Kiemelt figyelemmel követem azokat a színházi előadásokat, amelyek az Isten létével, működésével foglalkoznak valamiképpen. Ezekben jellemzően emberi nézőpontok érvényesülnek, és ha mindez némi szellemességgel is társul, talán közelebb kerül hozzánk Isten alakja, jobban megérthetjük szándékait, vagy egyszerűen csak eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen lehet egy közeli találkozás vele. Remek színházi példa erre a Rózsavölgyi Szalonban még ma is látható Az utolsó óra című előadás, amelyben két neves, korábban Istentagadó pszichológiaprofesszor, Freud és Lewis (aki immár gyakorló istenhívő) vitatkoznak arról, vajon van-e Isten, és milyen bizonyítékok léteznek pro és kontra? A másik, számomra meghatározó előadás e témakörből a Kultrúrbrigád által bemutatott, és áprilisban utoljára látható Isteni végjáték a RaM-ban, amelyben egyenesen a Jóisten érkezik közénk, hogy meghirdesse az újragombolt Tízparancsolatot és az Univerzum 2.0-át.
És végre sikerült eljutnom a Gólem Színházba, ahol egy emlékezetes színházi estét töltöttem el ezúttal ismét csak Isten (Kálid Artúr) és egy csodálatos pszichológus, Ella (Gryllus Dorka) társaságában. A Jaj, Istenem! című előadás rendezője Borgula András. Az alaphelyzet adott: a pszichológus rendelőjébe a “Jaj, istenem” sóhajtásra egyszercsak betoppan egy titokzatos idegen. Ella egy intelligens, érzékeny, de kiégett terapeuta, akinek saját élete sem könnyű – egyedül neveli autista fiát (Kelemen Márton). A rendelőbe érkező középkorú férfi azt állítja magáról, hogy ő Isten, és segítségre van szüksége, mert válságba került. Úgy érzi, hibázott az emberiség megteremtésével, csalódott az emberekben, és nem lát kiutat ebből az egészből.
A terápia során Isten megosztja kétségeit és problémáit, miközben Ella próbálja megérteni és kezelni ezt a rendkívüli helyzetet. A darab humorral és mély gondolatisággal vizsgálja az emberiség és Isten kapcsolatát, valamint olyan kérdéseket vet fel, mint: Van-e Isten? Ha igen, milyen ő? Lehet-e depressziós vagy elégedetlen? Miért kegyetlen azokkal, akik feltétel nélkül, mindent feláldozva szerették őt? Hibázhat-e Isten és ha igen, képes-e a megbánásra? Jóváteheti-e az emberiségnek okozott fájdalmat és szenvedést valamiképpen? Miért teremtett minket? Milyen érzés Istennek lenni? Hordoz-e felelősséget az emberi szenvedésért? Meddig terjed Isten befolyása és hol vannak a szabad akarat határai (ha vannak)? Kinek a hibája a rossz a világban?
A darab igazi különlegessége, hogy Isten és az ember között egyenrangú, partneri, terápiás párbeszéd zajlik. Ahhoz, hogy ez a történet ne csak ötletes és szellemes, de hatásos és a lelkünket mélyen megérintő emberi történet legyen, szükség van két olyan színészre, mint Gryllus Dorka és Kálid Artúr. Szívből bevallom, külön-külön is rajongom mindkettőjükért. Olyan színészek ők, akikre emberileg is nagyon felnézek és szeretek. A tehetségük, emberségük, szeretetük ugyanis nem ér véget a tapsrenddel. A színpad után, a színházon kívül is kedves, korrekt, példamutató és alázatos, csupa nagybetűs emberek ők, így aztán minden produkció, amiben részt vesznek, számomra kap egy plusz értéket. Ennek a darabnak a hiteles eljátszásához valóban rengeteg empátia, emberszeretet, megértés, alázat és kedvesség szükséges, és persze jó megértés arról, miért is fontos az embereknek egy ilyen darab.
Kálid Artúr alakításában Isten alakja nem egy klasszikus, patriarchális figura, hanem egy emberi, esendő lényként jelenik meg, aki képes önreflexióra és talán a változásra is. Gryllus Dorka Ellája körültekintő, a páciensét megérteni akaró szakember, akinek bár lenne mondanivalója és dühe a Jóisten próbatételei kapcsán, amit rázúdítana, megmarad profinak: előbb kérdez és befogad. Bőven van mondanivalójuk egymásnak, és ahogy a beszélgetésük halad előre, kezdenek összecsiszolódni. Kialakul köztük egy közös hang, és a beszélgetésük talán a világot is jobbíthatja egy kicsit. A darab végén Isten egyfajta önismereti fejlődésen megy keresztül, és talán döntés is születik arról, hogy hogyan tovább – nemcsak számára, hanem az emberiség számára is.
Anat Gov izraeli írónő volt, aki a darab írásakor már halálos betegséggel küzdött. Ez a személyes helyzet ad egy mélyebb réteget is a műnek: az élet értelméről, a halál elfogadásáról, az isteni felelősségről és megbékélésről szól.
Érdemes időben megérkezni, mert a Gólem Központ kellemes hangulattal vár az előadás előtt: finom falatokkal, jó kávéval és egy igazán kulturált, remekül kialakított irodalmi környezettel. A darab mondandója univerzális, így mindenkinek szívből ajánlom, függetlenül attól, milyen a viszonya az égiekkel. Isteni este lesz!
Fotó: Gordon Eszter
