Churchill és Garbo – Újra kihajózunk a színház tengerére!

Spread the love

Annak rendje s módja szerint lassan kezd visszatérni az élet a színházakba. Az újraindulás egyik első zászlóshajója számomra a szívemben mindig is kiemelt helyet elfoglaló Rózsavölgyi Szalon. Májusi bemutatójuk az évad újranyitása jegyében Greta Garbo és Sir Winston Churchill történetét beszéli el Hegedűs D. Géza (aki egyben az előadás rendezője is) és Nagy-Kálózy Eszter előadásában. Kettejük játékát színesíti Churchill titkára, Nick jelenléte, akit Csiby Gergely alakít a színpadon.

Találkozásuk valós történeten alapul. A helyszín egy Onassis nevű görög milliárdos hajója, ahol gyakran találkoznak hírességek és vesznek részt emlékezetes estélyeken. A hajót és a napszakokat csodálatosan megfestő, Enyvvári Péter szcenikus ihlette gyönyörű játéktérbe érkeznek meg és maradnak velünk hőseink stílusosan, kifinomult eleganciával. Az előadás még érdemben el sem kezdődött, és még egy szó sem hangzott el, de máris megtörtént az első, retinába égő, katartikus színházi pillanat. Mindkét színészóriás úgy érkezik meg a színpadra, hogy először körülnéz: Hegedűs D. Géza a színpadról, Nagy-Kálózy Eszter a díszlet részét képező emelvényről pásztázza a nézőteret szótlanul. Keresik a tekinteteket, megélik a bensőséges pillanatot, amikor újra nézők előtt játszhatnak, élő egyenesben, valódi színházi közegben. Megható volt.

De milyen ez a két ember? Miről szól a történet? Csodálattal vannak egymás iránt. Az élet különböző területein alkottak maradandót, élő legendák mindketten. Szenvedélyesek, örökmozgók és a legjobbak abban, amit csinálnak. Tisztelik, elismerik, kerülgetik, kóstolgatják egymást, majd a végletekig egymásnak feszülnek folyamatos diskurzusaik során. Ez a rózsavölgyis darabok egyik legnagyobb erőssége: kamaradarabként és kevés szereplővel is olyan előadások kerülnek színpadra, melyeket az első perctől a nézők feszült figyelme követ. Elmélyült szellemi futamok szemtanúi vagyunk, a drámai feszültség és az egyes igazságok boncolgatása közben egy pisszenést sem lehet hallani.

Ami igazán csodálatra méltó e két ember életében, hogy bármennyire híresek, elismertek, és nagy formátumúak, mégis esendők, törékenyek, halandók – és ezzel maguk is tisztában vannak. Ugyanolyan kétségek, gátlások, sérülések gyötrik és tépázzák az ő életüket is, mint bármelyikünkét. Semmi allűr, maszatolás, vagy alakoskodás. Csak a lecsupaszított, húsba vágó igazságok áradnak beszélgetésükből. Az újra és újra kíméletlen szembesülés saját és egymás hibáival, hiányosságaival, tökéletlenségeivel, életművük jó és rossz döntéseivel, elakadásokkal, félelmekkel, elfordulásokkal.

Churchill beszéde értelemszerűen háborús és politikai példákat hoz a rend, fegyelem, egyértelműség, kegyetlen igazság és ellentmondást nem tűrő retorika világából. Meggyőződőse szerint csak eléggé akarni kell a dolgokat, és akkor úgy lesznek. Garbo lelkülete viszont teljesen más. Művész, akinek osztályrésze a folytonos gyötrődés és kételkedés, a játék az idegrendszerrel. Életműve utolsó szereplésének kudarca kísérti, és nem tud rajta túllépni. Nem viseli el a kudarcot, inkább visszavonul a szerepléstől, mint hogy megvívja a végső nagy csatát saját démonaival.

Akárcsak Churchill. És bár eltérő közegből érkeznek és életútjuk is merőben más, mégis rengeteg bennünk a közös. Ezt főként tépelődéseiken, dilemmáikon, kishitűségükön és félelmeiken keresztül érthetjük meg. Kiváló példaként szolgálnak arra a jelenségre, amikor az ember mások életében milyen könnyen felfedezi és egyszerűnek látja az elakadást, miközben a sajátjával nem tud mit kezdeni. Gyakran adunk világmegváltó tanácsokat és alacsonyítjuk le a másik ember problémáját, miközben a sajátunkon nem tudunk átlendülni. Az elvárások elengedése és a bátorság a változtatásra örök színházi témák, és úgy tűnik, a való életben is szembesülnie kell velük még a leghíresebb nagyságoknak is.

Miközben beszélgetésük egyre hevesebb szócsatává válik, egészen mélyre ásnak. Felszínre kerül, hogy a meglehetősen eltérő életpályájuk ellenére mennyi közös vonásuk van. Ilyen például a terhelt gyerekkor, az alkoholista szülők és mindazon elvárások, sérülések, törések, amik ezzel összefüggésben kerültek a zsákjukba. És cipelniük kell a terhet töretlenül. Ám van, amit az ember sorsszerűen hordoz magával az utolsó lélegzetvételéig, és soha nem tudja lerakni. Néha könnyebb és néha nehezebb a kereszt, de hordozni kell folyton.

Közös vonásuk a menekülés és az alternatív útkeresés is. Churchill például szenvedélyesen fest, Garbo is megihlette. A nő pedig énekel, még ha nem is úgy, mint a szintén a hajón tartózkodó és ezáltal folyamatosan híreket generáló Maria Callas, akinek férjével és Onassis-szal való szüntelen kölcsönhatása út közben időről időre megtöri és átmenetileg nyugvópontra küldi hőseink eszmecseréjét. A beszélgetésbe be-betoppanó Nick is tanúja annak, hogy itt valami egészen különös kölcsönhatás zajlik, és kivételes szikra lobbant lángra, megmagyarázhatatlan kémiával. A saját szemével láthatja a kisebb-nagyobb világmegváltásokat, amit Garbo és Churchill művelnek, és érzi saját kivételes helyzetét, hogy mindez a szeme láttára zajlik.

Izzik körülöttük a levegő, érezni, hogy valamit akarnak egymástól. De mi ez a valami? Az idő múlásával összekeveredik a vita a szenvedéllyel, a vágy a megértéssel, a tisztelet az ostorozással, az „érted haragszom, nem ellened” hozzáállás a féktelen és kiengesztelhetetlen dühvel, az atyai szigor az anyai féltéssel és a gyermeki ijedtséggel. Teljes értelmi és érzelmi kavalkádban találjuk magunkat, ahol már nem lehet tudni, meddig tart a tisztelet és honnan kezdődik a vágy. Nő és férfi kölcsönhatásában előbb-utóbb tagadhatatlanul megjelenik, és ha kell, akár állati ösztönök formájában is utat tör magának a vágy, mely képes mindent megváltoztatni: felmagasztalni, vagy végképp elrontani.

Vajon az ő esetükben melyik történt? Mit visznek magukkal ebből a hajóútból és találkozásból? Sikerült-e új támpontokat nyerniük, vagy adniuk egymásnak? Változik-e bármi ettől az eszmecserétől az életük hátra lévő idejében? Beteljesült-e a vágy? Álom, vagy valóság volt-e az utolsó tánc? Hová kerül Churchill festménye, melyet Garbo-nak készített? És hol foglal majd helyet Garbo hangja Churchill szívében?

Ahogy Garbo és Churchill számára felejthetetlen a találkozás, úgy a nézők számára is az lesz az előadás. Racionalitás és szenvedély, vágyak és valóság, érvek és ellenérvek szűnni nem akaró ütközése, egymásnak feszülő igazságok és a végső következtetés: mindkettőjüknek igaza lehet. De vajon mit kezdenek a saját igazságukkal? És egymáséval? És úgy általában egymással? Számtalan kérdés merül fel mind a színpadon, mind az előadás után még napokig a néző fejében. Hogy léteznek-e megfelelő válaszok és azok megnyugtatók-e, csak akkor tudható meg, ha valaki részesévé válik ennek a feledhetetlen találkozásnak a Rózsavölgyi kamaraszínpadán.

A Churchill és Garbo kétség kívül csodás választás az újranyitáshoz. A Szalonba megérkezve kicsit az az érzés fogott el, hogy ez az egész világjárvány, és az elmúlt év csak egy rémálom volt, aminek végre vége, és talán folytathatjuk az életünket ott, ahol az „elalvás” előtt abbahagytuk. A járványt persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a Szalon ahogy eddig, most is fokozottan ügyel nézőinek egészségére és biztonságára. Júniusban újabb bemutatóval készülnek, és a meglévő repertoárból is lehet végre újra mazsolázni. Teljes készültséggel és nagyon nagy szeretettel nyitottak meg újra. És most még fontosabb, még értékesebb minden építő gondolat, találkozás, szembenézés. Legyen részünk benne minél többször!

Fotó: Molnár Miklós


A cikk egyedi olvasóinak száma: 12


Vélemény, hozzászólás?

Specify Facebook App ID and Secret in Super Socializer > Social Login section in admin panel for Facebook Login to work

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük