Vannak olyan országok a világban, ahol még a 21. században is érvényes megközelítés az oktatási rendszer és az egészségügy tudatos tönkretétele, nemzedékek jövőjének felélése, a pénz és a hatalom birtokában egy szűk és jól behatárolható üzleti kör fényűző megélhetésének biztosítása. Egy ilyen ország ellenségként tekint a tanárokra, meg akarja leckéztetni őket, és a szájukat befogva szolgasorba taszítani őket, a rájuk bízott fiatal életekkel együtt. Ezeken a helyeken vadul ösztönzik a gyerekvállalást, de csak a népesség létszámának fenntartása érdekében és persze azért, hogy a rendszer a saját hatalmát végleg bebetonozhassa, kinevelve a jövő jobbágyait, akik tanulatlanul, vakon és egyedül a hatalom által közvetített üzenetek mentén, önálló gondolkodás nélküli entitásként tengethetik értékvesztett életüket.
Aztán van olyan hely is a világon, ahol egy –szinte jelentéktelen, szürke kisegérnek tűnő– tanár hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Noha nem a hivatásának hitelesen és szenvedéllyel szentelt élete okán, sokkal inkább azért, mert egyszerre politikai érdeklődés tárgyává válik, és ez teljesen megváltoztatja az életét. A Hannibál tanár úr című előadás az Átrium színpadán egy egyszerű latintanárról meséli el pontosan ezt a történetet Vidovszky György rendezésében, Mucsi Zoltánnal a főszerepben.
Az Átriumban nem először fordul elő, hogy egy előadás a folyamatos zajos siker és az állandó, éltető nézői visszajelzések mellett azért is tud tartósan repertoáron maradni, mert a színpadra vitt történetek különböző aspektusai Magyarországon egymás után válnak mindennapi valósággá, így a történet a sokadik nézésre is olyannyira aktuálisan hat, mintha az esti híradót néznénk. A közélet és politika megállás nélkül azon dolgozik, hogy a múlt eseményeit, reflexeit és intézményeit rehabilitálja. Vármegyéink már jó ideje vannak újra, és most jól lehet lakatni a szélsőségeket is, hiszen minél demagógabb egy rendszer és minél butábbá egyszerűsített, ám veszélyesen uszító üzenetekkel operál, annál jobban képes biztosítani a saját fennmaradását és hívei folyamatos ellenségkereső elégedettségét.
A történet főhőse, Nyúl Béla nem tett mást, mint írt egy értekezést Hannibál haláláról, újszerű megvilágításba helyezve az addig ismert körülményeket. Aztán elhangzik a neve egy interpellációban, és onnantól kezdve ez az addig észrevétlen ember az érdeklődés középpontjába kerül. Mert volt már olyan korszak Magyarországon, amikor politikai alapon közelítettünk meg mindent. Amikor beindult a régi magyar reflex, a helyezkedés, az igazodás és a dörgölőzés azokhoz, akiket a hatalom kegyeltjeinek hiszünk. Nem a teljesítmény, vagy az elért érdemek számítanak, csak a hatalom potenciális kegyeltje lényeges, aki segíthet elintézni ezt-azt, meg tudja oldani a problémánkat okosba’, akivel jóban kell lenni, mert tud az érdekünkben szólni a jó miniszter asszonynál…
Az 1930-as években játszódó történet persze nem csak ettől lehet ismerős, hanem a menet közben burkoltan, majd egyre nyíltabban kibontakozó antiszemitizmustól is. Az ellenségkeresés, a gyűlölet folyamatos szítása már akkor is alapeleme volt a rendszernek.
Miközben Nyúl Béla, a kisember nem érti, mi történik vele és körülötte, nem foglalkozik a napi érdekekkel, próbál talpon maradni. És embernek maradni. Ő egy tanár, egy kutató, akinek van egy tudományos eredménye, amit képvisel. Csak hogy ez rajta kívül senkit nem érdekel. Ahogy az interpelláció egy pillanat alatt előzmény nélkül magasba emelte, úgy a következő pillanatban legalább olyan erővel földhöz is vágta Nyúl Bélát, aki továbbra sem érti, mi ez az egész.
Nem is igazán lehet. Ha az élni és élni hagyni elvéből az élni hagyás hiányzik, az ember tehetetlenné válik, sodródik és kisiklik. Nyúl hiába képvisel valami igaz értéket hitelesen és következetesen, egyrészt senkit nem érdekelnek az általa képviselt tézisek, csupán ennek a politika által felkapott vetületei, másrészt abban a világban, ahol mindenki igazodni akar a hatalom által kijelölt irányelvekhez, ott eleve senkit nem érdekel önmaga túlélésén kívül semmi más. Az emberek egymás ellen fordulnak, az árulás, a becsapás és a bizalmatlanság mindennapossá válik, a közösséget megmérgezi az együgyűség kényszere, a központi narratíva felülírja és eltünteti az életünkből a normalitást és minden olyan stabil viszonyítási pontot, amelyek valaha értékeket képviseltek. Így lesz a tanárból üldözött közellenség, miközben a valódi bűnösök a rendszer irányítói és haszonélvezői.
És bár a fősodor valóban Nyúl Béla személyes tragédiája, az előadás mélyebb és összetettebb ennél: részletesen bemutatja a korszellemet is, mely a történetet áthatja. A szereplők személyes történetei és motivációi segítenek egyrészt megérteni az ország általános morális állapotát, valamint a központi agymosás visszafordíthatatlan pusztítását, amit az emberi lelkekben végez. Muray képviselő (Dóra Béla) a tökéletes lenyomata az elnyomó, az ország állampolgárait buta marhának tekintő gátlástalan politikusnak, aki a maga sivár szintjére pusztít le egy egész országot. Itt nem is mélyítem tovább a párhuzamot, mert az meglehetősen egyértelmű. Ofenthaler gimnáziumi igazgató (Gyabronka József) igazi szélkakas, mindig a megfelelő segget nyalja a saját túléléséért. Gumigerincű szolgalélek, mindent képes megúszni, leginkább a felelősségvállalást. Vidrozsil tornatanár (Makranczi Zalán) indulatos antiszemita, a fentről szajkózott idegengyűlölet legsajnálatosabb és egyben legveszélyesebb áldozata. Ő az, aki elhiszi, hogy a zsidók, vagy a migránsok, vagy a vezér által megjelölt bárki valóban ellenség. Elvakult híve egy rasszista rendszernek, a valódi problémák sosem érdeklik, mert képtelen a gyökérokokat meglátni. Schwarcz (Katona László) zsidó emberként és Vidrozsil tanár kollégájaként próbálja nem komolyan venni a fenyegetéseket és persze jelzi is, hogy az antiszemitizmus nem oké, és belül fél, mert látja a felkorbácsolt indulatokat és azok lehetséges végzetes következményeit.
Az előadás egy számomra fontos vonulata a nők helyzetéről, és a szerelem lehetőségeiről mesél egy ilyen világban. Nyúl elfogadó és szívből örül lánya (Bíró Panna Dominika) és udvarlója (Ivanics Tamás) bontakozó szerelmének. Ez a fiatalok magánügye. De az utca embere már nem ennyire boldog a fiú származása miatt… A nőkkel való kegyetlen bánásmód a leginkább mégis Parti Nóra és a számos ponton, különféle összefüggésekben feltűnő, gyönyörűen éneklő Grisnik Petra szereplésén keresztül válik egyre plasztikusabbá. A nő, mint kellék, értéktárgy, önálló akarat nélküli csecsebecse szívbe markoló pontossággal tűnik fel a darab világában. Sajnos ez a „nőnek a konyhában a helye” narratíva ugyanúgy szivárog vissza a mindennapjainkba, mint a vármegyék, vagy a gyűlölet.
Hová futhat ki egy olyan történet, ahol valakit a kör közepére állítanak és tömegként nekiesnek? Milyen célt ér el a falkaszellem? Mi történik, ha a korábban ajnározott hős, akitől mindenki akart valami előnyt, hirtelen közellenséggé, minden gyűlölet tárgyává válik? És honnan ered a magyar néplélekben ez a fajta pálfordulás, hogy mi segget nyalni és egyként gyűlölni is annyira professzionálisan tudunk? Megsemmisítő csapást mérünk bárkire, ha már nem vagyunk érdekeltek az éltetésében. Nyúl Béla szemszögéből pedig sokkal inkább az a kérdés, hogy mekkora törést kell elviselnie ahhoz, hogy túlélhessen ebben a közegben?
Valaha tényleg létezett egy alapélmény, hogy az ember beleszagolt a levegőbe ebben a gyönyörű Magyarországban, és megérezte a szabadság felemelő illatát. Büszkén és emelt fővel élhettük meg, hogy sokan sokfélék vagyunk, és hogy ez jó. Az ország még ma is gyönyörű, a természeti kincseink magával ragadók. Ám a levegő egyre kevesebb, és az is fojtogató. És hogy a Hannibál tanár úr, majd nem sokkal később a Holt költők társasága repertoárra kerül az Átriumban, az nagyon komoly és súlyos üzenetet hordoz. Mintha elfelejtettük volna a szabadságot, a kiállást önmagunkért és egymásért. Vagy soha nem is tudtuk, milyen az? Vajon gondolkodó, a köz sorsát egy kicsit is fontosnak érző értelmiségiként tényleg zsákutcába jutunk, ahol már nincs más válasz, csak az, hogy ezt kértük, ezt érdemeljük? És hol vannak azok, akiket boldoggá tesz az, ami most van? Csakazértis tanulással, kritikai gondolkodással talán ki lehet védeni a ma nemzeti szintre emelt suttyóságot. Ez a mi reményünk – és nem is kevés…
Szereplők:
Nyúl Béla, tanár – Mucsi Zoltán
Muray, képviselő – Dóra Béla
Ofenthaler, gimnáziumigazgató – Gyabronka József
Vidrozsil, tornatanár – Makranczi Zalán
Török, matematika- és fizikatanár – Kovács Krisztián
Schwarcz, tanár – Katona László
Danielisz, tanár – Lugosi György
Altiszt – Kovács Máté
Manzák, vendéglős – Baksa Imre
Lola, a felesége – Parti Nóra
Miniszteri biztos – Debreczeny Csaba
Petrik magántanítvány, rikkancs, Kati udvarlója – Ivanics Tamás
Nyúlné – Moldvai Kiss Andrea
Kati, Nyúl lánya – Biró Panna Dominika
Iván, Nyúl fia – Katona Péter Dániel
Vogelmeyer, fűszeres – Katona László
Lacika, segéd – Kovács Krisztián
Gébics, hentes – Lugosi György
Újságíró – Debreczeny Csaba
Mici – Grisnik Petra
Hannibál – Dóra Béla
Fotó: Lakatos Péter
Nyúl tagad! – Hannibál tanár úr
