Tigris – És a ketrec előre megy (nem hátra)

A Stúdió K Színház tavaly decemberben mutatta be a Tigris c. előadást Szikszai Rémusz rendezésében. Az alkotók a műfajt mockumentary-ként, azaz ál-dokumentumdrámaként határozták meg. A szinopszis figyelemfelkeltő, ám nem túl informatív, így kíváncsian vártam, ki, vagy mi is lehet ez a Tigris. Ráadásul az 50 éves Stúdió K Színház ezen előadásában újra színpadra lép a színház alapítója, Fodor Tamás is.

Egyszerre szórakoztató, a nézőkkel megannyiszor összekacsintó, ugyanakkor szívszorító előadást láttam. Rettentően sűrű és tömény. Minden apró rezdülésnek, jelenetnek, utalásnak és kiszólásnak jelentősége van. Viszont, mivel ezekből rengeteg szerepel a darabban, borítékolhatóan besorolható a „sokszor nézős” előadások csapatába. Minden pillanatban nagyon kell, vagyis inkább érdemes figyelni, mert ez az erősen társadalomkritikus előadás döbbenetes pontossággal rajzolja le és foglalja össze, amiben élünk. És mivel alapanyag, merítés a valóságból bőven akad, folyamatos feszült figyelem szükséges, hogy a néző ne maradjon le egy poénról, azaz inkább véresen komoly valóság-elemről sem.

Az előadás a Stúdió K szinte már védjegyévé vált könnyű és jópofa kezdéssel indít. Annak ellenére, hogy tényleg súlyos kérdéseket feszeget, jókat tudunk nevetni is a nézése közben. Részben magunkon, részben másokat felismerve, aztán a helyzet abszurditásán is, amiben vagyunk. És legtöbbször a frenetikus megoldásokon, ahogyan a darab művésznyelven, intelligens humorral mond ki valós, vagy abszurd igazságokat, melyeket a másodperc törtrésze alatt dekódolunk. Mindezt ötletes és egyben kreatív díszlet is támogatja, mely folyamatos használatban van az előadás alatt. Elmaradhatatlan kellékei a darabnak az emlékezetes és odamondásokkal teli zenés- és énekes betétek is. Szenzációs éleslátásról tesz tanúbizonyságot annak felismerése, hogy manapság ha bármilyen mondandónkkal el akarunk jutni az emberekhez, akkor a közösségi média lájkvadász felületein kell megjelennünk, és minél felszínesebb csalikkal beetetni a potenciális közönségünket – akik nagy arányban lájkok formájában fejik ki aktivitásukat (és ebben az adott témához hozzáadott értékük általában ki is merül), valójában viszont magasról tojnak az egészre, legyen szó bármilyen ügyről is. És lassan meg is érkezünk oda, hogy miért is látjuk magunk körül azt, amit…

Az elmúlt időszak kis magyar valóságával párhuzamos dimenziót véltem felfedezni. Persze tévedhetek is. Hiszen maga az eredeti mű is egy román szerzőnő, Gianina Cărbunariu munkája. Az előadás alaptörténete szerint a budapesti állatkertből megszökött egy tigris, és miközben dokumentálni próbáljuk az esetet és a tigris minden lépését, látjuk, ahogyan a közeg viszonyulni kezd ehhez az egészhez. A lényeg ugyanis az, hogy történik valami szokatlan (vagy ki tudja, mennyire szokatlan?), és erre a történésre reagálunk valahogy, ki így, ki úgy. Az utca embere például a legkülönbözőbb módokon.

Ne gondoljuk azonban, hogy ez a bizonyos tigris csupán egy adott személyt, jelenséget, vagy dolgot jelent. Nagyon sokféle jelentése van, és ahogy haladunk előre az időben, egyre súlyosbodó döntéseket, helyzeteket, megszólalásokat, társadalmi kérdéseket, igazságokat, igazságtalanságokat és aktualitásokat foglal magába. Szóval ő egy meglehetősen heterogén jellegű, összetett tigris.

Térben és időben egyaránt sokfelé kalauzol minket ez a vétlen állat. Fontos, hogy út közben bármerre is jár, nem bánt senkit. Ennek ellenére mindenki fél tőle. Az emberek elzárkóznak tőle, gyűlölik, gyilkos indulattal vannak iránta, vagy épp olyan dolgokért is őt hibáztatják, melyekhez valójában semmi köze nincsen. Ámde kiváló ürügyet szolgáltat a fals propagandának, rá hivatkozva bármit meg lehet tenni, hiszen meg kell védeni a „zembereket” a tigristől.

Útján kószálva láthatja, amint megbotránkozást kelt, mert elhagyta a ketrecét és átjött a kerítésen (már ha egyáltalán volt kerítés). Nem elég, hogy migránstigris, de még a világjárványokért is ő a felelős. Szembesülhet vele, hogy bizonyos helyeken mennyire a pénz az úr és hogy mindennek megvan az ára. Láthatja, amint feszültséget szít egy család egyetlen fiúgyermekének betigrisülése. Hogy mennyire is nehéz errefelé bejegyzett élettársi kapcsolatban örökbe fogadni egy kistigrist. Lát iskolát, mely nem akar a bezárás sorsára jutni azért, mert esetleg tigrisek is járnának oda a normális gyerekek mellett. Találkozik eszement gazdagsággal és a közpénz hedonista herdálásával, tömegek manipulálásával, határtalan és pofátlan suttyósággal, kivagyisággal, gátlástalan, megállíthatatlan és következmények nélküli tolvajlással és a mindezt alázatos örömmel kiszolgáló talpnyalókkal. És mindeközben a médiából ömlő butítással, a folyamatos ellenségkereséssel, a mérhetetlen gyűlölettel, melynek egy pillanat alatt ő lett a tárgya. Pedig nem csinált semmit…

Közben egyre súlyosabb szférákat jár be hősünk, így találkozik a hajléktalansággal (és ezen a ponton az előadás nyíltan felvállalja a helyzet tarthatatlanságának kataklizmáját), és ami üzenet értékű, hogy az egészségügy, a kórházak és az ott dolgozók helyzetének bemutatása a súlyosság sorrendjében a hajléktalanság után következik. Utóbbit egyébként jelen írás szerzője is friss élménnyel erősíti, egy kórház szakrendelésére tartva az omladozó falak közt, a maszk mögött húgyszaggal keveredő izzadtságszagot belélegezve maga sem tud választ adni a tigris azon kérdésére, miért nem épül még több aréna – igaz, az állat ezt a kérdést nem is tette fel neki. De ott legalább szabadon verhetnék egymást az ellenfél csapatok szurkolótáborai. És lehet szotyolát köpködni. És…és…és… Kultúra.

Van tehát ország, ahol az elmúlt jó pár év gyakorlatilag az üldözésről, a társadalom ketté-, vagy még többfelé szakításáról, egy bizonyos réteg érthetetlen okok mentén történő felemeléséről, mások mélybe taszításáról szólt. Határokon belüli kerítések épültek. El lehet fordítani a fejeket és be lehet csukni a szemeket, de ez van.

Azt is vizsgálgatja a darab, hogy számunkra mennyire természetes, hogy elutazunk a tigrishez, ha épp kíváncsiak vagyunk rá. Ezt bármikor megtehetjük. De ő ne jöjjön, ő ne látogasson vissza minket! Micsoda igazságosság és egyenlőség honol a világban… Pedig lássuk be, ez a tigris, amikor megszökött, valamiből kiszakadt. A megszokott közegéből, az állatkertből. Hátrahagyta a többi állatot, akik a barátai voltak, sőt, még a kölykét is! Abba nem igazán gondolunk bele, hogy a tigris részéről ez milyen kockázatos és vakmerő, vagy inkább kétségbeesett lépés. Talán egy jobb életben reménykedik, és később szeretné, ha vele lehetnének a szerettei. Talán csak a szabadság hajtja. És még az is lehet, hogy miután körülnézett, visszavágyik a saját kis világa biztonságába. Lehet, hogy még a ketrecbe is visszamenne. Vagy talán belátja, hogy máshol is kerítések, még ha nem is láthatók.

Mi kell ahhoz, hogy igazán szabadok lehessünk? Van-e olyan szabadság, ahol nem szabályozzák az életünket? Vagy ez az egész csak káprázat és illúzió? Talán mindenhol ugyanaz van, csak mások a nagyságrendek? Az egész világ egy hatalmas ketrec és mindenütt kerítésekbe botlunk? Megúszhatjuk-e ép bőrrel, ha kezünkbe vesszük a világ által eleve elrendeltként kezelt sorsunkat? Van-e lehetőségünk kitörni, kerítést bontani, a vélt vagy valós határainkat feszegetni, átlépni? Mi táplálja az irántunk áradó félelmet és gyűlöletet, ha mindezt megpróbáljuk? Lehet-e értékes egy tigris, amíg él, vagy értéke csak az elpusztítása után lesz, akkor is csak a bundájának? Mikor jön el az a pont, amikor már egymást kezdjük felzabálni?

A móka és kacagás mögött húsba vágó kérdéseket feszegető előadás megérdemli, hogy híre futótűzként terjedjen, bevonzza a nézőket és folyamatosan telt házzal menjen. Ez adhat okot némi reményre a változásra. Nagy szükség lenne rá. Igaz lehet talán, hogy úgyis csak az nézi meg, aki érti a mögöttes problémát és egyet is gondol a többiekkel, akik szintén értik. Mégis hiszem, hogy a darab, mely remek összefoglalót ad arról, mi mindent hagytunk rövid idő alatt, hogy megtörténjen itt, talán adhat muníciót azoknak is a változásra, akik szerint minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló, előre megy, nem hátra…

Játsszák:

Fodor Tamás

Homonnai Katalin

Lovas Dániel

Nagypál Gábor

Nyakó Júlia

Pallagi Melitta

Samudovszky Adrian

Spilák Lajos

Fotó: Vass László



Olvasói értékelések átlaga:
Még nincs értékelés
Saját értékelésem:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.