Az elmúlt hónapokban sokat olvashattunk, hallhattunk az Átriumról. Az átalakuló kultúrtámogatási rendszer legnagyobb vesztese mellé példásan odaálltak a nézők és folyamatosan demonstrálják –nem csak szavakkal, de tettekkel is– hogy a teátrumnak továbbra is működnie kell, a munkájára igenis szükség van. Minél mostohábban alakulnak a körülmények, annál inkább.
Érthető tehát, hogy a 2022/23-as évadot (melynek sorsa sajnos 2022. októbere után még mindig bizonytalan) olyan darab bemutatásával nyitották meg, mely méltó válasz a nézői bizalomra, kíváncsiságra és a teljes mellszélességgel történő támogatásra. Nem csak a darab zseniális, de a stáb, a szereplők, a műszak, és mindenki kivette a részét abból a munkából, melynek eredménye egy ikonikus előadás lett, ami megtestesíti az Átrium tereiben a totális színház eszményét.
És ha már a stábról beszélünk, külön kiemelem a produkció alapkövét. Azt az embert, aki nem csak rendezői tehetségét csillogtatta meg a Bálnában, de ő maga a darab szerzője is: Brasch Bencét. Óriási vállalás ez a részéről. És nem először. Bencében régóta csillapíthatatlanul lobog a tűz, hogy egyre többet és többet tegyen az Átriumért, az ügyért, a szellemiségért, a szabad alkotás képviseletéért. Számtalanszor bizonyított már a Margit körúti színház színpadán (is). Úgy színészként, mind műsorvezetőként, most pedig egyszerre íróként és rendezőként is. Csillapíthatatlan szenvedéllyel törekszik a tökéletességre, egyre magasabbra teszi saját magának azt a bizonyos lécet, ami a művészi teljesítmény és színvonal mércéje. És mindig megugorja. Azt gondolom, bármit is hoz a jövő az Átrium életében, az ott dolgozó művészek közül ő az egyik, aki valóban a tőle telhető legtöbbet megtette azért, hogy csakazértis lehessen ez a színház. Ugyanez mondható el Kovács Mátéról is.
És hogy kicsit elvonatkoztassak: büszkeséggel tölt el az, hogy a generációm korosztályának művészei ilyen csodálatosan összefognak, és már-már fanatikus szenvedéllyel, kompromisszummentesen, a maximumnál kevesebbel meg nem elégedve addig mennek előre, míg rengeteg munkával ki nem préselik magukból azt a teljesítményt, ami újra és újra megszolgálja az Átrium messze földön elterjedt hírét, az érdeklődést és rajongást iránta, és a szintén példátlan nézői összefogást érte.
A szinopszis szerint Bokor Bonifác (Kovács Máté), a harminchoz közeledő író élete főművét megosztja azzal a színházigazgatóval, akivel pár hónapja ismét hajlandó szóba állni (Debreczeny Csaba). A mű azonban nem éri el a kívánt hatást, hiszen Molnár igazgató úr egy könnyed, szórakoztató musicalt vár tőle. Bonifác nem hajlandó szembemenni saját ízlésével és elképzeléseivel, ezért egy interjúban azzal ironizál, hogy egy bálnáról ír mesemusicalt. Ez sajnos nagyon megtetszik az igazgatónak, aki meggyőző stílusával és némi pénzzel ráveszi, hogy megírja a Bálna című musicalt.
Annak ellenére, hogy az alaphelyzet egyszerűnek tűnik, feszült, és lankadatlan nézői figyelem szükséges hozzá az előadás alatt végig. A színházterembe megérkezve érdekes, morajló miliő fogadja a nézőket, mely mind látványban, mind hangzásában izgalmas előadást ígér. A színpadon látható történet számos pontja szürreális. Néha nehéz szétválasztani álmot az ébrenléttől, a valóságost a látszólagostól, a képzeletbeli eseményeket a szemünk előtt zajlóktól. És ez szándékoltan van így.
A cselekmény, a “színház a színházban” szerkezet, a front-, és a backstage bemutatása egyaránt célja a darabnak. Történeteket, helyzeteket mesél. Némelyik ezek közül húsba vágóan ismerős lehet, és azonnal megfejthető a valósággal történő egyezése. Másutt kicsit törni kell a fejünket, hogy felfedezzük az asszociációt. Időnként olyasmit látunk, ami a színházi világnak, vagy épp a tehetségkutató műsoroknak az árnyoldalait is bemutatja.
A szerző azonban nem rág a szánkba semmit. Nem akar dokumentarista lenni. Egy történetet mesél el, és helyzeteket. Azt, hogy a színház világában hogyan születik meg egy ötlet. Milyen az, amikor egy író élete főművét akarja bemutatni, a színház vezetése azonban valami egészen mást vár el tőle. Kapunk egy kis ízelítőt a metoo világából is. És nem marad el az érdekérvényesítés, a szemedbe mosolygó, hátadba kést szúró emberek játszmáinak bemutatása, a sajtó és média felhasználásával történő manipuláció sem. Végül arról is szó esik, hogy mi történik, amikor a mű elszakad az alkotójától, önálló életre kel, és a teremtő már megölni sem tudja a teremtményét. A Bálna alaposan körbejárja a felelősség kérdéskörét is. Hiszen épp a felelősség az, amiről nagy álmaink és leendő kasszasikereink szövögetése közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Felelősek vagyunk a munkánkért, a produkcióért. Azért, hogy mit teszünk a nézők elé és mit váltunk ki belőlük.
Aki érdeklődést mutat a színházcsinálás világának megismerése, az alkotófolyamat, a darab megszületése körüli parázs viták és egymásnak feszülések iránt, nyitott a totális színház befogadására akár azon az áron is, hogy a színház még a két felvonás közti szünetben is utána nyúl, annak ott a helye a Bálna előadáson.
Fontos leszögezni, hogy a darab nem babazsúr. Van benne bőven káromkodás és időnként testiség is. Viszont akkora poénok robbannak benne, amiktől sírva nevettem. Ez egyébként rekord is számomra az Átrium 10 éves fennállása alatt. Talán ismerős az érzés, amikor elhangzik egy poén és az ember először lefagy, mert azt feltételezi, rosszul hallotta. Aztán körülnézve a többi néző döbbenetét látva felismeri, hogy jól hallott mindent, és csak utána tör ki nevetésben. A Bálnában jópár ilyen poén van!
A színészektől megszokott karakterekhez képest is tabuk dőlnek meg ebben a darabban. A főszerepben a Bokor Bonifácot alakító Kovács Máté látható, aki ezúttal is elvitte a hátán a darabot. Fizikailag és lelkileg is ismét emlékezeteset alakít a színpadon. Az utóbbi években Máté az Átrium megkerülhetetlen és oszlopos színészévé vált. Akár csak Brasch Bence, ő is jelen van és aktívan kiveszi a részét a melóból minden átriumos megmozduláson, legyen az klasszikus színdarab, monodráma, vagy éppen Átrium támogatói nap. Elképesztő munkabírása van. Szívós, kitartó és tényleg hajtja a hit és a szenvedély mindenben, amiben szerepet vállal. A Horváth Borókát alakító Ágoston Katalin és a Cincér Dorina szerepében feltűnő Szinetár Dóra akkorát énekelnek mindketten, hogy konkrétan libabőrös lettem. Az előadás egészére elmondható, hogy –akár szélsőségesen is– nagy érzelmeket generál, és a pillanat törtrésze alatt dobja át az embert egyik érzésből a másikba. Kétség kívül az egyik csúcspont hozzájuk köthető. Számomra igazán nagy meglepetés volt az Ambrus Árpádot megformáló Sas Zoltán. Már maga a karakter, az a kicsit bölcsész, nagyon művész, elvont és mégis nagyon konkrét figura. Olyan, amilyet szerintem mindannyian ismerünk a saját köreinkben is. Az a fajta csodabogár, akin sokat nevetünk, pedig valójában nagyon egyben van a saját kis világában. Mégis profán, számomra igazán szimpatikusan ótvar és a rajongásomig közönséges karakter. Az ő szájából hangzik el az a bizonyos ketchup-os poén, amin konkrétan felvisítottam a nézőtéren… Csibi Panni szerepében Tornyi Ildikót láthatjuk. Újságíróként és influencerként van jelen az előadásban, és szerepe sokat elárul arról, hogyan képes manipulálni és torzítani a sajtó, és miért kell nagyon vigyázni az újságírókkal. Végül, de korántsem utolsó sorban a nem túl pozitív, ámde annál hangsúlyosabb karaktert, a Molnár Ivánt alakító Debreczeny Csabát említem. Ő prezentálja a leglátványosabb határátlépést a darabban. Sokféle szerepben és jelenetben láttam már, a Bálnában azonban garantáltan új színekben tündököl!
