A zenés darabok után nagyon örültem, hogy újra prózai színházi előadást láthattam a Budaörsi Latinovits Színház színpadán. Nehéz, de színészcentrikus darabot mutattak be, ahol minden szereplő megcsillantja igazi, mély tehetségét. Pedro Almodóvar • Samuel Adamson Mindent anyámról című darabját Zsótér Sándor rendezte. A két felvonásból álló 180 perces gyöngyszem végre azzal az elemi erővel húzott be, amivel az ugyanebben a színházban sajnos már nem látható, de a közelmúltban még műsoron volt A vágy villamosa, melyet a színdarab egyébként is folyamatosan megidéz. Ami igazán pikánssá teszi, hogy a budaörsi vágyvillamos Blanche-a és Stellá-ja szerepeiben ebben az előadásban is Takács Katalin és Bohoczki Sára láthatók.
Azon túl, hogy épp A vágy villamosa előadásban hangzik el a sok másutt is idézett „Engem mindig az idegenek jóindulata segített” mondat, számos oka van, amiért a szívemhez nőtt ez a mély, rétegzett és nehéz történet. Mert itt nem a technika és a látvány akar meggyőzni a látottak valódi értékéről, hanem az emberek közötti interakció. Ahogyan viselkednek, egymáshoz viszonyulnak olyan alakok, akik hibáznak, elbuknak és próbálnak élni azon keretek között, amelyek között hagyják nekik. Szóval olyanok, mint én, vagy bármelyikünk. Az ilyen típusú darabokat én „hangulat-előadásnak” hívom, mert az emberi gyarlóságokat és hibákat látva jobb emberként állhatunk fel a nézőtérről egy ilyen este végén. Legalábbis érezhetjük, hogy nem csak mi vagyunk tökéletlenek ebben a tökéletesnek hazudott látszatvilágban. Ugyanazért szeretem megunhatatlanul az Angyalok Amerikában történetét, amiért ebbe az előadásba is beleszerettem.
A történet középpontjában Manuela (Spolarics Andrea) áll, aki egyedül neveli fiát, Estebant (Juhász Vince) Madridban. Egy tragikus balesetben elveszíti a fiút, és a gyász hatására Barcelonába utazik, hogy felkutassa Esteban apját – egy transznemű nőt, Lola-t, akiről a fia semmit sem tudott. Útja során különleges női alakokkal találkozik, akik mind más-más módon kapcsolódnak az anyasághoz és az önazonossághoz. Manuela önfeláldozó, gondoskodó ápolónő, több ember „pót-anyjává” válik az előadás során. Ő testesíti meg a darab központi gondolatát: az anyaság nem csak biológiai lehet. Az este egyértelműen Spolarics Andráé. Olyan istenadta, konentrált jelenléttel ragyog a színpadon, amivel örökre a szívembe zártam őt.
Nina Cruz (Bohoczki Sára) fiatal színésznő, Huma Rojo partnere A vágy villamosa előadásban. Drogfüggő, instabil személyiség, állandó konfliktusforrás a társulatban és a magánéletében is. Törékeny, önpusztító figura, aki Manuela stabilitásának ellenpólusaként is értelmezhető.
Huma Rojo (Takács Katalin) az ünnepelt, tapasztalt színházi színésznő karaktere a darabban, A vágy villamosa Blanche DuBois-ját alakítja. Itt is. Emellett Nina Cruz szeretője, aki karizmatikus, mégis magányos figura. A művészet és az élet közti határ elmosódását képviseli.
Agrado (Fila Balázs) az este másik főszereplője. Transznemű nő, Manuela régi barátja. Prostituált, de rendkívül humoros és őszinte. Gyakorlatilag ő a történet lelkiismerete. Az egyik legemberibb karakter: önazonosság, elfogadás, túlélés a fő értékek, melyeket képvisel. Fila Balázs hatalmasat játszik ezen az estén. Egyszerre vicces és elképesztően mély. Olyan elemi tudás birtokában van, amit el sem képzelhetünk. Nem könnyű út Agrado-é, de ő bátran felvállalja önmagát és segít másokon, ahogy csak tud. Fila nyitottan és elképesztő alázattal hozza ezt a karaktert, Spolarics Andrea mellett ez az ő estéje elsősorban. És mindketten maximálisan be is váltják a hozzájuk fűzött reményeket és megszolgálják a bizalmat.
Rosa nővér szerepében Petrik Andreát köszönti a társulat. És mennyire jó, hogy itt van velük! A darabban fiatal apácát játszik, aki AIDS-eseket segít. Eközben várandós – a gyermeke apja Lola. Rosa maga is HIV-fertőzött, Manuela gondoskodik róla anyai szeretettel a betegsége idején. Rosa a tisztaság és az áldozathozatal tragikus alakja.
Rosa édesanyja (Szőts Orsi) túlzottan kontrolláló anyafigura. Kapcsolata a lányával feszült. Ő jeleníti meg az anyaság „torz” oldalát, szemben Manuela empátiájával. Alicia szerepében Kiss Nikolett, Alexként Rákos Olivér, Mario del Toro szerepében pedig Sas Zoltán lép színadra. Utóbbi igazán erős jelenléttel azonban Lolaként érkezik meg a történet végén.
A darab igazi erőssége, hogy nem jó és rossz figurákat rajzol, hanem sebzett embereket, akik egymást tartják életben. A karakterek láncolatot alkotnak, Manuela pedig ennek a láncnak a középpontja. És persze Esteban, akit Juhász Vince elképesztő jelenléttel tart életben a színpadon. A fájdalom, a kíváncsiság, a nosztalgia és a „mi lett volna ha” akkor is ott csillog a szemében, amikor épp egy szót sem szól. Zseniális, hogy egy fiatal színész a puszta jelenlétével ilyen erőt képes sugározni.
Az előadás súlyos és nehéz, nem adja könnyen magát. Cserébe örök szerelemmé válik, és hiába a háromórás időtartam, hamar érezzük, hogy újra és újra megnéznénk. Tanulni is bőven lehet belőle: emberséget, elfogadást, nyitottságot és az esély megadásának képességét. Ebben a dühöngő, őrült világban mindannyiunknak szükségünk van hősökre és felemelő történetekre. A Mindent anyámról ilyen. Nagyon szerethető.
Fotó: Borovi Dániel
