Hagyaték – Belső párbeszéd Milleréknél

Miért nem mondtad el soha, hogy zsidó voltál? – Ilyen, és ehhez hasonló kemény kérdésekkel szembesíti Martin Miller saját anyját, Alice Millert, a világhírű gyermekkorkutatót. A Láthatáron Csoport lélegzetelállító előadása színházi haladó nézőknek ajánlott, tizenhatos karikával. Emellett nem árt, ha van nyitottság bennünk pszichológiai témák iránt, különös tekintettel a szülő-gyermek kapcsolatra. Amennyiben igen, elakadások, visszatérő dinamikák és mintázatok széles tárházát nyitja meg számunkra ez a darab. Meggyőződésem, hogy terápiás erejű, és ezt a közönség történetei is megerősítik.

Az anya és fia közötti dialógus, melyet ebben a 60 percben a színpadon látunk, ilyen formában, azaz személyesen és szemtől szemben sosem zajlott le. Valójában a fiú, Martin Miller által kezdeményezett belső párbeszédet látjuk a színpadon. Az előadás alapanyagát pedig Alice és Martin könyvei, levelezései, és az ehhez kapcsolódó alapos kutatómunkák adják.

Kegyetlen és kíméletlen szembesítés ez. Egy dühös gyermek kitörése és lázadása anyjával szemben, akit híressé tett a gyermekkor kutatása, a radikális gyermeki nézőpont bevezetése a pszichológiai gondolkodásba, a gyermek középpontba helyezése, a világ megértése a gyermek szemüvegén keresztül. Elméletben.

Martin Miller, a fiú nem kevesebbre vállalkozik, mint saját gyerekkorának megértésére. Annak kutatására, miért tudott az anyja ilyen fantasztikus, elismert és sokak által méltatott elméleti megállapításokat tenni a gyermekkorról és a szülő-gyermek kapcsolatról, és ezzel együtt mégis hogyan tudott a saját családi élete és gyermeknevelése kész csőd és piszkos kompromisszumokkal teli kudarc lenni? Miért nem volt képes a tulajdon fiával kapcsolatban alkalmazni mindazt, amiben hitt, tanított és képviselt? Miként tudott a saját fiának élete teljességgel kicsúszni a kezei közül annak birtokában, amit Alice képviselt?

Ahhoz, hogy Martin mindezt megértse (velünk, nézőkkel együtt), le kell ásnia a sajátja mellett anyja életében is. Megismerni, hogy kicsoda ő valójában, hogyan élte túl zsidó nőként a háborút, miként választott magának náci férfit férjéül, akitől aztán minden viszontagság ellenére sem volt képes jó ideig elválni és elszakadni (lévén Stockholm szindrómája volt).

És Martin szerette volna azt is megérteni, ami vele történt. Miért kellett neki egyáltalán megszületnie? Milyen szembesülni azzal az érzéssel gyerekként, hogy a náci apja a zsidót, a zsidó anyja pedig a nácit gyűlöli a saját gyermekében? Benne, aki soha nem ártott senkinek, mégsem foglalkoztak vele. Sőt, ennél azért többről van szó. Felnőttként sem képes megérteni és feldolgozni azt, hogy anyja miért és hogyan hagyhatta, hogy őt, a fiút a saját apja verje, bántalmazza, abuzálja? Anyja pedig minderről tudott, és nem mondott semmit. Nem csinált semmit…

Anya és fia heves összecsapása és forró párbeszédei elevenednek meg a színpadon. Az előadás nagyon tömény. Rengeteg konkrétum hangzik el benne, ugrál térben és időben. És még több a kimondatlanság, az utalás, a csak egy-egy félmondat erejéig feltűnő kitekintés. Mivel rendkívül tömény és feszített tempójú a darab, erősen és koncentráltan kell rá figyelni. Ennél a történetnél nem engedheti meg magának az ember, hogy nincs jelen száz százalékosan fejben és lélekben. Cserébe viszont egészen biztos, hogy mindenki úgy távozik, hogy elvisz magával valamit belőle. Valami olyat, ami gondolkodásra késztet és felszabadít. Ez a jutalom azért, ha valaki kellően nyitott egy nehéz és szívszorító, de feltétlenül katartikus élmény megszerzésére.

Feuer Yvette és Rába Roland csodálatos páros ebben a történetben. Szenvedélyesek, erőteljesek, és ezzel együtt mégis gyengék és sebezhetők. Adnak és kapnak örömöt és fájdalmat is bőségesen. Folyamatosan viszonyulni próbálnak egymáshoz, mint anya és fia, vagy épp, mint kollégák. Ne felejtsük el ugyanis, hogy Martin maga is terapeuta lett, aki ráadásul az anyja elméleteit magáévá tette, továbbfejlesztette és immár a gyakorlatban is alkalmazta az anya csupán elméleti munkásságát.

Miért volt csend vagy éppen üvöltés, amikor nem kellett volna? Hogyan jutott el Martin az öngyilkosság gondolatáig? Nyerhet-e az anya bocsánatot és a fiú feloldozást? Miért kellett Martinnak megvárnia az anyja halálát, hogy megírhassa az életrajzát? És mit szólna hozzá Alice, ha még élne?

A konkrét történet mellett általános érvényű kérdéseket is feltehetünk, és ez az a réteg, ami a szélesebb nézői közösség felé is kinyitja az előadást. A szülő és a gyermek kapcsolatának kutatása és az ebben a kontextusban felmerülő kérdések felvetése során találkozunk háborúval, meghasadással, rejtőzködéssel, túléléssel, önzéssel, hibák hibákra halmozásával, elmélettel és gyakorlattal, a kettő szétválásával. És leginkább nagyon mély, vallomásszerű emberi történetekkel. Szívszorító kérdésekkel és kegyetlenül rideg válaszokkal. Összeomlással, sorok és sorsok rendezni akarásával. Generációkon átívelő, és generációk életét megnyomorító mintázatokkal és a reménnyel, hogy tudatos és odafigyelő, áldozatkész és fáradhatatlan munkával talán megtörhető az átok. Vajon Martinnak sikerül?

Az előadást a Fészek Művészklub különleges helyszínén, az előadáshoz tökéletesen passzoló ültetési rendben láttam. Az alkotók teljes mértékben nyitottak és kíváncsiak a nézői visszajelzésekre. Ezért, és Martin Miller kifejezett kérésének eleget téve minden alkalommal levetítésre kerül egy 10 perces, Martinnal készült interjú a darab után. Ez több ponton is segít megérteni a színpadon látottakat, és a mögöttes motivációkat, indulatokat. Majd nyílt beszélgetésre nyílik lehetőség az alkotókkal: Feuer Yvette és Rába Roland mellett a rendező Tárnoki Márk is csatlakozik a csapathoz és tőle is lehet kérdezni. Vagy egyszerűen csak beszélgetni.

Nem egy könnyű szombat esti kikapcsolódás részt venni a Hagyatékon. Mégis megéri, mert mindannyian küzdünk örökölt és magunkkal hozott rossz mintázatokkal, melyeket szinte észrevétlenül adunk mi is tovább. Ha azonban viszünk némi tudatosságot ezek felismerésében, és szentelünk időt, erőt és hajlandóságot annak, hogy dolgozzunk ezek javításán, képessé válhatunk legyőzni és meghaladni önmagunkat, ami a legnagyobb győzelem, amit ember elérhet. Érdemes megpróbálni!

Fotó: Reviczky Zsolt

Hagyaték – trailer

[pvcp_1]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.