A két pápa – Legendák találkozása a Rózsavölgyi Szalonban

Spread the love

Akit érdekel a katolikus egyház és az intézmény vezetésének története, működése, igazi csemegét kap a Rózsavölgyi Szalon legújabb, egyben magyarországi bemutató előadásán. Ám ha maga a vallás, vagy az egyház, mint intézmény hidegen hagyja is a nézőt, de a hit kérdése –intézményes formáktól függetlenül– mégis foglalkoztatja, ebben az előadásban válaszokat kaphat, de legalábbis gondolatébresztéshez bőségesen elegendő impulzust.

A történet ideje II. János Pál pápai regnálásának vége, egyúttal Joseph Ratzinger bíboros, azaz XVI. Benedek pápai működésének kezdete. A háttérben már feltűnik a színen egy bizonyos Jorge Bergoglio bíboros is, aki az ominózus konklávén úgymond második helyezést ér el Ratzinger mögött, és csak majdnem lett befutó. Amikor Benedek aktív a pápai székében, Bergoglio a visszavonuláson gondolkodik a bíborosi pozíciójából egy csendesebb, vidéki parókiába. A két férfi életét, történetét és működését párhuzamosan látjuk egészen addig, míg végül keresztezik egymás útját. Benedeket ugyanis nem hagyja nyugodni Bergoglio működése, valamint a másság, amit képvisel. Találkozni akar vele, ezért magához hívatja Rómába. A találkozás elkerülhetetlen már csak azért is, mert mint kiderül, mindketten folyamatosan kapják már jó ideje az égi jeleket és intelmeket, melyek fő üzenete: nincs még minden a helyén, valami hiányzik a teljességből.

Benedek meglehetősen konzervatív. Az egyházra, mint intézményre a szigorú dogmák és ezek minél inkább szó szerinti betartása és betartatása hatja át működését. A saját közegét kényelmesen belakja, egyfajta elefántcsont-toronyként tekint rezidenciájára, ahol mindentől távol él és rengeteget elmélkedik, filozofál, végeláthatatlan eszmefuttatásokat ír abban a reményben, hogy az emberek elolvassák és tanulnak majd belőle. Szereti a kényelmet, a távolságot. A vallás kőbe vésettségében, megváltoztathatatlanságában hisz. Ezzel együtt nagyon is emberi figura: szereti a hosszú beszélgetéseket, imád elmélkedni, eszmét cserélni és szükség esetén vitatkozni, jókat enni. Komolyzenét hallgat, és sosem hagyná ki a kedvenc sorozatát sem. Csak azt nem veszi észre, hogy a templomok lassan kiürülnek, a papi utánpótlás elfogy, a nővérek sem érkeznek már a korábbi lelkesedéssel. Persze nehéz észrevenni a világ és benne minden élő változását a hermetikusan elzárt, biztonságos távolból. Nehezen ismeri fel, hogy az egyház akaratlanul is felhúzott egy falat az emberek és Isten közé. És bár a legjobb szándéka szerint jár el, hiszen az Írást szó szerint próbálja értelmezni, nem látja, hogy ezt a 20-21. század már meghaladja. Változnak az igények, az emberek olyan segítséget várnának, amit a felgyorsult világ mindennapjaiban használhatnak. És persze vannak kényes kérdések, melyek elől nem lehet elbújni. Attól, hogy szőnyeg alá seprünk a modern kor által felvetett problémákat, dilemmákat és kérdésköröket, azok még nagyon is aktívan jelen vannak az életünkben és megoldásra várnak. Ha pedig a vallás, vagy az egyház nem ad megfelelő válaszokat a hívők részére, lassan elfordulnak tőle, de ami veszélyesebb: csalódottságukban akár Istentől is.

