Az ősz megérkezésével visszatérünk a kőszínházakba, és indulhat a 2025/2026-os színházi évad. Első alkalommal a Centrál Színház új bemutatóját, A testőr c. Molnár Ferenc darabot volt szerencsém látni. A Centrál kiváló értője Molnárnak, hiszen ugyanitt látható nagy sikerrel a Játék a kastélyban c. előadás is. Ilyenkor persze a kockázat nagyobb, hiszen a Játék igen magasra helyezte a lécet. Az eredmény azonban A testőr esetén is lehengerlő: egy fantasztikus, sok nevetéssel és nem kevés megdöbbenéssel, felismeréssel teli estében volt részem. Molnárral tehát nem lehet hibázni. Igaz, a sikerhez kell egy fantasztikus színészi közösség, valamint egy kiváló rendező, aki jelen esetben Ujj Mészáros Károly.
Az ismert színésznő (Ágoston Katalin / Balsai Móni) egy testőrtisztre vágyik. Férje (Schmied Zoltán) tudja, ha az asszonynak testőrre támad gusztusa, akkor az a testőr előbb utóbb besétál az ajtón. Ha viszont ő viseli az egyenruhát, az nemcsak felesége hűségét és az ő színészi képességeit teszi próbára, de a közönség rekeszizmait is. A további szerepekben olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Györgyi Anna, Kaszás Gergő, Papp János, Szabó Éva és Gats Éva. Bagossy Levente szemet gyönyörködtető díszlete egy olyan korba repít, amelyben szeretnék, és lehetett még élni.
Az igazi játék a két főszereplő, férj és feleség között játszódik. Ehhez asszisztálnak, ebben a játékban vesznek részt a többiek is. A darab komikus csúcspontja egyértelműen a testőr megjelenése. Schmied Zoltán elképesztően széles spektrumon képes mozgatni a mélységesen drámaitól a nevettetően komikus jellemekig a megformált karaktereit. Csodálom a játékosságát, azt a fajta „csibészes” hozzáállását, amivel beleáll a szerepeibe. Ebben a konkrét történetben például nem csak a testőr megformálása jelenthetett kihívást, hanem a közönség hangos reakciói ellenére a komolyságának megőrzése és a szerepben maradás is. Ugyanez igaz a Játék a kastélyban egyes jeleneteire is.
Az általam látott estén Ágoston Katalin alakította a feleség szerepét. A helyzet igazi bája, hogy ők ketten a valóságban is egy pár. Érezhetően élvezik is ennek a különleges helyzetnek minden ízét, mi pedig látjuk, hogy nincs az a próba, ami annyira finommá tudná csiszolni egy pár összekacsintásait, mint a valóság. Ágoston Katalin belemegy a játékba. És amikor már azt hinnénk, a helyzet egyértelmű és kimagyarázhatatlan, megérkezik a történetbe a női furfang. Innen már csak néhány pillanat, és a férfi a saját szemével látott valóságot is megkérdőjelezi.
Mi pedig amikor nevetünk, igazából magunkon nevetünk, mégis vegyül ebbe a nevetésbe valami félelmetes libabőr. A felismerés, hogy talán egyikünk sincs biztonságban a csalfaság elől, mert van, amiről még a saját szemünk sem tud minket teljes bizonyossággal meggyőzni. Ha valaki szerelmes, az képes a saját maga által látott és tapasztalt tényeknek a teljes ellenkezőjét is elfogadni, mert a szerelmes szíve ezt diktálja.
Nincs mese, esendők vagyunk. Hogy mi a teljes igazság, azt talán sosem tudjuk meg. A történetet övező homályos félmondatok, kikacsintások, összenézések sejtetik, hogy egészen más huncutságok mehetnek a háttérben, mint amire a színész, vagy akár mi nézők gondolhatunk. Az emberi naivitást és hiszékenységet könnyű felhasználni, amikor csalfaságról van szó. Főleg, ha mellé ölelés és kiskutya tekintet is társul. Nem marad más, mint a vak bizalom. De aki azzal visszaél, nagyon nagy károkat okozhat.
Ágoston Katalin és Schmied Zoltán szenzációs párosa mellett kiemelkedő szerep jut a színpadon a kritikusnak, Kaszás Gergőnek. Ő próbálja hősünket két lábbal a földön tartani, de hamar felismeri, hogy a lángoló szív szinte mindig a baráti jótanácsok ellenére cselekszik. Bár ki tudja, a barát eredeti szándéka is talán éppen ez. Emlékezetes pillanatokat szerez nekünk a mama szerepében Györgyi Anna. Az ugyan nem derül ki, hogyan lett ő a mama, de az biztos, hogy az anyósokat gyakran illető karcos megjegyzések záporoznak felé. Szinte felszisszenünk, de ez is azért van, mert a saját életünkből ismerősek lehetnek ezek a tipikus anyósjátszmák. Papp János a hitelező szerepében erős, markáns karakter, aki alaposan megszorongatja a színészt. Szabó Éva páholyosként és Gats Éva szobalányként sok komikus pillanatot szerez nekünk a történetben.
Miközben sokat nevetünk és felismerünk, néhány kifelé szánt monológ is elhangzik a színészi hivatásról, a csillogásról, az idegrendszer munkájáról és arról, hogyan jön szembe a valóság, miután lement a függöny és a színészt is várja a szürkeség. Egyrészt kifejezetten pikáns, hogy a színpadi színészpár, akik erről gondolkodnak, a valóságban is párt alkotnak. Másrészt fontos felkiáltójelnek érzem, hogy a színészek ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Sőt, a hivatásukból adódóan sokkal törékenyebbek, sebezhetőbbek, érzékenyebbek ők. Szóval vigyázzunk rájuk, mert igazi kincsek.
Azt pedig, hogy ki a jobb színész, vagy hogy meddig lehet elmenni a játékban, mindenki maga döntse el. A döntésig vezető úton látunk férjet, akivel a saját felesége kacérkodik, látunk teljes meghasonulást a szerepek között. Látunk örömöt, amikor bánkódni kellene, és szomorúságot a legboldogabbnak várt pillanatban. Egy igazi, ízig-vérig komikus szerelmi történet ez, tele Molnárra jellemző kiszámíthatatlan fordulatokkal, igazságpillanatokkal, lelepleződéssel és megforduló fegyverrel. Itt semmi nem az, aminek elsőre látszik. A Centrál Színház arra hívja a nézőt, hogy segítsen kibogozni ezt a kalamajkát és megtalálni a jó megoldást a helyzetre. Élvezettel vettem részt ezen az utazáson, hosszú sikerszériát kívánok a darabnak!
Fotó: Horváth Judit
