A falu rossza – Tóth Ede után és helyett Kovács Márton és a Mohácsi testvérek népszínműve a Tápió vidékén

Manapság, ha körülnézünk a világban, meghallgatjuk a híreket, rápillantunk egyre nehezebbé váló mindennapjainkra, joggal merül fel a kérdés: mi lehet és kell, hogy legyen a kultúra, a színház szerepe az életünkben? Mit kell, hogy megmutasson, hogyan kell megszólalnia, hogy egyáltalán utat találjon a nézőhöz a színház most, amikor rá magára is igen nehéz idők járnak? Milyen történet, milyen formanyelv képes ebben az elvadult, önző, reménytelen, embertömegek számára kilátástalannak és holnap nélkülinek tűnő időszakban egy csepp reményt, vigaszt adni, kapaszkodót, de legalább néhány órára biztonságot, megértést és katarzist nyújtani?

A Mohácsi testvérek (Mohácsi János és István) Kovács Mártonnal (hegedű) és az Istentől elrugaszkodott zenekarral (Móser Ádám – harmonika, Lukács Ferenc – cimbalom, Szépí Imre – bőgő) kiegészülve ezúttal Tóth Ede után és helyett A falu rossza című népszínművet állították színpadra egy igazán autentikus helyszínen, a Miskolci Nemzeti Színházban. Markánsan érezhető, hogy a Mohácsi testvéreknek bőven van mondanivalójuk mostanság. Nagyjából ezzel az előadással párhuzamosan készült ugyanis a Budaörsi Latinovits Színházban Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című előadás is. Azt láttam előbb (azóta többször újranézve), így a Miskolcra utazásom előtt volt bennem némi félelem és persze kíváncsiság, hogy lehet-e szinte azonos időben kétszer is zseniális teljesítményt nyújtani? Most már tudom a választ: lehet.

Sőt. A falu rossza előadásban valami egészen megfoghatatlan, Mohácsiéknál sem minden esetben megszülető olyan érzelmi húr is megpendül, ami a lélek legmélyéig hatol, és szükségszerűen katarzist vált ki a legkülönfélébb időpillanatokban. Megfejthetetlen, de talán nem is kell megfejteni, hogy mivel képes erre. Az érzelmek működését egyébként is nehéz racionálisan elemezni. Annyi biztos, hogy az előadás hangulata, a szívhez szóló, csodálatos dalbetétek, a magunkra, a kis falunkra, vagy épp az országunkra ismerés olyan szembesülésekre késztet minket nézőként, amiket nem lehet könnyek, vagy a karfa markolása nélkül elviselni.

Ám ez a legjobb fajta katarzis, mert a bánatunk és fájdalmunk elsírása utáni megkönnyebbülés végül mégis abban segít, hogy bármennyire kilátástalannak és nyomorúságosnak is érezzük az életünket adott pillanatban, mégis képessé válunk erőt gyűjteni és úgy felkelni a székünkből, hogy igenis küzdeni akarjunk, és tovább tudjunk menni. És talán pont az képes erőt adni, hogy látjuk, érezzük: nem vagyunk egyedül. Mert azon az estén épp egy színháznyi néző érzi és tudja ugyanezt. Ahogy tudja az író, a rendező, a művészek is. A három felvonásos népszínmű igazi közösséget kovácsol a jelen lévőkből az este végére, amit a nézősereg rendszerint szűnni nem akaró, álló vastapssal jutalmaz.

Mohácsiék zsenijének tulajdonítható, hogy ilyen pontosan érzik, milyen történetnek és hogyan kell megszólalnia napjainkban ahhoz, hogy az emberek a legteljesebben magukénak, ismerősnek érezzék a látottakat. A búskomorság, a kilátástalanság, a holnap bizonytalansága mára mindnyájunkban tanyát vert érzések. És nagyon nehéz ezt cipelve élni a mindennapokat. Az előadás hangulatvilágába tökéletesen belesimult az, amit utána tapasztaltam: a közelben fellelhető éttermek után érdeklődve a helyiek részéről csak a bizonytalanságot kaptam válaszul. Senki nem tudta ugyanis megmondani, melyik hely az, ami biztosan működik még a környéken és nem ment a közelmúltban csődbe. Aztán a színházból az utcára kilépve fájdalmas, diktatórikus csend uralkodott mindenütt. Hol vannak az emberek? Hová tűnt az élet?

Az előadás szinopszisa szerint Göndör Sándor, a falu rossza is eljut a valami végére, amikor halálosan és reménytelenül beleszeret Tercsibe, a falu bírójának, Feledi Gáspárnak nevelt leányába. És ha a harag rossz tanácsadó, akkor Göndörnek ezerszer rosszabb tanácsadó jut: a Teremtés leggonoszabb baktere, akit egyenesen Gonosz Pistának hívnak. Ráadásul Göndörbe fülig szerelmes a bíró vér szerinti lánya, Boriska is. A falu mindennapjaiba berobbannak az ön- és egyéb gyilkossági kísérletek, a féltékenység, az ármány és a szabad rablás. A bíró hiába próbálja megállítani az érzelmek lavináját, betoppan titkos románca, Finum Rózsi, a falu kétes erkölcsű rosszleánya, aki végre tiszta vizet akar önteni a bűnös kapcsolat mocskos bögréjébe. De hiába minden fondorlat, turpisság és praktika, az életből tudjuk, hogy mindig minden jóra fordul. Megjelenik rendet tenni az Úr, a Seregek Ura, és minden szerelmes férfinak eljön végzete: a szerelmes nő.

Van itt tehát vidék, annak minden nyomorúságával, viszonzatlan és beteljesületlen szerelem, és különös hangsúlyt kapnak a mindezekből következő, elmaradhatatlan hungarikumok: okoskodás, rosszindulat, ellenségkeresés-, és teremtés, szembe mosoly – hátba kés, farizeus keresztényieskedés, és persze pofátlan lopás minden mennyiségben. Talán épp ezen „értékek” mentén lesz a történet a nézők többsége számára ismerős, egyszersmind fájdalmas. Számomra mindig nagy kérdés volt, hogy ha ezek a többségnek ártanak és rosszat hoznak, miért válik a többség a részévé és támogatójává mégis?

Ebben a népszínműben is alapvetően két karakter, a falu rossza és egy könnyű erkölcsű nő szerepel szelepként: rajtuk vezeti le a falu minden frusztrációját, rajtuk akarnak példát statuálni náluknál sokkal rosszabb és értéktelenebb emberek. Úgy látszik, ez valamikor régen olyan mélybe gyökerező gyakorlat és divat lett kis hazánkban, amit nem hogy nem tudtunk azóta sem levetkőzni, de egyre csak mélyebbre süllyedtünk el benne. Mert hát nézzünk csak körül: nincs elég bajunk, tetéznünk kell még egymás fojtogatásával, egymás életének a megkeserítésével is a bajainkat. Élet ez így? A darab szereplői különféle válaszokat adnak erre a kérdésre…  Nem véletlen talán, hogy az öngyilkossági kísérlet ugyanolyan természetes velejárója és mindennapi gyakorlata ennek a közegnek, mint mondjuk az ivás. Mármint a pálinkaivás. Az –látszólag– mindent megold. Persze nem más ez, mint puszta eszköz a menekülésre a nihil kilátástalanságából. Egyszersmind szívfacsaró, hogy bármilyen gyönyörű is a vidék, a reményvesztettség barázdái ott mélyülnek az emberek homlokán.

A sokszereplős darab minden színészének egyéni teljesítménye külön dicséretet érdemel. Nem csak színészileg, de énekteljesítményüket tekintve is. Kovács Mártonék zenéjére gyönyörűséges énekhangok csendülnek fel libabőrt, lélekszaggató-, vagy épp melengető hatást okozva. Kiemelendő továbbá Mohácsiék mostanra szintén állandó alkotótársának tekinthető Khell Zsolt díszlete. Mindhárom felvonásban más, mely tökéletesen átöleli a vidéki Magyarország összes fontos helyszínét, közösségi életterét. Remete Kriszta jelmezei pedig szemet gyönyörködtetőek, az előadás közegéhez tökéletesen illeszkednek.

Mohácsiék előadásainál mindig kitüntetett figyelemmel kísérem a harmadik felvonást. Mert hát itt kell valahogyan lezárni a sokszereplős, rengeteg konfliktust kinyitó történetet. Sorsot, értelmet kell adni a karaktereknek, és az egész színdarabnak. Nehéz feladat ez, hiszen semmilyen szál nem maradhat elvarratlan, kell valami frappáns, mégsem feltétlenül kiszámítható, és semmiképpen nem közhelyes végkifejlet. Ebben a darabban, amikor közösen eljutunk arra a pontra, hogy el kell innen menni Amerikába, maga az Úristen száll le közénk, meghallgatva egy kérést, mely az idő vaskerekének visszaforgatásához kapcsolódik.

Ha már ennyire el van baszarintva az életünk, legalább a csodában legyünk képesek hinni, hátha megtörténik. Az még talán segíthet rajtunk. De figyelem, ha új esélyt kapunk is, többet nem hibázhatunk! Ha megtalálja zsák a foltját, szerelmes a szerelmesét, máris bocsánatot nyernek a bűnök is, melyekben amúgy bővelkedünk.

És valóban nem maradt más kincsünk, mint hinni abban, hogy lesz még jobb, és hinni azokban, akik hasonlóan gondolják. Mert egyszer a nehéz időknek is múlniuk kell. Addig pedig ha más nem is, az ilyen előadások tökéletes alternatíváját jelentik a végső elkeseredésnek. Életerő van benne, tessék magukba szívni!

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Olvasói értékelések átlaga:
Még nincs értékelés
Saját értékelésem:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.