Vannak történetek, amiket el kell mesélni. Beszélni kell róluk, mert olyan mélységeket érintenek, melyeket csak akkor lehet valamelyes feldolgozni, ha asztalra vannak téve és kibeszélve. A „Pieces of a Woman” Mundruczó Kornél nagysikerű filmje, mely Wéber Kata drámája alapján készült. A magyar színházak közül elsőként a Pesti Színház mutatta be a történetet. Az előadás rendezője Alföldi Róbert, a darab Egy nő anatómiája címmel látható.
Alföldi rendezései közül azokat is szeretem, melyek karcosak és harcosak, indulat, düh és erő van bennük. De a rendezőnek az a hangja is a szívemhez szól, amellyel ehhez az előadáshoz nyúlt. Finoman, kellő érzékenységgel, tapintattal, mély emberismerettel, szeretettel. Mivel az alaptörténet önmagában is hangsúlyozottan érzékeny és törékeny –tudniillik csecsemőhalállal indul– csakis olyannak szabad hozzányúlnia, aki valóban humánusan, a feladat nagyságához méltón, érzékenyen és kiemelkedő érzelmi intelligenciával képes közelíteni a témához. Az a figyelem, körültekintés, az összetett és bonyolult érzelmek részletgazdag feltárása, ami ennek a történetnek a hiteles és valóságos megjelenítéséhez szükséges, mind ott van Alföldi Róbert rendezői eszköztárában. Sugárzik a darabból az emberszeretet, minden esendőséggel, törékenységgel, tökéletlenséggel együtt, amik az életünkkel járnak.
A felkavaró történet főszereplőjének, Mayának (Petrik Andrea) fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.
Az előadás is két nagy pillanat köré szerveződik. Az első a szülés, a második pedig a családi összejövetel, ahol minden kiborul, ami addig összegyűlt, és mégis, valami nagyon fontos, talán épp az összejövetel valódi apropója el sem hangzik. Viszont felszínre kerülnek a múlt és a jelen sérelmei. Féltékenység, bűnbakkeresés, egymás hibáztatása, a rengeteg “mi lett volna, ha”. Az elhibázott életek egymásnak feszülésének pillanatait mindannyiunk számára ismerős témák mentén veszi sorra zseniálisan Wéber Kata.
Maya szerepében Petrik Andrea rendkívül erős nő. Tartja magát a családja minden elvárása, megingatási kísérlete ellenére. Ő a legnagyobb trauma átélője és hordozója, mégis egyedül van, senki nem érti meg igazán a fájdalmát és az érzéseit, a családja is olyan dolgokba szól bele, amikbe pont nem kellene, például, hogy hogyan illene gyászolnia. Feldolgozásban ugyanakkor előrébb tart mindenkinél a családban. Furcsa szeretet az, amikor ahelyett, hogy tanulnának tőle, húznák őt vissza inkább az “elvárt” szintre. De ki az, aki ezeket az elvárásokat megfogalmazza, melyeknek az életben meg akarunk felelni? Miért akarnánk egyáltalán megfelelni?
Maya férjét Telekes Péter játssza. A történet elején kicsit elvont, belassult, nem teljesen evilágra való, de szerethető figuraként látjuk őt, aztán idővel megmutatja egy másik oldalát is, és a többiek beszélgetéséből is derülnek ki róla dolgok. Mayával a házasságuk nem bírja ki a megpróbáltatásokat, és ez a történet végére mindenki számára egyértelművé válik.
Maya anyja szerepére Nagy-Kálózy Eszter remek választás. Higgadt, kimért, ám amikor eluralkodnak rajta az érzelmek, vagy igazságtalanságot tapasztal, nagyon is karakán és határozott asszony. Kérlelhetetlen, és mégis megpróbálta mindig a tőle telhető legjobb irányba terelgetni a gyermekeit. És persze nem kérdés, hogy önmaga elé helyezi őket. Olyannyira, hogy az ő egészségéről beszélgetni már nem is marad idő. A saját édesanyámat juttatta eszembe ez az önfeláldozó, mély szeretet.
Maya húgát Márkus Luca játssza. A klasszikus testvéri féltékenység dúl benne, amiért megítélése szerint a nővérének mindenből több és jobb jutott. Lázadó és igazságkereső karakter, aki persze mélyen nagyon is szereti a testvérét. Neki is van vőlegénye, akit Kövesi Zsombor alakít a darabban. Azt hiszem a két férfi tűnik el először a helyszínről, és ez nem véletlen…
A lányok unokatestvérét Radnay Csilla játssza, aki egyrészt ragyog a színpadon, másrészt a családhoz való kötődése több szempontból is rejtelmes, végig áthatja egyfajta titokzatosság. A darab elejének kulcsszereplője továbbá Waskovics Andrea, aki a bábát alakítja Maya mellett.
Az előadás csodálatos lélektana és érzékenysége mellett kiemelem Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervezői munkáját. Ötletes, praktikus és látványos a tér, amelyben elhelyezi a szereplőket. És nem mehetek el szó nélkül az előadásban meghatározó szerephez jutó kacsák mellett sem, Havadtőy Sámuel nyújtott ehhez szakmai segítséget. Hogy mit jelképeznek ezek az egyre többen előkerülő, és végül az asztalon összegyűlő kacsák, arra mindenkinek lehet saját megfejtése. Az enyém: ahogy a család végre eljut odáig, hogy az asztalra teszi a problémákat, a családtagok a mélyére mennek a kibeszéletlen konfliktusaiknak, és ezt szimbolizálják az egyre növekvő számú kacsák. Ugyanakkor előkerül egy igazi vérsün is a történetben, és nekem ő a személyes kedvencem.
Jó volt látni, hogy értő közönség ült a nézőtéren. Megrendülések és bennszakadt csendek szemtanúja voltam. Miközben az előadásnak remek humora is van, ami jól működik. Lehet bűntudat nélkül nevetni a vicces helyzeteken. És hogy mi marad nekünk a nagy tisztázások, az emlékekbe menekülések után? Talán a legfontosabb a remény, hogy amíg élünk, dönthetünk az újrakezdésről, lehetünk bátrak. Nem vagyunk még leírva…
Fotó: Dömölky Dániel
Egy nő anatómiája – kacsafestés
