Számomra az évad színházi felfedezése a Budapest Bábszínház. Habár az elmúlt időszakban csupa jót olvastam róla, olyan alkotói csapattal akartam a színház lelkében elmerülni, akiket már jól ismerek. Ezért is esett a Peer Gynt bemutatójára a választásom. A rendező, Szikszai Rémusz azt a színházi nyelvet beszéli, amiért évtizedek óta rajongok, vele bátran készen álltam a báb, a bábszínházi világ felfedezésére. És valóban: a báb remekül egészíti ki és emeli az egyébként prózai színházi élményt és esztétikát.
A színészek között is régi ismerősöket fedeztem fel: Fodor Tamás például számomra azért is kiemelkedő, mert az ő színházában láttam azt a legendás Peer Gynt előadást (ajánlásra!), ami az utolsó lélegzetvételemig meghatározó színházi élményem lesz. Nagy Marit is régi ismerősként láttam nagy szívvel újra, és Barna Zsombor játéka sem volt ismeretlen számomra. Lélekben törekedtem arra, hogy a Bábszínház előadását ne valamihez mérve nézzem, és ahhoz, hogy ez sikerüljön, és önmagáért szeressem meg a történetet újra, Szikszai Rémusz kellett rendezőként. Neki látatlanban is bizalmat szavaztam, és be is váltotta minden várakozásomat.
A színlap leírása szerint a darab skandináv népmesék ihlette szabálytalan fantasy, lételméleti kérdéseket boncolgató emberiségköltemény, izgalmas pikareszk, megkapó szerelmi történet, nyugtalanító sorstragédia. Egy ember élettörténete, aki ott se volt, akiből talán semmi sem marad, ha lehántjuk róla a felvett szerepek hagymahéjait. Peer, a végtelen fantáziával megáldott-megvert fiatalember szerepből szerepbe ugrálva, virtuális világokon átrohanva menekül egész életében az élete elől, a képzelet és valóság folyamatosan egymásba játszó bábszínházi labirintusában.
A történet egy fiatal férfi, Peer Gynt kalandos, álomszerű és sokszor abszurd életútját követi végig. A történet egyfajta modern tanmese vagy allegória, amely az önazonosság, önámítás, a valóság és a fantázia határainak kérdéseit boncolgatja. Peer Gynt egy fiatal, nagyravágyó, lusta és álmodozó férfi, aki gyakran menekül a valóság elől saját fantáziavilágába. Ahelyett, hogy felelősséget vállalna az életéért, inkább mesél, hazudik és kalandokat keres. Útja során különféle mitikus lényekkel találkozik, utazik a világban, meggazdagszik és elveszít mindent. Idősebb korára ráébred, hogy élete során elkerülte az igazi önismeretet és szeretetet.
A történet egyrészt az identitás kérdéseivel foglalkozik. Hősünk egész életében keres valamit, de önmagát sosem ismeri meg igazán. Mindig kibújik a felelősség alól, inkább illúziókba menekül. Engem a harmincas éveimben talált el először a történet, talán épp a fenti témakörök hangsúlyossága miatt. Később, életközepi válsággal fűszerezve azonban még mélyebbre mennek a –paradox módon mégis tisztító– gyomrosok, amiket a darab kioszt. Természetesen a szerelem is központi téma, még ha az az egész életen át beteljesületlen formában jelenik is meg: Solvejg Peer hűséges szerelme, aki az egész életében vár rá. Ő képviseli a feltétel nélküli szeretetet és a lelki tisztaságot.
Számomra az egyik legmeghatározóbb fordulat az, amikor Peer remeteként él a hegyekben, de nem talál békét. Solvejg azonban, akit korábban hátrahagyott, felkeresi és vele maradna. De Peer ismét nem képes elköteleződni, mert retteg saját múltjától, mely utoléri, így aztán a férfi elmenekül. Néha arra kényszerít minket az élet, hogy a szívünk ellenében fájdalmas döntéseket hozzunk, ennek gyönyörű példája ez az életközepi jelenet.
Mire aztán Peer öregen visszatér hazájába, rá kell döbbennie, hogy az élete valójában értelmetlen volt. Egy gomböntő közli vele, hogy mivel nem volt igazán önmaga, be kell őt olvasztani, mert nem élte meg önnön lényegét. Peer kétségbeesik, hogy nincs mit felmutatnia. Az utolsó pillanatban találkozik újra Solvejggel, aki évtizedeken át várt rá. A nő megbocsát neki, és azt mondja, hogy Peer valódi énje mindig is ott volt – benne. A történet így ambivalensen, de reményteljesen zárul. Igaz, az élet legvégén.
Szikszai Rémusz rendezése egyszerre mély és modern. Az igazi mélységét abban mértem, hogy Peer Gynt és az édesanyja beszélgetései, valamint az anya elvesztése még a korábbinál is sokkal mélyebben megérintett, főleg azért, mert fiatalon kellett átélnem nekem is ezt a veszteséget. Bizonyos mondatokat Peer-rel együtt suttogtam anyukámnak. Gondolatokat, amik talán nem születtek meg, mondatokat, amiket talán nem mondtam el időben. Közben modern is ez a Peer Gynt. A báb mellett a zene, a fények és a mozgás energiája csodálatosan pezsdíti fel a darabot.
Lássuk is, hogy kik hozták létre ezt a csodálatos előadást, amely egyébként épp most néztem, május végéig –ameddig ki vannak tűzve időpontok– végig teltházas. Peer Gynt szerepében több színész látható, és bölcs, szép megoldás, ahogy az öregedő Peer-t eltérő korú színészek játsszák (Bartha Bendegúz, Ács Norbert, Teszárek Csaba, Fodor Tamás). Åse szerepében Pallai Mara, Blasek Gyöngyi és Nagy Mari látható. Solvejg-et Csarkó Bettina, Spiegl Anna, Blasek Gyöngyi és Nagy Mari játsszák. Haegstad gazda, Dovre papa, Kapitány szerepeiben Pethő Gergő látható, Ingridet, a Zöldruhás nőt, Anitra-t Pájer Alma Virág alakítja. A vőlegény és a szakács Barna Zsombor, a pap, az udvarnok és a troll szerepét Kemény István játssza el. Az előadás zeneszerzője Eklics Dániel, a koreográfus L. Nagy Attila, a bábtervező Hoffer Károly. Díszlettervezőként Zöldy Z. Gergely, jelmeztervezőként Szelei Mónika munkáját illeti dicséret. Kiemelem még a mozgóképtervező Varga Vince és a fénytervező Szondi György munkáját.
Nagy és tehetséges csapat összehangolt és fegyelmezett helytállására van szükség ahhoz, hogy ez az előadás ilyen magas színvonalon megvalósulhasson. A szünetben a büfé személyzete is elismerően beszélt arról, hogy rengeteg munkával készült el az előadás. Az alázatos, alapos munka, és a szeretet érezhető is a bemutatott produkción.
Számomra az ilyen, szenvedéllyel készülő színházi előadások maradandó élményt nyújtanak. Nem csak azért, mert többé válok velük és tőlük, hanem mert újra és újra megfogalmazzák bennem az igényt, hogy rátaláljak arra, amit ilyen hőfokon, lelkesedéssel és szenvedéllyel tudok és akarok csinálni én is az életben. Mert csak így van értelme. Hiszen miért is akarnék manó lenni, aki önmagának elég?!
Fotó: Piti Marcell
Így készül a Peer Gynt!
