre. Az út végén szembesülnie kell az elszalasztott lehetőségeivel, mi több, az elszalasztott egész életével is. Ez igen nehéz szembenézés különösen akkor, amikor még az út végén sem látja, mit mulasztott el és képtelen megérteni, miért elkerülhetetlen az életének újraöntése.

Kalandozásai az édesanyja mellől indulnak. Anyja gyámolítja és vigyáz rá, már amennyire tud. Azonban őt sem kíméli nagyotmondásaitól, füllentéseitől, mondjuk ki: a hazugságoktól. Ám egy anyát nem könnyű csőbe húzni, az édesanyák hajlamosak átlátni a szitán. Nem ok nélkül félti a fiát. Ráncai elárulják: hosszú, küzdelmekkel teli, gyötrelmes út áll gyermeke előtt, ha nem hajlandó végre felnőni.

Központi szerepet kap a történetben a nagybetűs Nő (az örök Éva, jelen esetben Solvejg). Peer számára kiutat jelenthet a szegény sorsból az, ha elnyerné egy megfelelően jól szituált nő kegyeit. A lehetőséget azonban elszalasztja, hiszen mire észbe kap, a jelöltje már más menyasszonya. Persze megszökteti a lányt, de végül elhagyja Ingridet, mert rádöbben: Solvejget szereti. Solvejg az a lány, aki egész életén át kísérte Peer-t, de a fiú ezt a lehetőséget is ahol csak lehet, elrontotta, elszalasztotta. A történet közepén esélyt kapnak ugyan arra, hogy egymáséi legyenek és megnyugodjon a kalandozó szív, de Peer ekkor is elmenekül, mert egy korábbi nő és korábbi hiba miatt nincsen maradása Solvejg mellett. Visszatérését megígéri ugyan (ahogy Solvejg is a hűséges várakozást), de az út addig nagyon hosszúra nyúlik még.

Utazásai során különböző világokat jár be és sokféle világnézettel szembesül. A manóknál beleég a lelkébe a „légy önmagad” helyett a „manó, légy magadnak elég” parancsa, melyről kiderül: az egész életét ennek szellemében élte, miután a manókkal találkozott és még utódot is nemzett e téves kapcsolatból. Fontos tanulság, hogy a vágyak teremtenek. Vajon végiggondoljuk-e, hogy amit teremtünk, az valóban a boldogságunkat szolgálja? Ha testet öltenek vágyaink, szembe tudunk-e nézni velük? A vágy veszélyes vizekre viheti az embert, és ezzel előbb-utóbb mindenki szembesül. Mindez felveti a felelősség, vagyis leginkább annak hárítása problémakörét is. Ez a férfi ugyanis nem csak nyughatatlan, de képtelen a felelősségvállalásra is. Első igazán nagy fordulópont az életében a számára mindennél és mindenkinél többet jelentő édesanyja elvesztése. Ekkor szembesül azzal, hogy magára maradt. Mindent neki kell megcsinálnia, nincs többé segítsége. Az van, amit magának teremt elő. Ezen a ponton felsejlik a remény, hogy az egyébként ekkortájt életközepi válsággal is szembenéző férfiú megembereli magát, de a fordulópont nem következik be, az utat folytatnia kell és nem megérkeznie sehová.

Úton a kőbányai pincerendszer felé

A nagy Görbével való találkozása megtanítja számára a következő jelmondatot: „kerülj kívül”. Az előadás egyik legfélelmetesebb jelenete is egyben ez, mert a hideg kőbányai pincerendszer gyomrában ezen a ponton kialszanak a fények. A nézők semmit nem látnak, csak démoni suttogás hallatszik a teljes sötétségben és csak a feszült várakozás marad, hogy vajon mi fog történni. Hősünket ezúttal is Solvejg menti meg.

Bő 10 év kalandozása után Peer sikeressé válik. Üzletemberré, akit csak a pénz hajt és már elvei sincsenek. Továbbra is űzi a nőket és pénzzel, befolyással akar boldogságot szerezni magának, de ez az út is járhatatlan. Az első nehézségben elhagyja mindenki és magára marad. Így továbbra is menekülnie kell. Útja során a bolondok császárává válik egy olyan világban, ahol az abszolút ész kiszenvedett. És mint afféle útját megtalálni képtelen utazó, végül Peer is hazatér, de ez sem teszi boldoggá. Nem lesz önmaga. Ehelyett egyre erősebben szembesülnie kell el nem gondolt gondolataival, meg nem fejtett rejtvényekkel, el nem dalolt dalaival, ki nem sírt könnyeivel, meg nem alkotott műveivel. És végső soron azzal, hogy a meg nem élt és elpazarolt élet, a folyamatos halogatás, a felelősséghárítás, léhaság bizony bűn! Ahogy a saját élet mentése érdekében a másé elpusztítása is az, mint ahogy erre is sor kerül a történetben, és talán ez volt Peer legsötétebb tette ebben a lázálmokkal és fantáziákkal keveredő valóságtörténetben.

Patthelyzetet az teremt számára, hogy nem volt elég jó ahhoz, hogy a mennybe kerüljön, de elég bűnös sem ahhoz, hogy a pokolba. A szürke kisegérre a legtöbb, ami várhat, az újraöntés, a beolvasztás, melyet azonban minden erőfeszítésével próbál elkerülni. Az utolsó esélyt számára mégis a Nő, Solvejg adhatja, aki egész életében hittel, reménnyel és szeretettel várta Peer-t, és az út végén is bizalommal tekint rá. Megadja számára az utolsó esélyt. De hogy a fiú tud-e élni a lehetőséggel, azt homály fedi.

Számomra az életút-történet mutat némi rokonságot mind Az ember tragédiája, mind a Faust történetével. Maga a színdarab a Stúdió K épületében kezdődik, majd kb. háromnegyed óra színpadi jelenlét után az előadás a színház előterében folytatódik, de az igazi izgalmak csak ezt követően kezdődnek, amikor egy különbusz érkezik a színház elé, melyre felszállnak a nézők a színészekkel együtt és a busz elindul a kőbányai pincerendszer felé.

A pince bejáratánál

A kalandok a pince 10 fokos hidegének bugyraiban folytatódnak. Egy hosszabb barangolás után a történet ismét felvisz minket a felszínre, ahol kicsit megpihenhet és átmelegedhet a vándor (itt tartanak egy 15 perces szünetet is a darabban), majd néhány felszíni jelenet után ismét leereszkedünk a föld alá, és a visszaúton a pincerendszer zugaiban folytatódik a történet egészen a végjátékig. A záró jelenetre pedig már a Stúdió K-ban kerül sor. Bár a színház is felhívja rá a figyelmet, én is csak hangsúlyozni tudom, hogy mindenki melegen öltözzön. Nálam egy pulóver volt a biztonság kedvéért, de kevésnek bizonyult a lenti hidegben. A pulcsi mellett olyan cipő viselését javaslom, aminek jó a talpán a tapadása, mert a nedves pincében az elcsúszás veszélyével is szembe kell nézni. Azzal is számoljon a vállalkozó kedvű néző, hogy az előadás időtartama 4,5 óra, egy szünettel.

Igaz az is, hogy a különleges helyszín az előadás mondanivalóját, annak húsba vágóan aktuális és életszerű voltát szolgálja, akárcsak a csontig hatoló hideg. Hegymegi Máté rendezése zseniális. A jutalomjátékban részt vevő színészek közül Nagypál Gábor (Peer) és Kurta Niké (Solvejg) alakítását emelném ki különösen. Előbbit jó néhány előadásban láttam már, de ez a darab tényleg hatalmas vállalás. Elképesztő alázatot, koncentrációt, figyelmet és fegyelmet kíván meg tőle amellett, hogy gigászi mennyiségű szöveget is fejben kell tartania az egyébként extrém körülmények között. Utóbbi pedig nem csak a folyamatos jelenléte, de zenés-hangszeres közreműködése és szerethető titokzatossága miatt is. Ő a Nő, aki végig ott van a férfi életében, még tudattalanul is és ő az, aki megmentheti Peer-t az értelmetlen enyészettől és az öntőkanáltól.

Jelenet a pince előtt, a szabad ég alatt

Ilyen produkció teljes koncentráltság, alázat és egymásra figyelés nélkül nem jöhet létre. Tiszteletet érdemel a felfokozott együttműködés és egymásra figyelés, amit a színészek tanúsítanak egymás iránt az előadás minden pillanatában. A végeredmény egy extra hosszú, zord körülmények között játszódó előadás az eredeti szöveghez hűnek maradva, néhány aktuális kiszólással megspékelve (melyet a nézők remekül dekódolnak), de nyilván az is eszembe jutott, hogy ennek összeállását megelőzte egy próbafolyamat is, ami rettenetesen melós lehetett és rengeteg áldozatot követelhetett a produkcióban részt vevőktől.

Ami számomra pozitív meglepetés volt, az a nézők korosztályi összetétele. Jellemzően huszonéves fiatalok jöttek el az előadásra, ami kifejezetten reményteli. Nyilván persze ez részben a valóban különleges és egyedi kalandtúrának szól, de az sem árt, ha közben az előadás mondanivalója is beszivárog a fiatal fejekbe és ott hátul tudatosul bennük, hogy előttük az élet, ők a jövő záloga, és igyekezzenek jobban gazdálkodni az élettől kapott esélyeikkel és talentumaikkal, mint Peer. Elég plasztikusan szembesülhetnek azzal, hogy a langyos, mindent megúszni akaró, könnyelmű élet bizony nem múlhat el nyom nélkül, és a pazarlás is bűn. Mert az életet Isten adja, és céllal adja. Minden teremtménnyel terve van, és így nyilván elvárása is. Elmenekülhetünk az élet elől a könnyelműségbe, az álmok világába és a felelősséghárításba, de az Úr szeme mindent lát és előle nem lehet elbújni. Még ha meg is próbálja valaki, a legtöbb, amit elérhet vele, az újraöntés, értelmezésem szerint a Purgatórium.

“Kerülj kívül!”

Érdemes figyelni a színház honlapját, mert bár a szeptemberi előadások már teltházasak, októberre (ha meghirdeti a színház) még van remény, hogy elcsípjék az érdeklődők. Kellő figyelemmel tanulhatnak jelen írás szerzőjének hibájából és nem kell egy évet várniuk arra, hogy ismét láthassák az előadást. Garantáltan katartikus este és éjszaka vár az érdeklődőkre, az előadást mindenkinek szívből ajánlom!

Játsszák:

Nagypál Gábor

Homonnai Katalin

Horkay Barnabás

Kurta Niké

Lovas Dániel

Meszléry Judit

 Nyakó Júlia

 Pallagi Melitta

 Sipos György

Spilák Lajos

Fotók: theaterman


[pvcp_1]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.