Bergoglio egészen más. Bíborosként az emberek között él, nyitottan figyel a problémáikra, a mindennapi életét puritán körülmények között tölti. Nyomornegyedekben celebrál szentmisét, odafordul az elesettekhez és a bajban lévőkhöz. Tanításait és prédikációit arra építi, amit a hétköznapi emberek közt élve lát, hall, tapasztal. Nyitott, rugalmas, és bár ő is tartja a jézusi tanítás és a Bibilia kereteit, az aktuális korra reflektálva éli az életét és segíti a híveket. Szereti a focit, a könnyűzenét, az Isten teremtette világ színeit, ízeit, illatait. Hiszen neki sem tilos meglátni és élvezni azokat a szépségeket, amiket az Úr adott, csak be kell tartania a legfőbb játékszabályokat az Írás szerint. Ezt azonban meg lehet oldani kevésbé dogmatikusan is, aminek ő nagymestere.

Tűz és víz a két férfi. Látni kell azonban, hogy mindkettőjük működése hiteles, érthető, érvényes és megfelel a Biblia előírásainak. Mégis teljesen ellentétes pólust képviselnek. Bár mindkét hozzáállás elfogadható és nem vitatható, az alapvető különbség a haladáshoz való viszonyulásukban érhető tetten. Benedek nem vesz tudomást arról, hogy a mai világ gyorsan változó, újabb és újabb kihívások elé állítja az embereket. A dogmákat lehet ugyan képviselni és választ is adnak sok mindenre, azonban a Bibliát le kell fordítani a halandók nyelvére. Segíteni kell értelmezni, a mai helyzeteknek megfeleltetni, elfogadhatóvá, feldolgozhatóvá tenni. Mert képesek vagyunk ugyan dekódolni például egy ószövetségi történet üzenetét, de ahhoz már igenis segítség kell, hogy a mi aktuális élethelyzetünkben megtaláljuk a megfelelő válaszokat konkrét kérdéseinkre.

Benedek elméleti ember. Kiválóan értelmezi a szent iratokat és tudományos pontossággal viszonyul az Íráshoz. De nem képes a gyakorlatba átültetni, napjaink kihívásaira választ adva értelmezni a krisztusi tanítást. Bergoglio viszont a gyakorlat embere. Megéli a mindennapokat, látja és hallja a nehézségeket és problémákat, amivel az emberek nap mint nap megküzdenek. A tanításokat a konkrét élethelyzetekre kiélezve értelmezi és ennek megfelelő iránymutatásokat ad. Az előadás e két nézőpont, hozzáállás és habitus ütköztetésétől, a parázs vitától, a két érvényes ember véget nem érő diskurzusától válik igazán érdekfeszítővé. Amellett, hogy pontos képet ad a kor problémáiról, rendkívül szenvedélyes és mélyreható – elméleti és gyakorlati szinten is. Ami közös bennük, hogy bizonyos értelemben mindketten kilógnak a sorból: Ratzinger német, Bergoglio argentin, mindketten az olasz származású pápa mítoszát törik meg a megválasztásukkal. Minden másban gyökeresen eltérnek. Közös nevezőt nem is igazán találnak, de talán ez volt az isteni elrendelés célja. Ratzinger számára világossá válik, miért hallja egyre halványabban az Úr hangját és miért érzi úgy: egyedül maradt. Egyúttal kezd rádöbbenni, miért volt szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy hosszas vajúdás és rengeteg vívódás után átadja a stafétát utódjának, a jelen lévő Bergoglionak.

Benedek és Bergoglio (nevezzük most már Ferencnek) a kapott sugalmaik alapján lassan összerakják a képet. Mindketten kaptak égi jeleket és üzeneteket, amik a változást sürgetik. Ám egészen személyes találkozásukig igyekeztek ezt nem a helyén kezelni, nem foglalkozni vele. Jóllehet, érzékelték már jó ideje, hogy egyes puzzle darabkák valamiért nem akarnak a helyükre kerülni, ennek okát megfejteni viszont nem voltak képesek. Amikor Benedek végre kimondja, hogy a visszavonulás mellett döntött, Ferenc addig megismert rugalmassága és liberalizmusa hirtelen irányt vált: minden erejével tiltakozik, és nem akarja elfogadni sem előde lemondását, sem saját pápai hivatását. Izgalmas, ahogy időnként szerepet cserélnek, és alapfelfogásuk is kicserélődik ezzel együtt. Pedig mindketten kimondják a kulcsmondatot: „Megváltoztam!” Van, amire nincsen más magyarázat.

A történet igazi báját számomra az adta meg, hogy a két pápa nagyon is emberi mivoltában jelenik meg benne. Mindketten botladoznak, élik a mindennapjaikat, amibe a történet betekintést is enged. Sebezhetők és éppen ezért szerethetők, a tökéletestől és hibátlantól igen messze állnak. Talán a hívek is hajlamosak azt hinni, hogy a pápa szent és feddhetetlen, tökéletes és igazából nem is ember. Ez a történet vastagon rácáfol erre a sztereotípiára. Teljesen mindegy, hogy a világ bármely egyszerű emberéről, vagy éppen a katolikus egyház fejéről van szó: mindannyian tökéletlenek vagyunk, ugyanazokat a hibákat követjük el, ugyanazok a dilemmák gyötörnek, ugyanolyan emberi szokásaink és gyarlóságaink vannak. A pápa is ember!

A darabnak nagyjából a közepe táján bennem megjelent egy –teljesen szubjektív– impulzus: az volt az érzésem, hogy ez a két férfi vetélkedő versenytársként tekintett egymásra. Talán a pápák is tudnak kicsinyesek, karrieristák, dacosak lenni? Ezt végül ellensúlyozta az a komolyság, amivel a kialakult helyzethez mindketten hozzáálltak.

És hogy miért adtam a „Legendák találkozása” alcímet az írásomnak? Vitathatatlan, hogy mind XVI. Benedek, mind Ferenc pápa igazi legendák nem csak a katolikus egyház, de a világ történetében is. És a Szalon színpadán –ehhez méltón- legendás színészek bújnak a szereplők bőrébe. Szeretem a „nagy öregeket” előadásokban látni, minden ilyen pillanatot különlegesnek élek meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom őket játszani, hiszen fantasztikus élmény úgy a már a Nemzet Színészévé választott, Benedeket alakító Jordán Tamás, mind a Ferencet játszó Lukács Sándor karizmatikus jelenléte a világot jelentő deszkákon, nem is beszélve a Brigitta nővért alakító Molnár Piroskáról, aki nemrég még visszavonulásáról beszélt, de –a darab szellemiségéhez kapcsolódóan szólva- hála Istennek, letett erről a tervéről. Vecsei H. Miklós rendező nem csak kiváló történetet, de fantasztikus és lebilincselő színészeket is választott, akik közül kiemelném még a Sophia nővért alakító Trokán Annát. A két nővér, Brigitta és Sophia reakcióján keresztül is kiválóan tetten érhető az egyház élén szükséges változás. Míg Brigitta nővér aggódón tekint Benedek leköszönésére, a fiatal Sophia szeme felcsillan Ferenc pápa érkezése hírére. Külön megemlékezem még Enyvvári Péter díszletéről és az Andristyák Marcell – Vecsei H. Miklós páros által kitalált vetítésekről, melyek nem csak remekül szolgálják és látványossá teszik az előadást, de a Szalonban látható előadások sorából is kiemelik ezt a darabot a látványvilággal és korhű hangulattal.

Az est fénypontját a két pápa összecsapása és parázs vitája adja, ami közben a nézőtéren olyan csend uralkodik, hogy a legyet meg lehet hallani. A csúcspont, és egyben legnehezebben megfejthető kérdés a bűn köré szerveződik. Mindketten bűnösek, ráadásul égbe kiáltó ügyekben. Beszélgetésük során ezt is asztal fölé teszik, mi több, meggyónják egymásnak. A helyzet súlyos. És igen, egy pápa is hozhat rossz döntéseket, és cipeli magával az egész életén át az ezzel járó felelősség terhét. A keresztet, melyet letenni nem lehet. És ahogy el is hangzik, a bűn egy seb, mely nem tűnik el, de minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a gyógyítás és gyógyulás érdekében. Hogy mik ezek a bűnök és létezhet-e rá megbocsátás és feloldozás, azt személyesen kell kiderítenie az érdeklődőknek az előadás megtekintésével.

A darab –miközben remek a humora is- nem nélkülözi a legsúlyosabb dilemmák csokorba gyűjtését és felszínre hozását sem. Elkerülhetetlenül felmerülnek benne olyan kényes, és mindmáig megoldatlan problémák, mint a születésszabályozás, abortusz, cölibátus, papi pedofília, feláldozhatóság. Azon kérdések sora, melyek régóta rendezésre várnak az egyházban. Ezek egyesével is reformra szoruló, húsba vágó ügyek, melyek mellett nem mehet el az intézmény, hiába halogatja a megoldásukat.

A darabbal kapcsolatos kitekintéseim ez alkalommal sem maradhatnak el. Sokféle gondolatom támadt a párhuzamok kapcsán az előadás után. A legkézenfekvőbb a másik, hasonló felépítésű, ugyanúgy a Rózsavölgyi Szalonban látható kétszemélyes előadás, melynek egyik főszereplője ráadásul Jordán Tamás. Ez Az utolsó óra c. darab, melyben szintén két legenda, Freud és egy fiatal pszichológus, Lewis professzor (Alföldi Róbert) folytatnak parázs vitát arról, hogy van-e Isten? A dolog pikantériája, hogy korábban mindketten megrögzött ateisták voltak, ám Lewis (A két pápa fordulatával élve) meggondolta magát, és Freud minden áron ki akarja deríteni ennek okát. A másik párhuzam, amire felhívnám a figyelmet, stílusában és jellegében eltér ugyan, de mégis csak Istennel és az Írás 21. században aktuális üzenetével foglalkozik, az Isteni végjáték címet viselő, szintén bemutató előadás az Átrium színpadán.

Mindezek kapcsán az is gondolkodásra indított, hogy az SZFE körüli felhajtás során gyakran elhangzik a vád, hogy az ottani gondolkodás mennyire kirekesztő, egy bizonyos világnézetet beengedő, és a másfajta (nevezetesen keresztényi) megközelítést kívül tartó intézmény. Felmerült bennem a kérdés, ha ez valóban így lenne, ha a hit, vagy éppen a keresztény gondolatiság az állítólag egysíkú színészképzésben ennyire el lenne nyomva, miért van az, hogy az SZFE legjobbjai sorra hozzák létre Budapesten a hittel és Istennel foglalkozó, autentikus, elgondolkodtató, érvényes és rendkívül magas színvonalú előadásokat?

Érdekes jelenség, hogy ma, járvánnyal terhelt napjainkban mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért felértékelődik az ember útkeresése, a kapcsolódás szükségessége egy felsőbb szférához, az ember igénye az útmutatásra, hitre, katarzisra és megnyugvásra. Feldúlt most a világ, mint egy szétrombolt hangyaboly. Ám mindeközben felejthetetlen művészi értékek születnek, és a sok veszteség mellett örökérvényű alkotások jönnek létre. Ezek egyike A két pápa című előadás, melyet biztonságban tekinthetünk meg a Szalonban, a járványügyi előírások maximális és lelkiismeretes betartása mellett. Szívből ajánlom gondolkodó embereknek!

Fotó: Molnár Miklós, Molmik Photography


A cikk egyedi olvasóinak száma: 939


Vélemény, hozzászólás?

Specify Facebook App ID and Secret in Super Socializer > Social Login section in admin panel for Facebook Login to work

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük