Kertész utcai Shaxpeare-mosó – szürreális Rómeó és Júlia az Örkény Színházban

  •  
  •  

Amikor először láttam, hogy Bodó Viktor az Örkény Színházban rendez, elfogott a kíváncsiság. Valahogy első hallásra nem tudtam összeegyeztetni őt és ezt a teátrumot magamban, és már ez eleve annyira izgalmasnak ígérkezett, hogy nem hagyhattam ki. A történet alapvetően egy Rómeó és Júlia parafrázis. Nem használom a modern szót, hiszen mindent lehet modernnek nevezni, ami mai. De ez a történet nagyon koszos, mentes minden költőiségtől és sallangtól. A színház jelzi is a szinopszisban, hogy a darab alapját Závada Péter átirata és a társulat improvizációi adják. Vagyis kissé (nem kissé!) elrugaszkodnak Shakespeare szövegétől, ugyanakkor a történet lényege a befejezést leszámítva megmarad.

A helyszín egy lepukkant autómosó. Budapest. A sztori persze említés szintjén több kerületet is szóba hoz, a központi hely mégis a Kertész utca amúgy létező, nem feltétlenül pozitív értelemben kultikus helye. Inkább hírhedt, mintsem híres. Az első felvonásban a két családot megtestesítő két banda összecsapásait látjuk. A szembenálló felek a Kapulek és a Montág család – a nevek némi megmásítása nyilván nem véletlen, ugyanakkor a főszereplők maradnak eredeti neveiknél. A darab meglátásom szerint kísérlet a totális színház megvalósítására, ami igen jól sikerült. Az alapvető feszültség és ellentét a kezdet kezdetén még a színpadig sem jut el. A ruhatárban és büfék előtt békésen várakozó nézők egyszer csak hangos kurvaanyázásra lesznek figyelmesek. Poharak törnek és tálcák repülnek, hangos üvöltözés veszi kezdetét és a tanácstalan nézők nem tudják, mi a balhé tárgya. Semmi-semmi, csupán elkezdődött a játék, már az előtérben.

Aztán az első felvonás helyszínéül szolgáló autómosó fogadja a nézőket a színpadon, és a két család összecsapásai, ellentétei ott folytatódnak. Van itt minden: meztelenség, töménytelen mennyiségű trágárság, szalonképtelen megnyilvánulások, pápaszidás, zsidózás, nyílt színi szex a színpadon és persze egy közösség, amelynek minden tagja totál be van állva, és a sztori is nagyjából az anyag beszerzésére és belövésére fókuszál eleinte. Mindezt persze rengeteg buli és tánc foglalja keretbe. Az előadás nagyon él. És jó értelemben mocskos. A színészek tényleg kiengedik a gőzt, miközben valóban komoly fizikai próbatételeknek teszik ki magukat. Ennek a nézése pedig a közönségben is felszabadít valamit.

Számos helyen hallom és olvasom, hogy sok esetben a szövegek frissítése, maivá tétele azért fontos, hogy a mostani fiatalság érdeklődését felkeltse a klasszikusok iránt. Mert a mai gyerekek már nem mennek be archaizáló színházba, ódon jelmezek és díszletek közé. Talán ebben is van némi igazság. Mégis, az ilyen jellegű átértelmezések hátterében én valami mást is sejtek. Lehet, hogy a valóságban ez pont fordítva van. A színház nem alkalmazkodik a mai világhoz, hanem egyszerűen lefesti azt, amiben élünk. Nem maivá tesz, hanem tükröt tart a mának. Hogy ez helyes-e, vagy helytelen, azt nem feladata megítélni. Csak megmutatja, ami itt és most van. Nem ilyenné, vagy olyanná teszi a darabot, hanem az ilyen, vagy olyan valóságról csinálja meg az előadást. És ez az, ami igazán döbbenetes. Meg lehet ugyan rajta botránkozni, de pontosan ez az, amiben nap, mint nap járunk-kelünk. Legfeljebb a mindennapi életben elfordítjuk a fejünket, a színházban viszont ezt nem tehetjük meg, mert pacekba az arcunkba van tolva. Az már ízlés dolga, hogy valaki kellően nyitott-e arra, hogy ezt a fajta színházat nézze. Bár az előadás kapcsán az intézmény minden létező helyen jelzi, hogy itt valami formabontó dolog lesz, így nehéz elképzelni, hogy valaki nagyon melléfog vele. Külön figyeltem is a korosztályt és azt, hogy mennek-e el a szünetben. Életkorban nem meglepő módon a fiatalok voltak dominánsan jelen. És a zöme visszajött a szünet után is.

De vissza a darabhoz. Az első felvonás utolsó blokkja egy hatalmas zenés-táncos színpadi kavalkád. Zeneileg keveredik benne a 90-es évek retrója és a ma divatos cuccozós-szeletelős elektró, a jelmezek is igen figyelemre méltók. És a szó szoros értelmében megmozgatják, bevonják a színészek a nézőket is a buliba. Nem ez az egyetlen pontja a darabnak, ami interaktív. Arra azért mindenki készüljön, hogy ez nem a hátradőlős, passzívan merengős darab. Bizonyos nézőtéri sorokban és pontokon számítani kell arra, hogy esetlegesen a színészek kizökkenthetnek a kényelemből, és keresztbe-kasul közlekednek úgy a nézőtéren, mint a sorok között. Persze verbálisan is igen sok a kiszólás a nézőtér felé, ezeknek dramaturgiai szempontból meg is van a maga súlya és jelentősége. Mert bármennyire is argó a darab, egyáltalán nem öncélú az az ótvarság, ami árad belőle. És a lecsupaszított, trágár szöveg ellenére be-becsúsznak az eredeti shakespeare-i gondolatok, mondatfoszlányok és gesztusok is, épp a megfelelő helyeken ahhoz, hogy hassanak.

Tulajdonképpen a darab keresi a gyöngyöt a kavicsok között. Ugyanez tetten érhető a buli-jelenetben is. Mert az egymást sűrűn váltó zenei betétek, vagy éppen Csuja Imre mint Torrente megjelenése után végül a nyomorék és egész előadásban érdemben meg sem szólaló Montágné Takács Nóra Diána megformálásában az elejétől a végéig elénekli Whitney Houston-tól az I will always love you-t, ami az egyik legmegrendítőbb pillanata a darabnak. Hatásmechanizmusában talán A Jég c. előadáshoz tudnám hasonlítani a színpadi működést, hatást, arányokat és katarzist. Azt, ahogyan ki akar minket zökkenteni a komfortzónánkból, és sok mocskon keresztül eljuttatni valami mégis romlatlan szépséghez, jelen esetben a szerelemhez.

Bár az első felvonás az eredeti műtől erősen elrugaszkodik és a cselekmény követése csak nyomokban fedezhető fel, a második rész sokkal szorosabb. Kibontakozik maga a történet, Júia (Kókai Tünde) és Rómeó (Patkós Márton) szerelme, melynek hatására még tovább fokozódik a két család közti feszültség. Hamarosan bekövetkezik a mindent megpecsételő tragédia is. Tybalt (Nagy Zsolt) megöli Mercutio-t (Polgár Csaba), Rómeó pedig végez Tybalt-tal. Ezen a ponton pattan el a húr, és az indulatokat már a rejtélyes, mindenki által tisztelt és rettegett Herczeg (Gálffi László) sem tudja megfékezni. És persze bekerül a képbe Lőrinc barát (Mácsai Pál), aki nem annyira katolikus és még kevésbé pap, a színpadon pedig egy őrült rock-gitáros is. Főállásban méregkeverő, a bulinegyed dílere, aki az egész kerületet ellátja a jósággal, amitől mindenki függ, és mindenki éjjel-nappal mámoros-drogos flash-ben tengeti az életét, vagy ami maradt belőle. Csakhogy Júlia kizökkenti az eredeti cselekményt a tetszhalotti méreg elfogyasztását illetően, s ezáltal a történet is rendhagyó véget ér…

A szereplők közül parádés Kapulekné (Hámori Gabriella) és Kapulek (Csuja Imre) kettőse. Kapulek alapvetően csóró fickó ebben a történetben, az élete egyébként is romokban hever, mégis benne van mindenféle gyanús bizniszben. Felesége nyomorék, gyakorlatilag vegetál. Lányával, Júliával viszont nagyon keményen bánik. Patriarchális vonásai és kérlelhetetlensége akkor nyilvánul meg a legerősebben, amikor elhatározza: hozzáadja lányát a jómódú Páriszhoz (Ficza István), aki nem átall a NAV-val fenyegetőzni, amikor a lánykérés akadozni látszik. Szerelemről persze ezen az oldalon szó nincs. Júlia szeme Párisz pénzére csillan csak fel. Az érzelmi és anyagi korrupció kap egy erős megvilágítást ebben a Kertész utcai történetben. Aztán ott van Kapulekné, aki egy személyben megtestesíti az idegesítő, buta plasztik cicababával kapcsolatos összes sztereotípiát. Még az Eiffel-toronnyal is közösül a színpadon… Kiemelném a Vajda Milán alakította Benvolio karakterét is, aki itt igencsak érdekember, és korántsem fűzi olyan szoros és mindent kibíró hűséges barátság Rómeóhoz, mint amit az eredeti történetben olvashatunk. És ne feledkezzünk meg a Júlia dajkáját alakító Csákányi Eszterről sem, aki szerepében egyszerre idegesítő, mégis nagyon szerethető figura, okoz derűs pillanatokat az este folyamán.

Az érzelmi lelakottság, a huszonegyedik századi fiatal generáció által örökül kapott és belakott kosz, a reménytelenség, szenvedélybetegségek, függőség, magány, kiútkeresés, érvényesülés, számítás, gyors, de tartalmatlan élet, megbízhatatlanság, árulás és ellenségeskedés drámája ez. Bizonyos problémák rímelnek az eredetijét ihlető korral. A nagyobbik része azonban a ma emberének és fiataljának nehézségeit boncolgatja, éppen ezért hiánypótló. Mert attól, hogy nem beszélünk egy egyre súlyosabb jelenségről, még ott van, és egész nemzedékek életébe rágja be magát szépen, lassan, módszeresen és észrevétlenül. Persze a darabnak nem az a célja, hogy megmondja a frankót. Nem oktatni akar, még csak el sem ítél, nem osztja sem az észt, sem az erkölcsöt. Megmutatja, ami most van. Érzékelteti, és azt gondolom, célba is talál azzal a gondolattal, hogy azért ez nagyon nincs jól, gyerekek. És nem csak az érintett generációnak szól, hanem az elődöknek is: hiszen alapvetően ők teremtették meg és készítették elő ezt a mocskos és ótvar életet, amiben a csemetéik vergődnek. Persze, ha ugyanúgy nem kap észbe senki, ahogy Kapulek nem tette, a helyzet még rosszabb lesz.

Tanulságként annyi talán mégis levonható, hogy bármilyen sötét és embertelen kort is élünk, bármennyire is kell, vagy lehet a Rómeó és Júliát aktualizálni, a fő igazság megmarad: a szerelem a legélhetetlenebb világban is képes szirmot bontani és megszületni. És amíg ez működik -még akár ilyen mostoha körülmények között is- addig talán van remény.

A színpad egyébként megtoldásra került, ezért is van az, hogy a harmadik sor válik első sorrá a nézőtéren. Ami nekem nagyon szimpatikus még, az a filmszerű megjelenítés: a díszlet, az egyes jelenetek egymásba csúszása, a Mercedes megjelenése és pillanatok alatt szétkapása-összerakása a színpadon, a minden irányból előkerülő színészek, a remekül megválasztott zene mind egy térhatású, élőszereplős mozi-élmény érzetét erősítik. Izgalmas vállalkozás az Örkény részéről ennek a darabnak a műsorra tűzése. Ezzel friss vért pumpáltak a rendszerbe, kizökkentek ők maguk is a megszokott (egyébként jó) kerékvágásukból. Teret adnak a kísérletezésnek, és várakozásaim szerint az elhintett magvak termékeny talajra hullnak: a közönség egészen új célcsoportját hozza be a darab a színházba, akik kíváncsiak lesznek az Örkényben zajló többi munkára is. Ami pedig a humort illeti, az is remekül működik. Az első felvonás vége például elég tréfásra sikerült: a néző csak hiszi, hogy vége van…

Bár elég részletesen taglaltam az előadás rendhagyó jellegét, idézném a darab szórólapján szereplő disclaimer-t tudatosítandó, hogy mire számítson, aki beül az előadásra (már ha be tud: jelenleg ugyanis már egyetlen szabad hely sincs a meghirdetett alkalmakra). A 16-os karika mellett a nyitottságot feltétlenül kiemelném, mint nélkülözhetetlen előfeltételt ennél a darabnál: „Figyelem! Az előadásban számos kísérletet teszünk a nyugalom megzavarására. Előfordul tehát: vér, csont, hányás, köpés, meztelenség, holttest és annak fagyasztása, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása, terjesztése, keverése, trágár szavak, zászlóégetés (ja ez nem), és egyszer elhangzik az a szó, hogy ’zsidó’, egyszer meg az, hogy ’cigány’. Lesz ezen kívül: füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz.”

És hogy mennyire releváns a koszossága? Egy szombat estén néztem meg az előadást. Utána kiléptem az Örkényből és hazafelé vettem az irányt. Útba esett a bulinegyedhez vezető út egyik bejárata, ahol már tömegekben tobzódtak részeg tizenévesek. Majd a Nyugati felé mentem. A pályaudvaron a főbejárat előtt épp az egyik srác hánytatta a másikat a tömeg kellős közepén. Aztán a vonatomról leszállva hazafelé sétáltam, amikor két hangoskodó alak jött szembe, agresszív és ordenáré hangon üvöltöztek összefüggéstelen értelmetlenségeket. És ez csak a hazautam élménye egy átlagos szombat estén. Igen, releváns az előadás koszossága. Sajnos.

Szereplők:

NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE)…………..Máthé Zsolt

GERI…………………………………………………………………………Jéger Zsombor

ÁBRAHÁM……………………………………………………………….Dóra Béla

TYBALT…………………………………………………………………….Nagy Zsolt

MERCUTIO………………………………………………………………Polgár Csaba

KAPULEKNÉ…… …………………………………………………..Hámori Gabriella

KAPULEK………………………………………………………………..Csuja Imre

HERCZEG………………………………………………………………..Gálffi László

MONTÁG…………………………………………………………………Felhőfi-Kiss László m.v.

MONTÁGNÉ…………………………………………………………….Takács Nóra Diána

BENVOLIO………………………………………………………………Vajda Milán

PÁRISZ…………………………………………………………………….Ficza István

PÉTER……………………………………………………………………..Novkov Máté

DAJKA…………………………………………………………………….Csákányi Eszter

LŐRINC ………………………………………………………………….Mácsai Pál

PATIKUS………………………………………………………………….Kákonyi Árpád

JÚLIA……………………………………………………………………….Kókai Tünde

RÓMEÓ…………………………………………………………………….Patkós Márton

Fotó: Horváth Judit


  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük