„Szerethető volnék?” – hangzik el az előadás elején Gloster herceg (a későbbi véres kezű III. Richárd, játssza Alföldi Róbert) szájából a kérdés. Ami azért is pikáns, mert már ebben a pillanatban erősen el kell választanunk a színészt a karaktertől, akit alakít. Színészként ugyanis nem vitás, hogy úgy ebben a darabban, mint sok másikban is, minden este teltházat varázsol bármelyik színházban, ahol fellép. Ám a kérdés itt most kérlelhetetlenül Richárd kérdése, amire már nem tud igenlő lenni a válasz.
A rózsák háborúja, a York és Lancaster ház összecsapásának idején járunk. Időlegesen a York ház kerekedik felül a véres küzdelemben, az uralkodó pedig IV. Edward király (Schneider Zoltán). Anyja York hercegné (Martin Márta), még élő testvérei Clarence herceg (Rusznák András) és Gloster herceg. Már nem élő testvére pedig Rutland grófja, akivel a Lancaster ház végzett. IV. Edward király felesége Erzsébet (Kováts Adél), gyermekeik pedig a walesi (László Zsolt) és a yorki (Sodró Eliza) hercegek, valamint Erzsébet. Erzsébet királyné testvére Rivers (Porogi Ádám). A Lancaster házban a történetben említésre kerül VI. Henrik király (Gazsó György) –akitől a Yorkok elorozták a trónt és legyilkolták– és felesége Anjou Margit (László Zsolt). Gyermekük Edward, akit Gloster gyilkolt meg, özveggyé (s később magáévá) téve annak feleségét, Lady Annát (Sodró Eliza). Valamint a Tudor leszármazott richmondi gróf, a későbbi VII. Henrik király, aki a háború lezárásaként a York házi Erzsébet királyné egyetlen életben marad gyermekével, szintén Erzsébettel lép frigyre, s így a történet végére a fehér és vörös rózsa békét köt egymással. Tekintettel arra, hogy egy színész több szerepet is játszik a történetben, valamint névegyezések is vannak, közzéteszem a színházi segédletet, mely segít eligazodni abban, hogy ki kicsoda a történetben:
A dráma fókusza a Glosterből lett III. Richárd, az ő hatalomra kerülése, kegyelmet nem ismerő brutalitása. A testi fogyatékosságokkal létező Gloster a történet elején elhatározza: gazember lesz. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is váltja. Sorra számol le mindenkivel a környezetében. Először a rivális Lancaster házi ellenlábasait gyilkolja meg, majd a saját szövetségesei, családtagjai következnek. Amikor fény derül IV. Edward betegségére, gyengélkedésére, majd haldoklására, akkor válik végleg megállíthatatlanná. Elhatározza, hogy erőszakkal megszerzi a trónt, bármi áron. Ez pedig csak rengeteg kegyetlenkedés, gyilkosság és vér árán lehetséges. Miközben kiválóan manipulál, professzionálisan játssza ki egymás ellen a környezetében élőket, mindnyájukat csapdába csalva. Kezdve a saját testvérével, akit a király bebörtönzött ugyan, de a kivégzésre vonatkozó parancsot visszavonta. Richárd hathatós beavatkozása nyomán azonban a visszavonás nem lép életbe. A töménytelen gyilkolás mellett persze igyekszik támogatókat is szerezni. Két fő szövetségese, akiket megnyer magának, Lord Hastings (Kelemen József) és Buckingham hercege (Pál András). Utóbbi tényleg a végsőkig kitart mellette. Ám Richárd mindkettőt kihasználja, átveri. Egyikükkel sincs további terve, miután megszerezte a hatalmat. Végez is mindkettővel. Közben behízelgi magát Lady Anná-nál színtiszta számításból, és bár az ő ellenállását nem könnyű megtörni, sikeres kísértőként addig duruzsol neki, míg az végül megenyhül és odaadja magát. Annak ellenére, hogy Richárd Anna férjével és apjával is kegyetlenül végzett. Amikor Anna rájön a cselszövésre, már késő: utolsó szavaival Anglia népéhez fordul, és szétkiáltja, hogy soha ennyire korrupt és velejéig romlott vezetése nem volt még az országnak.
Hiába minden, késő van az ébredésre. Richárd trónra ül, temérdek vér tapad a kezéhez. De még ezzel sem elégedett. Nem lehet nyugodt, hiszen élnek még lehetséges trónörökösök a York házban: a walesi és a yorki herceg, mindketten gyerekek. És talán ez Richárd legkegyetlenebb tette, aminél már nincs véresebb és szörnyebb: kivégezteti őket is. Övé lesz a hatalom, megszerezte. De mit tud kezdeni vele? Lemészárolt maga körül mindenkit, vértől ázik a trón. A fanatikusan, eszelősen kitűzött célja a hatalom bármi áron való megszerzése volt. És most, hogy elérte, nem tud mit kezdeni vele. Senki nem hűséges hozzá, a legtöbb, amit kivált a környezetéből, az a félelem és szánalom. Elméje kezd megbomlani. Nem élvezheti sokáig a trónt, mert már úton van Richmond grófja a koronáért. Szembesülnie kell azzal, hogy megmaradt maréknyi embere szinte megváltóként tekint a Lancester ház grófjára, és esélye nincs vele felvenni a harcot. Így végül Richárdot is eléri véres végzete, az utolsó csatát minden tekintetben elveszíti.
Az előadás félelmetesen, és egyben nagyon pontosan mutatja be a hataloméhség természetrajzát. Hogy milyen az, amikor egy ember egyetlen motivációja az uralkodás. Semmilyen áldozattól, véres tettől, manipulációtól nem riad vissza, hogy megszerezze. Nem ismer sem istent, sem embert. Nincs szíve. Egy lélektelen megszállott, velejéig romlott, sátáni figura. Ami még megdöbbentőbb, hogy a saját környezetében senki nincs, aki megfékezheti, megállíthatja. Fűti valamiféle földön túli gyűlölet, kisebbségi komplexussal kiegészülve. Egyszer sem teszi fel magának a kérdést, hogy miért is akarja ennyire a trónt. Mint ahogy arra sincs válasza, hogy mit tesz majd, ha sikerül a terve. A zsarnokság, az elborult elme, az irracionális hataloméhség, eszelősség és nárcizmus drámája ez. A történet igen végletes. Ha belegondolunk, számos mozzanata, gesztusa mégis ismerős lehet napjaink mindennapi közéletéből. Noha (még) nem ennyire alantas és véres formában, de bizonyos motívumokban rokonságot mutat a történet olyan jelekkel, amiket ha nyitott szemmel járunk, magunk is észlelünk. A hatalomvágy, a korrupció, az irracionális megalománia, a cselszövés, a kicsinyesség, az intrika és az örök gáncsoskodás tekintetében legalábbis. Csakúgy, mint a köznép megtévesztésében, a demagógiában és a tömegek manipulálásában. Innen nézve ijesztő ez a történet, mert azt is megmutatja, hogy kellő fékek hiányában hová juthat egy ország, milyen helyrehozhatatlan veszteségeket szenvedhet el, ha nem ébred fel időben.
Amellett, hogy komor és baljós hangulatú a darab, a rendező csempészett bele néhány könnyedebb pillanatot is, oldva időnként a feszültséget. Ez akár karakterekben, akár jelenetekben tetten érhető. Kiemelkedő és egyben meglepő mozzanat például Shakespeare-nek a feltűnése a színpadon. És bár a jelenet maga megmosolyogtató, amit mond, mégis erősen elgondolkodató: nézzük csak meg, hogyan függ össze minden. Látjuk, a szemünk előtt zajlik a sok szörnyűség. De vajon van-e bárki, aki elég bátor, hogy mindezt szóvá tegye és fellépjen ellene? A válasz természetesen a dermesztő csend a megvilágított nézőtéren… Kedves és egyben meglepő alakítás a walesi és a yorki hercegek gyerekként való szerepeltetése a színpadon. És kiemelném még Schneider Zoltán polgármesteri alakítását, valamint a Gazsó Györggyel duettben játszott gyilkos karakterét is. Polgármesteri beszédében Schneider sosem mulaszt el néhány napjainkban aktuális, kikacsintós közéleti utalást elsütni, amivel derűs mosolyt csal a nézők arcára. A közéletünk pedig olyan, hogy minden előadásra szolgáltat újabbat ezekből a poénokból. Bár már ez önmagában inkább szomorú, mint poénos, de legalábbis elgondolkodtató. Nagyot szól az is, amikor a zsarnok Richárd az arcát tükör előtt éppen zöldre festve a My Fair Lady egyik betétdalát énekli. (A My Fair Lady-ben szintén Alföldi a főszereplő, Higgins professzort játssza, a szóban forgó dalt ő adja elő a Centrál Színház darabjában).
Összességében látni kell, pozitív hőst nem igazán fedezhetünk fel a történetben. Talán csak a két gyermek herceg képez kivételt, akiket vélhetően életkoruknál fogva nem környékezett még meg az aljasság, gátlástalanság, velejéig romlottság. Más tiszta lélek nincs a darabban. Csak a gonosznak halványabb és erősebb árnyalatai.
A darabot Andrei Serban rendezte, aki nem először dolgozik együtt Alföldi Róberttel. Korábban a Nemzeti Színházban rendezte a Három nővért, majd az utolsó nemzetis évadban az Angyalok Amerikában c. közönségsikert, mindkettőben főszerepet adva Alföldinek. A III. Richárd eljátszása pedig szerintem egyenesen a színésznek dedikált születésnapi ajándék. Ebben tényleg kiélheti minden dühét, alakíthatja a velejéig gonoszt – és bevallom, félelmetesen jól és hitelesen csinálja. Szemlátomást élvezi és szereti ezt a szerepet, és pontosan, lehengerlőn alakítja, gyilkos energiáit művészetbe fojtva.
Ahogy a többiek is kihozzák magukból és karakterükből a maximumot. Mivel az előadásban egy színészre több szerep is jut, mindenkinek külön-külön is nagyon oda kell tennie magát, hogy az összhatás ilyen lenyűgöző lehessen. Igen emlékezetes László Zsolt Margit-alakítása, de ugyanígy zseniális Kováts Adél, mint Erzsébet, vagy a több szerepet is eljátszó Kelemen József.
Az előadást erős fény-, és hanghatások tarkítják. A színház külön fel is hívja a figyelmet arra, hogy a darabban sokszor alkalmaznak stroboszkópot, így az arra érzékenyeknek nem ajánlott a megtekintése. Emellett a királydráma végig feszes és zaklatott tempót diktál. Bár nem nehéz együtt mozdulni vele, de egy sötét színezetű és hangulatú darabra készüljön, aki meg kívánja nézni. Jómagam már többször is láttam. Az elmúlt időszakban volt egy kis kiesés (egy ideig nem játszották), és a legutóbbi alkalommal feltűnt, hogy feszesebbre vették az előadást: a bemutató és az első néhány alkalomhoz képest mostanra gyorsabb, hevesebb, tempósabb lett az előadásmódja, ami szerintem kifejezetten jót tett neki. Ebben nyilván az is szerepet játszhat, hogy viszonylag hosszú (kb. 3,5 órás) az előadás egy szünettel, így ezt is igyekezhettek optimalizálni. És felfedezni véltem néhány szövegi újítást, aktualizálást is benne, mely szintén frissnek hat.
Technikai információként kiemelem, hogy bár a Radnóti Színház előadásáról van szó, de átmenetileg a színház szomszédos épületében zajló átalakítási munkálatok miatt más helyszínen játsszák: jelenleg a József Attila Színház ad otthont a darabnak. Ezt feltétlenül érdemes észben tartani, bár a jegyvásárlókat a színház az előadás időpontjának közeledtével több körben figyelmezteti is erre.
Ez a III. Richárd nem archaizál. Igen erős mondanivalója van a mának, mint az Shakespeare-re egyébként is jellemző. Lehet ijesztően hat, mégis erősen aktuális napjainkban. De vajon lehet-e végül béke, és ha igen, milyen áron?
SZEREPLŐK:
ALFÖLDI RÓBERT, GAZSÓ GYÖRGY, KELEMEN JÓZSEF, KOVÁTS ADÉL, LÁSZLÓ ZSOLT, MARTIN MÁRTA, PÁL ANDRÁS, POROGI ÁDÁM, RUSZNÁK ANDRÁS, SCHNEIDER ZOLTÁN, SODRÓ ELIZA
Fotó: Dömölky Dániel
[pvcp_1]