A különleges atmoszférájú előadás igen látványos díszlettel büszkélkedhet, mely a jelmezekkel együtt Tihanyi Ildi munkája. És bár az Átrium Staff (illetve jelen esetben Bálna Staff) ritkán látható a színpadon, ez az előadás ilyen szempontból is rendhagyó, Mertl Enikőnek több ízben is feladata van a nyílt színen.
Szívből kívánom az Átriumnak, hogy egy ilyen erős kezdés után hasonló lendülettel tudják folytatni, újra és újra megszolgálni a nagyon is jogos nézői bizalmat. A Bálna méltó az évad megnyitásához. Bízom benne, hogy a teljes évad végig tud majd menni, aztán pedig még sok következő is. Mi mindannyian is tehetünk és tegyünk is érte, hogy sok-sok régi és új nézőnek nyújthasson még valóban minőségi színházi élményt az Átrium. Csakazértis!
Fotó: Mészáros Csaba
A Bálna szereplői (forrás: Átrium Facebook oldala)
BOKOR BONIFÁC
Közel harmincéves író (kamaszkorában írt verseket is, de utóbb ezt letagadja, mert botrányosan rossznak tartja a prozódiai képességét, noha rajong a szabályos formákért). Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, magyar–szabad bölcsészet szakon. Esszéi számos egyetemi elismerésben részesültek. Első novelláskötete a József Attila Kör segítségével jelent meg, az Emelkedés a mélységbe háromszáznyolc példányban fogyott el, miután az Élet és Irodalomban megjelent róla egy viszonylag méltató kritika, ami Bokor szerint jelentősen félreértelmezte és túlértékelte a művet. Azóta különböző folyóiratokban publikálja novelláit, de kisebb színházakban drámaszerzőként és klasszikus tragédiák dramaturgjaként is kipróbálta magát. Számos ösztöndíjat nyert, darabjait rendszeresen küldi a színházak igazgatóinak. Leghőbb vágya: megírni egy színdarabot, amely híven tükrözi a kort, amiben élünk, az érdekek egyén felett aratott győzelmét, a szellemi restséget és a társadalom elmagányosodását. Egyedül él.
Játssza: Kovács Máté
HORVÁTH BORÓKA
A gimnázium elvégzése után felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi karára jogász szakon (csak egyetlen ponttal maradt le az ELTE képzéséről), ám a harmadik félévben megszakította tanulmányait, mivel – saját bevallása szerint – „morális összetűzésbe került” a társadalometika tantárgy oktatójával. Ezután több alkalmi munkát kipróbált, dolgozott büfésként, pultosként, biciklis futárként, virágkötőként, emellett számos zenekarba is beszállt rövidebb-hosszabb ideig énekesként, de egyikkel sem volt elégedett, ezért később nem próbálkozott ezzel. Többször beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, három alkalommal utasították el azzal, hogy „túl kész van”. Hogy ne távolodjon el túlságosan az álmától, végül mégis színházban vállalt munkát: megbízhatóságára és perfekcionizmusára hivatkozva egy korábbi iskolatársa ajánlotta be takarítói állásba. Egyedül él.
Játssza: Ágoston Katalin
CSIBI PANNI
A gimnázium elvégzése után két évet Londonban töltött, nyelvtanulási célzattal. Hazatérésekor beiratkozott az International Business School angol tanítási nyelvű business management–marketing szakára, a hatféléves képzést négy és fél év alatt végezte el. Eközben fordult érdeklődése az írás felé, a mindennapi életből vett történeteit naivitással vegyített szenvedéllyel volt képes megfogalmazni, és a Női Szenvedély blog több írását tette közzé, akkor még Csipanka írói néven. Egy rövid novelláját nyomtatásban is kiadták a szerzők anyagi hozzájárulásával megjelenő Életdimenzió című periodikasorozat ötödik kötetében. Ezen sikeren felbuzdulva beiratkozott az MTVA újságíróképzésére, és az ott szerzett kapcsolatoknak köszönhetően rövid idő alatt keresett szerzővé vált. Cikkei jelentek meg a Púder és Brillben, a Nagycsalád.hu-n és a Klárifári című havilapban. A közönség nagyon szerette lélekközpontú, romantikus sorsokat bemutató sorozatát az Otthonka magazin hasábjain. Eközben volt egy rövid ideig, érdemben alig néhány óráig tartó házassága. Művészinterjúkat akkor kezdett készíteni, amikor a Magyar Kukorék című bulvárnapilap kulturális rovatához szerződtették. @strasszkristaly néven nagy látogatottságú Instagram-csatornát üzemeltet. Pletykák szerint szerelmi viszonya van egy jónevű fodrászattulajdonossal, egy színházigazgatóval és legalább két államtitkárral is, de ezeket még senki nem tudta bizonyítani. Tehát hivatalosan elvált, és egyedül él.
Játssza: Tornyi Ildikó
CINCÉR DORINA
A Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színpaditánc tagozatán tanult, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát színész szakon (zenés szakirányú képzés). Diploma után szabadúszó lett, és népszerű – elsősorban zenés – színházak előadásainak főszerepeit játszotta el, közben önálló zenés estjeivel járta a vidéket. Sokat szinkronizált, és számos alkalommal tűnt fel előadóművészként és színészként a televíziók revü-, gála-, zenei és humoros műsoraiban, ezeket a felvételeket a mai napig sokszor ismétlik. Néhány év múlva beszélgetős műsort is indított, ezt azonban két sikeres évad után abbahagyta, és néhány évig nem hallhatott róla a közönség. Ennek ellenére népszerűsége nem csökkent, sőt. Egy televíziós tehetségkutató műsorának moderátoraként tűnt fel újra, a közönség ismét azonnal a szívébe zárta. Aztán szereplőként maga is részt vett showműsorokban, ezzel párhuzamosan független színházakban komolyabb színészi feladatokat is vállalt, két alkalommal jelölték a Színikritikusok Díjára. Öt házasságon van túl, jelenleg egyedül él.
Játssza: Szinetár Dóra
AMBRUS ÁRPÁD
Már egészen kicsi korától nyilvánvaló, hogy a muzsika az élete, előbb tanult meg kottát olvasni, mint betűt. Gyermek- és kamaszkorában számtalan regionális, illetve országos szolfézs- és dalversenyen indult, ezek jelentős többségét meg is nyerte. Zongorán kezdett tanulni, ez is maradt a fő hangszere, de különböző képzéseken és autodidakta módon saját bevallása szerint 34 hangszeren szerzett különböző szinten gyakorlatot. Három évvel ezelőtt végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, alkalmazott zeneszerzés szakon. Már egyetemi gyakorlata alatt is számos előadást vezényelt az ország vezető zenés színházaiban. Jelenleg az első önálló egész estés szerzeményét írja. Elszánt hobbigamer. Egyedül él.
Játssza: Sas Zoltán e.h.
MOLNÁR IVÁN DLA
Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, rendező, színházigazgató. Könnyed, népszerű szórakoztató darabok rendezőjeként tartja számon a közvélemény és a bulvársajtó, a színházi szaksajtó viszont leginkább sehogy. Szeret haladni a korral. Végigjárta a színházi ranglétrát, díszítőként kezdte, aztán alternatív színházakban volt asszisztens, statisztált filmekben és előadásokban, végül felvették a főiskolára. Hobbija a bűvészkedés, amellyel szívesen mulattatja kollégáit és családtagjait, azok nem túl nagy örömére. Jelszava: minden a kapcsolatokon és a csomagoláson múlik! Nős, boldog családapa.
Játssza: Debreczeny Csaba
