Hosszú, forró nyár van mögöttünk. És bár számos szabadtéri színházi program volt elérhető a nyáron, kissé mégis csökkentett kulturális üzemmódban működik az ország ebben az évszakban. Most, hogy már magunk mögött tudjuk, és az időjárás is ősziesre fordul, jól esik visszagondolni és nosztalgiázni kicsit. A számomra egyik legnagyobb élmény a nyári szezonban az idén is a Szegedi Szabadtéri Játékoknak köszönhető. Augusztusban mutatták be a Tasnádi István, Geszti Péter és Monori András triumvirátusa által alkotott, Juronics Tamás rendezte Ezeregy éjszaka c. előadást, melynek a „world musical” műfaji meghatározást adták.
A szegedi csillagtetős szabadtéri színház a maga varázslatos monumentalitásával eleve páratlan élményt nyújt minden évben. A hatalmas méretek, a minden részletre kiterjedően professzionális szervezés és megvalósítás azonban mit sem érne, ha a produkció maga nem lenne tökéletes. De Szegeden ez a veszély sosem fenyeget. Önmagában felemelő élmény megérkezni a Dóm térre, elfoglalni a helyemet, egynek lenni abból a négyezer emberből, akikkel együtt nézem végig az előadást. A szélességében a teljes teret betöltő hatalmas színpadon a kezdés előtt egyszerűnek tűnő, hagymát formázó díszlet látható, mely az előadás során megannyi csodát és pazar látványt bont majd ki. A csillagos ég, a nézők morajlása, a csodaszép nyári este mind fokozza a hangulatot, míg végre elkezdődik az előadás.
A szinopszis által ismertetett kerettörténetben Sahriár király (Bányai Kelemen Barna) szerelmi bánattól szenved, míg elé nem vezetik a rabnő Seherezádét (Trokán Nóra), aki –hogy életét mentse– példázatos történetbe kezd. Ebben megelevenednek a mesés kelet legendás figurái, Harún, a naiv királyfi (Tasnádi Bence), Jázmin, a meseszép hercegnő (Bori Réka), az agyafúrt tolvaj (Márkus Luca), a gonosz Dzsáfár (Stohl András), és természetesen a nagydumás Dzsinn (Mészáros Máté). Meg persze még sokan mások.
Bevallom őszintén, az előadás legelső percében bekapcsolt bennem egy furcsa, tiltakozó reflex. Amit aztán maga a történet, annak szellemisége hamar feloldott. Amikor ugyanis a kezdéskor kialudtak a szegedi dómot megvilágító fények, majd ezután a színpadon fénybe borult a muszlim hagyma motívum, az valahogy zsigerileg furcsán hatott rám. Az is fontos persze, hogy hozzá vagyok szokva az erősen progresszív előadásokhoz, ahol az első percben az arcomba vághatnak nagyon direkt üzeneteket. De tényleg pár pillanat alatt elillant belőlem ez a fajta feszültség, mert nem akart ez üzenni semmi olyat direktben, hogy valami véget ér és valami más jön helyette. Sőt! Éppen ott nyer értelmet a world musical kifejezés, hogy egyetemes, általános érvényű emberi történetet látunk a színpadon, ami nem válik közhelyessé, és mégis nagyon mélyen a magunkénak érezhetjük. Meg egy kicsit visszatalálhatunk a mesék világába, hittel fordulva a varázslat felé.
Számomra ez az este egy csodálatos mesét adott, amiben jól esett elmerülni, megmártózni. Egyrészt azért, mert a durva, érzéketlen világban, ami körülvesz minket, jó egy kicsit visszatalálni egyfajta érzelmi biztonsághoz, szépséghez, lélekmelengető történethez. Másrészt mint minden mese, ez is tanít és tanulságokat hordoz, segít jobb emberré válni. A hatalmas színpad, a szemet gyönyörködtető, egyébként multifunkciós díszlet (amit nem mellesleg darabonként és belülről emberi erővel mozgatnak a forró nyári estéken), de leginkább mégis a szívünk közepébe hatoló és a szó legszebb értelmében katarzist és libabőrt okozó, fülbemászó dalok miatt, amiket az előadást követően hetekig, hónapokig dúdoltam magamban, és ahogy most írok róla, újra felidézem és hallom őket. Olyan kevés ma már bármi, ami szép. Ám ez az előadás gyönyörű. Valahol egy nagy figyelmeztetés is talán, hogy ne felejtsük el, mitől és miért is vagyunk emberek!
A Szegedi Szabadtéri saját bemutatója igazi sztárparádé. A színészek érezhetően élvezik a játékot az előadásban. A gondosan összeválogatott gárdába csupa jó torok került: olyan gyönyörűen, tisztán és érzelmekkel teli szívvel énekelnek, ami mélyen megérint és magához húz. Nekem személy szerint és vállaltan szubjektíven az egyik kedvencem Stohl András, aki a gonosz Dzsáfárt kelti életre. Furcsa módon azért kedvelem nagyon ebben a musical-ben, mert nem ő a főszereplő, és ezt tiszteletben is tartja. Nem viszi el a show-t, pedig megtehetné. Amikor viszont színpadon van, nem lehet nem figyelni rá és csak rá. Azt pedig, hogy fantasztikusan énekel, jó ideje tudjuk, és ezúttal is bizonyít. A másik abszolút kedvencem a Dzsinn szerepében Mészáros Máté. A karaktere, az orgánuma, és a szerephez igazított extrém megjelenése, valamint a dumái számomra elvitték ezt az estét. Nagyokat kacagtam és nagyon szerettem minden gesztusát. Felpezsdíti, minden mozzanatával fűti és élettel tölti meg a színpadot.
Szeged nagy szerelem. A város, a kultúra, a színház, a Szegedi Szabadtéri, a napfény, az ezer meg ezer íze és illata miatt. Már maga a közeg is segít összekovácsolni a produkciókat. Nem véletlen, hogy a Szabadtéri idején rendszerint összefuthatunk a színészekkel. Együtt élnek ilyenkor a várossal és ez nagyon termékeny kölcsönhatás. Jövőre szeretnék egybefüggően hosszabb időt eltölteni ebben az időszakban Szegeden és megélni a találkozások örömét is.
És hogy miért most írok erről a csodás nyári élményről? Mert mostanra hivatalos már, ami eddig csak remény volt: a 2024-es műsoron ismét szerepel az Ezeregy éjszaka, sok más csodálatos alkotással együtt! Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget. Hazánk legrégebbi színházi fesztiválján 2024 nyarán négy különleges produkció szórakoztatja majd a 4000 férőhelyes Dóm téri nézőtér közönségét, amelyek között régen várt vendég, újdonság és nagy visszatérő egyaránt megtalálható.
És bár még előttünk áll egy hosszú ősz és tél, de aztán újra jön a tavasz és a nyár, és van mit várni a Szegedre indulóknak. Addig pedig a Szegedi Nemzetiben is megnézhetünk sok-sok csodás előadást.
Fotó: Tari Róbert
