Beszélgetés László Zsolttal a Mi történt Vegasban c. ősbemutató főpróbája után

  •  
  •  

A Centrál Színház november 8-án mutatta be a Mi történt Vegasban című előadást, mely egyben hazai ősbemutató is. Ennek apropóján, a főpróba után beszélgettem a darab egyik főszereplőjével, a John D’Agata írót alakító László Zsolttal. Szó esik az elmúlt évek színházi munkáiról, a most műsoron lévő előadásokról, színészi működésről és természetesen az új bemutatóról is.

[theaterman]: A ma esti előadásra is kitérünk majd, de hogy ne in medias res indítsunk, kicsit korábbról kezdeném. Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház volt az az időszak, amikor aktívan elkezdtem figyelni a színészi pályafutásodat. Azt mindenestől ismerem. Mesélnél az azt követő évekről? Amikor annak a Nemzetinek vége lett, merre indultál?

[László Zs.]: (Nosztalgikusan sóhajt, mosolyog) Három lehetőség volt: szabadúszás, fővárosi szerződés, vagy Székesfehérvár. A szabadúszást és annak hátulütőit korábban megtapasztaltam. Fehérváron viszont akkor alakult egy új gárda új vezetőséggel. Nekem akkor az érdekesebb volt, mint egy meglévő konstellációba betagozódni.

[theaterman]: Szikora János vezeti a színházat, ugye?

[László Zs.]: Igen. Akkoriban sok új ember szerződött oda, akiket nagyon szeretek. A Nemzetiből is mentünk öten. Ez jó ötletnek tűnt és izgalmas is volt. Csak aztán eltelt három év és pszichésen egyre terhesebb kezdett lenni, hogy minden nap egy másik városba kellett elindulni. Elegem lett az ingázásból. Közben lezajlott az igazgatóválasztás a Radnóti Színházban. Ekkor Adél (Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója) megkeresett és leültünk beszélgetni. Számomra szimpatikus volt az az elképzelés, amit ő vázolt, hogy milyen jellegű színházat szeretne. Én pedig a Radnóti mellett döntöttem, éreztem, jó lesz.

[theaterman]: Akkor állandó társulati tag vagy ott most.

[László Zs.]: Igen. És Fehérváron is az voltam.

[theaterman]: Bár a Radnóti az anyaszínházad, ma épp a Centrál Színházban mutatjátok be a Mi történt Vegasban előadást. E két színház mellett játszol még másfelé is most?

[László Zs.]: Van még egy Orlai produkció, A szív hídjai című darab. Alapvetően a Belvárosi Színházban játsszuk, de havonta, kéthavonta vidékre is megyünk vele. Ez egy 2013-as bemutató, több mint 150 előadást élt meg eddig.

[theaterman]: A bemutató emlékeim szerint szabadtéren volt.

[László Zs.]: Az Óbudai Társaskörben. Játszottuk a helyszín udvarán is, de amikor esős nap volt, bent mutattuk be fedett helyen.

[theaterman]: Én is szabadtéren láttam. Később furcsa is volt kőszínházi körülmények között megnézni. A szabad ég alatt az udvar maga volt a díszlet is.

[László Zs.]: Valóban adott a külső helyszín egy pluszt. És jó érzés a kőszínházból kicsit visszamenni a természetbe. De ilyenkor az is bebizonyosodik, hogy ha egy történet jó, akkor teljesen mindegy, hol játsszuk.

[theaterman]: Amikor egy előadást többféle helyszínen játszotok, azt mindenhol külön-külön be kell gyakorolni?

[László Zs.]: Amikor egy darab gerince már a magunké, akkor a helyszínváltozás ad persze egy plusz izgalmat, de a lényegen nem változtat. Furcsa játék ez és nem mindenki szereti. Sokszor én sem. Most például a III. Richárddal voltunk Bukarestben, az is teljesen más volt. A díszlet nagyjából hasonló, de a tér más. Ez eleinte idegesített. Aztán egy héttel később felújítottuk a József Attila Színházban, ez megint egy változás.

[theaterman]: Most néztem én is nemrég újra a Richárdot. Feltűnt, hogy sokkal feszesebb és gyorsabb most, nincsenek annyira elhúzva mondatok, mint a bemutató idején. Ami szerintem kifejezetten jót tesz neki. Ez tudatos részetekről? Vagy esetleg a bukaresti előadás hatott rátok? (Andrei Serban rendező Budapesten és Bukarestben is megrendezte a darabot, ősszel pedig a budapesti és bukaresti előadás is színpadra került egymás utáni napokon Bukarestben).

[László Zs.]: Nem hatott, mert mi nem láttuk a román előadást. Ők vasárnap játszották, mi hétfőn érkeztünk. Amit érzékeltél, hogy a darab feszesebb talán, ez ösztönös. Érdekes amúgy, hogy a mi előadásunkat Andrei a bemutatónkon látta utoljára. Utána rendezte meg Bukarestben is. A díszlet és jelmez hasonló. Mégis, aki látta mindkét előadást, azt érezte, hogy a dolog lelkületét tekintve teljesen más a két előadás függetlenül attól, hogy a külcsín nagyjából ugyanaz.

[theaterman]: És miben más konkrétan?

[László Zs.]: Az ő előadásuk lélektelenebb és expresszívebb. Sokkal jobban érződik rajta, hogy egy harminc éves háború zajlik, ami az emberekből már minden humanitást kiölt. Szinte érzelemmentes droidok és gépek mozognak a színpadon, ami nem feltétlenül szolgálta az előadás befogadását. A mi előadásunk jobban átélhető. Az egyéni sorstragédiákat jobban nyomon tudja követni, mert embereket lát. Jobban átjön belőle az, hogy mi helyett dönt valaki és mi mellett. Andrei-re is üdítően hatott, hogy a mi előadásunk játékosabb. Bíztatott is minket, hogy legyünk minél hülyébbek. (Mosolyog)

[theaterman]: Bár humanitás nem sok van benne. A két ifjú hercegen kívül más romlatlan szereplő nem igazán tűnik fel a történetben.

[László Zs.]: Viszont vannak igazi vesztesek. Clarence és Hastings például.

[theaterman]: Vagy akár Buckingham?

[László Zs.]: Igen, bár a mi előadásunkba szerintem Buckingham is már eleve romlottan érkezik meg.

[theaterman]: Ilyenkor, amikor a rendező távol van és a bemutatót követően hosszabb ideig nem tudja újra megnézni az előadást, van bárki, aki rendezőként funkcionál?

[László Zs.]: Rendezőasszisztens van, aki alapvetően a technikai dolgokra fókuszál. Ennek az előadásnak Szikszai Rémusz a művészeti asszisztense. Csak most ő is kint van épp Balin. De nyilván nem tud Andrei fejével gondolkodni, hanem a saját ízlése és gondolatmenete szerint tud instrukciókat adni. És ezeknek az embereknek nem is lehet a fejével gondolkodni, mert zsenik.

[theaterman]: Te szívesen rendeznél?

[László Zs.]: Nem.

[theaterman]: Korábban volt rá példa?

[László Zs.]: Nem, bár kicsit talán kényelmesebb élet lenne. És biztos vagyok benne, hogy ennyi tapasztalattal egy csomó mindent tudnék mondani. Ami engem zavarna, az a felelősség, amit viselni kell a rendezés során az emberekért.

[theaterman]: A felelősségvállalással úgy érzed, hogy…

[László Zs.]: …Nekem problémáim vannak vele, igen. Amikor főiskolás voltam, nagyon zavart, ha valakit másnap a tanár azért szidott le, amit előző este én instruáltam a színésznek, mert úgy láttam jónak. A mai napig sem szeretem instruálni a kollégáimat, mert az nem az én dolgom. Persze, beszélgetünk és véleményt cserélünk, de direktben instrukciót nem tudok adni.

[theaterman]: Alapvetően drámai szerepekben látunk Téged a színpadon. Éppen ezért üdítő volt látni például a Bányavirágban anno. Bár az is egy nagyon mély és megindító történet, de voltak benne bőven humoros betétek, amikben Stohl Andrással kiegészülve nagy dózisban ment a parádézás is. Kifejezetten komikus szerepre nem is vágysz, vagy csak nem kapsz ilyen felkérést?

[László Zs.]: Nem igazán kapok. Nem is látják ezt belém.

[theaterman]: És el tudnád képzelni, hogy végigbohóckodsz egy előadást? Hogy olyan szerepet kapsz, ami egy nagyon oldott, extrovertált figurát jelenít meg?

[László Zs.]: Hát persze.

[theaterman]: Élveznéd ezt?

[László Zs.]: Erről fogalmam sincs. Örülök a felkéréseknek, de különösképpen nem vágyom erre.

[theaterman]: Számomra introvertált személyiségnek tűnsz. Ezzel a habitussal mennyire okoz nehézséget például kifejezetten harsánynak, explicitnek lenni?

[László Zs.]: Nem voltam mindig ennyire introvertált. Amikor az ember színpadon áll, az egy másfajta létezési forma.

[theaterman]: Átszellemülsz?

[László Zs.]: Mit értesz ez alatt?

[theaterman]: Magánemberként van egy személyiséged. Ha a színpadon egy teljesen más, akár a sajátoddal abszolút ellentétes személyiséget kell hoznod, az mennyire nagy meló?

[László Zs.]: Önmagában már az nagy meló, hogy az ember összeszedje magát este 7 órára.

[theaterman]: Könnyebb olyan karaktert alakítani, aki eleve közelebb áll a saját személyiségedhez?

[László Zs.]: Nem feltétlenül. Eleve sokat játszom. És nem az a nehéz, amikor az embernek nyolc-tíz darab van a fejében. A nehézség az, hogy az egész érzelmi és gondolati mátrixot estére összerakd, a szövegen túl. És figyelni arra, hogy amikor épp nem beszélsz az előadásban, akkor is tudd: az az ember, akit játszol, mire gondol, mit érez. És ezek emóciók. A héten például felújítottuk A gondnokot (a Radnóti Színház előadása), és az egy gyötrelmes nap volt. Nekem főpróbahetem volt, a többieknek bemutatója, mellette összpróba. És aztán jött a kedd A gondnokkal. Azt láttam, hogy mindhárman totál be vagyunk szarva. Sneci (Schneider Zoltán) főleg a szöveg miatt. Én pedig azért, mert nekem aznap este azt az embert, akit játszom, valahonnan le kellett halásznom magamból, és gondoskodni arról, hogy minden visszajöjjön, ami nem csak a szöveg. És ami a próbákon és a korábbi előadásokon már megvolt.

[theaterman]: A saját élményed saját eseményeiből építed fel az adott karaktert? Minden egyes szerepben, amit megformálsz, megkeresed, hol vagy benne?

[László Zs.]: Vagy azt, hogy hol nem vagyok benne. És az sokkal izgalmasabb, mert kinyit egy ajtót, ami felszabadítja az érzést: ez nem én vagyok.

[theaterman]: Hogyan érhető ez tetten a Mi történt Vegasban előadásban?

[László Zs.]: Van egy ember, egy ismert író, a szakma híressége, aki az anyja betegsége és halála miatt visszavonul a szülővárosába. Vajon, miután az anyja meghalt, miért nem nyitott visszafelé? Milyen az, hogy valaki a remeteséget választja a maga Las Vegas-i módján és nem érdekli az a minden, amit a szerkesztőnő mond neki a csillogásról, pénzről, stb.? Inkább megmarad a vidéki ismeretlenségben. És eszembe jutott erről egy volt színházigazgatóm, aki ugyanezt csinálta. Ez egy nagyon jó első lépcső volt ahhoz, hogy elkezdjek gondolkodni a szerepen, mert találtam egy konkrét személyt, aki ugyanezt tette az életben. De ez nem mindig van így. Nincsenek receptek és kész megoldások. Viszont ebben a helyzetben sokat segített, hogy megpróbáltam pár nap alatt az ő attitűdjét átgondolni és átérezni, miközben ennek a szerepnek semmi köze nincs hozzá. Ez csak egy közös pont John D’Agata és a között az ember között, akit nagyon tisztelek és szeretek.

[theaterman]: Sokat agyaltam az előadás kapcsán a Móni (Balsai Móni) asztalán lévő képen és annak jelentőségén, de nem tudtam megfejteni.

[László Zs.]: Azon mi is sokat agyaltunk. Bulvár dolog szerintem. Hogy Móninak is legyen valami kínja. (Mosolyog)

[theaterman]: A mostani után mi lesz a következő bemutatód?

[László Zs.]: A Radnótiban fogok próbálni januártól egy G.B. Shaw darabot Valló Péter rendezésében. Utána pedig a Tesla laborban lesz majd bemutatóm, a Gina. Schwechtje Mihály írja és rendezi ezt az improvizációs darabot, izgalmasnak ígérkezik.

[theaterman]: Körülbelül egy hete olvastam, felterjesztettek Kiváló Művész díjra. Ez mit jelent?

[László Zs.]: Ez azt jelenti, amit évek óta jelent. Fölterjesztettek… (hosszú csend)… pont. (Itt én mosolygok)

[theaterman]: Emblematikus jelenség vagy a filmekben és a szinkron világában is.

[László Zs.]: Most már alig szinkronizálok, mert untat ez a tevékenység. Volt időszak, amikor több energiám is volt, és nem rohant ennyire a világ. Most már a szinkron is nagyon futkosós.

[theaterman]: Feltűntél nem olyan régen egy lengyel filmben.

[László Zs.]: Igen, az Éter című filmben szerepeltem. Ez egy művészfilm, Krzysztof Zanussi rendezte. A filmgyártással amúgy sok problémám van, de az egy másik beszélgetés lenne.

[theaterman]: Mit üzensz a Színházat nekünk! olvasóinak?

[László Zs.]: Járjanak színházba! Bár akik olvasnak ilyen interjúkat, biztosan járnak is. (Mosolyog)


  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük