Amikor az Orlai Produkciós Iroda a 6szín tereiben készül új bemutatóval, azt mindig különleges érdeklődéssel figyelem. Az a tapasztalatom, hogy akár itt, akár a Jurányiban készítenek előadást, az mindenképpen tartalmaz valami extra csavart, feszültséget, titkot, rejtélyt, izgalmat. Jellemzően súlyosabb történetek, látszólag periférikus históriák, több és nagyobb nézői munkát és bevonódást igénylő, nehezebben emészthető darabok ezek, melyekért én teljes szívemből rajongom. Szeretem, ha nézőként is oda kell tenni magam. Ha nem csak hátradőlök és nevetek, de betalál és talán gyomrost ad, amit látok. Ha tőlem is kérdez, vagy segít válaszokat keresni és találni.
Ebbe a körbe sorolnám Alexandru Popa darabját, mely A boldogság titka címmel került bemutatásra a 6színben, Rusznyák Gábor rendezésében. A színlapot elolvasva nem sikerült rájönnöm, miért kapott 18-as karikát az előadás, de az alkotók munkásságát ismerve tudtam, hogy kifejezetten izgalmas vállalkozással állok szemben. A színpadon egy csoda született. A műfajt thrillerként határoznám meg, de a végkifejletet nézve akár lélektani dráma is lehet, bár ha mélyebben beleérzünk, akkor még horror is. És ráébredtem a korhatár indokoltságára is.
Megvan mindened? Család, egzisztencia, barátok? Elérted azt, amit akartál az élettől… boldog vagy? Persze mi az, hogy: „boldog”? Egy jó este, egy városra néző hatalmas teraszon. feletted a csillagos ég… A feleséged a gyerekeket fekteti, a barátod felesége meg épp hazafelé tart. Te maradsz és a barátod. Isztok még egy utolsó kört. Beszélgettek. Felejtsd el a sztereotípiákat, Alexander Popa darabja három színész játéka. Férj feleség, jóbarát. Vélt és valós igazságok, nyomozás, (mert egy titok leleplezése mindig nyomozás is egy kicsit). Nevetni fogsz, majd meglepődsz, majd szembe kerülsz a titokkal.
De mi ez a titok? Három csodálatos színész által eljátszott karakter próbál megfejtéseket találni ezen a csillagfényes, iszogatós-füvezgetős estén. A darab könnyeden indul. Az egyik oldalon a már-már túláradó nyugalom és érzelmesség, a másik oldalon az ezzel azonosulni nem igazán tudó kőkemény realitás. A zen elégedettség csap össze az örök elégedetlenséggel. Az okok ekkor még nem ismertek, és ahogy halad előre a történet, a nyugalom és a nyugtalanság erőviszonyai is igencsak átrendeződnek.
Két pár története ez. Barátok ők négyen. Hárman vannak jelen, a két férfi (Schruff Milán és Pataki Ferenc), és az előbbi darabbéli felesége (Járó Zsuzsa). A negyedik szereplő, a másik feleség már hazament. Izgalmas megoldás, mert először kettő, majd az idő múlásával három ember folyamatos párbeszéde zajlik a színpadon. A történet végére azonban az is kiderül, hogy a negyedik személy, aki mindaddig rejtve volt, vagy csak érintőlegesen említve, ugyanolyan súllyal érintett a történet konfliktusában, mint ők hárman.
Mi lehet ez a konfliktus? Négy ember, akinek minden megvan. Két pár, akik megtalálták a társukat. De valami mégis hiányzik. Van, akinek mindene megvan és mégsem elég. Van, aki megelégszik azzal, amije van, aztán mégis felrúgja a szabályokat. Van, aki ezt némán tűri, és van, aki ennek a végére akar járni és egyszersmind pontot tenni az ügy végére. Ha egyáltalán van ügy. Ha egyáltalán van idő és lehetőség arra, hogy bármire pontot tegyenek.
A történet elején csak egy ember aggódik. A végén viszont már négynek van rá oka. Sőt, még a gyerekeknek is. De hogy jutottak ide? Mi történt? Ki borította fel a kényes egyensúlyt és milyen hatása volt ennek mindannyiuk életére? Létezik-e egyáltalán egyensúly a világban, vagy mindez csak elmélet? Lehet, hogy valakinek tényleg minden jár? És a másik oldalon valakinek meg semmi? Valid-e az a gondolat, hogy ami az egyik oldalon többletként jelentkezik, az a másikon hiányként? Vagy egyszerűen csak igazságtalan a világ és kegyetlen az élet?
Amikor az ember már nyakig benne van egy olyan történés-láncolatban, amibe hőseink lavírozták magukat, már senkit sem érdekel, mi az igazság, és hogy egyáltalán igazságos-e az élet. Aki korábban még abban sem volt biztos, hogy a 23. emeleti penthouse terasz csillagfényes éjszakáját képes egyáltalán élvezni, hirtelen az életért aggódik. Mert nem tudja, lesz-e holnap.
Az előadás elején még azt gondoltam: nem életszerű egy ilyen este. Hiszen amikor baráti körben, alkohol befolyása alatt meglehetősen kényes téma kerül elő, egyszerűen venni kell a kalapot és elsétálni. Ahogy azonban kibontakozik a történet, lassan elkezdtem megérteni, miért gyökerezett földbe mindenki lába és miért kényszerült bele abba, hogy a legnagyobb képtelenségeket is hallgassa és tűrje.
Csodálatos színészi játékot kapunk. Mindössze három szereplő teremt olyan feszültséget és izgalmat, ami alkalmas arra, hogy magunkba nézünk és újraértékeljük a saját kockázatvállalási hajlandóságunkat is – minden téren. Jó kis lecke ez, nagy tanulságokkal. A boldogság titka talán nem egyszerű. De minél jobban bonyolítjuk, annál messzebb kerülünk tőle…
Fotó: Orlai Produkciós Iroda
