Nehéz korokban újra és újra azt látjuk, hogy felértékelődnek a könnyedebb műfajok, virágkorát éli például a vígjáték. Egyébként is egy hosszú és nehéz év végére értünk, amikor a Centrál Színház bemutatta Puskás Samu új rendezését, a Fekete Pétert. Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Hársling Hilda átdolgozásában láthatják a nézők.
Az előadás zenés játékként jelenik meg a színlapon, és a rövid ismertető szerint, bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, az antivilágbéli operett igencsak aktuális ma is. A jóképű világfi, — aki nem mellesleg veszedelmes tőzsdecápa — véletlenül rábukkan a világ legnagyobb balekjára, aki bármihez ér, az összeomlik. Mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a pechjére? Az üzlet be is indul, csakhogy közbeszól a szerelem. A megejtő kergetőzést legendás örökzöldek tarkítják, miközben a fináléban már a legmeglepőbb párok szorongatják egymás kezét.
Miközben ez a bájos előadás tényleg nem akar semmi mást, mint szórakoztatni, és egy kicsit a napi zakatolásból kikapcsolni a nagyérdeműt, azért mégiscsak a legek nyelvén beszél több szempontból is. Puskás Samu gyönyörűen állította színpadra ezt a békebeli mesét. Olyan kort idéz, amit máig sokan emlegetnek csodálattal vegyes nosztalgiával: az 1930-as évek Budapestjét idézi meg.
Tiszteletreméltó, hogy a fiatal rendező ilyen alázattal, szeretettel és valódi megértéssel nyúlt a darabhoz. Kimunkált szépséggel, nosztalgiával, ahol kell, ott a klasszikus dalbetétek autentikus megszólaltatásával operál. Önmagában nagy teljesítmény ez, hát még ha hozzátesszük, hogy nyilván nem lehet könnyű Puskás néven színházat csinálni, hiszen emiatt talán még több és még keményebb munkát bele kell tennie a folyamatba ahhoz, hogy elfogadtassa önálló szuverenitását és önnön jogon is kivívja a közönség megbecsülését és elismerését. Ez pedig vastagon kijár neki, remek munkát végzett, és egészen biztosan hosszú életű előadást állított színpadra Puskás Samu.
És persze a parádés szereposztás miatt is felkapjuk a fejünket. És tudom, hogy nem ő a főszereplő, de –ahogyan színházi berkekben gyakran szólítják– mégiscsak a „húzónév” Alföldi Róbert, aki egyébként Kárász Zénóval váltott szereposztásban alakítja Ebes Károly, azaz Charlie bácsi szerepét a darabban. Szóval vele kezdem a méltatást, kiemelve azt, hogy ő még a részegséget is ezerarcúan jeleníti meg a színpadon. Ezzel az előadással a harmadik, szívemnek kedves részeges figurát ölti magára Alföldi. És bár nem kevésbé szerettem Welsh atyaként a Vaknyugatban, vagy Sir Humphrey-ként a még ma is látható Igenis, miniszterelnök úr! előadásban, de a Fekete Péterben megint egy másfajta itókás karaktert játszik, és ezzel is viszi a prímet. Az előadás fináléjában ráadásul énekel egy felejthetetlent, így aztán számomra főhőssé vált Alföldi ezen az estén is.
Magyar Attila csetlő-botló Fekete Péter karaktere szerethető, sokszor megmosolyogtat minket. Számomra azért erős volt az áthallás a My Fair Lady Alfred Doolittle-jéből. Ismerős a figura, ami persze nem baj, csak nem éreztem az egyébként hasonlító karaktereknek azt a markánsan különböző megformálását, mint amit Alföldi ezerarcú részegeinél igen. Magyar Attila mindenesetre nagy nevettető, nem is tudnám mással elképzelni ezt a szerepet, és hát nem véletlenül játszotta el már 20 évvel ezelőtt is Fekete Pétert.
A másik nagy meglepetés nekem Fehér Tibor játéka volt (Hajnal Lucien). Pályafutását a kezdetektől fogva követem, és szuper látni, ahogyan a jófiús, hősszerelmes karakterek irányából elmozdult a macsó, a határozott főnök, a menedzser, vagy épp a rosszfiú felé – és nagyon jól áll neki mindkét jellem. Erőteljes, karakteres, megkerülhetetlen színésszé vált, nosztalgiával tekintek vissza az egykori nemzetis szerepeire, melyekben visszahúzódóbbnak tűnt anno.
És ha már egykori nemzetis csapat, Martinovics Dorina Claire szerepében olyan átváltozást produkál a történetben, hogy leesik az állunk. A fülig szerelmes, ám erősen gátlásos asszisztensből előttünk lényegül hercegnővé.
Az este dívája Básti Juli. A szavai, dalai, minden rezdülése olyan, hogy csak rá tudunk figyelni, amikor megjelenik a színpadon. Varázsol minden gesztusával. Igazi nagyasszony.
Balla Eszter ezúttal Colette szerepében jelenik meg az előadásban, Fehér Tiborhoz hasonlóan őt is mindig megcsodálom a színházi színpadon. Az elmúlt időszakban sok előadásban találkozunk vele. Nekem az első és meghatározó élményem vele a Kontroll című film szeretnivaló mackója a metrón. Mára igazi sztár, minden mondatára figyelünk, és nagyon jól áll neki a kissé ironikus humor ebben a szerepében.
Mészáros Piroska és Ódor Kristóf kisebb szerepben vannak jelen az előadásban, de mindketten ragyognak. Az előadásban szerepelnek még Borbás Gabi, Szabó Éva, Sáfár-Kovács Zsolt, Tóth Mihály, Boronkay-Szalay Olimpia, valamint Csongor Nóra és Suba Attila. Remekül összerakott, szuper csapat teszi feledhetetlenné az estét.
És tényleg: A szerelem mindenhatóságán és örök győzelmén kívül nem ad más, mély gondolatiságot ez az este. De néha ilyen is kell. Jól esik, ellazít. Szép előadás lett, szívből ajánlom az egész családnak.
Fotó: Centrál Színház
