Keresztül-kasul – Utazás a szív középpontja felé

Spread the love

A Rózsavölgyi Szalon nagy mestere annak, hogyan lehet kevés szereplővel olyan kamara-előadásokat színpadra vinni, melyek rendkívül feszesek, folyamatosan fenntartják a nézők érdeklődését, tele vannak váratlan fordulatokkal, mindenki számára ismerős futamokkal. Ezt a csodát hozta el a nyáron is töretlenül játszó, sok-sok új bemutatóval is készülő Szalon előadása, a Keresztül-kasul, melyet Dicső Dániel rendező állított színpadra.

Hőseink egy nő (Pokorny Lia) és egy férfi (Király Dániel), akik egy vonaton annak indulásakor lesznek egymás véletlen, vagy inkább sorsszerű útitársai. Nő és férfi találkozása szükségszerűen elhozza az ilyenkor triviális kölcsönhatást. De addig hosszú az út, voltaképpen az egész előadás maga az út. Az érvek és ellenérvek tengerében tobzódnak, vitáznak, folyamatos kölcsönhatásban formálják egymás, és közben önmaguk véleményét is. Mindez abból fakad, hogy teljesen eltérő habitusú emberek ők ketten. Eleinte talán azt sem tudják eldönteni, miért állnak szóba egymással, hiszen inkább taszítják, mintsem vonzzák a másikat.

Itt jön a képbe az egyik fő tanulság, amiről manapság a kapcsolatainkban, találkozásainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pláne, ha a mienktől eltérő világlátással, gondolkodással, habitussal találkozunk. Ez pedig nem más, mint a kíváncsiság. Ez a két ember tűz és víz. Szinte semmi közös nincs bennük első ránézésre. Ha az egyik jobbra megy, a másik balra. Mégis, először csak véletlenül, később már szándékoltan keresztezik egymás útját. Nem hagyják annyiban a másságot. Nem legyintenek, hanem próbálják megérteni a másikat. Beszélgetnek. Vagy épp hallgatnak, ha valamelyikük átlépte a másik határát. Persze a csendet újra meg újra megtörik, a határátlépéseket helyrehozzák és tovább kíváncsiskodnak.

Gyönyörű előadás. Közeli képet ad az emberi természetről. Arról, hogy milyen vékony a határ a kíváncsiság és a zsigeri elutasítás között. És arról, hogy mennyire könnyen hajlamosak vagyunk gyorsan, a másik megismerése és megértése nélkül véleményt alkotni ahelyett, hogy leülnénk beszélgetni, és megtudnánk többet egymásról: motivációkról, múltról, jelenről és jövőről.

Csodálatos történet. Egyik központi eleme a keresztrejtvény. A nő profi játékos. Gyorsan, feszesen és pontosan dolgozik. Célnak, feladatnak tekinti a rejtvény megfejtését és nem nyugszik addig, amíg célját el nem éri és nem végez teljesen a rejtvénnyel. Ugyanilyen az életben is: feszes, szilárd és határozott célokat tűz ki, ezek elérése mentén szervezi az életét. Pszichológus. Az az ember, aki mindent megfejt, de rendkívül merev, szinte zavaróan szabálykövető. A férfi ezzel szemben teljesen laza. Látszólag sokkal könnyebben veszi az életet. Nem zavarja, ha nem sikerül a rejtvényt megfejtenie, vagy ha rossz megoldásai vannak. Az életben sem zavarja, ha valami nem jól sikerül. Megy tovább. Úszik az árral, alternatív megoldásokat keres és elfogadja, hogy nem lehet mindent megtervezni, de legalábbis nem lehet mindig mindennel a tervek szerint haladni. Ha valami nem jön össze, improvizál. A szabályokat lazán kezeli, leginkább kerüli. Ha kell, alkalmi munkákból tartja fenn magát.

Képzelhető, hogy két ennyire különböző ember kölcsönhatása megszámlálhatatlan vita forrása. Nem is spórolnak a vitatkozással. Állandóan egymásnak feszülnek. A nőt bosszantja a férfi lazasága, látszólagos felszínessége és nemtörődömsége. A férfit pedig megdöbbenti a nő merevsége, görcsös szabálykövetése. Két végletet testesítenek meg, és éppen ezért érzik ők maguk is, hogy dolguk van egymással – és persze egymáson keresztül önmagukkal is.

A legegyszerűbb eszközhöz nyúlnak: beszélgetni kezdenek. Lassan kiderül, melyikük kicsoda, honnan jönnek, miben szocializálódtak, milyen mintákat hoznak magukkal, kinek milyen terhei nyomják azt a bizonyos hátizsákot. Aztán kezdjük megérteni az elakadások és kisiklások esetleges gyökerét és okait is. És persze elkerülhetetlen, hogy belelássanak egymás magánéletébe, elköteleződéseibe is. Mert látszólag egyikük sem független. De vajon milyenek a kapcsolataik, és van-e mód arra, hogy ők egymástól akarhassanak valamit abban a nyers és lemeztelenített valójukban, ahogy a beszélgetésük végére farkasszemet néznek? Mert kíméletlenül megismerkedtek, bármennyire is tiltakoztak, vagy védekeztek egymás ellen. És ahogy a vonatút vége felé közelednek, dönteniük kell arról is, hogyan tovább? Egyáltalán: van-e tovább?

A megértésükhöz vezető úton nem csak róluk esik szó. Megismerjük a körülményeiket és azokat az embereket is, akik egyébként közel állnak hozzájuk. A nő alapvetően a fia miatt aggódik, aki elérve a felnőtt kort hozott egy meglepő, de merész, önálló döntést, amit az erőteljesen szabálykövető anya nem tud hova tenni. Nem tud viszonyulni a fia döntéséhez, miközben anyaként pontosan tudja, de a férfival való beszélgetés során már biztosan nyilvánvalóvá válik számára, hogy a gyermekét támogatnia kell, bármennyire is nehéz számára elfogadni a fia döntését. Mert az az ő élete. A férfi hányattatásainak és alkalmi munkáinak is van előzménye. Ráadásul olyan, ami szintén mindenki számára ismerős játszma: az apa-fiú kapcsolat buktatói elől menekül. Ebben a kontextusban a nő ad neki kapaszkodót és próbálja puhítani a férfi szemléletét. Hogy sikerrel hatnak-e egymásra, a történet vége felé derül csak ki.

De mi ébredt fel bennük? A különbözőség hozta össze őket, vagy férfi és nő klasszikus játszmája ez, ahol az ellentétek vonzzák egymást? Mit tud kihozni egymásból egy merev, szabálykövető nő és egy látszólag laza, nemtörődöm férfi? Hol van az a pont, ahol meglátják egymásban a nőt és a férfit, és vajon vonzónak találják-e, amit látnak? Mit akarhatnak egymástól egy olyan konstellációban, ahol a nő az idősebb? Maradhat-e a barátság, vagy a beszélgető társ szintjén ez a kapcsolat, vagy kiszabadították a szellemet a palackból? Tudnak-e úgy változtatni a saját, vagy a másik életén úgy, hogy senki ne sérüljön meg ettől? Meddig konstruktív és mikortól lehet romboló két ember kölcsönhatása? Létezhet-e közös nevező egy pszichológus és egy életművész életében?

Számomra van egy momentum a darabban, ami külön megmosolyogtatott: a pszichológus nő küzdelme az elcsábulással. Nem tudom, hogy a valóságban hagyná-e magát manipulálni, aki ezt tanulja, vagy az első mondat után kiszállna a játszmából? Bár az is igaz, hogy a férfi nem a páciense, tehát nyugodtan beleszerethet. De az biztos, hogy a szakmájából kifolyólag a látottaknál több mérlegelés és vívódás után.

Pokorny Lia és Király Dániel játéka szívet gyönyörködtető. Az előadás tele van aha-élménnyel. Az emberi játszmák, határfeszegetések- és átlépések széles tárházát vonultatják fel az utazásuk során. Bólogatunk, mert ismerős témákról beszélnek. Mégsem a megfejtések a legfontosabbak és az eredmények, amiket egymásban elérnek. Hanem az utazás maga, a megértő egymás felé fordulás, a tisztelet, amivel képesek minden nehézség ellenére viseltetni a másik iránt. És a kíváncsiság, amivel képesek keresni és befogadni a másként gondolkodót.

Mindnyájunknak jegyet kéne váltanunk erre a vonatra. Tanulságos és nyitottságra nevelő egy ilyen utazás, kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlott. Indulás!

Fotó: Kallus György


A cikk egyedi olvasóinak száma: 218


Vélemény, hozzászólás?

Specify Facebook App ID and Secret in Super Socializer > Social Login section in admin panel for Facebook Login to work

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük