A nevem Mary Page Marlowe – egy nehéz női sors története

Spread the love

A Centrál Színház legújabb előadása, Puskás Tamás rendezése épp nőnapon mutatkozott be a nagyközönségnek. Az időpontválasztás nem lehet véletlen. A történet egy nő életét kíséri végig, annak minden sikerével, kudarcával, dilemmájával, fájdalmával, meg nem értettséggel, magánnyal, férjekkel és válásokkal, családdal és veszteségekkel. Egy nagyon is zajló életet, melyben folyamatos az útkeresés, egymást követik a nehéz fordulatok és döntések. Főhősnőnk sorsát mindennek nevezhetjük, csak könnyűnek nem. Az egy, ami biztos, hogy végigment az úton, megjárta a mennyet és a poklot is.

Izgalmas megoldásokban bővelkedik a darab. Állandó főszereplőnk Mary Page Marlowe, akinek fiatal éveit Borbély Alexandra, az idősebbeket Básti Juli alakítja a színpadon. Az egyes életszakaszokban számtalan ember megfordul Mary Page életében, így nagyszerű színészek egész sorát felvonultatják az előadás egyes jelenetei. Így jut szerephez Sztarenki Dóra, Mészáros Piroska, Schmidt Sára, Scherer Péter, Ódor Kristóf, Búza Tímea, Fehér Tibor, Stohl András, Cserna Antal és Rada Bálint, valamint tehetséges gyermekszínészek is.

A sztorin az is csavar egyet, hogy a történet nem lineárisan, kronologikusan halad előre, hanem oda-vissza ugrálunk az időben. Ettől aztán igazi kis puzzle-ként tudja a néző összerakni az eseményeket. Lassan rajzolódik ki az életút, gyakran előbb ismerjük meg a következményeket az előzményeknél, így mindvégig megmarad a nézőben az izgalom, hogy mi mivel függ össze.

Nem törvényszerű, hogy az ember megjárja a poklot. Mindenki életében vannak persze nehéz időszakok, fordulatok és veszteségek, ez elkerülhetetlen. Mary Page Marlowe történetében viszont valóban sok a drámai fordulat, a fájdalom, veszteség és kisiklás. Mindig feláll, újrakezdi, a reményt sosem adja fel végérvényesen. Ami azonban szomorúvá teszi a történetet, hogy közben megkeményedik a szíve. Az élethez kell némi szerencse is. A boldogsághoz szükséges a mázli. Az úttalálás, a teljesség mindannyiunk vágya, de csak kevés kiváltságos embernek adatik meg. És miközben keményedünk, acéllá kovácsoljuk magunkat, valami kezd elveszni. Ez a valami talán az érzés, az érzékenység, a fogékonyság a gyengédségre. Törékeny és nagy kincs ez. És ha ez elvész, akkor valami nagyon fontos tűnik el… Szükségszerű, hogy eltűnjön?

A női lélek szép. Érzékeny, törékeny, gondoskodó, szerető. A sok csapás azonban megkeményíti, kilúgozza, érzéketlenné teheti. És ez mindannyiunk vesztesége, tragédiája. Mary Page Marlow már kisgyermekként olyan kódokkal indult az életnek, ami magában hordozza a fájdalmat, a nélkülözést, első sorban érzelmileg. Alkoholista szülők gyermeke. Aztán halad az életben, megtapasztalja a szerelmet, vágyakat és félelmeket. Álmodozó és reménykedő, a házasság lehetőségét azonban már ekkor visszautasítja. Tisztában van a sorsáért való felelősség súlyával, és ennek következményeivel. Az elutazó és őt magára hagyó anyjától annyit kap intelemként és útravalóként az életre, hogy vértezze fel magát, mert kemény világ van odakint.

