Történt egyszer, hogy egy lakásavató buli romjain ketten maradtak hajnalra: egy nő és egy férfi. Laura (Danis Lídia) és Danny (Schmied Zoltán) megismerkedésének történetét meséli el a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója, David Eldridge: Kezdet című műve alapján, Dicső Dániel rendezésében.
Eleinte lélekben egy klasszikus és könnyed kis romantikus történetre készültem, ahol lezajlik a kezdeti cicázás, a húzd meg – ereszd meg játék, aztán jön a beetetős szakasz, majd a végső egymásra találás, és aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak, és függöny le. Hát a valóság nem ez volt a színpadon. Ahogy az életben sem.
Csodálatosan meséli el a történet az emberi esendőségeket, félelmeket, gátlásokat, tabukat. Ám sokkal többről van itt szó, mint a „szeret – nem szeret játék”, vagy a „mit gondolhat a másik” fürkészése. Ez a két ember egyszerre túlontúl óvatos, ugyanakkor arcátlanul és kíméletlenül, néhol bántón őszinte is egymáshoz. Pont ezzel a kettősséggel zavarják össze nem csak egymást, de önmagukat is.
Nem egy szirupos és elemelt love story-t láttam, hanem nagyon is valóságos, néhol fájón és húsba vágón ismerős jeleneteket, párbeszédeket és viselkedést. Határhelyzeteket, melyeket az ember a legbensőbb, legintimebb titkaként, sajátjaként kezel.
Enyvári Péter házibuli-romokat megelevenítő díszlete és a nézőtér kialakítása elősegíti, hogy a közönség tagjai egymás szemébe nézhessenek, aminek jelentősége van ezen az estén. Hárs Anna dramaturgiája és fordítása pedig feszes párbeszédekkel ajándékozza meg a vendégeket.
Miről is van szó? Már a kiindulópont is eleve szövevényes és bonyolult. Danny elvált apuka, aki az anyjával él együtt, és gyermekét hosszú ideje még csak nem is látta. Személyiségén érezhető a túlzott óvatoskodás, a kockázatvállalás kerülése a lehető legnagyobb mértékben. Teljesen érthető. Az ember, miután egyszer már nagyon megégette magát és olyan veszteség érte, melyből már nem biztos a teljes gyógyulás az egész hátra lévő élete alatt sem, óvatossá válik. Mindent kétszer, sőt, százszor meggondol. És ez nem feltétlenül a felelősségvállalás nehézségét, sokkal inkább az újabb, elviselhetetlen veszteség megelőzését szolgálja, egyfajta énvédelemként. Nem meglepő, hogy a férfi önbecsülése is alacsony. Nehezen tudja elfogadni, hogy igenis járhat neki is a boldogság, sikerülhet megtalálnia a szerelmet, és jövőt építeni együtt.
Laura ezzel szemben egy kőkemény karrierista karakter. Legalábbis annak tűnik, amíg egy kicsit jobban megvizsgáljuk őt és személyes motivációit. Határozottsága, karakánsága és ellentmondást nem tűrő vezér jelleme mögött hamar felfedezhető a törékeny lány, aki tele van álmokkal, vágyakkal, és minden látszat ellenére ezek nem, vagy nem csak a munkaerőpiachoz és a karrierhez kötődő vágyak. Valójában ugyanolyan bizonytalan és félénk, mint Danny, csak ő sokkal határozottabban szónokol, és látványosabban hordja a páncélt, mely az ő esetében is a védelmet szolgálja.
De vajon mi sülhet ki kettejük ismerkedéséből? Szemlátomást egyszerre tűz és víz ők ketten. Nagyon eltérő habitusú karakternek tűnnek, azonban felismerik, hogy a lelkük mélyét ért sérülések gyökere hasonló. Mi kell ahhoz, hogy felolvadjon köztük a jég? A válaszért a legegyszerűbb, legemberibb eszközig kell visszanyúlniuk. Ez pedig a beszélgetés. És nem, nem a Tinderen, sem más virtuális csatornán. Hanem szemtől szemben, egymásra figyelve, egymást a jelenben meghallgatva. És ez működik…
Beszélgetésük ívét és fordulatait látva felfedeztem, hogy kendőzetlenül és mélyen érintik a női és férfi szerepeket is. Laura erős, irányító, és látszólag ellentmondást nem tűrő karaktere, heves reakciói sokszor ijesztőnek hatnak a csigaházából újra és újra kibújni próbáló Danny-re. A nő túl direkt. Sokszor nyíltan nevez a nevén olyan dolgokat, melyeket hallani ijesztő, vagy kifejezetten lankasztó és kiábrándító férfiként. Egy férfi sem hall szívesen olyan mondatokat, mint „Légy már férfi”, „Te ilyen és olyan típus vagy”, de annak nyílt közlése, hogy gyere és dugj meg, szintén nem biztos, hogy motiváló a férfiembernek, már ha némi érzelmi töltete is van a nő irányába, és nem csak a teli tár, mely ürítésre vár… Laura ennyire erőteljesen szexközpontú jelenléte Franz Xaver Kroetz A vágy c. darabját juttatta eszembe, ahol szintén a legtermészetesebben hangzik el női szájból a „mutasd meg / add oda a f.szodat”, és hasonló mondatok… Laura motivációit később jobban megismerve persze világossá válik, hogy inkább a kétségbeesés beszél belőle, mint a túlzottan férfias nő. Viszont a nem egyértelmű kommunikáció rengeteg félreértésre ad okot köztük, hiszen Danny-nek sem világos, hogy a nő egyéjszakás kalandot akar, vagy valami egészen mást…
Nyilván persze visszafelé is igaz mindez: nem feltétlenül vonzó egy határozott nőnek a határozatlan férfi, aki az anyjával él és őt is emlegeti női mintaként a beszélgetésekben. Az pedig, hogy Danny-nek van már gyereke, miközben Laura fő problémája éppen az, hogy nagyon szeretne már gyereket, de lassan kifut az időből, szintén inkább feszültségforrás köztük, mintsem összetartó erő.
Egészen a történet végéig azt a véleményt képviseltem, hogy ennek a két embernek egyszerűen nem passzol össze a patológiája. Ugyan nem közömbösek egymás iránt és felfedezhető az éledező vágy is, mégis annyira ellentétes habitussal, természettel rendelkeznek, hogy nézőként annak drukkoltam, hogy ne jöjjenek össze. Ha ilyen nehezen és bukdácsolósan megy, akkor ezt nem szabad erőltetni. És az ember nyilván tovább is gondolja: ha mégis esélyt adnak egymásnak, talán az egész életük marakodással, egymás bántásával fog telni, és csak az erőszak és a szenvedés hatja majd át az életüket. Mindez persze csak feltételezés, pillanatnyi gondolatkísérlet.
A darab végén viszont valami megváltozik. Talán mindketten felismerik, hogy ha a félelmeik, fájdalmaik, vélt vagy valós sérelmeik és feltételezések szemüvegén keresztül szemlélik egymást, akkor ennek itt vége. Ha igazán akarnak együtt valamit, akkor szembe kell szállniuk önmagukkal és démonaikkal. Le kell meztelenedniük. Nyíltan kell tudniuk beszélni egymással, de nem csak szexről és egyéni igényekről. Az őszinteség, a lélek megszólalása nem úszható meg. 38 és 42 évesen, szingliként már nem.
És ezen a ponton tud magával ragadni a történet minden nőt és férfit, öreget és fiatalt, nagyvilágit és romantikust, realistát és ábrándozót. Laura és Danny a koordináta-rendszer két, egymástól végletesen távoli pontjáról érkeztek meg egymáshoz, az origó mégis közös az életükben, vágyaikban, céljaikban. Csak hát valahol félrement az útjuk, szertefoszlottak egykori terveik és ábrándjaik arról, kivel és hogyan szeretnének élni. A legfontosabb viszont, hogy bár mindketten hibát hibára halmoztak a múltjukban, mégsem egymásnak ártottak. De vajon képesek-e ezt belátni?
Biztosíték persze ugyanúgy nincs semmire, mintha engednek gyanakvásuknak és meg sem próbálják együtt. A pakliban minden őszinteség ellenére is benne van, hogy nem fog működni. De talán eljutnak arra a pontra, hogy esélyt adnak maguknak és egymásnak arra, hogy mindez kiderüljön.
Tanulságos és egyáltalán nem csak rózsaszín szemüvegen keresztül vizsgált szerelmi történet a Kezdet. Igazi érzelmi és gondolati hullámvasút. Izgalmas felfedezőút a saját történetünk megismeréséhez és őszinte vállalásához is. Bizonyítéka annak, hogy ha két ember valóban fontos egymás számára, akkor még ebben a bolond világban is megtalálják az utat és a lehetőséget arra, hogy együtt legyenek. És ehhez csak a legősibb és legemberibb eszközt kell választaniuk ebben a hiper-szuper kommunikációs sztrádákkal átszőtt jelenben: leülni, időt szentelni egymásnak, és beszélgetni.
Fotó: Molnár Miklós
[pvcp_1]
