A közelmúltban volt alkalmam ismét egy egyszemélyes előadáson részt venni. Szeretem az ilyen darabokat, mert ilyenkor érzem igazán egy adott színész valódi teljesítményét. Ha egyedül áll a térben, egymaga mesél, és az a feladat, hogy lekösse a nézők figyelmét 75 percen keresztül, akkor bizony nincs mismásolás. Nem lehet elbújni, bele kell állni.
Márfi Márk játékára a Radnóti Színház 10 című előadásában kaptam fel a fejem. A Telik előadásra -mely egyébként a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban látható- viszont csak most szántam el magam. A rendelkezésemre álló rövid leírásból, és a műfaj sajátosságaiból adódóan tudtam, hogy nem egy könnyed dologra megyek, így meg kellett találnom magamban a megfelelő időt és lélekállapotot, ami méltó Márk kiemelkedő teljesítményéhez. A darab alkotótársai Tóth Péter (rendező), Bíró Bence (dramaturg) és Mester Dávid (zene). Havonta általában egy alkalommal látható a darab, és lesz majd olyan előadás, amelyre a stáb még a szokásosnál is több extrával készül majd.
Hogy sok bennünk a közös Márkkal, arra már a szinopszist elolvasva is hamar rádöbbentem. Az előadás egy szakdolgozatból született önadaptáció. Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén alatt írta meg a családi pulykafarmon, Vas megyében. Szóval vidéki srác, nálam valamivel fiatalabb ugyan, de hasonló világból, hasonló setup-pal indult neki az életnek, a fővárosnak, mint én.
Telik.
Sebzettség, személyesség, szenvedély, gyónás, megtisztulás, aztán ahogy a darabban is elhangzik, nem egyszerűen a családi szennyesének kiteregetése, hanem előtte annak kimosása is az elmesélt történet. Az élet kibontakozása, a család mindennapjai, a szoci berögződéseinek megélése és küzdelem ezek ellen, női és férfi szerepek, tévutak és torzulások, megbántás és bocsánatkérés, el nem mesélt történetek, betegség, szenvedés, megváltás, halál.
Nagyon figyelni kell a történetre. Egyrészt nem lineáris elmesélést látunk, tehát ugrál az időben. Másrészt minden mondat, minden részlet súlyos és hangsúlyos. Emberpróbáló feladat minden információt elsőre befogadni és a helyére tenni. És főleg azért, mert az egyszemélyes mesélés kendőzetlen őszinteséggel társul, nem maszatol semmit.
„Nem mi választunk szenvedélyt, hanem a szenvedélyünk választ minket. Nekünk csak meg kell hallanunk a hívását. Kezünkben van a döntés: dönthetünk úgy, hogy nem válaszolunk a hívásra, és inkább valami csendes, biztonságos dolgot csinálunk helyette. Valamit, amit elvárnak tőlünk. Ám ha emellett döntünk, valaki másnak az életét fogjuk cipelni.” – írja Székely Csaba.
A Lóvasút nem kis terét Márfi Márk megtölti élettel. Egyedül mesél, egymaga alakítja a díszletet. És a története nem ér véget a darab végével. Mert ha már ő kiadta magát és elmesélte az életét, az előadás után lehetőséget ad arra, hogy a nézők is megismerjék egymást, és ő is a nézőket. Az előadás utáni beszélgetés során semmi feszengés nincs. Megnyílnak a nézők, egymást érik a kérdések és az észrevételek. Szinte észrevétlenül kovácsolódunk közönségből közösséggé.
A Lóvasút azért is jó helyszín, mert eléggé távol van a város mindennapi zajától és mocskától, így megélhetjük a fizikai kiemelkedést is belőle ahhoz, hogy ezen az estén figyelemmel, befogadó minőségben vehessünk részt. Mindenkinek szívből ajánlom, aki nyitott egy őszinte, nem könnyű életútra, és hajlandó szembenézni akár a saját démonaival is.
“De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.”
Fotó: Bánszegi Rebeka
TELIK – egy óra az életedből – trailer
