Az idei színházi évad úgy érzem, a végére tartogatta az igazán nagy durranásokat. Nem tudom, mi történt, de az egész évad során annyi szenzációs bemutatót nem láttam, mint ami április-májusban műsorra került. Igazi kihívás még az írással is naprakésznek lenni, mert egyszerre annyi jó előadás került színpadra, amit követni is alig tudok. Az Orlai Produkciós Iroda pedig ezen belül még a saját rekordjait is megdönti. Egymás után mutattak be sokszornézős közönségsikereket, nem csak a szórakoztató, de a kőkeményen elgondolkodtató műfajokban is, a legkülönbözőbb játszóhelyeken és a legszélesebb közönségnek. Irdatlan energiát és szeretetet tesz a csapat ebbe az évadba, és ez nézőként is erősen érezhető.
A legutóbbi élményem egy egészen különleges helyszínen, a Szkénében bemutatkozó új előadás, Bíró Zsombor Aurél: Könnyű nekem a föld című darabja, Máté Gábor rendezésében. Ez egy kortárs családtörténet, amely az emigráció, az identitás, a generációs konfliktusok és a családon belüli elhallgatások kérdéseit vizsgálja. A történet egy magyar fiatal életét követi, aki Dániában próbál boldogulni. A szülők és gyermekeik egészen másképp gondolkodnak arról, mit jelent az otthon, a siker, a szabadság és a hovatartozás. A darab középpontjában olyan kérdések állnak, mint hogy érdemes-e külföldre költözni a jobb élet reményében? Hogyan hat a kivándorlás a családi kapcsolatokra? Miként ütköznek a hagyományos és modern világnézetek? Hogyan torzítja a kommunikációt a politikai és kulturális megosztottság?
Az előadás színlapja remek ízelítőt ad a darab hangulatából és fő kérdéseiből: „Az én fiamból nem lesz csóró migráns, aki a dánok után takarítja a vécét egy életen át – mondja az apa a feleségének. Te titkolsz előlünk valamit? – kérdezi az anya a fiától. Én nem fogok egy olyan házasságban megrohadni, mint a tiétek – feleli a lány az anyjának. Neked bejönnek az arab férfiak? – néz az apa a lányára. Identitáspolitikai alapon hergelnek a munkásosztály ellen – veti oda a lány az apjának. Sajnálom, hogy az öcséd boldogsága ilyen rosszul esik neked – jegyzi meg az anya a lányának. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – mondja az apa a fiának. Takarodjatok el az országomból! – ordítja a fiú mindenkinek.
Az előadásban egyszerre jelenik meg a szülők és gyerekek közti, áthidalhatatlannak tűnő generációs szakadék, és vele együtt az összes olyan feszültség, melyet a közélet és a politika is fegyverként próbált tematizálni – mint látni fogjuk, nem sok sikerrel. A szabad és nyitott gondolkodás találkozik itt a kőkemény és változásra képtelen konzervativizmussal. Fiatalok, akik nem értik a szüleiket, akik alkalmazkodtak és kiszolgáltak rendszereket ahelyett, hogy megkérdőjelezték volna azokat.
Mi van akkor, ha a gyerekek nem úgy élnek, nem úgy gondolkodnak, ahogy a szülők azt elvárnák? Ha ők már egy teljesen más világ új szabályai között szocializálódtak, ami nem jobb, vagy rosszabb, egész egyszerűen más? Persze azért a történetben bőségesen akadnak csavarok, de ettől lesz egyszerre izgalmas, vicces és szívszorító. Aki szerette az Örkény Színházban a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza c. előadást, az ezt a darabot imádni fogja! Hasonló az alaphelyzet, de még végletesebbek a konfliktusok és a bonyodalmak. És persze nagyon mai, nagyon ismerős a sztori.
A fantasztikus történethez pedig csúcsszuper színészcsapat is dukál! Olyan gigászok játszanak együtt a darabban, akiket nem láttam még egy színpadon. Az oszlopos tagok mellett nagy meglepetések is színre lépnek. A főszereplőt, Csongort Katona Péter Dániel játssza. Fantasztikusan hozza a két, vagy még több tűz között vívódás gyomorba vágó feszültségét és fájdalmát. Semmi mást nem akar, csak élni, boldognak lenni, mindezt előítéletektől és megvetéstől mentesen, szabadon. Mindezért országot is hajlandó volt váltani, mert Magyarország nem éppen az elfogadás bölcsője. Ám a szülei révén a nyomasztó problémák és a feszültségek, elvárások utána jönnek és rátörik az ajtót.
Pataki Ferenc játssza Miklóst, az apát. Pontosan ismerjük ezt a típust. Ő a klasszikus ügyeskedő vállalkozó, aki simliskedésből lett jómódú, mindent okosba’ intéz, és nem átallja újra és újra a családja tudomására hozni, hogy mindenki mindent neki köszönhet. NER-es prototípus. És persze feljogosítja magát, hogy megmondja és eldöntse, kinek hogyan kell élnie. Egy zsarnok, egy diktátor, aki nem képes semmit a saját koordináta-rendszerén kívül eső mércével mérni és értékelni. Főleg nem átértékelni. Változásra képtelen alak. Tökéletes megtestesítője mindannak, amire a közelmúltban egy teljes fiatal generáció mondta ki hangosan: Ezt NEM!
Feleségét, Erzsébetet Péterfy Bori játssza. Ő is őrlődik, mert nyilván sokkal nyitottabban állna a saját gyerekéhez, ha nem kellene mindig a férjének is megfelelnie. Amellett, hogy Bori hozza az általa zseniálisan eljátszott humoros, ironikus, vagy éppen őszintén kitörő érzelmi jeleneteket, a tragédiája az, hogy mindebben -és a piába menekülésben- lassan ő is tönkremegy. Miklós mellett ez sajnos biztosra vehető. Nem elég bátor ahhoz, hogy változtasson a sorsán, hiszen ő is Miklós generációjának a tagja, ugyanakkor lenne igénye a nyitottságra, melyet viszont nem tud megélni otthon. Az persze neki is sok, amikor rájön, hogy a fia menyasszonyának hitt lány valójában mégsem az, akinek ő gondolja.
Reginát, Csongor testvérét Gellért Dorottya játssza. Ő próbál segíteni a tesójának, hiszen nagyon szereti, és meg is érti. Büszke is rá, ugyanakkor joggal dühös is, mert Csongor lassan mindenkiből hülyét csinál azzal, hogy nem áll ki önmagáért, a döntéséért, a szerelméért, ezért már mindenki mindenkinek összevissza hazudozik, csak hogy ne robbanjon a bomba, aminek viszont egy ilyen szélsőséges helyzeten szinte biztosan robbannia kell.
Szilvi, azaz Bíró Panna Dominika és Vaszilij, akit Márfi Márk (aki számomra az est legnagyobb meglepetése volt) kelt életre, Csongor legközelebbi szerettei Dániában. Mellette állnak, segítik, ameddig lehet. Viszont a döntéseket Csongornak kell meghoznia. El kell döntenie, hova áll, kiért áll ki, mit választ, kivel képzeli ezentúl az életét, mely úgy tűnik, végérvényesen válaszúthoz érkezett. Nem könnyű választás ez, de elkerülhetetlen.
Hogy miért ők a legközelebbi emberek számára, és hogyan dönt végül Csongor, az legyen a darab titka. Egy viszont biztos: mi sem leszünk ugyanazok az emberek a darab végére. Jókat nevetünk, de meg is könnyezhetjük ezt az összetett, bonyolult, és mégis nagyon ismerős történetet. Sokat tanulhatunk belőle életről, szeretetről, kiállásról, önazonosságról és generációs különbségekről. Csongor végül talált megoldást. Előbb-utóbb mindenkinek döntenie kell, melyik utat választja. Mert a válaszút egyetlen életben sem megúszható.
Fotó: Éder Vera
