A párnaember – Történetírás egy megnyomorított lélek fogságában

Ünnepi évad a 2022/23-as a Radnóti Színház életében, hiszen –ahogy fogalmaznak– négy év hercehurca, többlakiság és kisszínpados díszlettervezői invenciók után a Radnóti színpada idén szeptemberben visszanyerte eredeti méretét. Ennek folyományaként újra látható a Párnaember című előadás, melynek írója a jó öreg Martin McDonagh, rendezője pedig Szikszai Rémusz.

Nekem úgy hozta az élet, hogy most láttam először A párnaembert. A hangulat, a stílus, és a hamisítatlan McDonagh fordulatok viszont nem voltak ismeretlenek, pláne Szikszai Rémusz interpretálásában, hiszen a tavaly Szegeden bemutatott Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című előadás világa sok szempontból rokona a Radnótiban látható McDonagh-darabnak.

A történet egy templomból átalakított börtönben található kihallgató-, és kínzó helyiségben játszódik. Tupolski (Köles Ferenc) és Ariel (Schneider Zoltán) a jó és a rossz zsaru szerepében próbálják szóra, pontosabban vallomásra bírni Katuriant (Pál András), bevonva ikertestvérét, Michalt (Rusznák András) is. Katurian horrortörténeteket ír, és ezen történetek kisgyerekeket tartalmazó részei a városban rendre megvalósulni látszanak, ami felkelti a rendőrökben a gyanút Katurian iránt.

A történet persze jó néhány csavart tartalmaz, mire végül kibogozódnak a szálak. Az alapsztori meglehetősen kegyetlen és McDonagh ábrázolásmódjának megfelelően a világ, melyben mindez történik, igen sötét. Mégis van humora, és nem kevés, ám annál szomorúbb tanulsága is a történetnek. Miközben már-már szürreálisan morbid és fekete humorral bőségesen átitatott a darab, megtűzdelve sok-sok indulattal és trágársággal, a háttérben felsejlik annak felismerése, hogy a benne felfedezhető emberi jellemtorzulások forrása legfőképpen a szereplők gyermekkorában keresendő.

Ettől lesz igazán szomorú és tragikus a história. Nem csak az ikertestvérek által elszenvedett testi és lelki kegyetlenkedések és megnyomorítások kerülnek felszínre, de kirajzolódni látszanak a két rendőr motivációi és indulatai mögött meghúzódó tragédiák és sérülések is, melyek eredete szinte teljesen azonos a kegyetlennek beállított főhősökéivel. Ki bűnös, és van-e ártatlan? Néha ugyanolyan nehéz ezt megítélni, amilyen szürreális a templomból lett kínzókamra látványa.

A saját elfojtások kivetülése legalább olyan súlyos, mint az elkövetett, vagy elszenvedett, válogatott gyermekkori kegyetlenkedések igazságtalansága. Az anyát és apát játszó Pallai Mara és Ács Norbert szerepeltetése segít megérteni a történet valódi szomorúságát. Ők, és a kislányt játszó Kozma Veronika teszik teljessé a képet, hogy ne csupán öncélú kegyetlenkedésnek és közönséges trágárkodásnak hassanak a színpadon látott indulatok.

Nehéz darab ez. Beszél családról, de a legkevésbé sem eszményi értelemben. Mesél teljesítménykényszerről és megfelelésről, vélt vagy valós tehetségről, melyért azonban olyan árat kell fizetni, ami nem megbocsátható és soha nem állhat arányban az elszenvedett kínokkal és fájdalmakkal. Látunk torzult lelkeket. Bűnösöket, akiket mégis készen állunk felmenteni, hiszen a példa, melyet láttak, a normalitásból való teljes kizökkenésre kárhoztatta őket. A megnyomorított testnél csak a nyomorba döntött lélek látványa szomorúbb. És hiába mentenénk fel a torz lelket azzal, hogy nem az ő hibája és nem tehet róla, a sorsa soha nem tud már emberhez méltó lenni.

Katurian megpróbálja helyrehozni mindazt, ami kisiklott. Nem riad vissza a kegyetlenségtől sem saját testvére kapcsán. És bár háromszorosan is vér tapad a kezéhez, ennél többet is kész bevallani, és ez a vér valahogy megtisztítja őt. Ugyan bűnt követ el, de közben más bűnöket így tud csak helyrehozni. A bűn egyben vezeklés is.

A bűn és a bűnhődés mellett a darab kulcsfontosságú eleme az egyéni felelősség boncolgatása is. Vajon tudatában vagyunk-e tetteink másokra gyakorolt hatásának, és vállaljuk-e ezekért a felelősséget? Felment-e bármi alól a borzalmas gyerekkor? Milyen az, amikor az ember még az életében újra és újra megsemmisül? Amikor nem lát kiutat, jövőt, reményt, esélyeket? Hogyan tör utat magának egy ilyen beteg rendszerben a szeretet? Miben áll a novellák ereje, és miért tartja őket az író az életénél, de még a testvére életénél is fontosabbnak?

A fekete humor, a szürreálisan morbid jelenetek paradox módon kissé tompítják érzékelésünket. Mert egyébként belegondolhatunk abba is, hogy amúgy rengeteg megnyomorított ember él közöttünk. És bár nem ennyire szélsőségesek a cselekedeteik, de a fájdalom, a szenvedés, a kilátástalanság napjainkban is sok ember mindennapi életének a része. Egyéni sorstragédiák ezek még akkor is, ha elszenvedőik nem követik a párnaember intelmeit, melyek szerint jobb időben megölni magunkat, mint végigszenvedni egy nyomorult, kilátástalan és fájdalmas életet.

A csodás és emlékezetes színészi játék mellett a látványos díszletet és fényjátékot, valamint a bábjáték és egyéb kellékek használatának nagyszerűségét emelem ki. Jót tesz a Radnóti színpadának, hogy visszatért rá ez az előadás. Reményeim szerint újabb és újabb nagyágyúk követik majd. Súlyos, de prózai színháztól elvárhatóan jelentős mondanivalóval bíró történetek, melyek estéről estére maradandó élményt adnak és képesek formálni, alakítani az életről, és annak nehézségeiről alkotott gondolatainkat, hogy aztán jobb emberré válhassunk, vagy legalább tanulhassunk ezen történetek erejéből. És bele merjünk mosolyogni a párnaember képébe, bármennyire fáj is…

Fotó: Dömölky Dániel

Olvasói értékelések átlaga:
5 a maximális 5 -ből (1 értékelés alapján.)
Saját értékelésem:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.