Egerek és emberek – Gondozzuk nyulainkat, amíg tarkón nem lőnek…

Egészen különleges élmény volt a Budaörsi Latinovits Színház újrabemutatóját, az Egerek és emberek című előadást megnézni. Eredetileg 2018-ban volt a premier, majd egy kis pihenés után az idei évadban visszatért az előadás, melyet a színház igazgatója, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezett, és a budaörsi társulat jelenlegi állandó tagjai mellett számos vendégművészt is felvonultat, hiszen koprodukcióban készült a Gózon Gyula Kamaraszínházzal.

Számomra az igazi meglepetés az, hogy a látszólag lassan hömpölygő történet milyen súllyal tud mégis ránehezedni a vállamra, és hogy a meglepő fordulatokat követően mennyire egyedi, mégis érthető és elfogadható a darab végkifejlete. Ahogy a történet szinopszisa is kiemeli, alapvetően két főhős története ez. Az okosabb és racionálisabb George-é (Böröndi Bence), és a lomha, lassú felfogású Lennie-é (Ilyés Róbert). Az ő kettesben is magányos útkeresésük, vándorlásuk áll a középpontban. Vándorolnak, pontosabban menekülnek egyik gazdaságból a másikba, napszámosként alkalmi munkát keresve, találva és azt újra elveszítve.

Steinbeck, a szerző, huszonhat éves volt, amikor a nagy gazdasági világválság elkezdődött. Egy teljes generáció veszett oda – és minden bizonnyal ez lett volna Steinbeck sorsa is, ha nem azt választja, hogy megírja a válságot, ahelyett, hogy megadná magát neki. De inkább megírta, olyannyira, hogy 1962-ben Nobel-díjat kapott érte, mert – így a díjat odaítélő Svéd Akadémia: – olyan valósághűen, mégis élénk képzelőerővel adja vissza a válság kárvallottjainak életét, és annyi részvét van a humorában meg a társadalomszemléletében.

Válság idején járunk tehát, ahol a szegénynek, a napszámosnak halmozottan nehéz, bizonytalan és kiszámíthatatlan a sorsa. Hőseinknek nem marad más kincse, mint az álmodozás. Ez tartja őket életben. Amikor aztán a majorságban más, hasonlóan kilátástalan sorsokkal megismerkedve az álmok hirtelen a megvalósulás szintjére léphetnének, megtörténik a tragédia, ami mindannyiuk álmát darabokra töri és széttépi. A majorságban ugyanis nem csak hasonló álmodozókkal találkoznak, de a főnök (Szemán Béla) tenyérbe mászó, és pozíciójával alaposan vissza is élő fiával, Curley-vel is (Dékány Barnabás). A találkozás első pillanatában érezhető, hogy a forrongó konfliktus robbanni fog Curley és a két főszereplőnk között.

De térjünk át inkább Lennie-re. Csekély értelmi képességeivel együtt is nagyon szerethető figura. Egy igazi mamlasz, aki bár rengeteg türelmet igényel, mégsem tudunk haragudni rá. Még akkor sem, amikor kegyetlen dolgokat csinál – egerekkel, emberekkel, mindegy. Bár nem menti fel a felelősség alól, hogy nem tudatosan okoz kárt, mégsem képes felfogni, hogy amit tesz, az miért megy szembe minden elfogadható és törvényes társadalmi normával. Ezt ismeri fel George is, amikor maga mellé veszi. Vigyázni akar rá, mert pontosan tudja, hogy Lennie-nek nincs esélye a kinti zord világban, vagy ahogy ő mindig utal rá, fent a hegyen egy barlangban elbújva a túlélésre.

Frankenstein-i figura ez a Lennie. Fura szerzet, akit senki nem ért meg, aki mégis akarja, hogy megértsék, elfogadják, talán szeressék. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy a számára normálisnak, hétköznapinak, átlagosnak gondolt tettei a környezete számára akár ijedelmet, megbotránkoztatást keltenek. Nem érti, hogy amikor rosszat csinál, az miért rossz. Nem tudunk rá haragudni, nem tudjuk őt megvetni. Csak sajnálni. Mert boldogtalanságra, magányra van kárhoztatva úgy, hogy szíve szerint nem akar ártani senkinek.

Azért apró megjegyzésként beszúrnék egy kettősséget, amin magamban mégis mosolyogtam az előadás alatt. Általában aki irodalommal, kultúrával, színházzal foglalkozik, jobb agyféltekés, érzelem vezérelt és érzékeny ember, annak valahogy a szeme csillogásában ott van az értelemnek egy gyönyörűséges ragyogása. Ha ilyen ember szemébe nézünk, tudjuk, hogy jó lehet vele beszélgetni, értelmesen, kellemesen, okosan kommunikál, szóval egyszerűen jó a közelében lenni, mert jó ember. És Ilyés Róbert tekintete pont ilyen, és azt az értelmet, ami ott csillog a szemében, bármennyire jól is játssza Lennie-t, nem tudja elfedni.

A Latinovits Színház a nyáron is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a nézőkkel. Bejelentkezések, videós üzenetek formájában a színészek is megmutatták, merre járnak, hol és hogyan pihenik ki az előző évad fáradalmait és készülnek a következőre. A darab másik főhőse, Böröndi Bence tekintetére ugyanúgy igaz, hogy az értelem csillog benne, én pont az ő bejelentkezését láttam a nyáron, amiben elmesélte, hazament a szülői házhoz, és mivel telnek ott a napok. Jó látni ezeket a kis nem hivatalos életképeket, hiszen még közelebb hozzák a színészt, mint embert a nézőkhöz, ezáltal még értékelhetőbbek a színész karakterei is, mert jobban mérhető és összevethető, mennyi sok-sok melót beletesznek egy-egy szereplő életre keltésébe, főleg a valós egyéniségüktől messze álló karakter kapcsán.

Az előadás lassú sodrású, súlyos darab. Engem a gyerekkorom emlékeinek legrégibb bugyraiba kalauzolt. Eszembe jutott a nagyapám, aki a falu gazdaságában dolgozott, néha kivitt magával a mezőre, sokat beszélgettünk, mesélt a hadifogságról, a háborúról az akkor még csak nyiladozó értelmű gyermek énemnek. És bevillantak képek a gazdaságról, a szabadban töltött életről, a levegőn létről, és persze a kemény fizikai munkáról. Mert a darab a válságról is szól. A szegénységről, kilátástalanságról is szól. Arról, hogy minden nap ugyanolyan. Melós, szürke, és az egyszerű embernek nincsen valódi lehetősége kitörni belőle. Az előadás egyetlen női szereplője, Curley felesége (Páder Petra) együtt álmodozik a többiekkel, de talán ő kerül a legmesszebb az álmai megvalósulásától.

A súlyos történetet és mondanivalót súlyos díszlet is támogatja (Sokorai Attila munkája). A tér egyszerre jeleníti meg a kint és a bent létet. Kint a szabad ég alatt, és bent a majorban. Az egész közeg sugall valamiféle védettséget, mégis tudjuk, hogy ez a hely nem jelent valódi menedéket. Legfeljebb a sorsközösség terét adják meg a nehéz gerendák a szereplőknek. Slim (Chován Gábor) karaktere az, aki valamiféle hidat próbál képezni a majorság és George-ék között. A majorságban kisfőnök, tehát érdeke, hogy helytálljon a munkában. Megérti viszont Lennie egyedi helyzetét is, és –bár megtehetné– nem válik árulóvá.

A legsúlyosabb teher George vállát nyomja. Miután szembesül azzal, hogy mindannyiuk álmai szertefoszlottak, és Lennie helyzete is tarthatatlanná vált, hoznia kell egy döntést. Olyat, ami az adott körülmények között a legemberibb és legméltóbb. Mindannyiunk életében vannak nehéz döntések, mégis azt kívánom, olyat, mint George-nak, ne kelljen meghoznunk.

Az Egerek és emberek annak ellenére, hogy sok helyen megmosolyogtat és a humor is része az előadásnak, nehéz darab. Mégis ismerős, sőt, amerre a világ halad, hamarosan akár egészen közeli is lehet újra az a világ, amiben játszódik. Talán nem véletlenül vette elő a színház. Ad egyfajta segédletet a felkészüléshez nehéz időkre. És néhány hasznos tanulságot is. Éljünk velük!

Ma Magyarországon egyre többen lesznek elhagyottak, magukra maradottak, bármilyen, a fősodortól eltérő létezés miatt kitaszítottak és ellehetetlenítettek. Ennek eredménye a szellemi, lelki teljes elmagányosodás, meg nem értettség. Aztán a kétségbeesés, és az abból fakadó, sokszor végzetes cselekedetek. Napról napra egyre többek élete válik kilátástalanná. Az emberek szépen sorban adják fel. Kortól és társadalmi státusztól függetlenül. Egy egész rendszer, egy egész ország magunkra hagyott minket. Egymásnak maradtunk. Vigyázzunk egymásra!

Fotó: Budaörsi Latinovits Színház

2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.