Később persze bepótolja a házasságot, többszörösen. Gyermekei is születnek. Válásakor a lánya hívja fel figyelmét arra, hogy egyszer az életben azt mondja ki végre, amit ő akar! Családi élete nem szerencsés, ráadásul két gyermeke közül az egyik rossz útra téved és elvész, a másik pedig idővel nem áll már vele szóba. Az otthonról hozott kód Mary Page-nél is működésbe lép és egyre jobban hatalmába keríti az alkohol. Ennek folyományaként balesetet okoz. Elvei azonban egyre makacsabbak és szilárdabbak, szigorral lép fel önmagával szemben: meg akar bűnhődni, felelősséget vállalni és megtisztulni. Forr benne az indulat, és egyre kevésbé tűri, hogy bárki megmondja neki, mit csináljon, és bizonyos hangnemeket is kikér magának. Az alkalmazkodó lány egyre inkább önmagáért kiálló kemény nővé válik. Olyannyira, hogy átesik a ló túloldalára. Érzéketlensége egoizmussal párosul, lassan képtelen észrevenni, hogy nem mindenki akar neki rosszat, és ahogy jönnek a nehézségek, szíve egyre kérgesebbé válik.

Közben csapong. Szeretői viszonyba kezd, de az sem adja meg számára a kielégülést. Pláne, hogy a főnöke ez a bizonyos szerető. Bár ő kezd ki a férfival, mégsem akar tőle semmit. Nem akarja megszokni. Csak használja. Később, amikor érzi, hogy egyedül nem tud megbirkózni az élete viszontagságaival, pszichológushoz fordul. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy a házassági problémáit nem beszéli meg a férjével, rendszeresen félrelép, több életet él. Nem hisz abban, hogy az ember képes dönteni. Számára csak a sodródás marad. A nevéből elhagyja a Page-et, hogy végre döntsön valamiben. Később végül ezt is visszaveszi. Nem találja önmagát. Félrelépései színjátékok csupán: bűntudattal és kényszeresen szexel, vágy nélkül. Nem akarja, hogy bárki is igazán láthassa őt. De ki is ő? És hogyan döntene, ha ő lenne a főnök a saját életében? És vajon miért nem tud mégsem az lenni?

Talán, mert az utat végig kell járni. Bármennyire kemény és viszontagságos is. Megoldások nagy könyve valóban nem létezik. De a folyamatos csapongás és az egyik végletből a másikba sodródás nem lehet cél. Mert egyszer meglátjuk az út végén az utolsó naplementét, és nagyon nem mindegy, mikor és hogyan indulunk el az utolsó úton, vagy milyen szennyest rakunk le a mosodában…

Mérlegképes könyvelőként imádta a munkáját, azt valódi szenvedéllyel tudta csinálni. Viszont nem tartja magát jó anyának. Férjeit összehasonlítja és meg tudja állapítani, melyikük volt a legjobb. De az élete végén, a kórházban mégis magányos, és összegzését már csak a nővér hallgatja végig. És nem marad más mondat, mint ez: Megoldom egyedül…

Őrült ez a világ és módszeresen irtja, pusztítja a szépséget. A lélek szépségét. Különösen a női lélek szépségét. És ez mindannyiunk közös felelőssége. A boldogtalanság, az egyensúly felborulása, a rengeteg magány, a szétesett családok, a késői útkeresés, a mentális segítségre szorulás mind mind olyan nehézség, melyekkel csak együtt, egymásra figyelve birkózhatunk meg.

Hiszem, hogy a szeretet nyelve hallható még. Nem törvényszerű az elmagányosodás, a gátlások oldása önzéssel, a folyamatos adok-kapok és egymás kihasználása. A szeretet nyelve utat kell, hogy találjon. És ha kellőképpen fáradt már az ember, meg kell, hogy hallja ezt a hangot. Kell, hogy jöjjön. Mert sokan mások is magányosak, nehéz sorsúak, a keresztjét mindenki cipeli. Bármennyire nehéz, bármilyen sok is a seb, az utolsó pillanatban is tudnunk kell esélyt adni a szeretet lehetőségének. Muszáj beszélni a lélekkel. Kell a remény. Vagy marad a magány, a rideg összegzés, és a nem feltétlenül őszintén kimondott zárszó: végülis boldog életem volt…

A nézőtér vastapssal jutalmazta ezt a lélekben nem könnyű előadást. Ami remekül jelzi, hogy érzékeljük a problémát. Valami nincs rendben. Hogy ideje lenne a kérges szíveket átmelegíteni és befelé figyelni. Nem csak az egóra, de egymásra is. Sokkal, sokkal jobban…

Fotó: Sárosi Zoltán


A cikk egyedi olvasóinak száma: 1336

Vélemény, hozzászólás?

Specify Facebook App ID and Secret in Super Socializer > Social Login section in admin panel for Facebook Login to work

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük