Széttépve

  •  
  •  

Mindennapi függőségeink Szabó Kimmel Tamás előadásában – 2019.05.06. – Belvárosi Színház

A függőségekről… Egy koncertszínházi este, ahol Szabó Kimmel Tamás nem kevesebbre tesz kísérletet, mint egy személyben bemutatni mindennapi függőségeiteket, bocsánat: függőségeinket. Igen, tudom: Téged nem érint. De ha beülsz erre az előadásra és végignézed, rá fogsz jönni, hogy mégis érint.

Hiszen milyen függők vannak? Az alkohol a legtriviálisabb. Minden családban van alkoholista, megismered a viselkedéséről, a tekintetéről, a válaszairól, reakcióiról, a beszűkült gondolkodásáról, szagáról, mindenről. Fúj! Elítéled. Mert tudod, milyen alkoholista közelében felnőni, dolgozni, együtt élni vele. Pokol, ennél bármi jobb. Persze. Szánalmas rohadék. Igaz? …

Aztán mi van még. Hát, van például a fű. Fiatalon néha belecsúszik az ember, mit árthat, hiszen csak lelazít, old, jófejjé tesz, segít a csajozásban, sőt, ha a csaj is benne van, isteni a szex, szóval senkinek nem árt. Aztán egy kis ex, kell a ritmus, érezni a táncot, a hevítő szombat éjszakákat. Aztán némi egyéb bogyó is jöhet… meg persze a koksz, minél tisztábban. Legyen tiszta a fej, a gondolatok, és legyenek gyorsak a döntések. Hiszen rohan a világ, szaladni kell utána. Még némi ez és némi az, egy fiatal élet elmeséli, hogy fedezte fel a drogok széles tárházát. Mi mit követett, minek mit kellett kiegészítenie, pótolnia, hogy folyamatosan jó legyen. Hogy bármi legyen, csak a valóság ne. Mert azzal szar szembenézni. Vagy nem biztos, hogy az a legszarabb. Mert amikor az örömteli kéjnek és adrenalinnak és halhatatlanságnak vége és lejössz a cuccról, jön a flashback, a hallucináció, a lelki megroppanás és a konkrét fizikai elvonási tünetek. Amikor nem szól a zene, és nincsenek már ott a jófejek, amikor egyedül ébredsz és egyedül küzdesz meg, és egyáltalán nem garantált, hogy túléled azt a remegést. Meg a csajod is elhagy, mert talált egy még jobbfejet…

Oda se neki. Holnap új nap, megint tolni kell valamit. Jut eszembe, holnap új nap… mivel is töltöd? Mire pazarlod? Igen, fejet hajtasz újra, ugyanabba az igába. Hadd folyjon össze a tegnap, a ma és a holnap. Próbálj ki valami mást. A dílernek is meg kell élnie. Ha leállnál, másképp közelít. Jól érvel. Amikor kiszállnál, mindig van egy megdönthetetlen érve, hogy kelljen Neked. Hogy szükséged legyen rá, és az árujára. Rosszabb napokon, amikor elszámolod magad és nem éred el őt, nagy baj van. Azonnal kell a cucc, de hát karácsony van, neki is ünnep van, meg család (neki naná, hogy van!)… Más kell. Akkor mást kell leakasztani, de azonnal, mert izzadsz, remegsz, megőrülsz, mondjuk ki: függsz. És a függésed tárgya mindent felülír. Józanságot, észérvet, kapcsolatokat, szerelmet, munkát, otthont, mindent! Rab lettél.

Ez az előadás nagyon alaposan körüljárja a drogok és más függések egész tárházát. Elképesztően fegyelmezett és feszes, egyszemélyes színészi munka. Óriási koncentrációt, alázatot követel Szabó Kimmel Tamástól, hogy végig hiteles tudjon maradni, miközben szó szerint ezerszer meghal és feltámad a színpadon. Hitelesen mutatja be nem csak a különféle tudatmódosítók működését és pillanatnyi hatását, de az azt követő szenvedést is: a pillanatokat, amikor a szer már nem hat. Amikor az elvonás következik. Fantasztikusan megtalálta az előadás az egyensúlyokat. Tényleg van olyan pillanat, amikor az ember legszívesebben kipróbálna valamilyen szert, mert annyira meggyőző, elragadó, lelkesítő a promója… ám amikor már épp eldöntenéd, hogy hozzányúlsz, a megfelelő időpontban jön a snitt és a hatása. De főleg a hatásának az elmúlása. Amit félelmetesen pontosan prezentál a színész, és a pillanatnyi lelkesedésed azonnal darabokra hull. Mert megérted, hogy a rabja leszel, elveszted a kontrollt, a méltóságod, az irányítást a saját életed felett, és a visszaút kurva nehéz – ha van egyáltalán! (Megsúgom: VAN!)

Igen, tudom. Még mindig mondhatod, Te nem vagy függő. Nem iszol, nem drogozol. A nézők egy része az előadás közepére talán érezheti azt, hogy egyáltalán nem érintett a függőségek témakörében. Ezzel a színész látszólag egyet is ért. Nem iszol, nem drogozol. Tök rendben vagy…

De megittad a reggeli kávét? Anélkül nem indulhat a nap…

Megnézted ébredés után a Facebook-ot? Úristen, hányan lájkoltak, ki írt, mit írt, ki jelölt be, exemmel mi van?

Voltál futni reggel? Teljesítetted, túlteljesítetted a célod?

Megvolt a szokásos jóga a lelki békédért?

Kinyomtad fekve a plusz 20 kilót múlt héthez képest?

Netán a szex rabja vagy, és ma még nem volt?

És ha bármelyikre NEM a válasz: ugye bűntudatot érzel ott belül?

A függőségek egészen triviálisak lehetnek, és nem csak a klasszikus, társadalmilag megvetett berögződések és szokások tartoznak ide (alkohol, kábítószer). Mindnyájunknak vannak függőségei,így vagy úgy, de tökéletlenek vagyunk, még ha a legjobbra törekszünk is.

Az igazi tanulság az, hogy nézzünk kicsit magunkba is, amikor megvetjük a másik függőt. Amikor a saját értékrendünk szerint a másé súlyosabb. Fontos látni azt is, hogy a függő –és itt most térjünk vissza a kemény, klasszik függésekre- ritkán a saját hibájából az. A függés menekülés. Menekülés valamiből, amit az illető nem tud megoldani, amiből keres, de nem talál kiutat. A függő nem más, mint a környezetének a lenyomata. Valami, amit elnyom magában, vagy elnyomják benne. Kibeszéletlenség, feloldatlanság, mismásolás, szőnyeg alá seprés, struccpolitika. A függő valójában áldozat. A család, a baráti kör, egy zsarnok, egy hatalmaskodó, egy uralkodó áldozata.Olyané, aki ugyanakkor a legjobb színben tűnik fel mások szemében. Akivel a függő nem tud megküzdeni. Mert nincs ereje és támogatást sem kap hozzá. Hiszen a zsarnokot a környezete általában isteníti, ezért még a függőnek van bűntudata, hogy szembe akar szállni az őt foglyul ejtő „jó szándékával”.

Az előadás igazi értéke az, hogy nem csak kérdéseket tesz fel és helyzeteket jelenít meg, de megoldást is ad. Méghozzá hiteles forrásokból, egyebek mellett toxikológiai szakvéleményekből. Igenis oda kell figyelni, észlelni a jeleket, és ha adott egy függő, akkor őt segíteni kell. Nem majomszeretettel. Hanem világossággal. Az elfojtások feltárásával, őszinte beszéddel, igazsággal. Mert sosem az igazság a kíméletlen, hanem annak a torzítása és elmismásolása. A függőn nem azzal segítesz, ha arra világítasz rá, ő mennyire esendő, bezzeg Te mennyire faszagyerek vagy és eljátszod a megmentő szerepét – amivel egyébként csak még mélyebbre taszítod. Azzal segíted, ha teret adsz neki, hagyod levegőhöz jutni és önmagára találni – és ha mindeközben bárhol elakad, vagy elesne, megfogod, felsegíted, de utána hagyod járni a saját útját.

Szabó Kimmel Tamás csodálatra méltó fizikummal és művészi alázattal, hitelességgel csinálja végig az előadást, ami leginkább a nézőtéri bennszakadt lélegzetekben érhető tetten. A nézőtér pedig igencsak heterogén. Rengeteg a fiatal, de reményre ad okot, hogy ott vannak az idősek is, ott van a veszélyeztetett fiatal generáció családja, felmenői is. Azt persze már ők döntik el, hogy megfojtják a problémával küzdő csemetéiket, vagy felismerik, hogy a veszély valós, és támogatóan, őszintén állnak a szeretteikhez. Sajnos mindkettőre van példa. Akit elfojtanak, és folyamatos teljesítménykényszer alá vetnek, a problémák eltussolásával, az nagy eséllyel függő lesz, vagy marad. És lejjebb csúszik. Aki viszont szabadságot kap, megértést és a biztos tudatot, hogy számíthat a szeretteire –a valóban szükséges mértékben-, az haza fog találni, és szárnyakra kapni.

És hogy miért koncertszínház? Az előadást végig egy komplett zenekar kíséri, tökéletesen illusztrálva az aktuális drog okozta delíriumok hatásait. Csupa olyan klasszikus könnyűzene, amiket az alkotók is a szer hatása alatt tettek mindmáig halhatatlanná – csak ők hulltak el a szer miatt azóta. Épp ezért remekül illeszkednek, és Szabó Kimmel elképesztő előadásában zsigerivé válnak olyan örökzöld előadók, mint The Doors, Akkezdet Phiai, Iggy Pop, The Beatles, Elvis Presley, Lou Reed, Tom Waits, Kimnowak, Pink Floyd, Quimby és még sokan mások…

Az előadás ifjúsági, prevenciós darabbá nőtte ki magát, ami nem csoda. Korhatár nélkül megtekinthető, sőt, megtekintendő. Rengeteg meló van benne és ez érezhető az első perctől a fináléig.

A tartalom mellett számomra Szabó Kimmel Tamás személye volt a nagy meglepetés az előadásban. Ő az a színész, aki sok más szerep mellett Hamlet is volt az Alföldi-féle Nemzeti Színházban. Ami 28 évesen azért elég komoly érdem. Akkor még inkább a rakoncátlan, lázadó, kimeríthetetlen energiájú srácot láttam benne – és ez kellett is abban a szerepben és a megfordított terű díszletben. És aztán évekig nem láttam. Nem mertem megnézni. Most egy alázatos, hiteles, mégis a saját- valamint a nála fiatalabb nemzedéket is megszólító nyugodtabb fickót láttam a színpadon, aki amúgy már családos ember, és minden elismerésem, hogy megfejlődte azt az utat, ami a kissé elszállt sztár, és az elismerésre méltó, hiteles színész között húzódik. Örülök, hogy nem lett függő, és nem szállt el a sikerektől. Nagyon emberi. Szerethető, hihető!

Minden elismerésem az alkotóknak, és kívánom, hogy minél több nézőhöz, fiatalhoz és idősebbhez is eljusson az előadás, és legfőképpen annak üzenete… Basszus, eddig is ilyen szépen sütött a nap? Ilyen friss volt a levegő? És tényleg, közben megérkezett a lány is, akivel most működik…

szettepve.jpg

Fotó: Belvárosi Színház


  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük