A színházi évad vége felé közeledve Szombathelyre indultam, ahol egy általam már nagyon régóta várt előadást mutatott be a Weöres Sándor Színház. A történet mellett Szikszai Rémusz rendező és Némedi Árpád színművész volt számomra a garancia arra, hogy kiváló produkciót fogok látni. Mindkettőjükkel sok előadásban találkoztam már, így nem volt bennem kétely, hogy ez a Tesztoszteron különleges lesz. A megérzésem helytálló volt. Nem csak az előadás, de a helyszín, és még az a nap is, amikor néztem, kivételes, emlékezetes, izgalmas és hátborzongató volt. Amikor megérkeztem a színházba, még hét ágra sütött a nap. Az előadás végére viszont olyan apokaliptikus vihar csapott le Szombathelyre, hogy hazafelé menet minden idegszálammal a vezetésre kellett koncentrálnom, így csak másnap volt alkalmam feldolgozni a látottakat.
Nagyon örülök annak, hogy nem egy ócska, ótvar változatát láttam a történetnek. Lehetett volna sokkal koszosabb, trágárabb és ócskább, és készültem is erre, viszont ebben az esetben az öncélú dagonyázáson nem mutatott volna túl a színdarab. Szikszai Rémusz rendezése viszont okos: csak annyira koszos és trágár, amennyire kell. Éppen annyira, hogy magunkra ismerjünk – a férfiak legalábbis mindenképp. Ugyanakkor képes arra, hogy erővel és hatásosan szembesítsen. Hogy felismerjünk helyzeteket, jeleneteket a saját életünkből. Párbeszédeket, konkrét eseményeket, melyek velünk is megtörténtek. Nő és férfi között ezek bármikor előfordulnak, és amiről sokáig azt hittük, egyedi és csak a mi extrém történetünk, kiderül, hogy tömegjelenség.
Ha konkrét válaszok nincsenek is egy adott helyzetre (miért alakul ki, mi rá a megoldás), már a puszta tudat is sokat segít, hogy nem csak velünk történt hasonló. Ráadásul a történetvezetés számos ponton mutatja meg az utat is, mely a teljes értetlenséget megelőzi. Sokszor hajlamosak vagyunk csak a végeredményt szemlélni egy keményebb helyzetben. Pedig, ha képesek lennénk a történetet a nők szemével is végignézni, hamar rájönnénk, hány ponton hibáztuk el, voltunk marhák, mit és miért kellett volna másképpen csinálni. Az esetek többségében akkor persze már késő, ám legtöbbször még idáig sem jutunk el.
Nyolc férfi egy olyan esküvő fogadásán, amelyben a várt igen helyett egy nem hangzott el. Nyolc férfi egy olyan helyzetben, amelyben a nők még csak jelen sincsenek, mégis róluk beszélnek végig. Nyolc férfi és temérdek alkohol, amely feloldja a felszín alatt munkálkodó félelmeket és vágyakat, amelytől megerednek a nyelvek és elindul a különös, éjszakába nyúló mulatság, ahol mindenki vall és mindenki vallat. Andrej Saramonowicz az egyik legismertebb lengyel drámaíró, darabjait világszerte játsszák. A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is működő családi mintáinkról. Releváns és még mindig aktuális kérdések nemi szerepekről és azok változásairól, a nőkről, akiket mindannyian másképp és mégis ugyanúgy látunk, akik nélkül a férfiak se lennének azok, akik – és ehhez a hormonoknak semmi köze. – írja az előadás színlapja.
Tesztoszteron (trailer) Weöres Sándor Színház
Számomra ezt a Tesztoszteron előadást a libabőr foglalta keretbe. Amikor az elején kihúnytak a fények és felgördült a függöny, a pazar díszlet mellett (Cziegler Balázs munkája) egy nagyon erős kezdés kapcsolta be a teljes lényemet az előadásba. Korponay Zsófi akkorát énekelt, hogy abban a pillanatban a fülembe másztak az előadás betétdalai és ki sem mentek a fejemből napokig. Ő játssza egyébként az előadásban a NŐt, így több ízben is énekel. A női méltóság és szépség megtestesüléseként ragyog a színpadon. Fantasztikus ötlet, hogy bár szöveges jelenete nincs (hisz bőven felülemelkedett már a kicsinyes vitákon), gesztusai viszont annál jelentőségteljesebbek. Az egész előadás, a férfiak összes gyűrődése, feszülése, küzdelme a nőről, a nőért szól. A gyönyörű hang mellett Zsófi a női létezés igazi fényét csillogtatja.
A férfiak pedig: Kornél, az ornitológus vőlegény szerepében Domokos Zsolt látható. Lassan bomlik ki az alaphelyzet. Szegény nagyon pórul járt, érthető a szívét mardosó szerelmes gyűlölet, de vajon miért épp vele történt mindez? Az apa Stavros (Horváth Ákos), a maga nyers modorával és a nőkről már minden lehetséges következtetést levonó bölcsességével afféle alfahímként, és talán nem túlzás azt mondani, tenyészbikaként emeli a történet fényét. Kornél bátjya, Janis (Balogh János), a saját útját járja, ám a férfitársaság kritikája őt sem kíméli. Viszonya apjával viharos, ismerős lehet a helyzet sokunknak. Kukac a jóbarát (Gyulai-Zékány István), aki a szemünk előtt változik át végül lúzerből szívtipróvá, ám hogy ez a baráti, testvéri kiokosításnak köszönhető-e, az erősen kérdéses. Titusz a pincér (Antal D. Csaba) belevaló karakter, érik is bőven meglepetések a történet során. Tretén, akinek a nevével érthető a viccelődés (Sipos László Márk) maga is áldozat. Neki a lelki fájdalmak mellett a fizikaiból is bőségesen kijut itt. Dió szerepében Némedi Árpád látható, és ezen az estén elhittem, hogy ő egy igazi rocksztár! Juszufot, a szakácsot pedig Szabó Tibor kelti életre, jelenléte maga a tekintély.
Amellett, hogy az előadásban végig ismerős párbeszédek, dilemmák, dühök és felcsattanások hangzanak el, mindegyik szereplőnek megvan a maga kis privát története, fájdalma, csalódása. Ezeket mind el is mesélik, és talán épp ettől kapnak számunkra személyiséget, és válnak emberivé. Sebezhető, összetört lelkek ők, megégették magukat a nőkkel rendesen, csakhogy ez oda-vissza történt így. Ebben a darabban mindenki főszereplő.
Minden karakter, és az őket megformáló színészek megkapják a kibontakozás lehetőségét, és mindannyian csodálatosan élnek is ezzel. Érdekes megfigyelni azt is, mennyire másként viselkednek individuumként és falkában a szereplők. Milyen utakat járnak be, hová tartanak, és tanulnak-e a történtekből? Mi vajon tanulunk-e az előadásból, látva, hogy ugyanezekben a kelepcékben vergődünk?
A pörgős történet, az emlékezetes karakterek és szófordulatok, az ismerős és nagyon is mai dilemmák káprázatos, okos, szép és szenvedélyes színrevitellel kerültek bemutatásra. A nézők érzik a darab kémiáját és reagálnak rá. A történet számos meglepetést tartogat, beigazolódik, milyen kicsit a világ! Az előadás pedig egy nagy csattanóval zárul…
Már kint voltam a színházteremből, amikor még mindig libabőrös volt a kezem. Ekkor döntöttem el, hogy ősszel visszatérek és újra meg fogom nézni a Tesztoszteront. Azért is csodálatos élmény volt ez az este, mert érezhető a rendezői koncepción, hogy bár férfidarabról van szó, maga is rajongásig szereti a nőket. A történet tanulságosságát domborítja ki, és ezáltal edukál, segít felismerni saját macsóságunkat és szembesít önnön gyarlóságainkkal. És persze azzal is, hova vezet mindez a női oldalon!
Számomra ez egy katartikus, megindító és egyben felszabadító este volt. Az előadáshoz kapcsolódó 16-os karika valójában nem is a szabadszájúság miatt kell szerintem, hanem mert szükséges hozzá egy bizonyos életkor, bejárt életút és megszerzett élettapasztalat, hogy értsük is, amit nézünk, és ez értelemszerűen az idővel érkezik meg. Mert ezeket a tapasztalásokat egyikünk sem úszhatja meg 😊
Fotó: Mészáros Zsolt
Tesztoszteron – szabadszájú komédia (előadás előzetes)
