A Mskolci Nemzeti Színház még 2025. év végén mutatta be Joshua Sobol zenés színművét, a Gettó című darabot. Az előadás rendezője Béres Attila. Hónapok teltek el, mire sikerült megfelelő időpontot találnom, hogy láthassam. Végül sikerült, és az előadás minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Pedig magasan volt az elvárásaim léce. Amikor többet megtudtam a történetről, és szembesültem vele, hogy Béres Attila rendezi, már biztos voltam benne, hogy nagyszabású, monumentális, katartikus előadás készül. Ez a megérzésem is beigazolódott.
Joshua Sobol Gettó című zenés színműve a második világháború idején, a Vilnius-i (akkor Vilna) zsidó gettóban játszódik. A mű középpontjában az a történelmi helyzet áll, hogy a gettó lakói a legembertelenebb körülmények között is megpróbálják megőrizni emberi méltóságukat, kultúrájukat és reményüket. A darab alapjául valós történelmi események szolgálnak. A szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az ára a belső szabadság megőrzésének és lehetséges-e tisztán túlélni egy kegyetlen korban. Dalok, jelenetek és előadások születnek, miközben a deportálások és kivégzések folyamatos fenyegetést jelentenek. A szereplők számára a művészet egyszerre menedék a rettenet elől, az önazonosság megőrzésének eszköze, és erkölcsi dilemma forrása. Vajon szabad-e énekelni és játszani, miközben embereket hurcolnak el a halálba? A Gettó arra keresi a választ, hogy lehet-e emberségesnek maradni embertelen világban, van-e értelme a művészetnek a pusztulás közepette, és hol húzódik a túlélés és az erkölcsi megalkuvás határa?
Ennek a borzalomnak talán legösszetettebb karaktere Gens gettóparancsnok (Harsányi Attila), aki valóban létező történelmi személy volt. Gens tragikus figurája azt a dilemmát testesíti meg, hogy meddig mehet el valaki a közösség megmentése érdekében. Weiskopf (Rácz János) a gettó varróüzemének vezetője, aki náci egyenruhák javításával próbál munkát és ezáltal védelmet biztosítani az embereknek. Egy idő után azonban teljesen megfeledkezik saját identitásáról. Kizsákmányolja és túlhajszolja a sajátjait csak azért, hogy ne kelljen több embert alkalmaznia, és ezzel a haláltól megmentenie. Az előadásban egy helyütt el is hangzik, hogy nem csoda, ha a kétezer év szenvedés és üldöztetés miatt sokan meghasonlanak. Pláne egy olyan helyzetben, ahol sokszor egymás életéről kell dönteniük. A kérdés nem az, hogy ki éljen és ki haljon meg, hanem hogy hány halállal lehet a legtöbb életet megmenteni.
Chaja színésznő (Czvikker Lilla) fiatal színésznő, aki a gettóbeli színház társulatának tagja, és személyén keresztül a darab azt mutatja meg, hogy a művészet, a szerelem és az emberi vágyak még a pusztulás közepette sem tűnnek el. A hat deka bab jelentősége az ő és Kittel német tiszt (Szőcs Artur) interakcióin keresztül válik egyre kiélezettebbé, feszültebbé. Kittel vonzódik a nőhöz, de szándékai a legkevésbé sem tiszták. A színésznő ennek a folyamatos fenyegetettségnek az árnyékában kell, hogy újra és újra énekeljen. Kruk könyvtáros (Fandl Ferenc) önazonos szereplője a történetnek. Kritikusan vizsgál eszméket, éleslátó és képes minden rendszernek a hibáit és buktatóit is átlátni. A vele folytatott párbeszédeken keresztül kapunk mélyebb betekintést az adott kor és helyzet legembertelenebb dilemmáiba. Felismerjük a tényt, hogy az embertelenségben nincsenek jó döntések, csak a kisebb és a nagyobb rossz között választhatnak az emberek. Heves vitákat látunk a cionizmus és a kommunizmus eszmerendszerei között, mindezt a teljes reménytelenségben. Egy olyan világban, ahol az embereket magukra hagyták az eszmék, az ordas kegyetlenkedés az egyetlen valóság.
A történet további szereplői a gettó színészei: Srulik színész (Börcsök Olivér), Judit (Máhr Ági), Ljuba (Baranyi Emma), Oma (Fazakas Júlia), Áron (Keresztes Sándor), Dávid (Zalányi Gyula), valamint Hassideus bíró (Kincses Károly), Yanki (Puskás Balázs), Dessler (Visnyiczki Bence) és Geiwish (Kós Bence / Majláth Marót). A sokszereplős, monumentális színmű egyszerre hat az észre és az érzelmekre. Az előadásban közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt zenekara, énekkara, a Miskolci Balett és gyerekszereplők. Bár nagyon figyelni kell a párbeszédekre, mert maga a történelmi háttér és az egymással ütköző eszmerendszerek ebből érthetők meg, nekem néha elkalandoztak a gondolataim, de szigorúan az előadáshoz kapcsolódva érkeztek az asszociációk. Ilyen volt például, hogy akaratlanul is elkezdtem visszaszámolni, mikor is volt mindez. És elképesztő hasítás volt a tudat, hogy egyáltalán nem történt ez régen. Az ember elállatiasodásának, a gyilkos indulatnak és az értelmetlen kegyetlenkedésnek az örökségét mind hordozzuk és emlékeznünk kell rá. Aztán volt egy olyan gondolatom is, hogy ezeknek a kegyetlen embereknek a leszármazottai, örökösei ma is ott ülnek a munkahelyeken, az állami cégekben, a politikában, a multikban, jellemzően vezetői pozícióban. És ez iszonyatosan felbosszantott és le is lombozott. Mert a viselkedés, az indulat ugyanúgy megvan bennük. Csak épp nem ölnek.
Aztán eszembe jutott az is, hogy mennyire meg kellene nézetni az egész országgal ezt az előadást. Volt itt nemrég egy választás és történt egy meghatározó irányváltás, ami üdvözlendő. Nem lehet azonban elsiklani afölött, hogy beültek a parlamentbe azok a hangok, akik a nácikkal értenek egyet és ezt vállalják is. Egy normális, egészséges országban azok után, amit a történelemben láttunk, ami történt, aminek a sebeit hordozzuk, ennek egész egyszerűen nem szabadott volna megtörténnie. Még hat fővel sem. Vannak olyan minimumok, melyeknek társadalmi normává kell válniuk, és zéró toleranciát kell hirdetni mindennel szemben, ami ezeket hangosan semmibe veszi. Olyan ordas eszmék magvait, melyek népirtáshoz vezettek, nem hogy a parlamentben, de a világon sehol nem szabad többé megtűrni. És fontos, hogy ezt mindenki megértse. Kivétel nélkül.
Volt egy olyan asszociációm is, hogy -az egyik legkegyetlenebb jelenet során- a minden harmadik gyereknek meg kell halnia gondolat már annyira sátáni, amire nincsenek szavak. Milyen érdekes, hogy néhány évtized múlva jött egy kormány, aki a mindenáron szaporodást sürgeti, és kivételezett helyzetbe hozza, adómentessé teszi a sokgyerekességet. Mindkettőt végletesnek és károsnak gondolom. A gyerekvállalás mindenkinek a magánügye, ezért sem elpusztítani, sem jutalmazni nem ildomos az emberek ezzel kapcsolatos szuverén döntését. Miért kellene, hogy az állam bármilyen előjellel is bemenjen az emberek hálószobájába?
A történet egyik tanulsága, hogy a művészet kiemelt szerepet játszik a túlélésben. A színház és a zene segít a gettó lakóinak megőrizni emberségüket, ugyanakkor felveti a kérdést, hogy ez ellenállás vagy önámítás? Erkölcsi kompromisszumok nélkül nincs túlélés a gettóban. A gettó vezetőinek döntései – például hogy kikkel működnek együtt a túlélés reményében – súlyos morális konfliktusokat okoznak. Az emberi méltóság megkérdőjelezhetetlen érték. A darab azt mutatja meg, hogy a legszörnyűbb körülmények között is megmaradhat a humor, a szerelem, a művészet és a remény.
Mert mind emberek vagyunk. Jár nekünk az emberhez méltó élet. Az előadás végén, a teljes kataklizma előtt döbbenetes jelenet játszódik le Hitlerrel a színpadon. Ez a jelenet mindent elmond a kialakult helyzetről és annak értelmetlenségéről. A háborúról, a népirtásról. Előtte nem sokkal A velencei kalmár felidézése szintén emlékezetes pillanat. Kiáltvány a humánum védelmében. Joshua Sobol az izraeli politikai drámaírás világszerte ismert alakja. Provokatív munkásságának legtöbbet játszott darabját Jávori Ferenc ՙՙFegya՚՚ zenéjével gazdagítva élvezhetjük.
A miskolci közönség remekül érti és érzékeli a darabot, álló tapssal jutalmazták a nézők még a sokadik előadást is. A tavalyi évadról írt top 10 színházi előadás válogatásomhoz kaptam egy olyan kritikát, hogy miért nem szerepelt benne miskolci előadás. Nos, az ideiben szinte biztosan fog.
Fotó: Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci Nemzeti Színház – Gettó
