Behavazva – Forró téli esték az ellentétek bűvöletében

Nemrég arról írtam, hogy az évad vége felé kevés igazán átütő bemutatót láttam a színházakban. A következő pillanatban aztán a Rózsavölgyi Szalon alaposan rácáfolt erre gondolatra. A Behavazva című előadással az évad végén is sikerült egy csodálatos, emlékezetes és reményeim szerint hosszú életű darabot színpadra varázsolnia a Szalon csapatának.

Peter Quilter darabját Őze Áron rendezte. A díszletet Enyvvári Péter álmodta meg: azt a kort és világot varázsolta a színpadra, amiben talán mindannyian szívesen élnénk újra – a boldog békeidők hiteles lenyomatát. A jelmezeket Kiss Fabióla tervezte, az előadás dramaturgja Karácsony Ágnes. A vizuál Dicső Dánielnek köszönhető. Az ő közös munkájuk szépséges gyümölcse ez a szívhez szóló, igazán szeretni való előadás Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán szereplésével. Micsoda páros!

Az alaptörténet végtelenül egyszerű. Ám ahogy a szerző és az alkotó csapat élővé teszik, fordulatokkal dúsítják, az teszi igazi mesterművé, végtelenül emberivé, ismerőssé és átélhetővé a színpadon látottakat.

A szinopszis szerint Patrick (Schneider Zoltán) magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith (Nagy-Kálózy Eszter) áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában.

A felnőttkori útkeresés, a sérelmek okozta elakadások, a szűnni nem akaró önelemzés, önreflexió, a miértek kutatása mindannyiunk életének szerves része. Ahhoz, hogy ezt a történetet valóban megértsük, és az „aha-élmény” jegyében egyetértőn bólogatni tudjunk, miközben nézzük, –helyeselve és igazolva a látottakat– valóban meg kell élni egy bizonyos életkort. Ahogy Judith és Patrick sem mai gyerekek. Cipelik a maguk kis sebeit, sérüléseit, hiányait, bukásait, hányattatásaikat. Ők maguk is olyanok, mint a kis sünik, akik inkább behúzódnak a tüske-hálózsákjuk biztonságába, és csak akkor dugják ki onnan az orrukat, ha már nem éreznek veszélyt. Bár az kétségtelen, hogy Judith a bátrabb. Sokkal bátrabb.

Judith szinte életprogramjának érzi, hogy kimozdítsa a férfit a komfortzónájából. A történet előzményeiről sokat nem tudunk meg. Nem tudhatjuk, mióta figyeli a nő a férfit, mennyi ideig tartott, míg elhatározta, hogy pofátlan módon „rátöri” az ajtót és fenekestől felforgatja kiszemeltje életét. Nem tudhatjuk, mit kedvelt meg Patrick mentalitásában olyan elemi erővel, hogy az a férfi minden látszólagos elutasítását felülírja. Újra és újra nekifut, míg célt nem ér. Kitartása, makacssága nem hiábavaló…

Teljesen ellentétes mentalitású a két ember. Judith kifejezetten pimasz, szabadszájú, állandóan locsog, fecseg, szinte már idegesítőnek hat a viselkedése. Túl sok. Olyan igazi kis levakarhatatlan kullancs. Sokat gondolkodtam a szótáramban a legtalálóbb szóra rá, és talán a hebrencs lenne az. Ezzel szemben Patrick rendszerető. Mindennek megvan a helye az életében. Megvannak a kialakult szokásai, rendszere. Nyugodt, ragaszkodik a járt útjaihoz, nem kedveli a változásokat. Higgadt, kimért, racionális. A könyvespolcán a könyvek a megírásuk szerinti kronológia sorrendjében állnak egymás mellett, de még az sem mindegy neki, hogy a foteléhez tartozó párnák pontosan hogyan helyezkednek el a fotelben. Hát sejthetjük, hogy ennek a két világnak a kölcsönhatása igen sok helyzetkomikum forrásává válik a történetben.

Aki szereti a My fair lady történetét és fordulatait, annak ez az előadás is a kedvencei közé fog tartozni. És egy kedves kis romantikus, de egyben tanulságos történet bárki számára igazi lelki és szellemi táplálék lehet manapság, amikor körülöttünk mindenhol csak háború, összeférhetetlenség, érdekkonfliktusok dúlnak. Valahogy nagyon nem fér az emberiség a bőrébe, és sürgősen vissza kéne találnunk a koordináta-rendszernek egy olyan zérusához, ami ad egy konszenzusos alapot. Innen aztán lehetne építkezni, újra emberré válni, és soha többé nem elfelejteni, mitől is vagyunk emberek. Mert a kedvesség, az egymás felé fordulás, a kíváncsiság és a nyitottság kortól és nemtől függetlenül olyan alapértékek, melyektől kezdünk már szinte groteszk módon eltávolodni, aztán meg nem értjük, mitől recseg és ropog ez a világ, amiben élünk.

Ez az előadás ad egy esélyt arra, hogy újra emberek legyünk, visszataláljunk alapvető emberi értékekhez: a szeretet, a kíváncsiság, az egymás építésének és megbecsülésének fontosságához. Még ha nehezen is megy és sok a különbözőség, akkor is érdemes energiát invesztálni egymás megismerésébe és megértésébe, mert ezzel magunk is gazdagabbá válunk.

Judith és Patrick akkor kerülnek igazán közel egymáshoz, akkor törik meg a jég köztük, amikor végre beszélgetni kezdenek. Túl a froclizáson egymás felé fordulnak, őszinte érdeklődéssel. Ekkor derül ki, miért olyanok, amilyenek, mit hordoznak a múltjukban, hol vannak azok az elakadásaik, melyekkel még dolguk van a jelenben, és talán tényleg elkél egy hű társ támogatása is, mindkettőjüknek.

Az előadás heves szócsatái és egyre magasabb hőfokon pörgő dialógusai közben én igazán elhittem, hogy a két főhőst alakító Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán valóban egymásba bolondul ezen az estén, és rájönnek, hogy minden kezdeti idegenkedés és döccenő ellenére később már nem tudnak és nem is akarnak egymás nélkül tovább menni az úton.

Ez a két idősödő ember talán rádöbbent arra a nagyon fontos dologra, hogy az idő igencsak rohan. És véges. Ha nem figyelünk, lecsúszunk még az utolsó utáni lehetőségeinkről is. Szóval kicsit vissza kell venni az egóból, és nyitni kell a másik felé. Csak így fog menni. Nincs abszolút biztonság, sem mindenre kiterjedő biztosítás. De a kudarc még mindig jobb, mint meg sem próbálni küzdeni!

Fontos és szívmelengető tanulság ez. A Rózsavölgyi Szalon elhozta a 40 fokos nyári hőségben a zord téli hideg hangulatát, ám az előadás végére elolvadt minden jég és újra a fülledt forróságban találjuk magunkat – még akkor is, ha a történet szerint továbbra is a téli évszakban vagyunk.

Méltó évad végi premier volt ez, és várom a következő csodákat a Szalonban, az új évadban is!

Fotó: Molnár Miklós

Rózsavölgyi Szalon – Behavazva (színházi ajánló)
Olvasói értékelések átlaga:
Még nincs értékelés
Saját értékelésem:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.